iPon Hírek

CryENGINE3-at a Citynek!

Dátum | 2010. 11. 02.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

Az x, y és zs kategóriás játékairól híres City Interactive legutóbbi alkotása, a Sniper: Ghost Warrior nem is lett olyan rossz (legalábbis hozzájuk képest), ami azt jelenti, hogy már elérte a játszható kategóriát, nem kevesebb, mint 53%-os értékelést kapott tőlünk. A grafikája kiemelkedő volt elődeihez képest és ez valamennyire képes volt ellensúlyozni a halmozottan hátrányos helyzetű, ezért inkább csaló ellenfeleket, a rengeteg bugot és a pocsék sztorit.

Ilyen és ehhez hasonló értékelések hallatán a City felbátorodott és úgy döntött, most megmutatja ki a Jani a gáton. Az elkövetkezendő néhány évben kijövő játékaikat nem más, mint a CryENGINE 3 fogja kihajtani, ugyanis licencelték a Crytek figyelemreméltó új motorját.

Carl Jones a CryENGINE globális üzleti fejlődéséért felelős igazgató úgy véli, hogy a City szépen fejlődik és a Ghost Warriorral megmutatták, hogy tudják, mi kell a mai játékosoknak. Mi drukkolunk az új motor "elkötelezett" támogató csapatának, akik majd segítenek a Citynek elérni, amit megálmodtak, hogy az minden platformon hibátlanul menjen, de azért irigyelni nem irigyeljük őket.

Konkrét játék még nem jött szóba, ami ezt használja majd.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

21. drherbyke
2010.11.02. 19:41
Lesz is ajánlott követelmény a core i5 860, meg radeon 6870.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. iceblade
2010.11.02. 19:54
főleg ha tele lesz buggal mert attól hogy vesznek egy grafikai motort attól még a bugos része megmarad a dolognak, inkább azon kéne dolgozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Terror
2010.11.02. 19:58
Luke, a következő Cici Interactive játéknak a Cryengine lesz az apja.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. bbankrablo
2010.11.02. 20:20
Úgy látszik nem esik le nekik hogy nem a grafikával van a gond.
A sírósmotor 6-os változatával is sz*r marad ha minden mást háttérbe szorítanak, pl. játékélmény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. pietro84
2010.11.02. 20:25
Amúgy azért a sniper ghost warrior lényegesen jobb lett mint az azelőtti játékai a city interactive-nak... Azaz fejlődtek valamelyest, noha bőven van még mit javítaniuk a játékfejlesztésen,de legalább látni az igyekezetet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. boczko1
2010.11.02. 20:27
no tehát akkor ez olyan lesz mint a régi swift egy nagyonjó motor fog hajtani egy rém rosz kasznit gratula
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Greathoof
2010.11.02. 21:05
Azért csak szerintem érdekes, hogy a City egy kb semmilyen név a piacon, ha minőségre gondolunk, de mivel mindenki City-ről beszél, hogy "de sz*r", aztán meg hogy "de sz!r, viszont jó a motor amit használnak" (mikor a FEAR által is használt motort kezdték használni), és most megint azért ír bárki is róluk, mert a játék megint biztos f.s lesz, de a motor megint többet tud, mint amit megérdemelnek a fejlesztők.

De hátha most normális dolgot sikerül gyártani, nem egy, a fekália valamely rokon értelmű szavával a legkönnyebben leírható ... valami.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. myckie2
2010.11.02. 21:14
Csak kíváncsi lennék hogy honnan a rákból szedte a pénzt a city ehhez az akcióhoz.. Szerintem a crytek csapata egyáltalán nem is játszott a city játékaival
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. pdx06
2010.11.02. 23:06
Jelenpillanatban láthatáron sincs olyan játék amiért érdemes lenne PC-t fejleszteni. Ami van az természetesen nem jön ki PC-re. Játék tekintetében számomra a pc halott. És nem a warez az oka, hanem a konzolgyártók pénzelik a kiadókat exkluzivitás címén - mert ugye minek gyártanak konzolt ha a többire is ugyanazok jelennek meg?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. petimanus
2010.11.02. 23:36
pdx06
"Jelenpillanatban láthatáron sincs olyan játék amiért érdemes lenne PC-t fejleszteni."

Nem olvastad a hírt?! A City most leplezte le, hogy csinál egy újabb ász-király-zsír-szuper játékot! Én már alig várom a felon is átlátó, átlövöldöző, spontán meghaló, falba zuhanó, legyőzhetetlen ellenfelű játékot, mindezt a CryEngine3 alatt...Nem értem mi a bajotok. Olyan lesz, mint a Crysis, csak filléres kivitelben XP

1ébként okés Cryteknek lényegtelen, hogy tetrist készítenek a motorjukból, vagy bughalmot vagy atom játékot, amíg használják a motort. Elvileg(elvileg!!!!) a CryEngine finomítva lesz, szóval van esély, hogy nem csak a Fuckin'-Highest-End gépek fogják maxon vinni a motort, de arra manapság már senki ne számítson, hogy intel dualcore-al meg hd4670-el high beállításon fog játszani az új játékokkal. Oké, vannak csodák(csodás optimalizációk), de ritkák, mint Mari néni fogsora.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. SpyWeb
2010.11.03. 00:02
A City Interactive a játékvilág Asyluma
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Tirexi
2010.11.03. 01:00
A végén még a City-s játékok lesznek a toppon.
Szegény FreddyD-nek nem lesz mit fikáznia.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. rootshaper
2010.11.03. 03:22
szegyen... honnan van ezeknek tenyleg penzuk erre? ferrarit foldutra... szanalmas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Squito
2010.11.03. 03:54
Ha én lettem volna a Crytek vezérigazgatója, az fix, hogy nem hagytam volna a szitinteraktívnak licenszelni a Cryengine3-at! Ez olyan, mintha Martinira kannásbort innál...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Drevan
2010.11.03. 07:17
Mesterlövész 2-t a népnek! Milyen szépen véreznének a buszok a CryEngine alatt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. myckie2
2010.11.03. 08:43
Drevan hát igen Stella is visszatérne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Tirexi
2010.11.03. 10:07
Mondjuk nem tom sokan min nevettek a City már elég jó játékokat tol ki köztük a cikkben is megemlített Sniper: Ghost Warrior-t ami sztem jó game.

A végén azt vesszük majd észre hogy a legnagyobb játék fejlesztők között sorakozik majd fel.

Ha meg lesz mesterlövész 2 akkor lehet hogy jobb lesz mint pár most megjelenő semmire való game. Ha másban nem, grafikailag biztos.

Nézzétek csak meg hogy a FEAR alatt használt engine-t is melyen jól tudták alkalmazni a katonás játékokban.
Lehet kicsit bug-os volt de melyik játék nem bug-os??

Én személy szerint várom az első olyan játékát a City-nek amely már az általam kedvelt és mai napig a legjobban konfigurálható és legszebb motorral jön majd ki.

Crysis forever!!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. rootshaper
2010.11.03. 12:59
tirexi, nem eleg, hogy nagy a szad, meg tudas sincs mogotte... ossze-vissza beszelsz, oreg. ha szerinted jo game egy olyan game, amiben csal ossze-vissza az ellenseg, hogy ezzel ellensulyozza vegtelen ostobasagat, akkor hajra, igazabol azt kivanom neked, hogy CSAK ilyen <#mod#> jatekokkal tudj jatszani.

"A végén azt vesszük majd észre hogy a legnagyobb játék fejlesztők között sorakozik majd fel." - soha... mivel a City, ha akart volna, egy <#mod#> engine-bol is ossze tudott volna hozni egy valamire valo jatekot, lett volna benne fantazia, ertelem, de ezek kozul SEMMI nem volt meg egyetlen jatekukban sem. csak masolnak, nincs egy sajat otletuk sem.

"Ha meg lesz mesterlövész 2 akkor lehet hogy jobb lesz mint pár most megjelenő semmire való game. Ha másban nem, grafikailag biztos." - igen, tirexi, tudjuk, hogy neked csak a grafika az ami igazabol szamit egy jatekban... le se tagadhatnad.

"Lehet kicsit bug-os volt de melyik játék nem bug-os??" - pl. a Blizzard meg az iD jatekai, azok mintha egyaltalan nem lennenek bugosak. es tudod miert? mert hozzaerto emberek csinaljak, nem pedig egy semmirekello penzhajhasz csapat.

"Én személy szerint várom az első olyan játékát a City-nek amely már az általam kedvelt és mai napig a legjobban konfigurálható és legszebb motorral jön majd ki." - erdekes, hogy a CryEngine-t eddig kiadasa ota 6 noname jatek hasznalta... biztos szuperjo motor lehet, a szamok is errol arulkodnak. itt is ugyanazt tudom mondani, hogy a grafika az ilyen parasztvakito majmoknak szamit csak ennyire, mint tirexi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. ThePoweR roots...
2010.11.03. 13:15
A blizz játékai azért nem bugosak me naponta jönnek ki a peccsek és párszázan javítják folyamatosan a bugokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. vizmi
2010.11.03. 15:56
Az új cryengine megy a jelenlegi konzolgenerációkon is, ergo egy átlag pc-n is kell valamit produkálnia (az xbox 360-ban pl. egy Radeon 1900 - 2900 közötti vga található).
Pont ezért nincs olyan játék, ami miatt érdemes lenne pc-t fejleszteni: az igazán komoly játékok kijönnek minden platformra, a többi miatt meg nem fogsz fejleszteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Squito
2010.11.04. 18:15
"Mondjuk nem tom sokan min nevettek a City már elég jó játékokat tol ki köztük a cikkben is megemlített Sniper: Ghost Warrior-t ami sztem jó game."
Hát azééért... Amíg a második peccs ki nem jött, addig egy kalap f** volt (amiről tudni érdemes, hogy az (SOF3 kópia) AI cirka 90%-át lecserélte). A lopakodás a lényeg, de sokszor nem tudsz hangtompítós fegyvert használni - kivéve az MK23-as pisztolyt, de azzal senkit se lősz fejbe 100-200 méterről - és szvsz kevés a nagy távolságból végrehajtott lövés. Amúgy, amikor mész fel a világítótoronyba, akkor guggolva nem tudsz felmenni, mert folyamatosan elakadsz a kövekben (és bele is lehet hasalni a kövekbe), ami nem bug, szimplán sz**tak bele nagy ívben. Egy igénytelen, összecsapott, vacak a Sniper GW, hiába szép a grafika, csak az az egyetlen jó tulajdonsága.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!