iPon Hírek

Dota 2: Reborn – fókuszban a felhasználói tartalmak

Dátum | 2015. 06. 18.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

A Valve múlt héten megejtett bejelentése óta tudjuk, hogy hamarosan nagy változások lesznek a Dota 2 háza táján. A népszerű MOBA ugyanis új felhasználói felületet fog kapni, ráadásul komoly esély van rá, hogy a jövőben a várva várt Source Engine 2 hajtja majd a Reborn alcímet kapott variánst. Ezeknél is fontosabb azonban, hogy Gabe Newell és csapata azt szeretnék, ha a rajongók szabadjára engednék a kreativitásukat és új játékmódokkal gazdagítanák a palettát. Ezért a cég több egyszerűen kezelhető fejlesztői eszközt is elérhetővé fog tenni az érdeklődők számára. Ezek segítségével a felhasználók saját pályákat, modelleket, effekteket vagy textúrákat hozhatnak majd létre, Lua-scriptekkel pedig előre meghatározott eseményeket is le fognak tudni kódolni.
Azaz kis ügyességgel akár egy érdekes és ötletes, történet-orientált kalandot is összehozhatnak majd a hobbi-programozók, de a szerényebb célokat kitűzők is kedvük szerint fogják tudni alakítani a játékot. A bejelentéssel egy időben kiadott videóban például a szabadidőhiányban szenvedőknek kitalált, rövid ideig tartó meccseket kínáló Overthrow módot tekinthetjük meg.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. -Alvin-
2015.06.18. 10:18
Kb a warcraft 3 mintája feltalálták a spanyol viaszt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Mikosima
2015.06.18. 10:24
Ez nagyon klassz. Jöhetnek a TD-k is meg a Co-op Boss fightok.

Source Engine 2 engintől szebb lesz vagy jobban optimalizált?

Mármint a gép igényére leszek kíváncsi,hogy az változatlan marad vagy?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Chavalier Mikos...
2015.06.18. 10:32
Szebb is és optimalizáltabb is.
Ha jól tudom 2010 óta dolgoznak rajta, de maga a sima Source engine-t is 2004 óta javítgatják. A gépigény szerintem nagyobb lesz, de a régi vasakon is futni fog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Mikosima Chava...
2015.06.18. 10:40
Köszi.

Érdekes... most már akkor belenyúlhatok.. bár nekem még mindig nem sikerült a MAYA-ba megcsinált Omni setemet hozzá adni a dologhoz.. nem értettem az okát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. djgeg
2015.06.18. 10:41
Pontosítanám a címet:
"Dota 2: Reborn – fókuszban a felhasználók pénze"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Mikosima djgeg
2015.06.18. 10:45
Mért ez fizetős lesz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. junpet Mikos...
2015.06.18. 12:37
Nem lesz fizetős.

"...ráadásul komoly esély van rá, hogy a jövőben a várva várt Source Engine 2 hajtja majd a Reborn alcímet kapott variánst."

Nem esélyes, hanem biztos megkapja a Source 2-t.

Illetve optimalizáltabb lesz a játék, a gépigény csökkenni fog, nem nőni, pont ez a lényege a Source 2-nek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Mikosima junpe...
2015.06.18. 13:03
Coool!! kösz az infót. Na kíváncsi leszek mert otthonin lazán megy, de a laptopomon karcos!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. junpet Mikos...
2015.06.18. 13:13
"PERFORMANCESource 2 was built to support a wide range of hardware. Dota 2 in Source 2 runs better on older laptops, and at the same time further increases performance on current desktops. Though Dota 2 may not require all of the resources of a high end machine, Source 2 has been built to be capable of driving modern machines to their limits. It can use all of your CPU cores, your 64-bit OS and memory, and includes support for recent and upcoming graphics standards like Direct3D 11 and Vulkan as well as virtual reality if the game demands it. Performance will continue to improve during the beta as we optimize it for more PC configurations."

Csak sikerült megtalálni pontosan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Mikosima junpe...
2015.06.18. 13:18
Köszi. hálás vagyok érte!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.06.20. 15:11
Dehogy lesz fizetős. Semmit nem változik az eddigi felállás tartalomvásárlás terén: a teljes játékélmény ingyenes marad, csak a skin-ekért kérnek pénzt.

A reborn az új motor, az új interfész és a könnyebb modkeresés/modtelepítés/kontentkészítés/játékoskeresés miatt volt szükséges. Ezek közül egyik sem kerül a játékosnak semmibe, tehát djgeg valószínűleg csak betrollkodott ebéd előtt gyorsan.

A lényeg, hogy ez a frissítés abszolút pozitív, főleg, hogy a Source 2 miatt jobban skálázható lesz, tehát akár szebb is lehet vele a játék majd, mint eddig volt, illetve gyengébb konfigurációkon jobb képfrissítést lehet vele elérni a pletykák szerint.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!