iPon Hírek

Craig Barrett a processzorokról

Dátum | 2009. 01. 21.
Szerző | Gabriel
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Intel elnöke számos érdekességről beszélt a Gizmodonak a processzorok fejlesztésének általános kilátásaitól az Intel saját elképzelésein és lehetőségein át a konkurrencia jelentőségééig.


Az egyre több magos processzorokat illetően nem győzte hangsúlyozni, hogy a bennük rejlő potenciál teljes kiaknázásához elengedhetetlen, hogy a szoftverfejlesztők is megtegyék a megfelelő lépéseket. A hardver önmagában még nem elég, szoftveres paradigmaváltás is szükségeltetik. Az Intel pl. éppen ezért a ma napig is rengeteg szoftvermérnököt toboroz, jóval többet, mint hardverest.

A Larrabee-t illetően elmondta, hogy a teljesítmény forrása nem csupán a gigahertz; nagyon sok függ attól is, hogy hogyan tudják összehangolni az egyazon lapkán elhelyezett azonos, vagy épp különböző típusú (CPU és GPU) magokat - lévén itt a legnagyobb kérdés az, hogy például hat ilyenből és két olyanból miként, és milyen szoftveres megoldásokkal lehet kihozni a legtöbbet?

A versenytársaikat illetően megjegyezte, hogy ahogy az idők változnak, úgy a konkurrencia is, lévén álltak ők már szemben az IBM-től a NEC-en át a Sun-ig mindenkivel, köztük természetesen az örök vetélytárs AMD-vel, újabban pedig, ahogy a vizualizáció egyre fontosabbá válik, már az NVIDIA-val is, akiknek kétségkívül lehetnek még váratlan húzásaik, ahogy egyre mélyebbre merészkedik mindenki a CPU-GPU-vegyítés rejtelmeibe.

Utalt még arra is, hogy a MID-ek és az okostelefonok egyre inkább közelednek egymáshoz, az összeolvadás pedig lényegében csak idő kérdése. Ők most lényegében csak arra várnak, hogy kiderüljön, miféle készülék is bizonyul majd a legközkedveltebbnek ezen a téren - és akkor máris tudni fogják, mire is kell összpontosítaniuk. Ő a maga részéről a még kisebb MID-ekben látja a megoldást, amelyek már telefonként is remekül beválhatnak, miközben alapvetően mégis MID-ek maradnak.

Elmondása szerint az elkövetkező öt év során a cég sok figyelmet szentel majd a vezeték nélküli szélessávnak, a WiMax-nak, valamint a minél fokozottabb mobilitásnak - és mindezt persze az örökzöld "jobb teljesítmény, alacsonyabb fogyasztás" kritériumpáros mellett... és persze a jobb grafikára: Larrabee és minden, ami utána jön majd.

Végül a beszélgetést azzal zárta, hogy Moore törvénye (a kb. 18 hónaponkénti teljesítményduplázás) továbbra is tartható, csak épp ehhez folyamatosan szükséges az ifjú tehetségek bevonása is, mivel ők azok, akik elő tudnak állni azokkal az egyre újabb és újabb ötletekkel, amelyek ezt továbbra is lehetővé teszik. Az Intel pedig pontosan emellett kötelezte el magát.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Svindler
2009.01.21. 15:50
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. StevyXIX
2009.01.22. 21:20
Jah, változnak az idők.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ATI aki AT...
2009.01.23. 11:53
Már azt sem tudni mi lesz holnap...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!