iPon Hírek

E3 2014 - Kész Wii U-s játékokat tart vissza a Ubisoft

Dátum | 2014. 06. 10.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A Ubisoft többször is nyilatkozta, hogy a Wii U nyitójátékaként kiadott ZombieU sosem hozta vissza a belefektetett pénzt - a kiadó valószínűleg a konzol nagyon gyors terjedésére számított a Wii bombasztikus sikere után, ám ez a mai napig nem következett be. Most Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója elárulta, ennek ellenére több játékot is készítenek a Nintendo konzoljára, szerinte ugyanis a Just Dance nagyon jól illeszkedik a Wii U-hoz, de még a Watch Dogs is megjelenik rá ősszel. Ennél azonban érdekesebb, hogy legalább egy, de inkább több olyan játék lapul a Ubisoft zsebében, melyek teljesen elkészültek, a kiadó mégsem akarja piacra dobni őket, amíg a Nintendo nem tudja jelentősen növelni a konzol felhasználói bázisát. "Nem tudom megmondani, mennyi Wii U-nak kellene kint lennie. A lényeg, hogy szélesebb körben elterjedjen, és megérje mindenhol reklámozni a játékainkat" - mondta Guillemot. "Van olyan játékunk, ami már 6 hónapja elkészült, de arra várunk, hogy több családban legyen otthon Wii U" - folytatta, majd hozzátette, egyértelműen úgy gondolja, hogy a Nintendo megoldja a problémáit: "Valószínűleg meg kell várnunk a Smash Bros. megjelenését. A Smash Bros. mindig is egy nagy cím volt a Nintendo és a játékosok számára. Tudjuk, hogy sok Nintendo-rajongó csak arra vár, hogy jöjjenek a nagy címek. És tudjuk, hogy jönni fognak." Guillemot nem tudott konkrét választ adni arra, mi történik az elkészült, de meg nem jelent játékokkal akkor, ha a Wii U sosem lesz igazán nagy siker - annyit tudott elmondani, hogy talán megjelenhetnek más platformokra.
Yves Guillemot, a Ubisoft vezetője
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. KisDre
2014.06.10. 23:31
Érdekes... Az Xbone -ból kevesebbet adtak el (vagy itt alul a grafikon kamu?: [LINK] vagy itt alul: [LINK] ) mégis megjelennek rá az Ubi játékok?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.06.10. 23:55
Vélhetően exkluzív Wii U-s játékokról van szó, nem multiplatform címekről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. dbelam
2014.06.11. 08:37
Közgazdaságtani zseni; elköltenek milliókat egy játék kifejlesztésére, majd nem adják ki. Ahelyett hogy kopogtatnának Nintendonál, hogy bundléban adjanak Ubi játékot a konzolhoz. Barmok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Pandion
2014.06.11. 09:48
Nem lehet, hogy akkor pörögne fel a gépeladás ha jó játékok jelennek meg rá? Ezek meg visszatartják a kész játékokat és persze csodálkoznak, hogy nem megy a gépeladás...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!