iPon Hírek

Cisco: veszélyesek a volt alkalmazottak

Dátum | 2009. 07. 21.
Szerző | Freeman07
Csoport | IT VILÁG

A Cisco nemrég kiadott jelentésében arra a jelenségre hívja fel a figyelmet, amikor az elbocsátott IT-szakértők, mivel nem találnak munkahelyet, online bűnözéshez folyamodnak, gyakran pedig volt alkalmazóikat károsítják meg.

A könnyen mozdítható laptopon sok kellemetlen adat lehet.Véletlenszerű módon kiválasztott célpontok mellett az is elképzelhető, hogy az elbocsátott, haragos alkalmazott korábbi munkáltatóját célozza meg, ugyanis mint egykori bennfentes, tisztában van a cég rendszerének biztonsági réseivel - figyelmeztet a Cisco. "Bármely cégnek, mely rövidebb időszakra, vagy szerződéses keretek között vesz fel IT-munkást, nagyobb figyelemmel kell kísérnie, hogy milyen szinten és meddig fér hozzá a személy a vállalat érzékeny adataihoz."

Nemrég a New York-i Federal Reserve Bank egyik volt IT-elemzőjét tartóztatta le az FBI, ugyanis az illető lopott személyazonosságok alatt vett fel hiteleket. A hatóságok egy olyan pendrive-ot találtak a gyanúsítottnál, melyen összesen 73 000 dollár kölcsönzésére vonatkozó kérelem volt megtalálható. Egykori banki dolgozóként tudta, hogyan kell átverni a rendszert, a személyazonosságokat pedig még elbocsátása előtt megszerezhette.

A vállalatok éppen ezért egyre jobban tartanak a volt alkalmazottaktól, akik érzékeny információkkal hagyják el a céget és tudják hogyan lehet továbbra is hozzáférniük a védett fájlokhoz és dokumentumokhoz akár a vállalaton kívülről. Az IT-vezetőknek meg kell találniuk a módot arra, hogy egyúttal biztosítsák a hozzáférést az dolgozóknak és szerződéses munkavállalóknak az érzékeny adatokhoz, azonban gondoskodjanak arról is, hogy ne tudják ezeket az információkat elvinni az irodából. Néhány cég már megtiltja az USB-kulcsok, vagy MP3-lejátszók használatát munka közben, ugyanis ezek az eszközök nagyon könnyedén és gyakran tűnnek el, rajtuk rengeteg - vállalati és kormányzati szempontból - titkos adatokkal. Legutóbb egy New Zealand-i helyi üzletben vásárolt MP3-lejátszón talált egy férfi az amerikai hadseregre vonatkozó adatokat, többek között neveket, biztosítási számokat és telefonszámokat.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. prohlep
2009.07.21. 14:12
VISSZA A HIRHEZ

Veszélyesek a volt alkalmazottak? Mert veszélyesek az informatikai rendszerek. Mind a mai napig az elméleti háttér is hiányosan kidolgozott. Nincsenek abszolút tételek, hanem csak feltételes tételek, azaz "ha az ellenség eleget tesz ilyen-olyan feltételeknek, akkor nincs baj". Na de az ellenség nem azért bogarássza a szakirodalmat, hogy milyen feltételeket illik betartani!

Egyfelől régi problémáról van szó: az emberi faktor, a csalás, az árulás, összeesküvés, stb.

Ugyanakkor új probléma, hogy az informatika programozhatóvá, azaz emberi beavatkozás nélkül számtalan helyzetben megismételhetővé tette az egyszeri emberi akaratot, ...

... beleértve a csalást, az árulást, összeesküvést. Azaz mostanság a korábbi baj, az emberi faktor, ha beüt, akkor nagyipari mennyiségben ismételve üt be.

Informatika adós az emberi faktor jelentős visszaszorításával, hovatovább az esetleges kiiktatásával. Ezért nagy a veszély.

Különösen azért nagy veszély, mert nem a vas és acél korszakát, hanem az informatika korszakát éljük, azaz amikor az emberi civakodás (hétköznapi szinttől kezdve egésen a nemzetközi szintig) már a vas és acél helyett egyre alapvetőbben az információ körül forog.

Könnyen átlátható, hogy milyen következményekkel jár egy informatikai szabotázs, egy informatikai háború. A cikkben említett biztonsági rés emiatt is súlyos gond.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Joachim21
2009.07.21. 18:43
Szegény Bank, megkárosították 78000 dollárra! De amikor elsikkasztják az emberek pénzét, meg bedöntik a világgazdaságot, és utána az állami támogatásokból millió dolláros partikat szerveznek, akkor valamiért soha senki nem kerül börtönbe! Éljen az elmés, és elbocsátott IT alkalmazott! :lol:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!