iPon Hírek

Computex 2013: Befutott a Firefox OS első tabletje

Dátum | 2013. 06. 06.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Mozilla és a Foxconn párosa az ígéreteiknek megfelelően bemutatta az első olyan táblagépet, amin már a Firefox operációs rendszeré a főszerep, ám sajnos a két vállalat nagyon titokzatosra fogta a figurát, így szinte semmit nem tudhattunk meg az újdonságról és a terveikről.

Kiderült viszont, hogy a szerkezet nem végtermék, hanem az OEM gyártónak szánja a Foxconn és a Mozilla. Vagyis ahogy arra számítani lehetett, továbbra sem találkozhatunk majd Foxconn márkajelzésű tablettel és mobilkészülékekkel a boltok polcain. És egyáltalán miért találkoznánk telefonnal? Nos, a tábla mellett összesen négy egyéb "dolgot" is tervez a bérgyártó, amik között van okostelefon, és még más is. Elárulták ugyanis a Computexen tartott rendezvény alatt, hogy a Firefox OS még az eddig sejtettnél is sokkal nagyobb babérokra törhet, mert a Foxconn például a televíziók kijelzőjén is viszontlátná a rendszert a közeljövőben.

Tehát a kisebb partnereknek lesz miből válogatniuk több területen, amennyiben piacra dobnának valamilyen Firefox rendszerrel szerelt eszközt. Sajnálatosan viszont amennyire bőven bántak az új gépekkel és azok terveivel, annyira szűkmarkúak voltak a pontos információkkal. Gyakorlatilag egyetlen paraméterét sem hozták nyilvánosságra ezeknek; a tábla képátlóját is csak megtippelni tudjuk - vélhetően 10,1 hüvelykkel nézünk szembe. Azt azonban biztosan kijelenthetjük, hogy olcsó megoldásról lesz szó, mivel ez a Firefox OS alappillére.

A Mozilla a tájékoztató során ismét elmondta, hogy nagyon hisznek a HTML5-ös Firefox OS-ben, és véleményük szerint meg fogja találni a saját helyét a piacon az újdonságuk. Ezt pedig hónapról-hónapra megerősítik az események is, hiszen az operációs rendszer már amellett, hogy olyan neveket állított maga mellé, mint a Sony, LG, ZTE, Huawei, több kész szerkezettel is találkozhatunk már, április óta pedig a Geekphone-nál már meg is vásárolhatóak az első mobilok.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. HUFEUR
2013.06.06. 19:19
Szépnek nem szép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. spengler
2013.06.06. 22:04
kuka
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. expander
2013.06.07. 00:03
De okosak vagytok, hogy ennyiből meg tudjátok állapítani mi a jó! Gratula.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. noPublicFG
2013.06.07. 01:07
A jobbszélső telefon bejön
Örülnék, ha tényleges konkurenciát jelentene a nagyoknak. Bár az iOS-t és az Androidot lehetetlennek tűnik, a WP8-at simán beérheti.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. madcaptain
2013.06.07. 23:52
Én ennek csak pénzügyi alapjait nem értem. Tudtommal még mindig az Android fejlesztő Google pénzeli a Mozilla alapítványt többnyire, akkor hogy a francba fejlesztenek ezek külön egy konkurrens terméket??
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. witchlord
2013.06.10. 14:00
Azzal hogy nem Chrome böngészőt, hanem Firefox-ot használnak rajta, valószínűleg a Google kersőjét, gmail és egyéb google szolgáltatásokat használnak majd rajta. Az pedig a google-nak hoz pénzt hirdetések miatt.
Az android is a google szolgáltatások miatt hoz pénzt..
Ez szinte ugyanaz csak pepitában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!