iPon Hírek

Csúcskategóriás újdonságok a Cooler Mastertől

Dátum | 2016. 05. 19.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Cooler Master háromféle újdonságról rántotta le a leplet. Az első egy számítógépház, amely a MasterCase Maker 5 nevet viseli, és amelyről a napokban már részletesebben is írtunk. Ez a termék júniusban kerül az üzletek polcaira, hazai hivatalos ajánlott végfelhasználói ára pedig 65 900 forint lesz.
Rajta kívül egy combos tápegység, illetve egy tuningra is kiválóan alkalmas processzorhűtő is érkezett. Ezeket az alábbi sorokon keresztül mutatjuk be. MasterAir Maker 8 – A tuning sem akadály
A Cooler Master legújabb processzorhűtője a Maker sorozatot erősíti, különlegessége pedig abban rejlik, hogy a klasszikus réz talpazatot egy speciális, horizontális hőkamrás talpazatra cserélték, amelyhez összesen négy darab hőcső kapcsolódik. A 6 milliméteres hőcsövekkel ellátott talpazat hűtőközeggel feltöltve érkezik, ami hő hatására gázzá alakul, majd lehűlve ismét visszafolyik a kiinduló pontba, így a folyamat újra elkezdődik. A rendszert a gyártó 3D Vapor Chamber névre keresztelte.
Az újítás jóvoltából a klasszikus réztalpú processzorhűtőkhöz képest mintegy 19%-kal javulhat a hőleadás hatásfoka, így a termék hűvösebben tartja a processzort – ez különösen jól jön, ha tuningolásra adjuk a fejünket. A 3D VC tömb felett alumínium lamellákból álló hűtőtömb található, amely egyenként 6 milliméteres átmérőjű, „U” alakú hőcsövekkel egészül ki. A hűtőtömb önmagában mindössze 78 milliméter hosszú, 144,5 milliméter széles és 160,5 milliméter magas, de ventilátorokkal, illetve tetőlapi borítással együtt már 135 milliméteres hosszra, 145 milliméteres szélességre és 172 milliméteres magasságra kell felkészülni.
A hűtőtömb előtt és mögött egy-egy 140 milliméteres átmérőjű ventilátort helyeztek el, amelyek LDB 8Loop Dynamic Bearing) csapágyazással dolgoznak, várható élettartamuk pedig a 160 000 üzemórát is elérheti. A PWM támogatással ellátott ventilátorok a 600 RPM és 1800 RPM közötti fordulatszám-tartományon belül dolgoznak, így 19,8 CFM és 66 CFM közötti levegőmennyiség megmozgatására képesek, méghozzá 8 dB(A) és 24 dB(A) közötti zajszinttel.
A hűtőtömb 758 grammot nyom a mérlegen, a ventilátorok pedig egyenként 130 grammosak – a MasterAir Maker 8 minden „sallanggal” együtt 1350 grammot nyom, azaz nem egy pehelysúlyú megoldás. Cserébe viszont óriási hűtőteljesítményt nyújt, ahogy az a lenti diagramról is kiderül.
A termék tetejére alumíniumlapot, vagy plexilapot helyezhetünk, ugyanis ezek a gyári alapszett részei, de igény esetén akár 3D nyomatással készített egyedi takarólemez felszerelésére is van mód. Az új processzorhűtő az alábbi CPU foglalatokra illeszkedik: •Intel LGA 2011-v3 / 2011 / 1366 / 1156 / 1155 / 1151 / 1150 / 775 •AMD FM2+ / FM2 / FM1 / AM3+ / AM3 / AM2+ A Cooler Master MasterAir Maker 8 rövidesen elérhető lesz kereskedelmi forgalomban, ajánlott végfelhasználói ára pedig 41 900 forint lesz. MasterWatt Maker 1200 Watt – Nagyteljesítményű tápegység, 80Plus Titanium hatásfokkal
A MasterWatt sorozat első tagjaként érkező 1200 wattos modell több szempontból is különleges. Hatásfoka a jelenleg elérhető legjobb szintet képviseli, így kiérdemelte a 80Plus Titanium minősítést, ami azt jelenti, hogy terheléstől függően 90 és 94% közötti hatásfok elérésére van mód. A továbbfejlesztett 3D Circuit technológia jóvoltából a tápegység belseje jól szellőzik, az egyes NYÁK lapokon pedig minőségi, prémiumkategóriás komponensek laknak – többek között ezért is olyan jó a termék hatásfoka. Az újdonság kábel kialakítás terén teljesen moduláris felépítéssel rendelkezik, azaz minden tápkábel lecsatolható róla, működése pedig monitorozható, hála az ARM alapú DSP-nek.
PC-n és Bluetooth kapcsolattal rendelkező mobileszközön keresztül egyaránt figyelemmel kísérhetőek a tápegység üzemi paraméterei, sőt, az adatok merevlemezre is menthetőek, így későbbi elemzés céljából eltárolhatóak. A különböző funkciók a Cooler Master Connect Appon kerezstül érhetőek el. Ezzel együtt követhetőek az energiafogyasztással kapcsolatos költségek is, sőt, a ventilátor karakterisztikája is testreszabható, hála az előre létrehozott profiloknak. A felhasználó igény szerint akár saját ventilátor-profilt is készíthet, így a hűtés maximálisan az adott igényekhez szabható. A ventilátor szerepét egyébként egy 135 milliméteres átmérőjű, Silencio FP típusú ventilátorra bízták.
Az aktív PFC támogatással ellátott tápegység 200 milliméter hosszú, 150 milliméter széles és 86 milliméter magas, elektronikáját pedig az Enhance Electronics készítette. A fedélzeti elektronika a túlterheléssel, a túlfeszültséggel, a túlárammal, a túlmelegedéssel és a rövidzárral szemben egyaránt védelmet nyújt. Az újdonság pontos technikai paramétereit az alábbi két táblázat tartalmazza:
A hét év jótállással érkező MasterWatt Maker 1200-as tápegység mellé a későbbiekben egy 1500 wattos modell is érkezhet. Az 1200 wattos modell júniusban kerül az üzletek polcaira, ajánlott végfelhasználói ára pedig 131 200 forint lesz.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. Philo
2016.05.20. 08:37
Nekem a CM ventik, hűtők és házak sem jönnek be. Azonos áron léteznek sokkal jobb alternatívák. Kicsit a nevéből próbál megélni annak ellenére, hogy nem egy Noctua, Nanoxia, Fractal vagy éppen Corsair.

Az a hűtő 42 ezerért egy vicc.
Csak pár versenyző, aki elég jó:
THERMALRIGHT Silver Arrow IB-E 26 ezer
BE QUIET! Dark Rock Pro 3 27 ezer
NOCTUA NH-D15 30 ezer
Még az árban eléggé elszállt ellenben hőkamrás szörnyeteg ID-COOLING HUNTER VC-3D is csak 37 ezer.

Úgy látszik, hogy CM-éknél szeretnek nagyot álmodni.

Az 1200 Wattos szörnyetegnek meg kb nulla értelme van. Pláne olyan fostalicska belsővel mint az Enhance. 130 rongy meg kicsit elmebeteg.
Megint csak olcsóbban FSP vagy még inkább Seasonic tápot (vagy Seasonic belsős Corsairt) vesz a földi. Pl. SEASONIC X Series 1250
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. piter Philo
2016.05.20. 08:42
Mindig van opcio.De nem mindenkinek kell.Pl en noctua hutot az eletben nem vennek akarmilyen jo.Mert baromi ronda es en adok a kinezetre.Mert ablakos a kucko.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. BReal Philo
2016.05.20. 09:06
Lehet van igazság abban, amit írsz, de a tápos példád azért rossz, mert a linkelt Seasonic táp "csak" Gold minősítésű, míg a CM Titanium.

Piter: Kinek mi. Szerintem a Noctua hűtők barnás-bordós színe tök jó, más kérdés, hogy színben elütnek a legtöbb alkatrésztől, talán mondjuk az ASRock alaplapjain vannak ilyen színek. Mondjuk aki ez alapján vesz akár 10000-ért drágábban hűtőt, hajrá. Az ilyenekből élnek meg a gamer termékek árusítói. LED-es memóriád van már?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. piter
2016.05.20. 09:46
Ledes az nincs de szep piros.
De corsair hazhoz corsair hutes dukal.Viszont az alaplap az szepen pulzal pirosban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. bl4st4h
2016.05.20. 10:42
42 ezerért nem jobban megérné egy all-in-one vízhűtő? 1,3 kg-os tömegét elbírják az alaplakok, hosszabb távon is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. BReal piter
2016.05.20. 11:03
Örülök neki, hogy számodra ezek a mérvadó paraméterek egy terméknél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Asagrim bl4st...
2016.05.20. 11:20
Annyiért már igen.

BReal

Nem "a mérvadó paraméterek", hanem szempontok. Nem kellene elbagatellizálni valamit csupán azért, mert nem értesz vele egyet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. piter
2016.05.20. 11:39
Nem mervado,mert azt sem tudtam hogy az msi alaplap szelen van ledcsik.De amugy tenylek a piros feketehez valasztottam mindent.Ne csak jo legyen hanem tetszen is ahogy kinez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. 5hR3kY
2016.05.20. 13:20
Mindegyik túlárazott. Nem kicsit, nagyon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.05.20. 13:36
Ha valakinek fontosabb az, hogy menjen az alaplapja, memóriája, VGA-ja színéhez a hűtő, minthogy hatékonyabb legyen olcsón (vagy akár ugyanannyiért, lényegtelen), akkor nincs több kérdésem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Asagrim BReal
2016.05.20. 14:55
Egyetlen kérdésed nem volt, pocskondiázol. Ha nincs semmiféle esztétikai érzéked, vagy arra való hajlamod, akkor ne szólogass be annak, akinek van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Philo BReal
2016.05.20. 16:46
Csak.
Az már más kérdés, hogy a Seasonic lényegesen jobb minőséget képvisel mint az Enhance. Így felőlem aztán lehetne 99,99%-os hatásfoka is, akkor sem lenne alternatíva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. BReal Philo
2016.05.21. 00:04
Arra akartam utalni, hogy a Titanium minősítésű tápok (legyen az bármilyen belsővel) szépet dobnak az áron.

Asagrim: Esztétikai érzékem nem attól lesz, hogy piros alaplaphoz piros VGA-t és pirosan világító memóriát veszek, de mindegy...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. R.Soma BReal
2016.05.21. 01:22
Van akinek számít, én pl. azért vettem Be Quiet hűtőt Noctua helyett (házventikkel karöltve), mert szép meg fekete és nem fosbarna, és mellég kb. ugyanúgy teljesít. Attól, hogy valakinek van igénye arra, hogy harmonikus legyen esztétikailag a gép belseje, még nem lesz automatikusan gémercsicska.

Egyébként ezek a horror árú CM termékek elég furcsák nekem, ilyen árban ennél komolyabb minőséggel is találkozik az ember, nem ritkán. Megpróbálnak betörni a felső polcokra, de ahhoz sokkal jobb dizájn és anyaghasználat fog kelleni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Szefmester
2016.05.21. 18:18
BReal: Légyszi.. fogadd el... vannak emberek akik nem a teljesítmény miatt vesznek gépet, hanem hogy az egér taszigálása helyett a gépház oldalán át kukucskáljanak be hogy milyen szép. Drágább mint egy akvárium az tény, de több mindenre is lehet használni a plexi mögötti tartalmat!
Nem szabad vitatkozni azon hogy kinek mi tetszik. Nincs értelme... Rengeteg embernek van nem ízlésficama hanem egyenesen amputált ízlése, sokan még a médiumokban is rendszeres szereplők... de leállni velük vitatkozni hogy a rózsaszín bakancs vagy a lángmintás a tetszetősebb (szerintem egyik sem ezek közül) tökéletesen értelmetlen.
Píter egy Gamer konfigot rakott össze, és mind ismerjük, ha jelenik meg egy héttel később jobban világító.. bocsánat Gémerebb gép 5MHz-vel erősebb kivitelben akkor beszerzi. Örüljünk hogy vannak ilyenek, mert ők tesztelik le a többiek számára az alkatrészeket.

Mellesleg nekem ez a ház már sok. A formavilág még bejön, de a plexi már nagyon nem. Talán ha nem fednék be az előlapi ventit akkor még hatékonyabb is lehetne mint a mostani házam...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. piter
2016.05.22. 15:41
En csak azt nem ertem hogy miert vannak meg mindig egyesek kiakadva azon hogy vannak dragabb es olcsobb hardverek?Es vannak szinesek meg egyszeruek.Es azt valasztasz amit akarsz.nem ertem miert faj az nektek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Resike Philo
2016.05.23. 13:21
Csak megsúgom hogy jó néhány Cooler Master PSU belsőt is a Seasonic gyártja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Resike piter
2016.05.23. 13:23
Noctua PPC?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!