iPon Hírek

Dell Adamo: Felbukkantak az első képek

Dátum | 2009. 01. 23.
Szerző | Gabriel
Csoport | NOTEBOOK

Rövid időre közszemlére tette a mindeddig rejtegetett új "luxuslaptopját", az Adamo-t a Dell. Az eredmény azonban eléggé kettős: szép, szép, meg minden, de... csak ennyi? A nagy rejtegetés után ez azért egy meglehetősen szerény alkotás.


Fekete és fehér színváltozatokban egyaránt kapható lesz, de azon a tényen ez semmit nem változtat, hogy "luxuslaptophoz" képest túlságosan is szokványos; talán egyedül az oldalnézetből látható áramvonalas és letisztult, vékony formatervezését lehetne kiemelni valóban dícséretes pozitívumként, ám ez még mindig kevés.


A MacBook Air-nél is karcsúbb testét annak köszönheti, hogy a legtöbb portot - Ethernet, két USB, DisplayPort és mások - mind elpakolták a hátuljába. Ennél több érdemi információt azonban egyelőre nem közöltek róla.


Hogy ténylegesen forgalomba mikor kerül majd a gép, azt még nem lehet tudni - illetve van egy olyan hivatalos álláspont, miszerint "az év első felében", de ez egyrészt egy nagyon tág időmegjelölés, másrészt pedig több ellentmondásos híresztelést is lehetett hallani ezügyben - így tehát nem marad más bizonyosság, mint a türelmes várakozás.



Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. Svindler
2009.01.23. 15:41
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ATI aki AT...
2009.01.23. 16:24
Ez tényleg nagyon vékony... naon kemény, de hol a képernyő?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. pikopeti
2009.01.23. 16:46
Mi az hogy hol a képernyő?
Nem rossz, nem rossz, de még mindig inkább MacBook Air, ha ilyesmit vennék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ATI aki AT...
2009.01.23. 16:53
azért kérdeztem hol a képernyő mert vmi miatt nem tőlti be nekem a képeket, és csak egy széles fehér téglalapot ad be fekete körvonallal...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. gebana
2009.01.23. 17:10
szép ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. ATI aki AT...
2009.01.23. 18:03
ja szép! még mindig nem ad be semmit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. leehegyi
2009.01.27. 15:15
ATI erről egy történet jutott az eszembe, amit haver mesélt.

Van a böngészőkbe az a lehetőség, hogy a honlapokat a kivánt méretbe jeleniti meg. És a munkatársának összezsugoritották olyan kicsire a honlapokat, hogy minden miniatür lett, és olvashatatlan
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ATI aki AT...
2009.01.27. 18:16
Minden cikket, minden képet tőéketesen megjelenit csak ezt az egyet nem...
De másnak meg igen igy hát biztos nálam van gond...
de hogy a 2 gépemből egyik se jelenitse meg, se explorer se firefox...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!