iPon Hírek

Dragon Age 3: Inquisition bejelentés

Dátum | 2012. 09. 17.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

A BioWare bejelentette a Dragon Age 3: Inquisitiont, melyet ugyanaz a csapat készít, amely az első két részen is dolgozott. A játék alatt új, Frostbite 2-alapú motor fog dübörögni, amely az ígéretek szerint sokkal szebb látványt produkál, mint elődei. A megjelenés 2013-ban várható, pontosabb időpontot még nem közöltek.

Mark Darrah producer a következőket írta nyílt levelében a játék honlapján: "Nagy örömmel erősítem meg, hogy igen, valóban dolgozunk a következő Dragon Age játékon. Tudom, ez nem nagy meglepetés. Kb. már két éve dolgozunk rajta, ebből a munkánk legjavának mintegy 18 hónapja álltunk neki. Erőfeszítéseinkből Ti, a rajongók is kivettétek részeteket mindazokkal a visszajelzésekkel is, melyekett küldtetek a Dragon Age: Origins, Dragon Age 2 és a DLC-k kapcsán. Figyeltük a fórumokat, elolvastuk a kritikákat és a rendezvényekre is ellátogattunk, hogy személyesen is elbeszélgessünk legszenvedélyesebb rajongóinkkal. Odafigyeltünk, és továbbra is oda fogunk figyelni.

Nemrég azt mondtam, hogy nem akarunk addig beszélni a Dragon Age 3-ról, amíg nincs mit mutatnunk belőle. Megpróbálok e szerint a terv szerint eljárni, és nem mondok el ma sokmindent. Rengeteg információ és pletyka került felszínre és kering mostanában, és nem akarunk előlük elrejtőzni. Rengeteg dolog van, amit igazán szeretnék megosztani veletek, de jól akarom csinálni, és ehhez kell még egy kis idő.

Egyelőre a következőket tudom megerősíteni:


Rengeteg dologról kéne még beszélnünk, de várnunk kell, amíg ennek eljön az ideje. Olyan nyitottak maradunk, amennyire ez lehetséges. Továbbra is tartjuk veletek a kapcsolatot, és válaszolunk azokra a kérdésekre, amelyekre tudunk. Továbbra is küldjétek a visszajelzéseket. Izgatott vagyok a munkánkkal kapcsolatban, remélem ti is azok lesztek. Tudom, hogy nehéz elhinni, de nekem is annyira nehéz visszatartanom az információt, mint amilyen nehéz nektek várakozás."

A felszínre került információkkal és pletykákkal kapcsolatban a producer bizonyára arra utalt, hogy augusztusban egy EA kérdőív kapcsán kiszivárgott a játék inkvizíciós történetének egy része. Ebből kiderült, hogy a játékos egy új szervezet, az Inkvizíció tagja lesz, és feladata a Fereldent romlásba taszítani igyekvő gonosz konspiráció leleplezése lesz. A játékról már azt is tudni lehet, hogy  valószínűleg Orlaisban fog játszódni, és lehet, hogy lesznek multiplayer területek is. Vajon rendbe tudja-e hozni a BioWare, amit a Dragon Age 2-vel elrontott, és helyre tudja-e állítani a fantasy RPG sorozat hírnevét? Nagy a nyomás a fejlesztőkön, az bizonyos.
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. Asagrim
2012.09.17. 21:22
Reméltem, hogy a történetet pontosan ott folytatják ahol abbahagyták, mert ha a gameplay nem is, a történet - egész világra kiható része - kiválóra sikerült.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. dobko
2012.09.17. 21:37
Az első rész az oly annyira nagyon jó lett, hogy a kettő meg se közelítette, legalábbis nekem ez a véleményem. Nagyon meglepődnék ha a harmadik rész überelné az elsőt, én már azzal is megelégednék, ha legalább olyan lenne, mint az első.

A második rész az inkább egy unalmas, bevezető sztorira hasonlít a bajnokról, mint ami információt akar adni a további folytatásnak, azaz a háromnak, aminek ez alapján jónak kellene lennie, aztán majd kiderül.

Abban reménykedem még, hogy ismét kamarást kell majd irányítani.

A kettőnél vártam, hogy majd felbukkan Morrigan és kamarásunk közös gyereke, vagy valami hasonló, aztán nem lett semmi, pedig az első rész sztorijában hagytak tartalékot még bőven, aminek le kellet volna lepleződnie, de remélem, majd most lefog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Samupitecu...
2012.09.17. 23:29
dobko

I TOTALLY AGREE!

A 2 annyira f*s volt, hogy abba is hagytam a felénél...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Terror
2012.09.17. 23:35
"A csapat tapasztalt BioWare veteránokból és tehetséges új fejlesztőkből áll."

Ezt beírtam google translate-be, magyarról magyarra:

"A csapat azokból a veteránokból áll, akik máshol még nem kaptak munkát, ingyenpénzé felszedtünk még pár újoncot, aztán csak összecsapnak még egy izzadtságszagú részt a förtelmes második után".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. vivanto
2012.09.18. 07:16
@Terror,
Én nem is feltétlen az újoncok hanem a BioWare 'veteránok' most már inkább hírhedt mint híres írói tehetsége miatt aggódok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. magerg
2012.09.18. 10:02
Nobody expects the Dragon Age inquisition!
Nahát, harc- és képességrendszerről egy szó sem esett. Semmi sem garantálja a kiegyensúlyozott játékmenetet, nem beszéltek a csapat felszereltségéről, irányíthatóságáról.
Külön aranyos, hogy "jobban fog kinézni". A DA2-ben sem a kinézettel volt a gond, hanem a kopipaszta helyszínekkel.

Szóval ezt a bejelentést annyira tudom komolyan venni, mint egy Monty Python skeccset.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. redoxi
2012.09.18. 11:50
a frostbite 2 láttán el ment tőle a kedvem , ez a játék is csak a kinézetről fog szólni , nem minőségi játék élményről amit a sima Dragon Age nyújtott
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Ragnarr
2012.09.18. 12:16
Egyesak mar megint elore tudjak hogy milyen lesz a DA3, csak tudnam honnan szerzitek az infot. A frostbite2-nek kulon megorultem, mert az elso resz egyetelen hianyossaga pont az elavult motor volt, szoval ha lesz eleg idejuk fejleszteni, biztos nagyot alkotnak. A DA2-t kevesebb mint egy ev alatt pofoztak ossze, nem csoda hogy olyan lett amilyen...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. saxus
2012.09.20. 02:44
Érdekelne, hogy hogy a fenébe csinálja ugyanaz a csapat, mint az "első két részt", ha egyszer mindhárom DA játékot (DAO, DAO:A, DA2) három teljesen külön csapat csinálta. Elég összevetni a stáblistát.

@Ragnarr: el ne hidd már... Szerinted ha a DAO-n dolgoztak vagy öt évet (ok, abból legalább 2, ameddig magát a világot kitalálták...), a DAO:A 4-5 hónapra, a DA2 meg alig több, mint egy évre rá jött? Ugyan már... DAO:A-ban szerintem legalább 1,5-2 év munka van és a DA2-ben is még ennyi. Bőven előre dolgoztak már ők.

@magerg: Semmiről nem esett szó. Csak a mostanság szokásos maszlag, hurrá, hogy jajdejólesz meg nagyon jó lesz, community ftw. (Magánvélemény, de ebből nekem az jön le, hogy paráznak a BioWare-nál nagyon. Ha biztosak lennének, akkor simán bemutatták volna magát a játékot és nem ilyen mellébeszélésekkel húznák az időt.)

Az egész cikkből meg kb. annyi a lényeg, hogy Frostbite 2 engine (ami nem meglepő választás: UE3 kezd korosodni, FB2 meg amúgy is ott van házon - EA - belül meg már a Bioware Mythicnél is.

--

Egyébként totál gáz a 3-mas a címben. Nem értem minek odarakni és miért nem lehetett volna simán DA:I.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. s_erno
2012.09.24. 13:31
A Da2-nek az igazi baja az volt, hogy volt előtte egy Origins. Ha nem lett volna, akkor úgy ahogy elment volna, csakhogy így hogy tudjuk mi lehetett volna belőle egy kicsit gyengécske lett.

@saxus
Az tény, hogy a DA2 egy évre rá jött az Awakening-re. Tehát jó esetben is (és nem hiszem, hogy az 1-en és a 2-ön a kezdetektől egyszerre dolgoztak) azt lehet mondani, hogy ellenben a 2-vel az Origins-nél csak arra kellett koncentrálniuk.

Ragnarr-ak igaza van, korai még előre bármit is mondani a játékról, csak remélhetjük, hogy jó lesz. Sajnos anno valami olyasmit nyilatkoztak DA2 után, hogy színtiszta RPG-re nem akarnak visszatérni, csak remélhetjük, hogy a hack-and-slash + RPG témakört most jobban tudják vegyíteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!