iPon Hírek

Cage: A next-gen helyt ad a nüansznyi részleteknek

Dátum | 2013. 09. 16.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

A Quantic Dream sokat nyilatkozó kreatív embere, David Cage arról beszélt, hogy mit is hozhat pluszba az iparnak a mostani generációváltás, technológiai aspektusból. A fejlesztő szerint "jobb eszközöket" ad az alkotók kezébe, hogy apró "finomságokat" rakjanak a műveikbe. Utalva arra, hogy nagy revolúcióra azért nem kell gondolni, mert ami eddig sajt volt, ezután sem lesz toronyóra (a hasonlatot persze már csak mi tettük hozzá). "Ha érzelmeket akarsz kifejezni, akkor mostantól szélesebb paletta áll rendelkezésre az új technek köszönhetően" - mondta. "De a hardver ettől még csak egy eszköz. Ha azelőtt is shootereket csináltál, akkor most is azokat fogsz, csak jobbakat. Ha érzelmi alapú cuccokat, akkor többféle érzelmet fogsz tudni ábrázolni. Ezt akartuk megmutatni a Dark Sorcerer demóval is, hogy milyen árnyalt dolgokat tudsz mutatni."
"Ezt mi komédiával demonstráltuk, de bármi mással is lehet. Ez az amit az új hardver hoz: egy jobb eszközt. A grafikai minőség nagyon fontos számomra, már korábban részletezett okok miatt. Nagyon érdekel a konzolok közösségi oldala is, az, hogy egyre könnyebb bevinni egy kis multiplayer átfedést vagy közösségi funkciót a játékba." "Ezen kívül nagyra értékelem azt is, hogy jóval könnyebb PS4-re fejleszteni, mint PS3-ra, ami azt jelenti, hogy az itt megspórolt energiáinkat tartalom generálásra használhatjuk, a tech-kel való küzdelem helyett." "Őszintén remélem, hogy így több fejlesztő engedhet meg magának őrült dolgokat, miközben csinálja a játékát." Cage és a Quantic Dream játéka, vagyis a Beyond: Two Souls október 8-án jön ki exkluzívan PS3-ra.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!