iPon Hírek

Defiance helyzetjelentés

Dátum | 2013. 05. 14.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Bejött a SyFy csatornának a Defiance, még le sem ment az első széria, de már be is rendelték a másodikat, így 2014-ben sem maradunk Defiance nélkül. A premiert közel 4 millióan követték a csatornán és ki tudja még hányan a nem hivatalos csatornákon. A SyFy történetében ez volt a második legnagyobb nézettségű bemutató azon szériák sorában, amelyekkel a 18-49 év közötti korosztályt célozták meg. A sorozat látványosan indított, nagyjából átlagos, de élvezetes sztorival, érdekes karakterekkel és egy olyan világgal, amelyben rengeteg lehetőség rejlik. Azóta kicsit többet is megtudhattunk a szereplőkről és szépen alakul a történet is (arról nem is beszélve, hogy már változatosan tudunk az idegen lények nyelvein is káromkodni).
A sorozattal szorosan összefonódó, Trion által fejlesztett MMOTPS eladásai is jól alakulnak: a nem éppen zökkenőmentes áprilisi indulás óta a regisztrált felhasználók száma túllépte az egymilliót. Milyen is volt ez az indulás? Bugosabb, mint egy szokásos MMO start, és jóval bugosabb annál, mint amit a Triontól (Rift) megszokhattunk, ami azért sem szerencsés dolog, mert egyébként egy, kisebb-nagyobb hibái ellenére is igen addiktív és szórakoztató lövöldözős darabról van szó. Azóta több mint egy hónap telt el, és a fejlesztőknek többé-kevésbé sikerült gatyába rázniuk a játékot, bár így is maradt még munkájuk bőven (pl. a használhatatlan chat kijavítása a PC-s verzióban, khm, khm...). Ha másra nem is, arra jó volt a dolog, hogy nap mint nap élvezhettük a játék producerének Nathan Richardssonnak hol neurotikus, hol eufórikus, de mindig rendkívül szórakoztató öniróniával fűszerezett írásait a Defiance blogján. A bugok kijavítása mellett a fejlesztőknek szerencsére a tartalmi frissítésekre is jutott ideje, kaptunk fesztivált, melynek témája a hősökről való megemlékezés volt és elkezdődött a hellbug vadászidény is. Hamarosan érkezik a következő, 1.02-es frissítés, amely újabb, a sorozattal összefüggő küldetéseket ad a játékhoz, így aki már lenyomta a főszál végén az aktuális főgonoszt, végigcsinálta a melléküldiket, aranyérmes lett az autóversenyekben, legyilkolt mindenkit PvP-ben, minden instát kívülről ismer és előre köszönnek neki az inváziós hellbugok, az is találhat magának új szórakozási lehetőségeket. Ide egy olyan videót akartam betenni, amely a salvage matrix működésének rejtelmeit mutatta volna be, amelynek segítségével fegyvereinket módosíthatjuk, de baromi unalmas, és látszik rajta, hogy PC-n mennyire shtako (ugye megéri idegen nyelveket tanulni) a kezelőfelület, ezért inkább ezt, a játék hangulatát jobban visszaadó és sokkal lelkesítőbb videót nézzétek meg.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. SnowCat
2013.05.15. 10:30
A sorozat jó, bár a pilot után majdnem abbahagytam, mivel 1:1-ben Euréka alapsztori. (Spoiler: Csóka a zűrös lányával eljut egy városba, ahol pont meghal a serif, de az emberünk ügyesen lekezeli a helyzetet, és ezzel megnyeri a posztját)
Amúgy ha túltesszük magunkat a pilot borzalmas CGI-jén, és az alap történet sablonosságán akkor teljesen jó.
Pont tegnap néztem meg az új részt, eddig jó kis laza kikapcsolódásnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. hengelhoff...
2013.05.15. 12:14
kíváncsi vagyok nálunk mikor fogják leadni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. djgeg
2013.05.15. 12:29
BORZALMAS A SOROZAT... Egy drágán legyártott SyFy csatorna által berendelt VÉGRE sci-fi sorozatnak, nem ilyen unalmas száraz "nyomozósdi" elcsépelt akciókkal meg "Stukóóó" káromkodós lószarral kell tele lennie.
Az elbaszarintott hülyén kinéző Drogos kitágult pupillás földönkívüliekről nem is beszélve.
(Spoiler)
Nem ad normális háttér storyt babum ez történt kész fogadd el, ja most itt a csávó meg a földönkívüli befogadott lánya és nééémá egy város. Nééémá meghalt a seriff. Á te elég jó vagy 1 napja jött idegen nagyon pro csávó vagy totál megbízunk benned legyél csak a Sheriff nagyfőnök.
Remélem el se kezdik szinkronizálni... Azt meg végkép, hogy 3. évadot meg se éli...
Erről egy MMO-t csinálni... Sorozat halála után az is le fog áldozni... majd ingyenes lesz mint a RIFT...
Aki szereti s sci-fi-t az kb vagdossa az ereit, hogy egy SYFY csatorna rábólint egy ilyenre. Igazán egyedi meg jó sorozatok mint a Firefly meg megy a kukába... Nyomoronc bagázs.


ui.: Bárki mondhat bármit, egy SCIFI nél az elcsépelt akció, szar történet(mind háttér mint a fő "szál" ) és megvalósítás? BURN IT!

EZ EGY SZAR...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. djgeg
2013.05.15. 12:43
"stakooo"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. 5hR3kY
2013.05.15. 12:58
Ha nem tetszik akkor nézz más Sci-Fi sorozatot. Ja hogy nem sok van? Az utolsó Star Trek-et elkaszálták. Az utoljára futó Stargate-et szintén. A Fringe-nek az utolsó évada megy, úgyhogy azt is lelövik. Perpillanat nézheted a Doctor Who?-t, vagy a Merlin-t, de az már fantasy. Esetleg ha nem nőttél ki a dínókból ott Primeval Sanctuary. Ezen felül csak a Warehouse 13 marad de ez a sorozat sem igazán az a klasszikus sci-fi.

Én reménykedem benne hogy kinövi a gyermekbetegségeit ez a sorozat, és valami jó fog elsülni belőle. Ha ezt is elkaszálják, akkor nem sok minden marad amit lehet nézni Sci-Fi témában.

Amúgy meg a Firefly-nak semmi köze nincs a SyFy-hoz, azt a FOX csinálta és kaszálta el.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Lazahunter
2013.05.15. 13:01
Az alapsztori tényleg borzalom, és a nyomozósdi téma is már nagyon-nagyon unalmas.
Egy rendesen összefüggő történetvezetésű (részenként 'értelmetlen'), normális, nagyszabású sci-fi sorozat kellene már! Valami 24 színvpnalú és történetvezetésű sci-fi '24 a zűrben', aka '24 fényév'
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. djgeg
2013.05.15. 16:02
Firefly az csak egy példa volt, hogy a jó scifi sorozatokat is kaszálnak el... mer x millió helyet csak 1.2 volt az átlag nézetség... Érdekes módon elkaszálása után sokkal jobb mutatókat hozott+dvd kel.

A lényeg a lényeg... Dühös vagy, és okkal. SyFy, rahedli pénzért berendelte, és annyira nem figyelt oda, hogy nem legyen szar. MMO-t csinálni egy ilyenből? Végképp hülyeség.

Alap story 0, Fő szál 0, mindennek a bemutatása és tálalása 0. Ezek mellé jön egy hihetetlen story (spoilerjöttment idegen 1 nap alatt sheriff a túlélők városában lesz csak mert ex katona) esetlen akciók, és "nyomozósdi".
Ott a hatalmas világ. Egy story amiből ki lehetett volna hozni valamit...
Aztán semmi... Egy épp, hogy nézhető szar lett...
Temérdek PÉNZÉRT. Amiből sikeres és tényleg jó scifi-it is lehett volna forgatni.
Stakóóóó lófos mindenit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. skripton
2013.05.15. 18:17
Hát ebben nagyot csalódtam!!! ;(
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Morte
2013.05.15. 19:44
djgeg: A játék már most is ingyenesen játszható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Riddick22
2013.05.22. 06:31
50euró
http://www.defiance.com/en/buy-now/pc/?CAS_REDIR=true
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!