iPon Hírek

Dokkolható táblagéppel rukkolt elő az Intel

Dátum | 2014. 04. 15.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Intel mindig is nagy figyelmet fordított arra, hogy kellően hozzájáruljon a fiatalabb generációk oktatásához. Korábban jellemzően asztali számítógépekkel tehették ezt meg, majd laptopokkal, egy ideje pedig már a táblagépek fejlesztése kapja a legnagyobb figyelmet náluk. Ennek hála az Education termékcsalád ezúttal egy komplex tablettel bővült.
Education 2 in 1 néven kerül majd az újdonság a kisiskolások kezei közé. A gépezet neve komoly utalás arra, hogy mivel is lesz dolga a felnövekvő generáció tagjainak. A kettő az egyben azt jelenti, hogy ez a készülék valójában nem csak táblaként használható, hanem akár egy laptop külsejét is magára öltheti, ugyanis egy billentyűzetre lesz dokkolható. Ráadásul a két rész között a kapcsolási pont speciális kialakítású, ebből kifolyólag akár háttal is csatlakoztatható az alsórészéhez a szerkezet, így mintegy állványként is funkcionálhat a billentyűzet. A flexibilis konstrukció lelke természetesen a felsőrész lesz, mint a minden dokkolható konfigurációnál, de azért az alja is szolgál néhány hasznos dologgal, a teljes értékű, QWERTY gombsoron túlmenően. Van a dokkolóban egy extra akkumulátor, amivel megnövelhető majd az üzemidő, továbbá egy érintőpad is, hogy még kényelmesebb legyen a rendszer kezelése. Az Intel célja az együttessel, hogy egy olyan terméket kínáljon a nebulóknak, amit minden körülmények között a lehető legjobban tudnak használni.
Akárcsak korábban, a Mountain View-i alakulat ezúttal sem igazán taglalta a táblagép specifikációját, így tényleg csak a leglényegesebb vonásaira derült fény. Az eszköz 10.1 hüvelykes kijelzővel lesz felvértezve, amely pontosan tudja majd követni a felhasználója ujját, és a hozzá mellékelt érintőceruza hegyét is, így a kézírás (órai jegyzetelés) felismerése sem okoz neki gondot. Egy hagyományos tabletnél általában már nincs ilyen toll a csomagban, de még ha van is, ezzel véget is érne a kiegészítők sora, itt azonban csak ezzel kezdődik a lajstrom. Az Education 2 in 1 dobozában lesz még egy külső, vezetékes hőmérsékletszenzor, mely jellemzően a fizika, kémia és biológia órákon jöhet jól, illetve egy mágnesesen kapcsolódó lencse is, amit a kamera elé lehet majd felpattintani, és így nagyon közeli makrófotók lesznek vele készíthetőek. Ezeket a különlegességeket az Intel Education szoftvercsomaggal lehet majd maradéktalanul kihasználni. Két kamera lesz egyébként a tábla tarsolyában, előre és hátra is került egy-egy megoldás, így nemcsak fényképezésre, hanem videócsevegések folytatására is lehetőség nyílik. Ez azért jó, mert akár távoktatás is levezényelhető majd az Education 2 in 1 használatával.
Az ügyes készüléket természetesen Intel processzor vezérli, nevezetesen egy Atom Z3740D SoC került benne bevetésre. Ez a lapka egy továbbfejlesztett Gen7 Intel HD grafikus vezérlőt, valamint négy 1,33 GHz-es (boost mellett 1,83 GHz) órajelen dolgozó processzormagot foglal magában. Az operációs rendszer szerepét a Windows 8.1 tölti be, ami a fentiekből kiindulva több hozzáadott szoftver is tartalmazni fog. A védelemről minden tekintetben gondoskodtak a fejlesztés során, szoftveresen a McAfee Antivirus Plus lesz a gépen jelen, hardveresen pedig vastag gumírozás, és jól kidolgozott szigetelés biztosítja a készülék túlélését. Ebből kifolyólag nem okoz neki gondot, ha 70 centiről leesik (dokkolóval 50 cm), és a vízzel, illetve porral szemben is némi ellenállást tanúsít (IP51), így a kirándulások alkalmával terepre is vihető. A beépített telepről egyetlen feltöltést követően 7-8 órán át tud ébren maradni folyamatos igénybevétel mellett az eszköz, míg a dokkolással további 3 órát lehet nyerni.
Arról nem esett szó a közleményben, hogy miként és mennyiért lesz elérhető az Intel Education 2 in 1, de valószínűleg itt nem lesz meghatározott ár, hanem minden érdeklődő intézménynek egyedi konstrukciót fognak felállítani az igényekhez mérten.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. XuChi
2014.04.15. 09:05
Ez rettenetesen ócskán néz ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. peti198706...
2014.04.15. 10:06
Ez kb úgy nézz ki mint a mi mobil labormintafelszerésünk Analitika óráról
(Vízmintavételkor Iszapsűrűség mérés stb. )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. arn
2014.04.15. 10:35
kb ilyennek kepzeltek a 60as evekben a jovot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. jamborka
2014.04.15. 12:36
Ha jól értem, ezt oktatásra szánják, és nem design versenyre, meg csillivilli f@xságokra, amire kell pont jó. Az iskolákban bármennyire is fura, tanulni kell, nem facbookozni, stb. a céljának megfelel, mi lehet még akkor a probléma vele...?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ThePoweR
2014.04.15. 12:47
jamborka: +1

Tök mind1 hogy néz ki. Itt a hordozhatóság és a strapabíróság a két fő szempont. A kijelző kicsinek tűnik, de csak nagy a káva. Egész jó kis cucc, de remélem nem hanyagolják el emiatt a nyelvtant meg a kézírást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. gabesz7630 jambo...
2014.04.15. 12:56
Egyertek.
Amugy marha otletes a plusz aksi a billenytuzetben pl.
Nekem meg tetszik is.

Ez a 2 csavo itt alul meg olyanok mint a prohardveren azok a letformak akik fikaznak egy tapot pl. azert, hogy ronda.

Ha full szogletes lenne akkor mag ez lenne a gond, hogy nincs design.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Kajafun jambo...
2014.04.15. 14:13
Semmi baj vele...
Csak az a pár apróság, hogy iskoláknak szánják, mégsem jó oda...
Kézről kézre száll a kisiskolások közt, gondolom annyira megbecsülik majd, hogy azt a fehér burkolatát mindíg minden óra után eltakarítják a tízórais mocsoktól, nembeszélve arról, hogy az első órán ellopják a hozzá adott ceruzát, mert mikor összecsukva leadja a lurkó az óra végén, nem látszik hogy benne van-e.
Szerintem egy kezdetleges cucc és alkalmatlan is! Egy galaxy tab 2 és egy 2000ft-os tok ami nekik való max!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. dzsuz87
2014.04.15. 18:15
Kajafun:
Te most a magyar, 60-as években megragadt oktatási képet vetíted ki, mint a teljes bolygóra érvényes, általános elvű és megdönthetetlen hozzáállást. Hát képzeld, vannak (kis hazánkban is), akik képesek lennének megbecsülni egy ilyen eszközt, és vigyázni rá. Annál is inkább, mert az összes ilyen kampány során MINDEN gyereknek SAJÁT eszközöket adnak, így nem kell óra végén leadni, ha pedig tönkremegy, akkor annak ára van.

Amúgy annyira szeretem az ilyen hozzáállást. A hasonló gondolkodásúaknak most fejlesztenek speciális, 1 bites színmélységű, ultramegaHD felbontású monitorokat, mert ők úgyis feketén-fehérben látnak mindent, de a felbontást (is) folyton kritizálják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Kajafun dzsuz...
2014.04.16. 08:18
Hol élsz Te? Zacskóban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. dzsuz87 Kajaf...
2014.04.16. 10:23
Én csak úgy hívom, civilizáció. Bár neked ez valószínűleg ismeretlen fogalom. Ahogy az érvelés, az indokok, és a kulturált megnyilvánulás is az.

Alkalmam volt még egy zimbabwei tanárral is beszélgetni az ottani oktatásról, de biztos ő is hülye hozzá, nem csak én, és te jobban tudsz mindent.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. dilofekete
2014.04.16. 22:17
Én úgy emlékszem a 21.század elejéről, hogy úgy tanultunk, hogy elmondták, mi megértettük és gyakoroltuk. Nem kellett ehhez a mutatványhoz a tankönyv, az csak díszítés volt, meg otthonra az olyan hülyéknek, mint nekem, habár a feltételezés is hibás volt. Akkor meg minek a tablet? Ezt mesélje el valaki! Talán, hogy legyen mit ellopni és pótolgatni? Erről már lecsúsztunk. Aki szépen akar írni rajzolni, az úgyis egy művészi suliban köt ki, Amit már valaki leírt, minek leírni még kis milliószor? Talán, hogy meguntassák a gyerek életének az értelmét? Azért van az írásos anyag, amit letöltenek kb, hogy megtanulják és az órán másnap gyakorolják. Ja, hogy ilyen tender nem igazán létezik, de szeretik húzni és cseszni a diák drága idejét és egészségét a 20. századi kényelemben.
Elérhetnénk már odáig, hogy megértsük az iskolában NEVELik a jövő nemzedékét. Aki meg nem szorul rá, tehát nem fóbiás, az megérti otthonról is egy média csatornán keresztül. Erre a díszes DAGADT társadalom a példa, ők elismerik 90% ban, hogy a média hasznos dolog.
Lehet IGAZUK van!
Azoknak kell, akiknek az elődjei, nem a luxuscikkeken nőtt fel és olyan szerencsétlen, hogy még most sem. no comment
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!