iPon Hírek

Diablo 3: nagy változások a horizonton

Dátum | 2012. 01. 20.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Eddig úgy tűnt, hogy a Diablo, ha lassan is, de szépen halad a megjelenés felé, és a sikeres béta után már csak az utolsó simítások vannak hátra, aztán jött a rendező Jay Wilson, és mindenkit meglepett azzal, hogy közzétette azoknak a kisebb-nagyobb változtatásoknak a listáját, amelyet végrehajtanak a játék rendszerén, sőt azt is hozzátette, hogy ez még csak a kezdet, mert még nagyobb változásokra számíthatunk.

Bejelentették, hogy megváltoznak a karakterek és tárgyak statisztikái, a kezelőfelület, a szakmák és egyéb rendszerek is, a skill és rúnarendszer változásainak részleteiről még nem is beszéltek – mindez azt jelenti, hogy gyakorlatilag nullára csökkent annak az esélye, hogy a játék 2012 első felében megjelenhessen.

"Amíg a Diablo 3-on dolgoztunk, sokszor mondták, hogy ne szöszmötöljünk már annyit a rendszerrel, jó az, ahogy van, ideje kiadni" – mondta Wilson. "Ez az érvelés jogos, de nem helyes. A feladatunk nemcsak az, hogy piacra dobjunk egy játékot; a következő Diablót kell kiadnunk. Senki sem a késésre fog emlékezni, hanem arra, hogy milyen nagyszerű a játék."

A változások közül, melyek nagy része már bekerült a bétába a legfontosabb a tulajdonságoké: megszűnt a Defense, az Attack, és a Precision; a Strenght, Dexterity, Intellect és a Vitality lettek az alaptulajdonságok. Wilson szerint a változtatások hátterében az az elképzelés áll, hogy minden kasztnak egyetlen fontos tulajdonsága legyen, és csökkentsék a tárgyak statisztikái közötti átfedéseket, változatosabbá, ugyanakkor áttekinthetőbbé téve így a felszerelések rendszerét. Egyértelmű, hogy ezek a változások a nagyobb rendszer-átalakítások közé tartoznak, mivel újra kell vizsgálni, és átalakítani a tárgyakat és a játékegyensúlyt is.

A fentieken kívül a másik nagy változás, hogy mesterembereink közül a Mysticet, a hozzá tartozó Enhancement rendszerrel együtt kiszedték a játékból. "Nem adott hozzá a rendszerhez semmit" – indokolta a döntést Wilson. Ezzel együtt a Cauldron of Jordan és a Naphalem Cube is eltűnt, melyek segítségével menet közben szedhettük szét ill. adhattuk el a cuccokat. "A Stone of Recall (az új neve Town Portal) segítségével könnyedén megtehetjük ezt, és amúgy is jó ötlet időnként megszakítani a harcot" – indokolta Wilson a változást.

A régi jó Scroll of Identification is lapátra került, helyette mindenkinek alapképessége lesz a tárgyak beazonosítása (bár így kérdés, hogy mi értelme van az azonosítatlan tárgyaknak). Az ötödik quickslot gomb varázsital gombbá változott, és a karakter statisztikáit az inventory felület alatt láthatjuk.

"Még sok munka áll előttünk. Folyamatosan hangoljuk a játékot, és beállítjuk az egyensúlyt, ami nagyon nagy feladat. Induláskor szeretnénk mindent kihozni a Diablo 3-ból, amit csak lehet. Ahhoz, hogy ezt elérjük, az elemeket újra és újra ki kell próbáljuk, míg eljutunk az optimális megoldásig, olyan rendszereken kell változtatnunk, melyeket már a játékosok is sokat elemeztek; olyan részeket kell eltávolítsunk, melyeket sokan már alapelemeknek tekintettek. Mindezzel azt reméljük elérni, hogy a Diablo 3 ne csak megjelenésekor feleljen meg az elvárásoknak, hanem azután még tíz évvel is."
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

65. Svindler
2012.01.20. 16:52
"Wilson szerint a változtatások hátterében az az elképzelés áll, hogy minden kasztnak egyetlen fontos tulajdonsága legyen, és csökkentsék a tárgyak statisztikái közötti átfedéseket, változatosabbá, ugyanakkor áttekinthetőbbé téve így a felszerelések rendszerét"

Éljenek a kazuárok...
Már csak egy "I win" gomb kell
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. fabricio24
2012.01.20. 16:53
ezt a wilsont valaki rendesen befenyítette , hogy ilyen értelmetlen változtatásokat kényszerít bele. hát ez van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. BlackZodia...
2012.01.20. 16:54
Na nem mintha a diablo olyan hüde nagy hc tartalommal birna
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. tomazolika
2012.01.20. 17:14
Kezd vicc kategóriába csúszni a dolog .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. K21_overlo...
2012.01.20. 17:32
Amikor bejelentették a Diabblo 3 at nagyon örültem. De minnél több dolog derül ki/változtattnak annál inkább esélyes h bottal sem piszákálom meg
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. SzedresiN
2012.01.20. 17:40
"A Stone of Recall (az új neve Town Portal) " Helyesen: a Town Portal új neve.
A "Scroll of Id" kivételéért nagy kár.
Azt viszont nem hiszem, hogy a nem változó dolgok mellett a pár száz megváltozó eszköz értékeinek átírásához hónapok kellenének.
A többi dologgal viszont nincs gond.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. madcaptain
2012.01.20. 17:45
Jó lesz ez 2012 karácsonyra
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Taragas
2012.01.20. 17:51
Nem értem ezt, mármint volt a kettő jól működő tárgy és képesség rendszere, amire csak egy kis finomhangolást kellett volna ráereszteni, és olyan dolgokkal, hogy segítő, vagy egyebek meg alig foglalkoznak. Lassan én is úgy vagyok, mint K21_overlord. Bottal se...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Asagrim
2012.01.20. 17:57
A fentieken kívül a másik nagy változás, hogy mesterembereink közül a Mysticet, a hozzá tartozó Enhancement rendszerrel együtt kiszedték a játékból. "Nem adott hozzá a rendszerhez semmit" – indokolta a döntést Wilson. Ezzel együtt a Cauldron of Jordan és a Naphalem Cube is eltűnt, melyek segítségével menet közben szedhettük szét ill. adhattuk el a cuccokat.

Szóval nincs enchanting, meg horadric cube, és nyakamat rá, hogy lesz egy fél órás cooldown a TP kövön ... innentől bottal se ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Atesz1987
2012.01.20. 18:01
Ez már tényleg pofátlanság azért, pedig eddig védtem a játékot ezen a fórumon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. Asagrim Atesz...
2012.01.20. 18:05
Én meg már kezdtem megbánni, hogy bojkottálom a Blizzard játékokat SCII óta ... szerencsére ennek az érzésnek már nyoma sincs, ezzel a szarral már ingyen sem akarnék játszani!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. tomchee
2012.01.20. 18:21
Régen még vártam, de már annyit halasztották h nem is érdekel. Nem tom lehet csak én vagyon így ezzel...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. BlackZodia...
2012.01.20. 18:25
Kicsit hülyeség ahogy megy a rinya hogy bottal se meg kutyaf@sza de tudjátok mind hogy úgyis rohantok első nap majd megvenni... szóval less QQ moar pew pew
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Turai
2012.01.20. 18:27
Nagyon úgy néz ki, hogy ez is a süllyesztőben fogja végezni és a nevén kívül mással nem fog bevételt kreálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. akela91
2012.01.20. 18:36
Szomorú a csúszás, de legalább nem egy bughalmazos semmitérő valamit adnak ki a gyors jövedelem érdekében. Nem mondom, hogy nem a pénzért csinálják, de ők legalább elégedett vásárlókat akarnak, nem csak lehúzni az embert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. CyberPunk6...
2012.01.20. 18:46
(bár így kérdés, hogy mi értelme van az azonosítatlan tárgyaknak)

A diabloban, mivel a legjobb cuccok tulajdonságai bizonyos határon belül véletlenszerűen mozognak, ezért igen nagy piaca van az azonosítatlan tárgyak kereskedelmének, ugyanis egy "unid" cucc sokkal többet ér, mint mondjuk egy id'd low statokkal.

Ne fűzz megjegyzést egy játék mechanikájához, ha nem ismered.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. kullo1
2012.01.20. 18:58
akela91 te még nagyon fiatal lehetsz ha beveszed azt a maszlagot hogy "elégedett vásárlókat akarnak, nem csak lehúzni az embert"és hogy ezért csúszik a játék.Egyszerűen el vannak maradva, és akkor az arcunkba tolják ezeket a "nagy" változtatásokat ,hogy majd emiatt nem jelenik meg időben,ismét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. akela91
2012.01.20. 19:10
Nem vagyok annyira fiatal, 21 vagyok. De simán kiadhatták volna októberben, és ugyanúgy megvették volna annyian...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. CyberPunk6... kullo...
2012.01.20. 19:21
Miért kell mindig negatívan gondolkodni... Azért nem adják ki, hogy tökéletes legyen. Tökéleteset meg azért akarnak alkotni, mert a blizzard játékai még 10 éves korukban is megveszik újonnan emberek, mert még mindig jó, mert minőségi. Illetve azért, mert a név garancia és ezt nem akarják elrontani, Persze ezt pénzért teszik ez egyértelmű, hiszen ők is egy cég, ha tehetnék, akkor semmit sem költenének és kurvadrágán adnák a játékokat, de a piaci helyzeten belül ők arra törekednek, hogy a minőségen gazdagodjanak meg. Ezért a játékaik fejlesztése sokkal hosszabb idő, sokkal macerásabb, cserébe még 5-10 év múlva is van aki új példányt vesz belőle, és látatlanban milliós előrendelések vannak minden egyes játékukra. Emiatt nem engedhetnek ki a kezükből olyat ami nem csúcsminőség.

Se nem lehúzás, se nem a két szemünkét, egyszerűen a minőség a cég profilja, és a pénz nagyrészét a cég megbecsültsége adja, tehát nekik ez az arculatuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. gezu1025
2012.01.20. 19:38
Eddig védtem a Blizz-t, ja nem is, és most sem fogom.
Ez nem más mint tökölés. Semmi egyéb. Egyszerű töketlenkedés. Még ha a változatások után nagyon alaposan átnézik, egyensúlyozzák sem tarthatna annyi ideig, mint ameddig fog. De nem baj, jó lesz az elvakult fanoknak karácsonyra is... jövő karácsonyra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. blackconve...
2012.01.20. 19:48
Valahogy a blizznek is be kell osztania, hogy adja ki a játékait.. scII kieg, diablo 3, és új wow kiegészítő. Remélem nyárra a kezembe tarthatom a diablot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. sanjero
2012.01.20. 19:53
"megszűnt a Defense, az Attack, és a Precision"
Lassan már csak egy stat lesz, amire pontokat lehet osztani!
Addig egyszerűsítik a játékot, hogy végül egy film lesz belőle...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Whysper
2012.01.20. 19:54
Nekem csak a kérdésem ,hogy oké ez rendbe van ,hogy nem akarnak szart kiadni! De egyre több a Megjelenés közeli vagy megjelent MMORPG: STarwars azoknak akiknek tetszik vagy a GW2 idén jelenik meg. Ki az aki levált egy jó játékot arra ,hogy 4-en 70x farmolják ugyan azt madárnézetből? Nekem ezzel a húzással csak a játék létjogosultsága válik számomra kérdéssé a mai játékok között! Jó d2-vel sokáig totla mindeki ,de hiába imádom mikor ha most felteszem akkor tök gyorsan megvan minden és ennyi holott egy MMORPG-ben sokkal több játék idő tartalék van! Mekkrao csodát várunk ettől a d3-tól? Sőt Már lassan Titánolunk is vagy WH40k onlineolunk mire ezt kiadják iylen tempóban!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. K21_overlo...
2012.01.20. 19:55
Sanjero nagyon szépen megkérlek hogy ne adj nekik ötleteket!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Lucifeer
2012.01.20. 20:15
K21 neked nem tök mindegy hogy hogyan fogják "elrontani" még jobban ha bottal se fogod megpiszkálni? Persze tudom hogy mindenki csak nagypofájúan kijelenti hogy neki ezután nem kell, én nagyon várom, minden eleme tetszik, nagyon felbasz a mégtöbb időhúzás, de ez van, attól még a játék kurvajó lesz és ugyanúgy várom, és ezzel mindenki így van, nyilván aki nagy egóval rendelkezik annak fáj ezt beismerni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. BlackZodia...
2012.01.20. 20:20
Ennyi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. balrogh
2012.01.20. 21:03
ÓÓÓ Mennyi kis amatőr fórumozó
Pár hete volt 1 twitter bejegyzés, hogy gőzerővel elkezdték átportolni Konzolra. Mivel ezek a srácok akik mondjuk feleltek a statokért, skillekért odamentek blizzard papához és elmondták hogy van egy 5letük amivel kicsit egyszerűsítünk a játékon de ezzel jobban szétválnak a kasztok és az itemek, ami megakadályozza pl azt , hogy Monk/barbár mondjuk ugyan azt a HIGH END +3 all skill 75 all res es páncélt hordja.

Szóval mivel van szabadidejük. csinálnak egy jobb item rendszert. Mivel az egész diablo az ITEM ről szól, optimalizálják egy kicsit : )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. balrogh
2012.01.20. 21:04
Ha meg már most beleraknák a HOradic Cube-t és az enchantokat. akkor mit fognak rakni a kiegészítőbe ?!!
Rakd fel a sima diablo 2 őt. játsz vele, és rakd fel a LOD ot mellé. ÉG és föld a 2 játék között a különbség...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Humbuk
2012.01.20. 21:25
Bennem csak az a kérdés merül fel, hogy érezhetnek most azok a WOW-osok, akik csak azért vettek 1 év wow feltöltést, hogy ingyé megkapják a D3-at?

Szegénykéim nem lennék a helyükben!

On: Nekem ez amolyan konzolos butításnak tűnik fejlesztés helyett! Lehet egy trial erejéig megnézem a diabló 1et új köntösben hopp akarom mondani a dio3-at
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Asagrim sanje...
2012.01.20. 21:32
Gyakorlatilag pontosan erről van szó, olvasd csak el pontosabban! 3 stat marad - általános nevükkel - strength, dexterity, intellect, ezeket kell csak figyelni, semmi mást, a Vitality meg a Precision rajta lesz a strength, dexterity, intellect statot adó cuccokon alapból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. CyberPunk6... Humbu...
2012.01.20. 21:35
Még mindig ingyen kapják meg a d3-t és még mindig biztosan kapnak MoP béta keyt. és még mindig megvan a mount amit kaptak ezért. ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Whysper
2012.01.20. 21:42
olyan nincs ,hogy megveszem a WOW-t vagy a D3-at és ingyen WH40k online vagy GW-2t kapok?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. szgeri83
2012.01.20. 21:55
http://www.youtube.com/watch?v=qlzG5iJaNTk&feature=player_embedded
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. szgeri83
2012.01.20. 21:59
Azt azért ne felejtsétek el, hogy sem Bashiok, Sem Jay Wilson nem erösítette meg , hogy a játék akkorát késne ami miatt nem fér bele a Q1 be vagy az early 2012 be!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. szgeri83
2012.01.20. 22:01
Majd ha hivatalosan bejelentik, hogy késik Q1 nél többet akkor elhiszem a dolgot, addig kb olyan spekuláció mint a feb. 1-jén való megjelenés(Best Buy)!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. kajosin6
2012.01.20. 22:31
Nem baj, hogy késik, ha tényleg a tökéletesítésre használják ezt az időt. Tavaly rengeteg olyan játék volt, ami félkészre sikerült, vagy optimalizálatlan volt (még mindig várok valami normálisabb Rage meg Heroes 6 patchre). Ez kell nektek? Nem értem mire fel ez a sok fikázás. Aki diablo2-zött az tudja, hogy majdnem minden karira ugyanazok a cuccok voltak a legjobbak: shako-enigma-2soj-mara-arachnid-hoto stb.. Tehát nem baj, ha kicsit egyedivé teszik a karikat cuccok szempontjából is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. NewNeo
2012.01.20. 23:19
Én már annak is örültem volna ha kiadják a diablo2-t új grafikával, remélem a konzolos hülyeség miatt nem lesz túlegyszerüsítve várjunk tovább
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. maedve
2012.01.21. 00:14
Jelen allas szerint a konzolportrol szolo hireszteles kamu.
A jatek meg barhogy is keszul el diablo lesz.
Tessek mashol sopankodni, ennel folosleges.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. YellowFlas...
2012.01.21. 00:43
Míg nem jön ki a D3, addig lehet Torchlight 2-vel tolni. Lesz benne co-op multi, meglesz haverral az elfoglaltság. Aztán jön a GW2. Az egy jó pár évre leköt... (remélem) A jó pár év után pedig meg is jelenik majd a D3. Hurrá!

ocsabi, azt a képet honnan a vérből szedted? Nagyon ottvan...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. krisztianb...
2012.01.21. 01:44
Hát, én nem tudom ti hogy vagytok vele, de én még szar Blizzard játékkal nem játszottam, pedig jó pár elé leültem már az évek során (a WoW-ot nem próbáltam, nem az én műfajom). Az SC2-t is szidta mindenki mint a bokrot mikor kijött, én meg megvettem mindenféle youtube videó nézegetése, tesztek olvasása és béta kipróbálása nélkül. Ha már lúd legyen kövér alapon egyből a collector's editiont.
Végigtoltam a kampányt, és úgy keltem fel a játék elöl, hogy "na, ez az utolsó fillérig megérte". Mellesleg pontosan ugyanez volt a forgatókönyv WC3 és a D2 esetében is, csak azoknál nem extra kiadást vásároltam.
Szal...mindenkinek szíve joga, h mit gondol, de én a korábbi tapasztalatokra alapozva eljátszom ugyanezt a D3-mal is, aztán majd lesz, ami lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. szgeri83
2012.01.21. 01:58
justil! Én is a D3 nál előrendeltem a Collector's Edition-t, mikor a CD Galaxisnál lehetett. Nagyon várom a játékot, bétához nem volt szerencsém sajna eddig(nem sorsolt ki a szerecse nekem egyet Biztos hogy a megjelenés napján megveszem a CE-t, amit leírtál tökéletesen tükrözi a Blizzard politikáját, sz@rt nem adnak ki SOHA!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. GabeYulo19...
2012.01.21. 03:12
Figyeljetek! Ez ugye a Diablo3...mi, Diablo-fanatikusok immáron 1 kerek évtizede várjuk ezt az új részt...2012 van...Egyértelmű, hogy amint megjelenik a játék, a Föld pokollá változik, hirtelen minden remény eltűnik a további földi életre, és végre valós harcunkat vívhatjuk a gonosz ellen! KITARTÁS!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. CyberPunk6... maedv...
2012.01.21. 08:50
Ne nyomjátok már ezt a hülyeséget, valószínűleg a blizzard hazudott a blizzconon nem?

Lesz konzolra, és ez semmiben nem befolyásolja a játékmenetet, mert sem az 1ben sem a kettőben nem volt olyan amit ne lehetett volna konzolon is megvalósítani, sőt, a diablo 1 anno volt playstationra is.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. aldergames
2012.01.21. 10:07
Fura ilyen kommenteket olvasni, hogy "az SC2 óta bojkottálom a Blizzardot". Nem is értem. Én megvettem az SC2-t megjelenéskor és azóta is majdnem minden nap játszom vele, a kampány is elég hosszú volt. A multi meg tényleg jó, így hogy velem egyenlő képességűeket ad nagyjából, folyamatosan izgalmas, lehet fejlődni, stb. Ismerőssel 2v2 is nagy móka. Megunhatatlan. Sokkal jobban megérte a pénzét mint eddig bármilyen játék, és ez vsz. a kiegészítőkkel is így lesz.
Biztos vagyok benne, hogy a Diablo 3 is kiemelkedő minőségű cucc lesz, majd megjelenik, amikor arra megfelelőnek ítélik. Inkább csússzon, minthogy vacak legyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. energon
2012.01.21. 11:10
Várom, várom.. kalózöbölből majd kihorgászom.

"Diablo 3: nagy változások a horizonton"
Akkor már belefér talán..: witch doctor kuka, Necrot vissza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. emmm84
2012.01.21. 11:33
Nem tudom, mi ez a károgás, a Blizzard sosem adott ki rossz játékot. Tökéletesre csinálják. Ahhoz meg idő kell. Ha még fél év, egy év, két év, akkor annyi. Van addig ezer más játék!
Türelem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Seraph6
2012.01.21. 11:53
Ez már kabaré. A diablo 2 is csúszott évekig, és nem hogy nem tökéletesre csiszolva nem jelent meg hanem kb. játszhatatlan volt és ocsmány, a 640x480 felbontás már akkor is egy rossz vicc volt.
Csak a kieggel lett érdemben játszható, az vitte fel 800x600ra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. elnokur
2012.01.21. 13:47
addig meg elleszünk a bétával!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. sensorprim...
2012.01.21. 15:11
Én játszottam mind 2 előddel.
Nem vagyok a játék ellen de az aki olyat ír hogy azér nem adják ki mert tökéletes lesz egy nagy hülyeség.
D2-höz hány patch jött ki még LOD után is? sok!
Úgyhogy ez a "tökéletes meg hiba mentes" duma nevetséges.
És nem csak az új tárgyak miatt, hanem elég komoly balance állítgatás miatt jöttek létre.
Ennél se lesz másként.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. GabeYulo19...
2012.01.21. 15:15
1.13 az uccsó, ami 2002-es, asszem. És tökmind1, hogy miért késik, mert megvárjuk, és k.jó lesz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. CyberPunk6... senso...
2012.01.21. 15:28
mondjuk a d2-ben tartalombővítés is volt pici,, 1.09d, 1.10. 1.11 nem csak balance és bugfix volt.

az 1.13 meg kb 1 éve jött ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. GabeYulo19...
2012.01.21. 15:57
igaz, enmtoom miért 2002-őt írtam..Am 2010 márciusában jött ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. GabeYulo19...
2012.01.21. 15:57
nemtom*
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. krisztianb...
2012.01.21. 16:42
Beszarás, komolyan, hogy egyeseknek mennyire savanyú a szőlő. Inkább mutassatok egy olyan céget, amelyik annyi év elteltével is foglalkozik még a régi játékaival, patchelgeti meg balanszolgatja meg mittomén. Áh, kár a szóért is, úgy látom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. shaddam
2012.01.21. 17:19
justil: Jah mindjárt hasra is esek, kár hogy közben ritkábban adnak ki újat mint egy szökőév.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. CyberPunk6... shadd...
2012.01.21. 17:21
Ez annyira hülye érv, hogy azért nem tudok rá mit mondani, mert a lehúz és legyőzöl a rutinoddal esete áll fenn.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Heroes27
2012.01.21. 21:15
a youtubos vidiben vannak eléggé vicces kommentek.

idézek: "Coming soon. 2153." "the release date is near(next ice age)" "fuck you jay wilson, no relase until 2013 I bet if that, FUCK YOU BLIZZARD".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. krisztianb...
2012.01.21. 21:29
@shaddam és ez baj?! Inkább tolnák kifele futószalagon a rókabőröket meg a fércmunkát, mint többiek, igaz? Fuckyeah!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. GabeYulo19...
2012.01.21. 22:32
Sztem erre a játékra megéri akár több évtizedet is várni, akinek nem tetszik, nem kell vele foglalkozni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim krisz...
2012.01.21. 23:43
Óbmeg csak ezt ne mondtad volna, főleg Blizzardnál az isten szerelmére!

1994 óta EGY új ötletük nem volt (jó, egy W40k koppintás Starcraft néven), 2 évtizede ugyanabból a 3 címből élnek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. rini
2012.01.22. 11:50
És milyen jól megélnek belőlük. Ezek szerint valamit mégiscsak jól csinálnak ha ez így is lehetséges. Nem beszélve arról, hogy a következő részt is rengetegen várják. És talán éppen azoknak fáj a legjobban a késés akik élen állnak ebben a várakozásban. Ezért annyira mérgesek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. krisztianb... Asagr...
2012.01.22. 13:17
Tudod, én erre mindig azt szoktam mondani, hogy ha vki lop (ötletet), és jó helyről teszi, netán még tökéletesíti is, az nem bűn, épp ellenkezőleg. Engem nem nagyon tud érdekelni, hogy a Blizzard játékai előremutatóak -e, mert azt egy szóval sem mondtam, hogy azok lennének, vagy, hogy azt várom el tőlük. Ha leülök Starcraftozni, Warcraftozni vagy éppen Diablozni, nem arra apellálok, hogy orkánként csap majd meg az innováció szele...viszont amit nyújtanak, nyújtani akarnak a Blizzard játékai, azt olyan formában és olyan minőségi szinten teszik, amire én más csapattól elvétve láttam csak példát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. shaddam
2012.01.22. 21:49
justil : Tudod van az az arany középút nevű dolog blizzard fanboyizmus ide vagy oda.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. krisztianb... shadd...
2012.01.23. 00:24
@shaddam: tudod, az legyen a legnagyobb bajom egy céggel, ha ritkán, de minőségi terméket adnak ki. Részemről off innentől kezdve a dolog
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. sensorprim...
2012.01.26. 18:45
justil

nem a minőséggel van a baj, hanem hogy erre fogják hogy 11 éve nem birják kiadni az új részt.
Azért remélem te is belátod ép ésszel hogy ennyi idő után ez már egyértelmüen kamu duma, hogy e miatt nem jelenik meg.
A rókabőrökről meg annyit hogy lehet nem évente adnak ki új részt de akkor is ugyanazt adják ki ők is csak szebb grafikával.
Lehet ez a szándékos taktika hogy hátha az előző generáció kinőtt ebből és ezért újra ki lehet adni majdnem tök ugyanazt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!