iPon Hírek

Candle - A gyertyakezű fiú meséje

Dátum | 2016. 12. 22.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

A spanyol Teku Studios Candle című platform-kalandjáték-interaktív mese hibridjére még 2013-ban gyűjtöttek támogatást a Kickstarteren, sikeresen. Három évbe telt ezután, míg elkészült a játék és – ahogy mindjárt ti is meglátjátok – érdemes volt rá várni. Első látásra a Candle akár az Amanita Design alkotása is lehetne, hiszen látványvilága kicsit hasonlít a cseh stúdió játékaihoz, a Machinariumhoz, és a Samorost-sorozathoz. Ezek is osztoznak a kézzel készült képek természetes szépségében, de a Teku Studios azért a saját útját járta. A Candle nem point ’n click kalandjáték, inkább egyfajta grafikus történet, a végeredmény pedig talán közelebb áll a nagyon-nagyon régi, 1991-es amigás Another Worldhöz (de jó kis cucc volt ez), mint a csehek játékaihoz. A főszereplő Teku, egy fiatal fiú, akinek a faluját ért támadás után meg kell mentenie törzsének sámánját, akit elraboltak. Teku specialitása az, hogy egyik kezét gyertyaként képes használni. A játék világát számos, aranyos állatka és lényecske népesíti be – a tündibündi kinézet azonban ne tévesszen meg senkit, olykor veszélyes fenevadak is felbukkannak, lásd az ostornyelvű békácskát például, aki nemes egyszerűséggel egyben lenyel minket. Kedvencem a kapafogú, mézre áhítozó nyusziszerű izé volt.
Ahogy azt már említettem, a Candle minden elemét kézzel rajzolták és animálták, olyan hagyományos technikákat használva, mint a tintatoll vagy a vízfesték. A törődés és odafigyelés csak úgy árad a képekből és a karakterek mozdulataiból, José A. Gutierrez vezető dizájner és csapata remek munkát végzett (ahogy például Teku lopakodik, az annyira aranyos, hogy hihetetlen). Mindez nemcsak különleges esztétikai jellemzőket ad a játéknak, de szervesen beépül a játékmechanikába is, hiszen a környezetnek kiemelt jelentősége van. Számos rejtvény megfejtéséhez bizony alaposan át kell tanulmányoznunk és meg kell értenünk mindazt, ami körülöttünk van, sőt, sokszor nem is valamilyen, kis ikonnal jelzett interakció-lehetőség, hanem mondjuk Teku mozdulatai vagy icipici rejtett részletek szolgáltatják a megoldást, anélkül, hogy erre egyébként bármiféle utalást látnánk a képernyőn. A játék világába való belemerülést érdekes módon az irányítás is támogatja. Egér nincs, Tekut csakis a billentyűzettel küldjük ide-oda, ha valamit meg akarunk nézni, akkor el kell battyognunk hozzá. Nincs meg a megszokott játékelem, ami a point ’n click kalandjátékoknál rutin sokunknak, nevezetesen, hogy végigpásztázzuk a kurzorral a képernyőt, mit lehet esetleg használni, hol vannak érdekességek. Ahogy írtam, a Candle-ben nagy szerepe van a környezetnek és az egérmentesség ennek tökéletesen megágyaz, sőt, kézzelfoghatóbbá teszi a történetet, ha lehet ezt mondani. A billentyűzetes irányítás helyenként, főleg az elején kevésbé tűnik reszponzívnak, mint ahogy az ideális lenne, de nem kell sok idő ahhoz, hogy ráérezzünk a ritmusára és kompenzáljuk ezt az apró problémát.
A barátságos látvány és a megnyugtató pasztellszínek éles ellentétben állnak azzal, hogy a játék helyenként meglehetősen kegyetlenül bánik a főhőssel, Tekuval, aki – bár a dolgok lassan indulnak be, de – számtalan alkalommal meghal (ugye, ugye, béka, bééékaa!!!). A Candle-ben majdnem minden… na jó, rengeteg dolog és próbálkozás azzal végződik, hogy szegény fiú a fűbe harap, de szerencsére ezzel gyakran valamilyen célt érünk el, közelebb kerülünk a megoldáshoz, vagy legalább elmosolyodunk egy kicsit a helyzet tragikomikus mivoltán. A halál változatos módokon következhet be: leesünk a szakadékba, megölnek az ellenséges wakchák, megesz a béka (béééékaaa!!), vízbe fúlunk, összelapít egy szikla, felnyársal pár karó és a többi. A fejlesztők majdnem tökéletes egyensúlyba hozták a gondolkodós és ügyességi kihívások arányát, egyúttal megőrizve azok épp kellemes nehézségét is. A játékra leginkább nyilván azok a rejtvények jellemzőek, melyek Teku gyertya-kezét teszik szükségessé, egészen kreatív módokon kell majd használnunk a kis fényt, meggyújtva, eloltva, felerősítve, ahogy épp szükséges, illetve sokszor fontos szerepe van abban is, hogy a fiú életben maradjon. Nagyon tetszett, hogy könnyedén azt hihetjük, már kiismertünk egy-egy rejtvénytípust, de a következő alkalommal megint csavarnak rajta egy picit. A fejtörők egységes egészet alkotnak a történettel, egymásba fonódó hálójuk viszi előre az eseményeket. Szinte mindig több, akár három vagy négy feladatunk is van egyszerre, ez pedig teljesen kiküszöböli azt a problémát, hogy beleragadunk egy rejtvénybe és elmegy az egésztől a kedvünk, egyben abban is segít, hogy – ha ötlet híján képernyőt váltunk egy másik akadályhoz – később visszatérve akár egyértelművé is válhat a megoldás.
A remekül összerakott kis játékból nem lógnak ki a hangok sem. A zene a menüben a Monkey Island 2 témáját idézi, később pedig nem csak fülbemászóan kellemes, de folyamatosan alkalmazkodik a játékelemekhez, akár még egy jeleneten belül is követve a változásokat attól függően, hogy épp mi történik velünk. A karakterek némelyike saját zenei témával rendelkezik (például másik kedvencem, az utcai árus), de szinkronjaik is szinte tökéletesek – mindegyikük egy kitalált nyelvet beszél, mondanivalójukat apró kis animációkkal közvetíti a játék, amik egyébként teljesen egyértelművé teszik, mit akarnak. A sorból nem lóg ki a narrátor sem (legalábbis az angol szinkroné nem, az eredeti spanyolról nem tudok nyilatkozni), igazi, nagypapás-mesemondós orgánuma van az úriembernek, nagyon kellemes. Azt nem teljesen értettem ugyan, hogy miért kell szinte minden párbeszéd után még el is magyaráznia, hogy mi a feladat, mit akar az adott figura, de lehet, hogy valamilyen segítségnek szánták – én kihagytam volna, egyrészt szükségtelennek tartom, másrészt a kis animációk nagyon jópofák és teszik a dolgukat, nem szorulnak mankóra. Az összkép tehát teljesen pozitív. A Teku Studios gyakorlatilag minden téren kiváló, vagy ahhoz közeli munkát végzett. A Candle – főhősének gyertya-kezéhez hasonlóan – fényt vethetne az útra, amit az átlagos indie-játékoknak be kellene járniuk (még akkor is, ha a kiadást a Daedalic vállalta végül ez esetben). Egy picit talán lehetne hosszabb a játék, nagyjából 10-11 óra alatt kényelmesen végigértem a három fejezeten, de persze ez, mint mindig, a hossz függ attól is, milyen gyorsan oldjuk meg a rejtvényeket. Igazi kis gyöngyszem a Candle, bátran ajánlom mindenkinek, aki kicsit is szereti a platform-, vagy (akár a hagyományostól némiképp eltérő) kalandjátékokat.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Meteoreso
2016.12.22. 18:25
Nem osztom a véleményét a cikkírónak.
Maga a játék újszerű és ebből fakadóan egy pluszt hordoz magában, mondhatni művészi.
De hogy milyen megoldásai vannak fejtörőknek hát...
Pl háromszor meg kell csinálni valamit hogy harmadszorra sikerüljön ?
Meg végigjátszásban láttam olyan fejtörőt hogy még akkor sem értettem meg mi történik a képernyőn amikor láttam a megoldást
Szóval nekem túl elvont de akinek bejön eféle kalandjáték az játssza, de elakadásveszélyes...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!