iPon Hírek

CES 2011: lencsevégen az ASUS Eee tábla PC-i

Dátum | 2011. 01. 05.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Ma az idei CES (Consumer Electronics Show) megnyitója előtt az ASUS egy sajtótájékoztatót tartott, amelyen bemutatta Eee sorozatú tábla PC-it, amelyek az elkövetkező hónapok folyamán kerülhetnek majd forgalomba. Az újdonságok között nem kevesebb, mint négy konfiguráció található, amelyekről az alábbi sorokon keresztül meg is osztjuk a rendelkezésre álló információkat.

Eee Slate EP121

A négy tábla PC közül elsőként az Eee Slate EP121-es modell kerül majd forgalomba, amely 12,1 hüvelykes képátlójú kijelzővel érkezik. A termék IPS típusú, 1280 x 800 pixeles natív felbontás mellett üzemelő LCD panelt tartalmaz, ami a többérintéses technológia támogatásával érkezik és érintőceruzával (stylus), illetve ujjal egyaránt vezérelhető lesz. A tetszetős kis újdonság lelkét egy 1,33 GHz-es Core i5-470UM típusú processzor alkotja, amely mint az a nevéből is kiderült, egy alacsony feszültség mellett üzemelő modell. A viszonylag erős processzor mellett választásunktóll függően 32 GB-nyi vagy 64 GB-nyi NAND Flash alapú tárhely is rendelkezésre áll majd, rendszermemóriából pedig igény szerint 2 GB-nyit vagy 4 GB-nyit kapunk. A készülék 802.11 b/g/n WiFi és 3.0-s Bluetooth adapterrel, valamint HDMI és USB porttal egyaránt rendelkezik, sőt, még egy három az egyben kártyaolvasót is kínál a felhasználók számára (SD/MS/MS Pro). A gyártó egy 2 megapixeles beépített kamerával is ellátja az Eee Slate EP121-et, sőt, a kamera mellett egy ledes vaku is helyet kap a kínálatban. A termékhez jár majd egy érintőceruza is, aminek a segítségével kézzel írott jegyzeteket is készíthetünk, amit - ha a karakterfelismerő szoftver szempontjából elég szépen írunk - a rendszer digitális szöveggé alakít majd át. A konfiguráció kétcstornás audió támogatással és két darab beépített hangszóróval érkezik.

Eee Slate EP121
A felsorolt összetevők egy 17 mm vékony házban lesznek összezsúfolva és az egész rendszer nem lesz majd nehezebb 1,14 Kg-nál. Ahogy az várható volt, az újdonság előtelepített Windows 7 Home Premium operációs rendszerrel érkezik. A termékhez egy Bluetooth-os billentyűzetet is kínál majd a gyártó, ám ez a kiegészítő valószínűleg feláras lesz. Egyelőre úgy tűnik, hogy a termék nem kap egyedi felhasználói kezelőfelületet, ami kifejezetten multi-touch technológiára lenne optimalizálva, ez pedig nem egy túl jó hír. Az Eee Slate EP121 999 dolláros, illetve 1099 dolláros ajánlott végfelhasználói ártól lesz elérhető konfigurációtól függően és még ebben a hónapban elérhetővé válik.

Eee Pad Transformer

A második újdonság az Eee Pad Transformer névre hallgat. Ez a konfiguráció már sokkal barátibb áron érkezik, de nem is tartalmaz majd olyan erős hardvert, mint az Eee Slate EP121. A modelltől függően 399 dollár és 699 dollár közötti ajánlott végfelhasználói árral érkező Eee Pad Transformer Tegra 2 SoC köré épül és az Android 3.0-s változatát használja majd operációs rendszerként. Ez a készülék is IPS típusú panellel szerelt érintőkijelzőt kapott, ám a kijelző képátlója itt már „csak” 10,1 hüvelykes, viszont a natív felbontás ugyanúgy 1280 x 800 pixeles, mint az Eee Slate EP121 esetében. Az adatok tárolásáról 16 GB-os, 32 GB-os vagy 64 GB-os NAND Flash tárhely gondoskodhat, rendszermemóriából pedig 512 MB-nyi vagy 1 GB-nyi állhat rendelkezésre. A termék egy 1,2 megapixeles előlapi- és egy 5 megapixeles hátlapi kamerával érkezik.

Eee Pad Transformer
Az Eee Pad Transformer Bluetooth 2.1-es és 802.11 b/g/n WiFi adapterrel egyaránt rendelkezik majd, sőt, mini-HDMI kimenetet, micro-USB portot és SDHC kártyaolvasót is kínál. A készülék alján egy dokkoló portot helyeztek el, amelybe a képen látható billentyűzetet lehet csatlakoztatni. Az Eee Pad Transformer esetében sem ismert, hogy a készülék egyetlen akkumulátortöltéssel pontosan mennyi ideig képes üzemelni, de a gyártó azt azért elárulta, hogy a plusz akkumulátort is tartalmazó, billentyűzettel, plusz csatlakozókkal és érintőpaddal is ellátott dokkoló egységnek köszönhetően akár 16 órán át is használhatjuk majd a rendszert egyetlen akkumulátortöltéssel. Egyes források szerint a Transformer önmagában 8 órás üzemidőt kínál egyetlen akkumulátor töltéssel, amit a dokkoló segítségével meg lehet duplázni. Az Eee Pad Transformer április környékén jelenik meg.

Eee Pad Slider

Eee Pad Slider
A harmadik friss termék az Eee Pad Slider nevet kapta. Ez a termék tulajdonképpen specifikációk tekintetében nagyrészt megegyezik majd az Eee Pad Transformerrel, azzal a kivétellel, hogy az adattároló szerepét itt már csak 16 GB-nyi vagy 32 GB-nyi NAND Flash tárhely látja el – legalábbis a jenleg rendelkezésre álló információk szerint – de dizájn tekintetében lesz köztük egy fontos különbség. Az Eee Pad Slider aljáról lehagyják a dokkoló adaptert és a billentyűzetet (QWERTY) a készülék hátuljára, a kijelző mögött helyezik el úgy, hogy az szükség esetén könnyedén kicsúsztatható. Innen a Slider név. Az Eee Pad Slider 100 dollárral lesz drágább, mint az Eee Pad Transformer, azaz ajánlott végfelhasználói ára felszereltségől függően 499 és 799 dollár között fog elhelyezkedni. Az Eee Pad Slider májusban érkezik.

Eee Pad MeMO

Ha a felsorolt termékek túl nagyok lennének, akkor sincs semmi baj, ugyanis érkezik még egy 7 hüvelykes képátlójú kijelzővel érkező tábla PC is, ami az Eee Pad MeMO nevet kapta. Ez a konfiguráció június folyamán jelenhet meg az üzletek polcain és kijelzője 1280 x 800-as helyett már „csak” 1024 x 600 pixeles natív felbontás mellett üzemel majd. A MeMO esetében a gyártó már nem az Nvidia Tegra 2-es SoC chipjét, hanem a Qualcomm 1,2 Ghz-es órajelen ketyegő, két darab Scorpion processzormaggal dolgozó SnapDragon megoldását alkalmazza (Qualcom MSM8216), amely egy Adreno 220-as videó vezérlőt is tartalmaz. Az Android 3.0-s operációs rendszer természetesen marad. 

Eee Pad MeMO
Az Adreno 220 az Adreno 205-ös modellhez képest kétszer gyorsabb megoldásnak minősül, amely képes az 1080p-s videók lejátszására és 1080p-s videó felvételek rögzítésére is, utóbbit maximum 30 képkocka/másodperces sebességgel teszi. A termék micro USB porttal és micro-HDMI csatlakozóval egyaránt rendelkezik és még egy microSD kártyaolvasót is tartalmaz. A termék egy 1,2 megapixeles előlapi-, valamint egy 5 megapixeles hátlapi kamerával bír és jár hozzá érintőceruza is.

MeMIC
Az Eee Pad MeMO-hoz készül majd egy külöm megvásárolható kiegészítő modul, amelynek köszönhetően a mini tábla PC könnyedén felvértezhető telefonos képességekkel is. A készülék a GSM/HSPA+ támogatásnak köszönhetően az említett kiegészítő segítségével telefonhívások és SMS küldésére, illetve fogadására is alkalmas, sőt, a kiegészítővel még zenét is hallgathatunk majd. A Bluetooth-on keresztül kapcsolódó kiegészítő modul nagyjából akkora lesz, mint egy negyedik generációs iPod nano és jár majd hozzá egy fülhallgató is. A kiegészítő MeMIC néven fut majd és egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni.

A június folyamán érkező termék 499 dolláros, illetve 599 dolláros ajánlott végfelhasználói áron lesz elérhető.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. KILLERFox
2011.01.05. 14:56
nagyon jónak néznek ki
Eee Pad MeMO bol tuti veszek majd
alig várom már
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Insignia
2011.01.05. 15:01
Eee Pad MeMO -2,5" és telefont is csinálhatnának belőle
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. somakb
2011.01.05. 15:06
Nekem a transformer tetszik... bárcsak tényleg 399 usd lenne...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Insignia
2011.01.05. 15:15
somakb annyi lesz... csak nem nálunk...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. polarx
2011.01.05. 15:20
Ezt nézzétek meg. Elég brutálul néz ki maga a cucc is meg rajta az android. (kérdés hogy ez már a 3.0 volna vagy a 2.3?)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Senbonzaku...
2011.01.05. 16:15
Az már a 3.0 valamiféle Béta változata lehet (vagy már a kész verzió).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Fzoltan
2011.01.05. 16:31
Hát nem tudom... Szépek, nem arról van szó, csak egyszerűen nem látom túl sok értelmét. Divatcuccoknak tartom őket. Divatból meg nem dobok ki az ablakon 100e forintot...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ITEM00
2011.01.05. 16:55
Nem lesz 3.0 droid, helyette 2.4-nek fogják hívni az újat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. polarx
2011.01.05. 16:58
Fzoltan: azért ha jobban belegondolsz miért divat cucc? egy EEE pc kb 3 órát bír töltés nélkül az a szétszedhetős dokkolós cuccos 16-ot és még teljesítménybe is körbehugyozik egy asus EEE pc-t. bár jó valamelyest ez többe is fog kerülni eleinte egész biztosan. de azért szerintem nem rossz dolgok ezek. egy laptopnál kisebb könyebb teljesítmény meg már elég közel van egy laptop szintjéhez. (főleg egy 100e-s laptopéhoz vagy inkább már agyon is veri?)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. polarx
2011.01.05. 17:00
ITEM00: igen, telóra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. tibaimp
2011.01.05. 19:42
ebben megint csak egy dolog a szomorú:
épp tegnapi hír itt is, hogy még csak most jön ki az amd féle bobcat vagy mi, jókor, mikor már lassan minden gyártó megcsinálta a maga kis tábláját intel meg nvidia belsővel....

gratula az amd-nek, nincsenek elaludva mi?...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Svidi
2011.01.16. 21:51
Kedves Szerkesztő!

Lenne szíves elmagyarázni nekem, hogy hogy a fenébe lehet Android 3.0 az Asus Eee Pad MeMO-n, hogyha annak képernyőfelbontása 1024*600 pixel, míg az Android 3.0 alapkövetelménye az 1280*720?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!