iPon Hírek

Csúszik a csíkszélesség váltás az AMD-nél és az Nvidiánál

Dátum | 2014. 12. 30.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A WCCFtech munkatársai megbízható informátoroktól származó értesülésekre alapozva meglehetősen érdekes beszámolót készítettek, ami arról rántja le a leplet, hogy milyen gyártástechnológia használatát tervezik, és mikor az AMD-nél és az Nvidiánál. Az AMD az információk szerint későbbre halasztotta 20 nm-es grafikus processzorral szerelt videokártyáinak bemutatását, így azok a korábban tervezett februári-márciusi időszak helyett április vagy május környékén jelenhetnek meg. A csúszás oka az, hogy a Qualcomm és az Apple megrendelései teljesen lefoglalják a 20 nm-es csíkszélességgel dolgozó gyártósorok igencsak limitált gyártókapacitását. Az AMD az említett időszakban az R9 300-as sorozat első tagjairól ránthatja le a leplet. Ezzel egy időben az Nvidia térfelén még érdekesebb a helyzet, ugyanis a jelek szerint a vállalat teljes egészében törölte 20 nm-es terveit. A WCCFtech adatai szerint a 28 nm-es gyártástechnológia sokáig szolgálatban marad, leváltására pedig majd csak valamikor 2016 folyamán lehet számítani, amikor elkészülnek az első 16 nm-es csíkszélességgel készülő Nvidia GPU-k. A 16 nm-es újdonságok várhatóan nem is 2016 elején, hanem később debütálhatnak, ismerve a TSMC 16 nm-es gyártástechnológiával kapcsolatos terveit. 28 nm-es csíkszélesség alkalmazásával még több új GPU is készülhet a nem is oly távoli jövőben. Az AMD a következő év elején mutathatja be a Tonga és a Hawaii grafikus processzorok legújabb változatait, az Nvidia pedig egy GM200-as GPU-t épít a kiforrott gyártástechnológiára támaszkodva, ami valamikor 2015 folyamán jelenhet meg. A GM200-as GPU pontos technikai paraméterei egyelőre nem ismertek, ám egy korábbi beszámoló alapján úgy tűnik, a chip nagyobb teljesítményt kínál majd, mint a GK210-es "Big Kepler", ami egyébként a Tesla K80-as gyorsítókártya fedélzetén lapul.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

72. markangabo...
2014.12.30. 10:25
Hát ez nem jo hir. Viszont R9 300 megjelenése után hamar várhato az Nvidiátol félgeneráciováltás, ugy mint a keplernél.
Te jo ég már a 4. GPU generácio 28 nm-ren
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. csabi02
2014.12.30. 10:37
...nem újdonság,hanem már megszokott dolog.
Az viszont vicces,hogy ha lenne több 20nm-es gyártósor, akkor simán tolhatná mind1ik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. Crytek01
2014.12.30. 10:43
Jöjjenek csak kell a kraft a Witcher 3 + Batman AK-hoz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. mikej95
2014.12.30. 10:46
Az AMD-nek leginkább processzorok terén kellene 1 talán rögtön 2 csíkszélesség váltás, mert az életbe nem érik be az Intelt. A Maxwell fogyasztása alapján pedig nem is olyan vészes a helyzet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. tibaimp
2014.12.30. 10:47
Az nvidia a maxwell igen jó energiatakarékossága miatt nincs is nagyon rákényszerítve a váltásra, ez náluk az előny, és hülyék lennének nem kihasználni, míg az amd, hacsak nem húz elő a tarsolyból valamit, akkor rá van kényszerítve, míg ha minden igaz a 390-ban majdnem duplázná a futószalagokat az amd (~2800 --> ~4200), ami megint csak a fogyasztásnak így a melegedésnek nem teszt jót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. tibaimp Cryte...
2014.12.30. 10:47
úgy van!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. maxpapa tibai...
2014.12.30. 11:07
28nm Hawaii XT
Cores : TMUs : ROPs 2816 : 176 : 64

28nm Fiji XT
Cores : TMUs : ROPs 3200 : 200 : 64

Eddigi adatok alapján nincs duplázás.Csak egy felhizlalt GPU.Majd a next gen lesz érdekes a HBM memóriával.
Bár még minden olyan ködös.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. ZephyrDavi...
2014.12.30. 11:15
Az amd a processzorokból adhatna már ki valami újat az am3+ helyet, ami szintén erős és időt álló.
Mert ezekre az fx apu-kra nem lehet gamer cuccot építeni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. pdx06 mikej...
2014.12.30. 11:16
Hova ez a sietség? Egyes felhasználók itt csak a számokkal versenyeznek, de fingjuk nincs arról hogy mi hasznuk származik az ilyesmiből. No meg nyugodtan megnézheted a legdrágább Intel processzor csíkszélességét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. pdx06 Zephy...
2014.12.30. 11:39
Játékra bőven elég még az AM3+. Nem értem miért olyan nehéz felfogni hogy látványos különbséget csak videokártya produkál játéknál. Nem egy embert ismerek akik inkább új CPU-t választottak GPU helyett, aztán néznek bambán hogy miért nem látnak mérvadó FPS különbséget az előzőhöz képest. Míg feleannyiért videokártyát vehettek volna és akár duplázódott is volna a teljesítmény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Zabalint pdx06
2014.12.30. 11:54
Majdnem mindenre bőven elég az AM3+, de milyen fogyasztással...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. Phantomstr... pdx06
2014.12.30. 12:26
Kíváncsi leszek, mit hoznak ki és milyen gyorsan sikerül felépíteni a 300-as termékpalettát. A csúcskártya 8 hónapos csúszással jön ki a GTX980-hoz képest, de az alacsonyabb árkategóriás 900-asok csak lassan szállingóznak.

Az AMD ott tart 2015-ben az FX-szel, mint az Intel a Westmere-vel 2011-ben. A csúcs FX teljesítményben és fogyasztás/teljesítmény arányban azt a nyáron már 4 évvel ezelőtti színvonalat hozza, mint az i7 980 és 980X. És kb annyi jövője is van, mint azoknak. Azóta az Intel kétszeresen javította a fogyasztás/teljesítmény arányt.

Közben az FX a gyenge egyszálú teljesítmény miatt a játékok egy elég jelentős részében inkább az i3 szintjét tudja, mint az i5-ét.

Szóval az egy dolog, hogy az FX teljesítménye "elég". A probléma ott kezdődik, hogy ez az egy tulajdonsága, ami elfogadható és ez is csak olyan áron, hogy az összes többi katasztrofális.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. Riddick77
2014.12.30. 12:37
Az AMD már ne nagyon csúsztasson semmit,mert akkor már azok is NVIDIA-t fognak venni,akik AMD-t akartak.... Köztük én is.

Miért érzem úgy,hogy nem valami profin menedzselik azt a céget,ha nem lennének a Netgen APU-k már lehet kakukk lenne nekik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. jedi
2014.12.30. 13:27
Phantomstanger, Libastuff

Látom már megint leszállt a "NAGY KÉK KÖD" ! Ha nektek megér átlagosan +20% "póver" két és félszeres árat, akkor lelketek rajta !

[LINK]

NEKEM NEM !!!! Szerintem ezzel az erővel adhatná az INTEL 200+ ért is az I7-eket, ti akkor is azt vennétek ! Természetesen, ha ti is ahhoz a 0.4% I7 tulajhoz tartoztok, aki a gépével keresi a pénzét napi szinten, akkor utólagosan is bocsánatot kérek tőletek ! Ezzel a teljesítmény/fogysztás f.szságtól, meg már hupililát hányok, mint Ford Fairlane, a róla elnevezett filmben ! Az a plusz 60Watt terhelés ( játékok ) alatt olyan eget rengetően sok villany ??? Mint ha csak max. 400 Watt-os tápok lennének a világon, és úgy kéne sakkozni minden Watt-al, mikor rakod össze a gépet ! CsúcsGémerPc max. 100 Watt-os fogyasztással !!!! Haggyuk máááá !!! Ez olyan, mint ha azt mondanám, kell egy V8-as 500 lovas sportkocsi, de ne egyen többet 8 liternél !!! Idézném egy PH-s hozzászólásomat, amit ugyan ebben a témában írtam hirtelen felindulásomból !!!

"
Én meg azokon a "vidéki" I7 tulajokon tudok kiakadni, akik ilyen fórumokon verik a mellüket a teljesítmény/fogyasztás mutatók végett, közben meg a padlásfeljáróban otthon van 2 darab 30 éves 300 literes "duplaminuszÁkategóriás"Lehel fagyasztóláda, amiben 4félmalac pihen minden évben, és havonta 15 ezret bepörget a villanyórába, amit félévente csapágyazni kell pont ez miatt !

"
kinek nem inge, nem a gatyája !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. csabi02 jedi
2014.12.30. 13:44
rossz szemszögből közelíted meg a dolgot.

1.általános hiba: i7 hez mérni a 8350-et,mivel i5-ellenfele volt.

2.általános hiba: 3éves FX processzor árát,amit már 12szer csökkentettek, egy új generációs i7,i5 árcédulához mérni.

Már többször ki lett vesézve ez a téma,hogy mikor a 8350-es megjelent 50felett volt és az elődje a 8150 is 51-52ezer volt,miközben a valódi ellenfelük az i5-ösök 45-50 között nyitottak...
és akkor fogyasztás különbséget,meg az fps különbségeket még nem is vettük számításba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Riddick77 jedi
2014.12.30. 13:50
Nem tudom,hogy hallottad-e már,hogy hosszú távon mindig a minőség a legolcsóbb! Aki,most vesz egy I7es konfigot,vagy pár éve vett,az még évekig élvezni fogja a nagy teljesítmény,és alacsony fogyasztás előnyeit. Vidéki vagyok,de nincs mélyhűtőm.... Viszont Core i7 3770K-t szereztem,ami 22nm-en 77W-al lenyom minden AMD rendszert,ami csak egy kicsit is környékén van ennek a fogyasztásnak. Aki nem high tech "örült" a szó jó értelmében,annak felesleges egy ilyen rendszert cserélgetni még 3 évente is. A gyenge magyar fizetési környezetben nem olcsó egy ilyen CPU,de mivel vagy 5+ évre tervezem vele így már nekem simán megéri. Az,hogy keveset fogyaszt a rendszer,már többen megírták,halkabb ,hűvösebb rendszert eredményez. Arról,már nem is beszélek,hogy aki egyszer vesz egy I5 vagy nagyobb Intel konfigot,az jó eséllyel többet nem vesz AMD CPU-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.12.30. 13:58
Hát aki a megjelenés pillanatában vesz meg egy "csúcshardvert", az meg is érdemli ( lásd. pl. GTX Titan ) ! Én sem akkor vettem meg a 8350-et, mikor kijött, hanem használtan 2.5 év garival 35-ért ! Ha valaki MOST akar gépet összerakni nem hiszem hogy érdekli, hogy a kiszemelt cuccok, fél éve , vagy egy éve mennyibe kerültek ! MOST mennyibe kerülnek, és ő ezért az árért mit kap !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. tarkatehen jedi
2014.12.30. 14:05
Ez nem minden esetben van így. A Titan esetében az tényleg igaz, viszont én a GTX970-et 15K-val vettem olcsóbban amikor megjelent mint amennyiért most lehet kapni.

Aktuális árakról meg annyit, hogy az FX legnagyobb tagja kb 10K-val olcsóbb mint az i5 4690K (igen, i5 mert nem i7 -el van egy kategóriában az FX). Cserébe van 220W TDP, melegszik, nagyon kevés alaplap ami el bírja látni szuflával, elég erős hűtő kell rá, szóval ha minden összevetsz akkor nem olcsóbb, hanem drágábbra jön ki a teljes rendszer. Mellé kapsz egy kb 3 éves platformot (AM3+).

Ne értse félre senki, nem egy Intel vs. AMD topicot akarok nyitni, ez a személyes véleményem, ettől még mindenki azt vesz/használ ami szimpatikus neki vagy amit megengedhet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.12.30. 14:12
Ezzel csak az a bajom, hogy a magyar GamerPC-s társadalom 80-90%-a, egy 100 EFt-os PC-t tud csak sokszor megengedni magának, nem hogy egy 100EFt-os procit, amihez kell még egy 200EFt-os gép ! Rakj már össze 100-ból egy olyan gépet, amin elfut a krájzisz2-3 is úgy ahogy !!!!! Az elmúlt 1 évben 3-at is kellett összeraknom ! Ment a sakkozás az 1000Ft-okkal Végül sikerült, persze nem FullHD HIGH beállításokkal !

Magyarország ! Én így szeretlek !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. csabi02 jedi
2014.12.30. 14:13
értelek,de a konkurenciától is lehet használtan venni,garival akár stb és használtat nem szoktam újhoz hasonlítani.

A vga-k más dolog,mert ott az amd volt a jobb választás,lásd titan-ra válasz 290X 130ezerért...
és aki használtan vett 90 körül az ugyanúgy megszívta,mert a GTX970 miatt most újonnan 90-100körül van egy Sh. tri-x is,tehát ez egy végtelen körforgás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Kajafun Riddi...
2014.12.30. 14:20
Egyet értek!
Én is most váltottam AMD konfigról intelre és nem fogok többet AMD-t venni!
Nem csak a teljesítmény miatt, hanem azért is mert a kékekkel kevesebb a bajom kompatibilitás terén.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.12.30. 14:22
Ebben igazad van , de ne is az FX-8... szériáról beszéljünk, hanem pl. az FX-6... szériáról ! Pl. az FX-6300 25-be kerül újonnan ! 95Watt-os, szóval nem kell neki drága lap ! Egy 18-20EFt-os 970-es lappal is bőven el van ! 3 modulos, az az 6 ( majdnem ) magos ! 25-ért mit kapsz újonnan kékből most ? 2 magos Pentiumot ! Tudom hogy az AM3+ halott, és már nincs rá fejlesztés, de egy-két évig ki fogom még húzni vele ! Aztán úgy is egy FM3+ os APU lesz + dVGA , mivel az AMD ezt az irányt erőlteti, és van is ráhatása a konzolok miatt ! Szerintetek az Intel miért fejleszti szinte fénysebességgel az elmúlt 1-2 évben a saját IGP-it ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. tarkatehen jedi
2014.12.30. 14:26
Azért írtam azt példának, mert eddig arról volt szó Egyébként a 6xxx szeirntem jó választás ha nincs nagy keret egy gépre (amit írtál is korábban).

IGP egy másik kérdés, engem az nem motivál, hogy ki milyen IGP-t fejleszt, nem használom. Próbáltam az AMD féle megoldást, tettem mellé diszkrét VGA-t is, nem volt hosszú életű a dolog
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. Zabalint jedi
2014.12.30. 14:35
A 100 ezer körüli gépbe a csúcs FX-ek sem férnek bele. Egyébként aki 100 ezerért kimondottan játék céljából gépet vesz, az nem számít csórónak sem itthon, sem a világban, csak a legfejlettebb országokban legfeljebb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. SgScorpion
2014.12.30. 14:40
AMD terén az APU-ról beszéljünk kérlek! Írjátok le, hogy melyik intel Haswell fogja utolérni a jó iGP-vel felszerelt APU-kat? Mert tudtommal az i7/5/3 4.generáviók nagyon jók Processzor terén, de ezek NEM sima processzorok! Ezeket hasonlítsd össze egy a10 (akár 5800k-val)-el! Videókártya nélkül az Intel döcög, míg az A10 már majdnem minden játékot elvisz 720p+medium beállításokon...

Igazatok van, jó lenne, ha az APU-kat az APU-hoz mérnétek, és nem a processzorokhoz... taps taps
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Zabalint jedi
2014.12.30. 14:44
FX-6300 alig erősebb a picivel olcsóbb, de újabb architektúrára épülő Athlon X4 860K-nél (ami egy kasztrált Kaveri), úgyhogy házon belül IGP nélküli kategóriában sem jó vétel. Az AM3+ -ra nem érdemes új gépet építeni, ha AMD, akkor vagy megfelel valakinek az FM2+ vagy az AM1 platform, vagy inkább mégiscsak Intel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. SgScorpion Zabal...
2014.12.30. 14:47
Végre valaki, akir processzorhoz közelíti a processzort! Köszönöm
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. Zabalint SgSco...
2014.12.30. 15:02
De akik összevetették, dVGA-ban gondolkodnak, az FX árkategóriájában meg minden Intel proci IGP-s, tehát nyilván ezt tudják összevetni. i5-el amúgy sem szoktak IGP-vel játszanak, hacsak nem a más célra összerakott géppel causal-özik valaki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Zabalint
2014.12.30. 15:09
Mondjuk ez is csúsztató összevetés, mert a PS 3-al nyilván nem 2014-es grafikájú játékokkal megy a 720p + medium.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. weri
2014.12.30. 15:14
En nem tudom miert ocsaroljatok az FX procikat, de tobb ismerosom is intelre valtott es jatekban semmivel nem lett jobb neki. Ebbol kovetkeztetve nem ertem miert kell isteniteni amikor semmi jelentossege nincs a dolognak ha jatszani akarunk. A fogyasztas meg nagyon nem erdekel se engem se az ismeroseimet......
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Zabalint SgSco...
2014.12.30. 15:15
Az APU nem arra való alapvetően, hogy az IGP-je átvegye a dVGA szerepét, hanem arra, hogy amint szoftveresen is megfelelően támogatva lesz, a CPU-tól vegye át a jól párhuzamosítható, de erőforrás igényes feladatokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Zabalint weri
2014.12.30. 15:16
Én nem azt mondom, hogy akinek FX van, az cserélje le, főleg nem, ha VGA limites amúgy is. Hanem azt, hogy újonnan ilyen konfigot már nem érdemes venni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. tarkatehen weri
2014.12.30. 15:17
Akkor szerencsések voltak. Én pl nagy különbséget vettem észre amikor leváltottam az FX8350-et. Megjegyzem ugyanazokkal a kártyákkal (7970Ghz CF-ben).

@Zabalint: ez a lényeg
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. tibaimp tarka...
2014.12.30. 15:40
Nekem is 7970oc van, de csak 1db kell alá az izmos cpu, főleg kettőhöz! Jó hogy vettél észre különbséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. MR_47 jedi
2014.12.30. 15:44
Pentiumot 15k körül is vehetsz!
6300+lap=27k+18-20k=45-47k
i3+lap=30-31k+13-15k=43-46k
Szóval nemhogy drágább, hanem olcsóbban is kihozható, max egyenlő, mert i3 egy 13k-s lapban is jól elvan, a 6300 már nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Phantomstr... jedi
2014.12.30. 15:54
Az FX-6300 itt most 27 ezer, az i3 4150 30 ezer. Kemény 3000 forint köztük a különbség. Arányosan szerintem ott sem más, ahol megkapod az FX-et 25 ért. Mit kapsz ezért az i3-tól? 95W helyett 54W TDP-t és játékokban minimum stabilabb, nem ritkán jobb teljesítményt, fejlettebb platformot.

Az AMD a hajára kenheti 6 majdnem magját, ha a konkurencia 2 maggal és HT-val felmossa vele a padlót. Az a +60W pedig még ezen a szinten is megvan. Ha nem is érdekel, hogy mutat a villanyszámlán, ez akkor is +60W, amit a hűtésnek el kell vezetni. Vagyis cserénél drágább hűtő kell vagy ugyanaz a hűtő nagyobb fordulatszámon, hangosabban üzemel.

Tehát itt most ott tartunk, hogy van egy termék, ami "elég" és van egy termék, ami összességében jobb. Az FX a jelenlegi mezőnyben egyszerűen vásári hatást kelt. Hozza a minimumot, ami jól mutat a grafikonokban, de a konkurencia egy minőségbeli ugrás hozzá képest.

Neked még kiszolgál az AM3+ még egy-két évig, aztán, ha a csillagok együttállása kedvező, végre 4 év után 2016-ban kiad valamit az AMD, amire érdemes lesz lecserélni. Én jelenleg maximum akkor tudnám ajánlani, ha ingyen osztogatják. IGP terén pedig már olyan fénysebességgel fejlesztett az Intel, hogy nyers teljesítményben már majdnem beérte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. SgScorpion Phant...
2014.12.30. 16:04
Az AMD teljesen átállt az APU-ra, de majd kíváncsi leszek a carrizo-ra
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. SgScorpion Zabal...
2014.12.30. 16:04
Nézd meg az a10 7850k vs i3+gt 630 videót kérlek, és meg fogsz lepődni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. SgScorpion
2014.12.30. 16:05
Te olyan hülyeséget válaszoltál barátom...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Zabalint SgSco...
2014.12.30. 16:33
Javíts ki, ha tévednék, de eddig ami a Carizzo-ról kiderült, az alapján a mobil Kaveri-t váltja le, a Carizzo-L meg a kis fogyasztású vonalat, szó sincs normál desktop APU-król. Vagy ha lesz is, ezúttal a mobil vonal jelenik meg előbb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Zabalint SgSco...
2014.12.30. 16:34
Én nem azt mondtam, hogy nem lehet vele játszani, hanem azt, hogy a jövőben nem a grafika lesz a fő funkcionalitása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Zabalint Phant...
2014.12.30. 16:43
OFF:
A Passmark szerint az említett i3 jóval gyengébb, bár gondolom a többszálas teljesítményben marad el, egyszálasban meg jobb, a játékoknál meg utóbbi jobban számít. Ebben az árkategóriában az általam említett kasztrált Kaveri is játszik, igaz az is 95 watt, de fejlettebb architektúra, mint az FX.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. davidrt
2014.12.30. 16:50
3 éve azt mondtam, hogy hajrá AMD, van remény. És akkor GPU+CPU-t is tőlük vettem. (FX8150, HD7950) Azóta intel procira váltottam (i5-4690K), a kövi GPU-m pedig biztos hogy Nvidia lesz, akármit mutat fel az R9 300-as sorozat.
R.I.P. AMD, kár érted
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Zabalint
2014.12.30. 17:03


Most nézem amúgy, hogy a Passmark Single Thread listája mennyire beszédes:
https://www.cpubenchmark.net/singleThread.html

Gyakorlatilag van 1 szálon Celeron is (G1850, 1726 ponttal), amelyet nincs olyan AMD, ami megverne. Az 1 szálon legerősebb AMD az FX-9590 csak 1710 pontot ér el, a második meglepő módon nem egy FX, hanem egy 2 magos Kaveri 1667 ponttal. A másik, hogy i5-xxxxU-s proci is akad az FX fölött.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. DogTheDog
2014.12.30. 17:25
Ha a csucs AMD vagy Intel vagy nVidia termekekrol beszelgettek,akkor a fogyasztas es az arcedula miert is tema?
Ha erre vagytok erzekenyek,akkor hagyjatok a csucs kategoriat a picsaba.
Maganemberek kozott ezek a cuccok csak azert kelendoek,mert a vasarloik nagy resze kepes ezeket gondolkadas nelkul kicsengetni.
Nem azert mert hulye,hanem azert mert megteheti,es persze ugyanezen reteg szarik magasrol a villanyszamlat erinto kerdesre is.
Akik szeretnek skalazni a gepuket valamilyen teljesitmeny vagy egyeb mutatok alapjan,azok meg muszalybol okoskodnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. csabi02 DogTh...
2014.12.30. 17:35
amit írtál az azért egy kicsit bonyolultabb.

elég kemény volna ha minden magánszemély és cég a legdrágább és legtöbbet fogyasztó termékeket venné,csak azért mert annyi pénze van,hogy "leszarja"...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. DogTheDog csabi...
2014.12.30. 18:00
Nem ezt irtam,hanem azt,hogy aki a top cuccokat veszi,az pont lefossa az arat es a fogyasztasat,sot,tovabb mennek,mert ez inkabb maganszemelyeknel trend,a cegek alig akarjak kikohogni a kozepes HW-t top applikaciokhoz.
Szoval maradjunk a maganszemelyeknel,ahogy emliettem is az eredeti kommentben.
Es a kigyo maris a farkaba harapott,ugyanis a maganszemelyek nagy resze,aki top vasat hasznal,az azert teszi,mert megteheti.Persze tuti van nehany,aki ki tud talalni maganak olyasmit,ami ki is hasznalja ezeket,de a tobbsegre ez nem igen jellemzo.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. csabi02 DogTh...
2014.12.30. 19:41
akkor félre értelmeztem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. pdx06 Zabal...
2014.12.30. 20:31
Hagyjuk már ezt a fogyasztás témát, fillérekről beszélsz öreg, fillérekről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. pdx06
2014.12.30. 20:42
Kár amúgy a vita, meg szoktam nézni a csúcsgéppel rendelkezők videóit, akiknek csak a SLI-be kapcsolt videókártyájuk és DDR4-ük árából kijön az én gépem kb. nyolcszor. Ami nálam szar, az náluk is ugyanúgy szar. Kb. ennyi. FPS értékről annyi hogy engem sosem érdekelt, vagy jól fut valami, vagy nem. Soha nem álltam neki méregetni. Időtállóságról annyit, hogy 4-ik évét tapossa a gépem és még mindig Ultrán játszok, mert videokártyára nem sajnáltam a pénzt, 4 év és még nincs vége. Nekem ez bőven megfelel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Phantomstr... pdx06
2014.12.30. 21:57
Fanboyvitában mindig megfigyelem, hogy azoknak nem számít a fogyasztás, akiknek a kedvence sokkal rosszabb. Érdemes visszanézni a Prescott korszak vitáit. Ugyanez a helyzet visszafelé. Ami akkor teljesen jogos volt, most is az.

Ugyanez volt videokártyánál is. A HD2900 XT lezabálja az alsógatyát is és lyukat éget a gép mögött a falba. Kit érdekel egy 100 ezer forintos kártyánál? Két évvel később Nvidia Grillforce Thermi. Oké, hogy a GTX480 150 ezres csúcskártya, de nézd meg, mennyivel zabál kevesebbet a HD5870.

Az meg hadd számítson már, hogy biztonsági ráhagyással is elég-e egy olcsóbb, 100W-tal gyengébb táp és egy 6000 forintos hűtő, hogy kényelmesen, csendesen dolgozzon a gép, vagy még rá kell húzni 10 ezret ezekre, hogy egyáltalán stabil legyen a rendszer. A villanyszámla "fillérei" csak ezután jönnek. Nem Intelnél szoktak thermal throttlingra panaszkodni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Balleno Phant...
2014.12.30. 22:33
Én is mindig megfigyelem, hogy azok a legokosabbak akik másokat figyelnek meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. SgScorpion
2014.12.31. 00:00
Hmm Érdekes, a Tomb Raidert 180p fullon elviszi úgy, mint a PS3 720ő low-on, tessék cáfoltalak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. SgScorpion
2014.12.31. 00:13
1080p*
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. atti2010 Riddi...
2014.12.31. 01:14
Nem fognak, az AMD szépen növeli a VGA részesedését lassan az Nvidia lemarad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Zabalint pdx06
2014.12.31. 08:21
Az a probléma, hogy az, hogy egy processzor mekkora fogyasztás mellett tud produkálni egy bizonyos teljesítményt, jól mutatja, hogy mekkora tartalék van még benne. Éves szinten meg nem fillérekről beszélek, hanem olyan összegről, amely intenzív használat esetén összevehető az árkülönbséggel, és akkor még nem is beszéltem az extra hűtésről, nagyobb tápról, minőségibb alaplapról, amit egy nagyobb fogyasztású processzor igényel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Zabalint DogTh...
2014.12.31. 08:26
Ha valaki lefossa az árát, az miért ne venné meg a legjobbat, ahol meg nincs ott az AMD. Aki FX 8xxx-et, 9xxx-et vagy i5-öt vesz, az már nem ez a kategória.

Cégek is használnak top gépet, de csak ahol szükséges, és mivel ott minimum 8 órában megy, és drágább is nekik az áram, ezért nem szarják le.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. jedi
2014.12.31. 09:40
Ha ennyire számít a fogyasztás a TOP kategóriába, akkor vannak nagyon jó Gamer Notik U-s I7-esekkel, meg GTX980M-ekkel 7-8 kilóért, tudom őket ajánlani ! Ezekkel még aksiról is lehet Krájziszozni Ultrába a villamoson, míg be nem érsz a munkahelyre !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. csabi02
2014.12.31. 10:50
már ezt a témát túl sokszor szétbontottuk és mindig a szín alapján mondják meg a tutit...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Phantomstr... jedi
2014.12.31. 11:13
Azért eddig azonos árú termékek tulajdonságait hasonlítottuk. A 7-800 ezres i7-es gamer noti mellé tegyünk 7-800 ezres AMD-s gamer notit. Ja, várj...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. SzAdamAndy Zabal...
2014.12.31. 11:58
Várjunk csak??

"Az a probléma, hogy az, hogy egy processzor mekkora fogyasztás mellett tud produkálni egy bizonyos teljesítményt, jól mutatja, hogy mekkora tartalék van még benne."

Akkor az Apple teló procija köröket ver az i7-re.

Ennyire ne általánosítsunk. Mennyivel lesz több a villanyszámla ha 8 óát dolgozol 8 órát alszol és a maradék 8-ból meg 2-3 elmegy evésre,ivásra,mosdóra akkor marad 5 órád amit gép előtt töltesz minden hétköznap. Pár száz forinttal több. Ki is számolhatod. De akkor a TITAN szuperszámítógépben miért AMD Opteron procik vannak 115W-os TDP-vel?
Hát mert olcsóbb volt ilyen procit rakni bele ilyen fogyasztás melett mint inlet.

Aztán nehogy ki legyek kiáltva AMD fanboy-nak, mert egyik nek se vagyok a fan-ja
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. SzAdamAndy Balle...
2014.12.31. 12:02
Akkor te nagyon okos lehetsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. SzAdamAndy mikej...
2014.12.31. 12:04
De nem tudnak ugrani, mert nem tudnak gyártani. Intel patentet nem vesznek és az intelen kívül a gyártási folyamatot nem ismerik ( milenne ha ismernék :Đ ). Intel meg nam adna nekik semmit mert nem dolgozik maga ellen.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.12.31. 12:37
Mikor noveli? Jovo ev kozepetol vagy osztol? Az AMD csokkeno eladasokkal szamol vga fronton ebben a szezonban es a kovetkezo is harmatos lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. atti2010 siriq
2014.12.31. 12:46
Szép, lassan de biztosan, amikor megvettek az ATI-t alig voltak valahol az Nvidia mellett most meg majdnem 50% van úgy hogy az Nvidia a Teslat is az asztali VGA számolta, a Firepro meg hatalmasat teljesít a Mantleval azzal jó üzletet fognak csinálni, az R9-3XX is sokan varjak a 20nm köszönhetően a fogyasztásuk is a Maxwellhez közeli lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.12.31. 13:00
Legalabb olvasnad el a cikket: Az AMD az információk szerint későbbre halasztotta 20 nm-es grafikus processzorral szerelt videokártyáinak bemutatását, így azok a korábban tervezett februári-márciusi időszak helyett április vagy május környékén jelenhetnek meg. Maga az AMD a mostani negyedevre csokkenest prognosztizalt. A kovetkezo negyedevben szinten nem lesz erdemi termekuk. Az az aprilis majus mar a masodik negyedevre csuszik. Tehat az ev kozepeig marad a lagymatag semmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. atti2010 siriq
2014.12.31. 13:07
Elolvastam, április-május nem olyan távoli és még mindig jobb mintha törölték volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.12.31. 13:09
Ez kesz, nna mindegy kommenteld a hulyeseged tovabbra is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. RealDreamQ
2014.12.31. 14:34
Csúszik a csíkszélesség váltás az Nvidiánál és az AMD -nél is ...

Itt már megint 80% hsz a marakodásról észosztásról szól , szánalmas emberek vannak az oldalon . Szégyenteljes ezt látni .


Talán azon kellene elgondolkodniuk , hogy kellene egy újabb gyár , ha már úgyis van kereslet bőségesen . Ezen iparágban nem fog megállni a fejlődés ... Akkor várunk a frissítésekre , újabb információkra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. raiden Zabal...
2014.12.31. 14:41
Napi 8-10 órát kell hajtani egy gépet azért, hogy értelme legyen fillérezni. Ha havi 10.000-et fizetnél csak a számítógép fogyasztására, akkor megérné elgondolkozni azon, hogy azonos teljesítményű, de intel terméket vásárolj az alacsonyabb fogyasztás miatt. Viszont így is csak 10-20% körül csökkenne a 10.000-es villanyszámla.

Most jön a képbe az, hogy mennyi ideig használsz egy terméket, van-e ideje megtérülni a befektetésnek, ha van ideje, akkor tudjuk-e finanszírozni a többletköltséget, és még egy pár ilyen apróság... Egyáltalán szükségünk van-e a teljesítményre, kihasználjuk-e, blablabla... Mert egy ms officehoz elég egy 10 ezres intel és viszlát.

Szóval elég sok dolgon múlik az, hogy megéri-e csak a fogyasztás miatt Intelt vásárolni. Mert van pár eset amikor nem.

Úgy gondolom, ha valaki nagyon takarékoskodni akar, akkor vegyen két gépet... Egy nagy teljesítményűt szigorúan játékra, és egy másik alacsony profilú/fogyasztású gépet letölteni/netezni/dolgozni/filmezni...

Akinek meg van napi 8-10 órája játszani, annak nem fáj a villanyszámla se, vagy aki meg ugyanazt a gépet használja facebookozni/letölteni/netezni/filmezni, amelyiken játszik, az meg ne csodálkozzon, hogy annyit fizet villanyra amennyit. Arról nem is beszélve, hogy ez olyan, mintha egy RR phantommal járnál a sarki boltba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. raiden RealD...
2014.12.31. 14:47
Senki sem fog új gyárakat telepíteni, hiszen szinte minden egyes csíkszélesség-váltáskor cserélhetik a gyártósorok egy részét... Több üzem, több csere, több kiadás... Másrészt meg a csíkszélesség-csökkentés hamarosan véget ér - legalább is az ismert módon. Ugyanis a tudomány jelenlegi állása szerint, a jelenlegi módon nem lehet ~8 nm-nél lejjebb menni. Eddig mindenből igyekeztünk egyre kisebbet, és kisebbet gyártani - ami ugye technikai fejlődés -, viszont a későbbiekben új technológiára lesz szükség, és nem technikai fejlődésre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.12.31. 20:33
" ha minden igaz a 390-ban majdnem duplázná a futószalagokat az amd (~2800 --> ~4200) "

Legyen pontosan masfel az a majdnem dupla.

Ha ezt hozza is azonos fogyasztasbol, akkor is csak a maxwell szintjen lesz energiahatekonysagot tekintve, tobb mint egy ev kesessel, kisebb csikon.

(es akkor most fogalmam nincs, hogy felepitesu lapkabol egy kisebbet (gtx 750) vagy egy nagyobbat (r9 3xx) mennyi ido a tervezo asztaltol a boltig eljuttatni)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!