iPon Hírek

Driver hibák az Nvidiánál

Dátum | 2011. 11. 07.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az Nvidia hivatalos fórumán több Nvidia videokártya tulajdonos is driver hibákról panaszkodik, amelyek az R280.xx verziójú, illetve annál frissebb driverek használata mellett jelentkeznek. A probléma annyi, hogy a driver TDR (Timeout Detection & Recovery) hibát produkál, azaz az eszközillesztő szoftver működése leáll, a rendszer nem válaszol, majd automatikusan helyreáll. Ez  a hiba jelenleg a Battlefield 3, a Windows Media Center és a Firefox/IE9 webböngészőknél áll fenn.

A vállalat egyik illetékesének fórumbejegyzése szerint a Battlefield 3-as bugokat már sikerült reprodukálni, így ezeket javítják és november folyamán ki is ad a cég egy friss drivert, amellyel a bugok eltűnnek. A Windows Media Center, Movie Maker és Media Player alkalmazásokat érintő, a videó lejátszással kapcsolatos hibajelenség szintén reprodukálható volt, ennek javítása ugyancsak egy novemberi driverrel érkezik.

A Firefox és az Internet Explorer 9 esetében sajnos már nem ilyen egyszerű a helyzet. A vállalat kereskedelmi forgalomban kapható kártyák berendelése után több teszt alkalmával sem tudta reprodukálni a felhasználók által jelzett TDR hibát, így azokat, akik a hivatalos fórumon jelezték, hogy a driver nem működik megfelelően, arra kéri a gyártó, hogy küldjék be az Nvidia főhadi szállására videokártyájukat, hogy a cég szakemberei feltérképezhessék a probléma okát. Az oda-vissza történő szállítás költségét az Nvidia átvállalja, sőt, még néhány játék kuponnal/kóddal is kárpótolja a felhasználókat fáradozásaikért. Utóbbi csak az Amerikai Egyesült Államokban élő felhasználókra vonatkozik, nemzetközi szállítással a jelek szerint nem szívesen bajlódnának a cég illetékesei.

Így vagy úgy, reméljük, hamarosan megoldódnak a problémák.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

34. sensejke
2011.11.07. 09:45
A Battlefield-es probléma nálam is fennált. Remélem minél hamarabb jelenik meg a driver, mert sztem nem csak ennél lesz hiba. Pedig mióta a gtx-em van nem volt hasonló probléma egyszer sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. gery84
2011.11.07. 10:07
Na még hogy AMD nem tud csinálni rendes drivert! Nvidia se panaszkodhat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. kray
2011.11.07. 10:11
Mekkora flame lesz itt most
Most ahogy így belegondolok rájöttem, hogy George Lucas az AMD (Sithek, mert vörösek) és Nvidia(Jedik, mert zöldek) harcát mutatja be Most tartunk a 3. résznél

1. rész Baljós árnyak (szar az Nvidia drivere )
2. rész Klónok harca (ez mindkettőre igaz => átnevezések)
3. rész AMD-sek bosszúja (itt tartunk most Lehet fikázni az NV-t a szar driver miatt)

Novemberben várható a 4. rész Új remény címmel (=> friss driver)
de erre rákontráz majd az AMD egy olyan driverrel ami mindent lesöpör (Az AMD visszavág)
a 6. rész még nem dőlt el Majd kiderül a 7000 vs 600 szériánál, hogy az Nvidia visszatér-e
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. insanity22...
2011.11.07. 10:26
Miért fikáznánk az nVidiát? Mindig is voltak problémás driverek mindkét oldalon, ezt csak az nem ismeri be, akinek nem volt még mindkét oldalról kártyája, vagy halálosan elfogult.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Floki
2011.11.07. 10:33
"főhadi szállására"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. kray
2011.11.07. 10:40
Tudod nagyon jól, hogy az NV-sek minden VGA driverbe belekötnek
Nekem volt mindkettő kártyám De egyikkel sem volt soha problémám win alatt Bár linux alatt már más a helyzet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. mekex kray
2011.11.07. 10:58
Én most először észleltem NVidia driver hibát. NFS 2011 HP fagyogat a 285.62 driverrel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. csibe77
2011.11.07. 11:02
Nekem nem volt gondom a 258-assal sem Battlefield 3-nál,de indításkor kidobta a játék,hogy frissebb driver kellene.Feltettem a 285.38 bétát,és megy szépen,nincs vele gondom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Parano1d
2011.11.07. 11:15
Heh nálam előfordul a hiba, kb 2-3 hetente egyszer.. de 2 másodpercen belül visszaáll a kép, szóval inkább hanyagolnám a dolgot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Slavia
2011.11.07. 11:30
Nálam is előfordult már a BETA verzióval sűrűbben(2-3 naponta) ezzel a legújabbal eddig 1* 2 hét alatt(Gtx 460 OC1 van).Az biztos hogy az elmúlt évekhez képest az igen sűrűn "bakiznak" Vga gyártó cégek, mind a kettő.Hát nagyon bizakodom benne hogy a novemberi frissítés már "normális lesz".Érdekes jönnek a hírek a Kepler alapú vaga-król is(nvidia fronton)jobb lenne ha inkább kiadnának egy jó drivert végre
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. _DiEGO_
2011.11.07. 11:59
kray - 2011-11-07 10:11:40

Lehet fikázni az NV-t a szar driver miatt


Szerintem meg se nem NV-t és sem AMD-t nem kéne fikázni talán... Maga a játékkal volna gond ... nagyon kellene már egy patch hozzá és nem driverrel orvosolni csak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. LL
2011.11.07. 12:07
480, 580, tokeletesen ment, csak a gyari OCs 560Ti al voltak gondjaim az is csak BF3 alatt de lehet hogy mas uj jateknal is kijon majd, ha visszavettem a gyari ocbol akkor tekeletesen megy. Meg varok vele mielott az NVre driverre vagy kartyara fognam mert nem gyakori manapsag az olyan jatek ami bugmentesen jon ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. csicsoblad...
2011.11.07. 13:49
Ez ismerős, nekem Radeon X1950pro-val volt ugyanez az eszközillesztő szoftver működése leáll, aztán jött a bubi, hogy helyreállt. Mellé a Catalyst is állandóan elszállt a "program működése leállt" hibával. Mindig vártuk a következő drivert, de nem segített, aztán rátaláltam az Omega driverre, ami megoldotta a dolgot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Beatmad
2011.11.07. 14:10
nálam ezek közül egyik probléma sem jött elő, biztos kártyától és egyéb dologtól is függ, viszont a flasplayernél van gond, youtube videók felbontásváltáskor.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. gyigyo
2011.11.07. 16:11
Mostmár jó lenne ha megcsinálnák végre mert már tele van a fa*zom azzal hogy netezek aztán elmegy csak úgy a kép!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Warpath
2011.11.07. 16:32
Hálisten, már azt hittem hogy hardverhiba . Nekem nem áll vissza, lefagy, 1 perc múlva meg elsötétül, és "no signal". Aztán már csak reset gomb segít.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. sensor
2011.11.07. 16:44
Ezer éve van az a probléma a HL2.exe-s (tehát Source Engine by Valve) játékoknál, hogy a karakterek kezében eltűnnek a fegyverek. Ez nálam konkrétan Team Fortress 2 alatt sokszor előjön, és állítólag csak ezzel az engine-nel, csak nvidia kártyáknál. Ilyenkor egy taszkváltás oda-vissza megoldja a problémákat.
Valakinek van hasonló tapasztalata ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. twollah
2011.11.07. 17:09
Nekem akkor szall el a FF ha be van kapcsolva a hardveres gyorsitas, de akkor teljesen veletlenszeruen szall el.

Sot ilyet is produkalt az R280.xx verzioju meghajto a FF-szal egyutt.

A viz levert amikor meglattam, hogy mit muvel a VGA.
Azonnal be az iPon-ba a szervizbe, de ott kiderult, hogy semmi baja a VGA-nak.
Aztan nagy nehezen kiderult, hogy a FF a ludas a dologban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Joachim21
2011.11.07. 18:51
Ez ilyen, én is találkoztam bugokkal a 280-as meghajtóknál, ha már bíráltam az ATI-t, akkor úgy szép ha ezt is elismerjük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Juliska
2011.11.07. 21:21
Nekem is előjött, de a 275-tel hibátlan. Nagyon rosszak az új driver-ek. Jóval kevesebb hibám van a Brazos netbookommal.
Puszi Joker hasára, hogy megírta a hírt. Szánalmas, hogy a többi oldal nem hozta le.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Ineva
2011.11.07. 22:12
Régen egy GeForce 6700 GT kártyát használtam, amióta van új gép azóta van egy GeForce 560 GTX-em. Se a régi se az új kártyával, de egyetlen alkalommal se észleltem driver hibát. Egésszen a 285.38-as driverig. Én egyenlőre Battlefield 3 formájába találkoztam a hibákkal. Ezek a hibák oly annyira zavaróak, hogy az leírhatatlan. Egy játékot beharangozni úgy, hogy nesze itt van az új drivered hozzá ez még tlaán oké is volt, de amivel találkozik az ember, kegyetlen! Átlag 32 perc játék után egy 2 - 5 perces periódusban minden kb. 6./7. képkocka teljesen zöld, bevillan mintha valami zöld Disco lámpásba néznék. Ez megismétlődik majd a 2. alkalommal ki is fagy a játék, ha nem lépek ki és ismét beakarnék lépni akkor meg már else indul, mert ahogy elindul azt írja, hogy hibát észlelt. A legjobb és egyben a kedvencem, hogy ha ezután is elakarom indítani akkor meg már DirectX hiba van(?!?!!) ilyenkor WTF Are you kiddin' me fejet vágok, újraindítom a gépet és jó, és kezdődik előlről. Van az a verzió is amikor játszok, csak úgy bezöldellik és kapok egy Crash To Desktop-ot hibaüzenet nélkül. Jut eszembe miért pont zöldellik a kép? () -> nVidia és a zöld... áááhhh tuti 2 külön dolog, hát ki látta már ezt a 2 dolgot együtt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Tomi98765
2011.11.07. 22:22
Nekem a CCC csinálta ezt ha állítgattam a driverben a fényerősséget/színek arányát. Amúgy a catalyst control center eltávolítása rengeteg bugtól megkíméli a felhasználót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. tibi27
2011.11.07. 23:33
Elolvastam a hirt,meg az összes kommentet megtisztelve az ide látogatókat.

Sajnos az új whql driver nem a legjobb,mert az új driverben kevés időegység telhet el két válltás között,ez okozza a TDR hibákat,böngészés közben jön elő a dolog,a 280-as driverekben túl agressziv az órajelkapuzás,és még az én videókártyám se birja firefox alatt,ezért azonnal chrome-ra váltottam,itt már nincs gond.A windows media centert nem használom.

És most jön buktató a Battlefield3!!!Tegnap megvettem,a telepitést tisztán elvégeztem,majd kb 5 perc játék után bf3 exe hibával megállt a kép,lefagyott,és csak alt ctrl delete kombóval tudtam életre kelteni a gépem.Próbálgattam még játszani vele utánna,de 3-5 perc játék után mindig ez a jelenség fogadott.Amugy nagyon jó kis játék,a konfigomon fut mint kés a vajban,néha microlaggol,mikor hirtelen elrántom az egeret,Majd letöröltem a whql drivert,és feltettem a bf3-hoz kiadott béta drivert,!!!!és azzal is ugyanez a hiba állt fent!!!!Namost hogy ha a bf3 exe hibával kidob mindkét driverrel az már nem biztos hogy a driver reszortja,ahhoz inkább egy patch kell,vagy az EA-tól az nV-nek,vagy az EA-tól az ORIGIN-nak!Megjegyezném hogy most is a whql driver van a gépemen,és amivel most aktivan játszok /crysis 2 multi,-metro2033,-bfbc2 single/ azokkal nincs semmi gond,a hőfokok kimonitorozva,fps rendeben,micro lag semmi csakis bf3-ban.

Szóval vagy le kéne választani az origint,vagy egy normális patch kéne,mert ez igy nem teljesen korrekt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. atti2010
2011.11.08. 08:35
Tomi98765 A CCC nek semmi baja, össze vissza állítgatjátok aztán jön a rinya hogy szar az AMD, 6 éve egyszer volt bajom vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Balucsek tibi2...
2011.11.08. 08:58
Nekem BF3 alatt a 275-ös driver viszonylag jól műxik a 9600GT-n viszont, a játék által javasolt 285 egy katasztrófa. Volt hogy nem töltötte be a textúrákat az emberekre, az árnyékok összefüggéstelen háromszögekből álltak és ráadásul lowon akadt mint állat. Felraktam a 275-öst, ezzel medium grafon elszaladgál akadás mentesen. És csak egy pár árnyéknál maradt meg a bug, a legtöbbet helyesen jeleníti meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Csaber Baluc...
2011.11.08. 09:19
A Bf3-nak leginkább az oc 560Ti-ket nem szereti ,a textura hibám nem volt(barátomnak igen oc 460 mellett) , viszont 3-5 percenként fagyott , ref órajelre visszavéve okés..(amúgy minden más programban gyári állapotában jó a vga ...)

Tibi27: vedd le referencia órajelre a vga-dat , ha továbbra is szórakozik akkor telepisd újra az origint (nekem ez a 2 dolog megoldotta a problémákat)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. wtbsbot
2011.11.08. 09:52
Nemtudom ti hogyan csináljátok de nekem semmi bajom BF3-al, Megvettem, indítom először hibát írt mert nem volt fent valami már nem emlékszem aztán google hibakeresés leszedtem egy fórumon a linket amit írtak felraktam BF3 Indul... Kampány módot kitoltam 1 napon belül azután Orgin és Multiplayer szintén semmi hiba sehol sem mikrolagg , se FPS zuhanás , se crash semmi... gáz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. fszotyi
2011.11.08. 10:02
sajnos csak egy HD4870el rendelkezem ami csak dx10.1. Igaz h full ultran mar nem megy a BF3 (neha eleg zavaro FPS lagg van) de ha 2-3 effectet vissza allitok highra akkor mar siman megy. Viszont catalysteknal (legalabbis nalam) minden okesnak tunik BF3-al kapcsolatban.(a vicc az h meg mindig szeptemberi drivert hasznalok) Amiota 2008ban megvettem a kartyat 1x kaptam catalyst hibat akkor is azert mert kiprobaltam vmi alfa vagy beta drivert. Szerencsere eddig elkerultek a catalyst pech sorozatok, anno mikor meg NV-t hasznaltam akkor mindig volt 1 idoszak amikor driverekkel szivtam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. J4ck4l
2011.11.08. 19:13
Írtam ezt a gyíkságot én is a BF3 teszt alá, de a kutya se ragált rá! Köszönöm szépen!
Nekem is fagyott a gép, de úgy hogy már boot után megadta magát! Csak a 280.26 ment stabilul, de ott meg a BF3 crash-elt, error-ozott, és bug-zott eszméletlenül!
Aztán egy totál driver takarítás, registry kipucolás utáni driver telepítés megoldotta a problémát! És hibátlan a game BF3 és a gép is a 285.62-vel!
Micro lag, vagy egér lag-ra pedig a megoldás, ami nekem is szintén jelenség, az a consol-ba való:
RenderDevice.ForceRenderAheadLimit 1
parancssor jóváhagyása (enter).
Semmit nem kell átállítani, nvidia driver-ben sem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. csoty
2011.11.13. 01:42
Üdv, i3-540, PNY GTX 480, 4GB 1333MHz RAM, Nv 280.26os driver -> hiba nélkül tökéletesen fut 1920*1080p ultra graf
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. jozsefm
2011.11.13. 07:34
Nv 280.26 elvileg ugyanaz a driver, mindkettőtöknél és mégis teljesen eltérő vélemények..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kimke
2011.11.13. 20:23
sziasztok.nekem ugyan ez az képernyőillesztős cucc a problémám,már megörülök.kiprobáltam már a 285.79 es béta verziot is,de azzal sem jobb a helyzet.Battlefield 3 nál 5 -10 percenként befagy,F1 2011-nél pedig nagyon ritkán(2-2,5 óránként).amikor kilép a játékokból,ezzel az üzenettel találom magamat szembe"Az Nvidia kernel mode driver version 285.79 képernyőillesztő nem reagált,majd sikeresen helyreállt."pls segitsetek!!válaszotokat előre is köszönöm.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. tibi27 kimke
2011.11.13. 20:41
Ha ezt tudná valaki,akkor futótüzként terjedne a hir,nem csak itt a fórumon,hanem a hivatalos közleményekben is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kimke
2011.11.14. 20:49
oks,de ma kiprobáltam,ugyis befagyott,ha csak álltam egy helybe,és semmit sem csinálltam,nektek is befagy ugy,hogy semmit de semmit nem csinálltok??mert én már felraktam 2010 es drivert is,de azzal is befagyott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!