iPon Hírek

E3 2017 - Bethesda sajtókonferencia

Dátum | 2017. 06. 12.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK

Még a legnagyobb rajongók sem mondhatják, hogy az idei Bethesda konferencia túl nagy eresztés lett volna. Egy mindössze 40 perces bemutatót tartott a kiadó, melyben Pete Hines gyakorlatilag csak a showt megnyitni és elköszönni jött fel a színpadra, egyébként végig játékbemutatókat láthattunk. Ha már előre összevágott minden, legalább egy jópofa vidámparkos témát húztak a bemutató köré, ez volt a Bethesdaland, melynek végigmentünk az attrakcióin. A 40 percből az első néhány egy kicsit a fejlesztőket és a családjaikat (gyerekeiket) hozta közelebb a rajongókhoz, megmutatva, hogy bizony emberek dolgoznak azon a sok fantasztikus játékon a Bethesdánál. Aztán persze jöhetett egy látványos montázs az összes friss játékukkal. Csak ezt követően jött a PR főnök Hines nyitóbeszéde, melyben a már megjelent játékaikat méltatta. Doom, Dishonored 2, Prey, Fallout Shelter, Fallout 4 és Skyrim Special Edition… kiemelte, hogy ezek többségének különlegessége a moddolhatóság ami mindig is a Bethesda erőssége volt. Ezt követően viszont végre jött egy újdonság, méghozzá a VR, egy fantasztikusan látványos bemutatóval. Főszerepben a HTC Vive-ra és PSVR-ra érkező Doom VFR és Fallout 4, amik ha hihetünk a szemünknek, meglepően jó grafikával köszöntenek majd minket a virtuális valóságban, ami általában nem a VR játékok legerősebb oldala. A Doom érdekessége, hogy nagyon pörgősnek ígérkezik, ami kérdés, hogy mennyire kíméli majd a gyomrunkat. Kíváncsi leszek, hogy hogyan működik majd a teleportálós/dash-elős mozgás ugyanezen probléma szempontjából. Kár, hogy nem beszéltek a VR játékokról külön is egy kicsit, szívesen láttam volna ezekről egy részletesebb bemutatót.
Ehelyett egy Elder Scrolls Online – Morrowind kedvcsináló következett. Mivel már kint van a játék és mi magunk is rommá teszteltük, erről igazából nincs mit beszélni. Ennél eggyel érdekesebb a Creation Club bemutatkozása, amely tovább könnyíti a minőségi modok megalkotását és elérését a Fallout 4-hez és a Skyrimhez, konzolokon és PC-n egyaránt. Ez nagyon ígéretesnek tűnik, egyetlen hátulütője, hogy a korábban készült modok nem lesznek elérhetőek benne. Viszont minden ami igen, az garantált, hogy átment a fejlesztők kezein, alaposan le lett tesztelve és nem fog összeakadni semmivel ami az alapjátékban vagy a Creation Clubbon belül megjelent. A modderek a rendszeren belül kaphatnak fizetést a Bethesdától a munkájukért, illetőleg fejlesztői támogatást. Ebből nyilván kitalálhatjátok, hogy a modok maguk is fizetősek lesznek, de ez a rendszer cserébe ad is valamit a játékosoknak, szóval még eddig ez tűnik a legígéretesebb próbálkozásnak a fizetős modok történetében.
A modok után jöhetett a kivetítőn a kiadó CCG kártyajátéka, az Elder Scrolls Legends, amihez bemutatkozott az első kiegészítő, a Heroes of Skyrim! Több mint 150 új kártya érkezik és új játékmechanikák, úgy mint a Shoutok. Mikor ezeket először játsszuk ki, akkor az első szintjüket kapjuk, másodszorra a másodikat és így tovább. Természetesen folytatódik a sztori is ismerős karakterekkel és sárkányokkal. A megjelenés pedig már nincs is messze, 29-én jön!
A Bethesdaland következő attrakciója a Nintendo Switch volt, amire szintén kijön a Skyrim. Örülünk. Ennél jóval izgalmasabb, hogy jön a Dishonored 2 standalone kiegészítője, a Death of the Outsider! Ennek két főszereplője régi ismerősünk, Billy és Daud. A bérgyilkosmester és hű követője egy extrém célt tűztek ki maguk elé, amiről a játék címe is árulkodik… A kiegészítő szeptember 15-én érkezik, 30 dollár/eurós áron.
Quake Champions bemutató következett, ami természetesen a játék e-sport aspektusára fókuszált. Elképesztően pro játékmenetet láthattunk, amelynek végén kiderült, hogy nem kevesebb, mint 1 millió dolláros díjazással indul majd bajnokság a megjelenést követően a Quake Con-on, augusztus 26-án. Az esemény címe Quake World Championship és bárki indulhat majd benne. Addig is mindenkinek lesz lehetősége gyakorolni, mivel újra elérhető a nyílt béta, amit már valószínűleg a megjelenésig nem fognak már lelőni. A New Colossus első bemutatkozásának apropóján BJ Blazkowicz is bekerül a Quake-be, mint játszható karakter, saját egyedi tulajdonságokkal és hangokkal. Ha a Quaketől nem lettetek libabőrösek, akkor talán a The Evil Within 2 új bemutatójától azok lesztek. Egy olyan látványos sztori és gameplay bemutatóval készültek ugyanis nekünk, amit még én is lélegzetvisszafojtva néztem, annak ellenére, hogy az első rész nem hagyott bennem különösebben mély nyomot. A megjelenést péntek 13-ra időzítették, idén októberben.
A nagy durranás természetesen a show végére lett időzítve, íme, a Wolfenstein 2 – The New Colossus:
BJ Blazkowicz ismét megmutatja, hogyan is kell a nácikat ritkítani. A Wolfenstein alternatív univerzumában már 1961-et írunk, a helyszín Amerika. Bejárhatjuk a szétbombázott Manhattant, Roswell kisvárosát és New Orleanst is, miközben vezetjük az ellenállást a megszálló nácik ellenében. A játék az izgalmasnak ígérkező új sztorin túl új fegyvereket is tartogat, a Laserkraftwerkkel dezintegrálhatjuk a náci bakákat, a Dieselkraftwerk gázhajtású gránátvetővel pedig cafatokra robbanthatjuk őket, de ha úgy tartja kedvünk, akkor egyszerűen csak előkaphatunk egy kisbaltát és új választékot csinálhatunk a kis buksijukon. A játék október 27-én jön PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. Pete Hines ezután már csak egy rövid búcsú erejéig tért vissza a színpadra, amelyben kiemelte, hogy minden, amit a bemutatón láttunk, még idén megjelenik! Ennyi volt tehát a rövidke Bethesda konferencia.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. dbelam
2017.06.12. 10:38
Na csak visszajöttek a fizetős modok

A teleportolást meg nem kéne erőltetni VR-ben, ritka szar.
Na meg egy szűrést rakhatnának rá, fura látni hogy rángatóznak a fegyverek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Chavalier dbela...
2017.06.12. 17:23
Elvileg sokan rosszul lesznek amikor nem a teleportálós megoldást használják hanem a sima nyomom előre oszt' megy.
Én se pártolom a teleportálós módszert, kivesz az élményből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Tinbi
2017.06.12. 19:51
Miután egycsillió játékban agyonklisézték már a fekete színű korrupsünt, most végre fehérre váltottak. Támad az ondó!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!