iPon Hírek

E3 2013: Electronic Arts sajtókonferencia összefoglaló

Dátum | 2013. 06. 10.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Lement az Electronic Arts sajtókonferenciája is, és természetesen, ahogy ezt kiadótól várjuk, kizárólag játékokról volt szó. Sőt, ami külön érdekes, hogy a bemutatott játékok tetemes részével már kizárólag a következő generációt célozza a cég, és sikerült egy meglepetéssel is zárni, ami azért annyira mégsem volt meglepetés. Az első bemutatott játék a Plants vs. Zombies; Garden Warfare volt a PopCaptől. A vicces felvezetés után ("a játék, ami milliókat ejtett rabul az utóbbi pár évben", némi battlefieldes képi és hanghatással kísérve) maguk a készítők mutatták be az anyagot, ami egyébként nem más, mint egy multiplayerre épülő TPS. A konferencián a négyfős kooperatív módot láthattuk, melyben négy különböző karaktert mutattak be. Az egyik jó közelharcban, a másik távolságiban, a harmadik tud repülni, és így tovább, a lényeg a jó csapatmunka és a zombik kiirtása. Bizonyos körönként érkeznek nagyon mókásan felvezetett boss-zombik is. A játék a Frostbite 3 motorra épül, és Xbox 360-ra, valamint Xbox One-ra érkezik. Végül, mielőtt Jon David távozott, még bedobta, hogy egyébként készül a Peggle 2 is, de erről ennyit.
Nem kellett sokat várni arra sem, hogy az Electronic Arts betartsa ígéretét, mely szerint az E3-on már láthatjuk, mit kezdtek el főzni közösen a Lucasfilm / Disney kombóval. Nos, nem túl nagy meglepetésre a Star Wars: Battlefrontról van szó (számozás nélkül, tehát tulajdonképpen reboot), melyet a DICE Los Angeles-i stúdiója készít. Mindössze egy rövid kedvcsinálót láthattunk belőle, mely valószínűleg a Hoth bolygón játszódik, és nem valószínűleg egy AT-AT és egy lázadó hósikló is előkerül benne.
A kiadó nem hagyta, hogy elmúljon a lendület, máris következett a Need for Speed: Rivals. A játékot nem a Criterion készíti, hanem az EA egy új stúdiója, a Ghost Games - ezek szerint végre nyugdíjazták a Black Boxot, mindenki legnagyobb örömére. A játék félig-meddig nyitott világra épül, és a hangzatos AllDrive rendszer segítségével állítja fel a kapcsolatot a játékosok között. Ennek lényege, hogy elkezdhetünk valamit single playerben, ami menet közben gyakorlatilag simán átválthat multiplayerbe, a nyitott világba egy mozdulattal bekerülhet egy barátunk. A játék a divatnak megfelelően integrálja a játékélménybe a telefonokat és tableteket is, így például üldözés során helikopteres segítséget kérhetünk, meg ilyesmik. Marcus Nilsson a stúdiótól elmondta, szerinte igazi forradalmi innováció, hogy képesek voltak elmosni a határokat a single és a multi között. Meglátjuk, amikor a játék megjelenik november 19-én a mostani generációra, és majd valamikor a következőre. Mindezeknél azonban talán egy fokkal meglepőbb volt, amikor a Breaking Bad sztárja, Aaron Paul lépett színpadra. Aki egyébként a készülő Need for Speed-film sztárja is, valamint a háttérben ott volt vele egy spéci Ford Mustang, amit majd vezet a vásznon. Ezután levetítettek egy kulisszák mögötti kis bemutatót a film készítéséről, ami keresztülhúzza a korábbi pletykákat, melyek szerint a sztori visszanyúlna a '60-as, '70-es évek legendás autós filmjeihez. A klipben a legújabb szupersportautók kaptak helyet, nagy borulásokkal, és láthatóan komoly kaszkadőrmunkával.
Szintén Frostbite 3 motorra építkezik a Dragon Age: Inquisition, aminek most már tényleg nincs hármas a nevében. Ezek mellett csak annyit tudtunk meg, hogy nagyon sok energiát fektetnek a történetbe, ezért jön csak jövő ősszel, és egyébként a korábbiaknál nagyobb, nyitottabb világot kapunk. Fontos szerepet kapnak döntéseink, melyek befolyásolják a környezetünket. A játék a jelenlegi és a következő generációra is érkezik, meg persze PC-re.
Miután lementek a viszonylag érdekes címek, következett az elmaradhatatlan sportjáték szekció, európaiak számára többnyire ismeretlen sportolókkal, és némi rappeléssel is, a teljes ízléstelenség jegyében. Minden új EA Sports anyag a teljesen új fejlesztésű Ignite Engine-t használja, ami természetesen magával hoz egy rakás olyan újdonságot, amit aztán a készítők látványos nevekkel ruházhatnak fel. A Madden NFL 25 is kapott mindenféle újdonságot, melyek között a lábak kezelése tűnt érdekesnek, illetve a mesterséges intelligencia, ami szépen ki tudja kerülni az útban lévő többi bácsit. Bemutatta nagy visszatérését az NBA Live is, ezúttal a 14-es sorszámmal, Kyrie Irving, a Cleveland Cavaliers játékosának segítségével. A kosárlabdában - meglepő módon - a labdakezelés a legfontosabb, így a készítők ezt emelték új szintre azzal, hogy a sorozatban először külön kezelik a labdát a kéztől. Érdekes volt látni, ahogy elmondják, az eddigi játékokban ez minden teljesen rossz volt, de majd most jó lesz. A labda teljesen külön fizikát kap, és nem tapad többé a játékosok kezéhez. Sean O'Brien producer szerint mindez sok-sok kreativitásra és látványos meccsekre ad lehetőséget. Persze a FIFA 14 sem maradhatott ki, ami idénre újabb tetemes mennyiségű, hangzatos néven futó alrendszerrel bővül, amik alapvetően lefedik a szokásos dolgokat: élethűbb mozgás, több labdakezelési lehetőség, szebb grafika, a mérkőzéssel együtt élő közönség. Ősszel jön Xbox One-ra és PS4-re. Végül pedig egy újabb visszatérővel van dolgunk: a THQ-tól átvett UFC is kezd testet ölteni az EA-nél. A játék már szinte szokás szerint a UFC főnöke, Dana White jelentette be Andrew Wilsonnal közösen, meg dísznek ott volt még két UFC-bajnok, Jon Jones és Benson Henderson is. Dana White szerint azért lehet világszerte ennyire népszerű sport a ketrecharc, mert tulajdonképpen ez a legősibb dolog, amit az emberek csinálnak, és a legelső "sport". Szerinte a verekedés a vérünkben van, és szeretjük. Tapsot nem nagyon kap, de fogadjuk el, ha ő mondja, biztos így van.
A Microsoft sajtókonferenciáján betekintést kaphattunk az egyjátékos módba, így logikus módon az EA a saját rendezvényén már a Battlefield 4 multiplayer részét mutogatta bőszen. Rögtön 64 játékossal vágtak neki a prezentációnak, élőben. Egy hatalmas, városi pályára érkeztek meg a játékosok, és kezdtek el harcolni, a látvány pedig abszolút megdöbbentő, a környezet rombolhatóságát pedig helyenként nagyon jól ki lehet használni - például egy mélygarázst berobbantottak, mire fentről leesett egy tank. Mindenfelé emberek, helikopterek szállnak az égen, de mivel a város vízparton fekszik, még a csónakokat is használhatjuk. Az egyik csapat aztán elfoglalt egy nagyon magas épületet, és egy bombát helyezett el benne, majd ejtőernyővel kimenekültek. Pár másodperccel később az egész épület leomlott, a közönség pedig hangos ujjongásba kezdett. Nem is véletlenül.
Mielőtt a konferencia végetért volna, az EA tartogatott még egy meglepetést. Ami az internetre kiszivárgó jelentős mennyiségű pletyka miatt annyira mégsem volt meglepetés. Igen, jön a Mirror's Edge, szintén sorszám nélkül. Sara Jansson megerősítette, hogy a játékot gyakorlatilag rebootolják a következő generációra, és természetesen a DICE háza táján készül. A főszereplő továbbra is Faith, a menő tetoválásaival, és továbbra is FPS nézetből ugrálunk és verekszünk igen-igen látványosan. A készítők igyekeznek mindenben hűek maradni a Mirror's Edge hangulathoz, szóval optimisták lehetünk. A játék - nyilván - a Frostbite 3 motorra épül, PlayStation 4-re, Xbox One-re és PC-re érkezik, "majd ha elkészül".
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Gyurkov
2013.06.11. 10:16
Az elvárt felett teljesített az EA, egész jó volt a műsoruk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. gezu1025
2013.06.11. 10:18
Előben néztem a neten, nem volt rossz a műsor, a csúcspont egyértelműen a Mirror's Edge volt, nekem ennél több nem is kellett volna. De akárhogy számolom ez 4 értelmes játék ME2,SWBF,DA3,BF4.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. LechooEdy
2013.06.11. 17:34
Egyértelmű, hogy ME3, BF4 és SWBF, mekkora állat lesz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Shinjiii
2013.06.12. 10:36
Ez a Plants vs. Zombies mekkora egy szar lett... Sose gondoltam volna, hogy ilyen lesz a folytatás... Te szent isten.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!