iPon Hírek

EA: Túl bonyolultak a játékaink

Dátum | 2015. 02. 06.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Megdöbbentő kijelentést tett az EA kreatív részlegének egyik magasrangú vezetője a Las Vegasban megtartott D.I.C.E. csúcstalálkozón. Richard Hilleman szerint ugyanis az EA játékain, amik egyébként sem arról híresek, hogy túlzottan összetettek és nehezek lennének, bőven volna még mit egyszerűsíteni, hogy jobban kiszolgálhassák az időhiánytól szenvedő tömegek igényeit. " A játékaink lényegüket tekintve még mindig túl bonyolultak. Egy átlagos felhasználó még a legegyszerűbb alkotásainknál is hozzávetőlegesen két órát tölt azzal, hogy kiismerje, hogyan is kell azzal játszani. Nem egyszerű rávenni a többséget kitevő, családi életet is élő vásárlóinkat arra, hogy hosszú órákon keresztül tanulgassák, hogyan is kell játszani a videojátékainkkal."
Battlefield 4. Túl bonyolult lenne a többségnek?
A vele egy színpadon lévő, leginkább a Middle-earth: Shadow of Mordor rendezőjeként ismert Michael de Plater véleménye is érdekes. A sikeres designer úgy gondolja, hogy manapság már minden játék RPG, és senki sem akar fejlődési rendszer, valamint XP nélküli programokat készíteni. De Plater ezen kívül azt a jóslatát is megosztotta a közönséggel, hogy a jövőben minden játék "közösségi" lesz, vagyis fontos részüket képezi majd, hogy a játékosok megosszák egymással élményeiket és elért eredményeiket. Egyetértetek a két szakember véleményével?
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

71. IcolumboI
2015.02.06. 17:07
Az ilyen egyoldalú, semmire sem alapozott kijelentéseket szeretem a legjobban. Vegyünk egy Battlefield játékot...gyötört már valakit közületek az a kényszer, hogy meg akarja osztani a játékon belül elért eredményét másokkal? Legyen az a Battlelog vagy akár a Facebook.
Másik dolog....egyszerűsíteni? Mit?! Spawn-lövök-meghalok-respawn.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. Solt
2015.02.06. 17:07
Az első baromság... nem is tudom mit lehet erre bővebben mondani. Akinek a mostani játékok túl bonyolultak, az játsszon inkább azzal amivel másodpercre pontosan egyidős... le és fel húzogatja, nem kell hozzá sok tanulási idő, ráadásul mindenhová magával viheti.

A második kijelentés meg szimplán hidegen hagy... szerencsére a szimulátorokban nincsenek ilyen szarságok... legalábbis egyelőre!

Pedig az EA kezdett szimpatikus lenni azzal, hogy szorosra fűzte a kapcsolatot az AMD-vel... ezzel a kijelentéssel visszazuhantak a béka segge alá! )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. TheRealTsL
2015.02.06. 17:09
"Egyetértetek a két szakember véleményével?"
Röviden: nem.
Viszont a trendek pontosan ezek, szóval nem úgy néz ki, hogy megússzuk a dolgok eljövetelét.
Az agyatlan cod-klónok lapátolják a milliós bevételeket, míg az üdítő Talos Principle és társai max a szakma elismerését kapják. Nehogy véletlenül járatni kelljen az agyakat egy percre sem.
A közösségi rész meg azért célszerű, mert még kevesebb tartalmat kell pakolni, majd a játékosok összehoznak valamit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. csontraket
2015.02.06. 17:19
ha battlefield-re vetítjük ki ezt a kijelentést végülis van benn igazság! Csak gondoljatok bele.. COD-al szemben ahol csak rohangálsz a pályán és darálsz( és szinte az határozza meg a skilled 99%-át hogy milyen fegyver van nálad) ahoz képest tényleg bonyolultabb, de ez szerintem egyáltalán nem baj sőt éppen ez tetszik benne! Battlefield-ben is egy kezdő szinte biztos hogy nem fog egyből pro lenni jet-el vagy tank-al vagy akármilyen járművel mert bizony tényleg ki kell tapasztalni hogy mit hogy és milyen taktikát használva érvényesülsz jól vele. Szerintem ez abszolút nem baj nem tudom miért tettek ilyen kijelentést... Ráadásul aki már a 20-as éveit tapossa azok ha visszaemlékeznek régebben nagyobb "fejtörő" játékok voltak és sokkal élvezetesebb is volt! A mai játékok már így is eléggé elvannak butítva nem tudom ezt miért kéne még tovább fokozni tényleg...már elnézést de hogy egy értelmi fogyatékos is megértse?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. fisherhu
2015.02.06. 17:24
Érdekes lesz majd így a Mirror's Edge. Vagy az már nem EA lesz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. Bl33z
2015.02.06. 17:31
Ezaz legyen tele a világ casual "gamer"-ekkel és majd hallgathatom az okosságaikat, hogy ő mekkora gamer, mert ezzel meg azzal több tíz órákat játszott és közben csak 2 gombot nyomogatott, mi bonyolult egy EA játékban amúgy????? de most komolyan ezek normálisak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. Trolltaxi Bl33z
2015.02.06. 17:39
"De most komolyan, ezek normálisak?"

Nem. Üzletileg viszont kurvára sikeresek.

Az egész számítógépes játékipar nagy mákja, hogy 30 éve még egészen más volt a játékosok beállítottsága. Kifejezetten élvezték a pepecselést, a felfedezést, a kísérletezést. Ha annyi lett volna a tűrőképességük, mint a mostaniaknak, akkor a PONG-nál megállt volna a fejlődés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. matyi009
2015.02.06. 17:43
Pedig kell jópár száz órát játszani egy játékkal hogy igazán jó legyél. Itt a megtanulást nem arra értik hogy ugymond felveszed a joystickot és mész meghalni 50x mert az csak szenvedés. Hanem az mikor tudod mit kell csinálni és rendesen csinálod az objektumot. Én sokat codoztam de pl a BF sokkal nehezebb és több mindenre is kell figyelni. A megosztást pedig gondolom úgy értik hogy a játékélményt osztod meg nem pedig a screenshotot, és van is értelme amit beszélnek mivel pl énis inkább a barátaimmal játszok multin vagy Co-OPban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. gombabacsi
2015.02.06. 17:56
sok gamer azt hiszi, hogy a világ gamerekből áll
ilyen gondolkodású emberek még nagy cégeknél is dolgoznak, egy ideig még...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. sirpalee gomba...
2015.02.06. 18:03
Endike, már itt is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. i2k010
2015.02.06. 18:15
Úristen! Whaddafakkkk???!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. nedcoleman
2015.02.06. 18:23
" .... Egy átlagos felhasználó még a legegyszerűbb alkotásainknál is hozzávetőlegesen két órát tölt azzal, hogy kiismerje, hogyan is kell azzal játszani. ...."


Egy átlagos felhasználó majdnem 2 óra alatt kipörgeti a játékaitokat kedves EA....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. SgScorpion
2015.02.06. 18:51
Nem csak a BF sorozat az EA játéka...

Én azokat a játékokat szeretem, amikben igen el kell gondolkozni, szóval EA nálam kilőve!

Továbbá... Mi az, hogy manapság már minden játék RPG?? A rendező úr tisztában van a fogalmával? Mi az, hogy "senki sem akar"? Valami titokzatos Jedi felbukkanását láthatjuk benne, mert én nem tudok az emberek fejébe belelátni!

Természetesen egyetértek a 2 szakemberrel, azaz orvossal, akik szerint ezek nem normálisak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. hellego nedco...
2015.02.06. 19:05
Ha te 2 óra alatt kipörgeted a játékot az megérdemled.. Ebben az a szomorú, hogy még pro-gamernek is tartod magad. Aki Bf-ezik az tudja, hogy valóban sok idő kell a játék bekonfigurálásához. (na nem a 600 Ft-os Tesco-s egérre gondolok) Én messze nem vagyok pro-gamer, de szeretek játszani. Az újabb Bf sorozatokban szerintem az egyik legbosszantóbb, hogy csak játékban tudsz konfigurálni. A másik, ha már sikerül akkor miért nem lehet elmenteni mondjuk úgy, hogy a következő résznél ne keljen elölről kezdened.. Bfbc2 alaphibája volt az egér érzékenység beállítása, mert a gyalogság után beültés egy tankba akkor rollerezhettél az egérrel. Na az újabbaknál sem az a jó megoldás, hogy minden egyes járművön külön állíthatsz érzékenységet, de még külön a joy-ra, egérre, konzolra.. na az már totál felesleges... szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. tomchee
2015.02.06. 19:06
Én elhiszem, h a kőagyú amcsiknak még a faék is bonyolult, szóval ha az ottani átlagot vesszük, én ezen a kijelentésen nem lepődök meg....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. Atesz1987
2015.02.06. 19:15
Nem csak a videó játékokban tendencia az elbutulás. A moziban lassan egyetlen normális film sincs. Imádom az agyatlan látvány mozikat, de az utóbbi időben a Tűzgyűrűhöz, és a Transformers 4-he hasonló filmek már olyan mértékben mellőztek minden fajta "művészi" eszközt, hogy már a látvány is élvezhetetlen volt. Úgy is mondhatnám, hogy annyi agyatlan faszság volt bennük, hogy már a CGI sem vitte el a hátán a filmet. De nem kell a filmekig menni. Hány olvasója lehet az Iponnak? 20 ezer? 30? És a szabadon ébredőknek? 100? 200 ezer? Ez a probléma. 10-en ezres TV előfizunk van, közel 100 csatorna, még is alig találni nézhető műsort. Csak az ostoba szenny ömlik mindenhonnan. A baj az, hogy erre van igény. Hiába a csendes értelmes többség, ha a tömegek 8 bites egysejtűként tengetik mindennapjaikat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. Csaber helle...
2015.02.06. 19:27
Jobb így de, ha tolod a bf4-et akkor tudod tele van semmiféle tudást nem igénylő fegyverekkel hogy még a gyengén látó félkezűeknek 4000+ ping mellett is legyen sikerélményük rögtön az elején nehogy már tanulni kelljen arra nincs idő ...csak akkor nem értem minek vesz és játszik multiplayer játékot tolja a singleplayer lője le a buta botokat és élvezze azt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. srobi
2015.02.06. 19:58
Ez úgy működik mint a divatvilágban. 1-2 ember megmondja mi legyen és az lesz. Minél többen hiszik el ezt annál rosszabb lesz nekünk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. i2k010 srobi
2015.02.06. 20:01
@srobi: Sajnos, így van
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. Terror
2015.02.06. 20:06
A kiszemelt célközönségnek még a jelenlegi színvonal is túl bonyolult. Értjük mi azt, nem kell túlspilázni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. asdsa Atesz...
2015.02.06. 20:11
Részben igazad van, de régebben sem mentek jobb filmek a moziban.
A másik oldalról meg - ma is vannak nagyon jól sikerült filmek minden évben, a kábel tévéről meg a rádióról is az a véleményem, hogy bizonyos szempontokból sokat javultak az utóbbi időben (kivéve talán azt a pár kereskedelmis sajátgyártású hülyeséget).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Asagrim asdsa
2015.02.06. 20:35
Az egyik ilyen kereskedelmis sajátgyártású hülyeség (Netflix - Marco Polo) az utóbbi évek egyik legjobb történelmi sorozata. (A BBC-s "The Musketeers" szánalmasan szar hozzá képest, de a Vikings is csak "elmegy" kategória mellette.)

Egyáltalán nem gyengült semmilyen szórakoztatóipari termék színvonala sem, az változott, hogy milyen forrásból lehet beszerezni a jobbakat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. CyberPunk6...
2015.02.06. 21:10
Régóta nem játszom évente 1-2 játéknál többel, mert mindegyik kő egyszerű akar lenni.

Egy csavaros történet ,vagy komplex rendszer már elég, hogy játsszak vele, pedig régen ezek kombinációja sem volt mindig elég, hogy megüsse a mércét.

Nem kell egy játéknak 2 óra alatt megtanulhatónak lennie, mert van aki pontosan ezt a megismerési folyamatot élvezi. De lehet egyedül vagyok a véleményemmel... ez simán elképzelhető és csak az ostoba tömegnek éri meg fejleszteni.


A legdurvább az egészben az, hogy még az olyan agyatlan tényleg csak deathmatchre tervezett játékok is több skillt igényeltek, mint a quake, mint a legtöbb mai játék... Még azt is nehezebb volt "master"-ként tolni.

Rengeteg gyakorlás volt a jó fegyverváltás, a melyiket hogyan használd jól, hogyan mozogj.

Ma már egy quake is összetett ezekhez a szarokhoz képest. Pedig az mindig is csak darálás volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Kerty
2015.02.06. 21:18
Ez a világ megérett a pusztulásra...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Gyurkov
2015.02.06. 21:55
Lehetne a kovetkezo jatekuk a Battlefield Quicktime, ahol semmi mast nem kell tenni, mint nyomni egy space gombot. Aki elobb uti le, az kap egy pontot, es az a csapat nyer, aki gyorsabb. Zseni vagyok, lehet hogy ha bedobom ezt az otletet az EA-nal, meg munkat is adnak!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Mosdatlan_...
2015.02.06. 22:33
Logikus lépés lenne részükről megvenni a CookieClicker jogait, azt hiszem az tökéletesen passzolna az általuk vízionált képbe... természetesen lenne benne premium feature és DLC-k pofátlan árakon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. Humbuk
2015.02.06. 23:07
@7. Trolltaxi:
Én még ma is szeretem az olyan játékokat ahol pepecselni kell és felfedezni (95ben kezdtem)

@16. Atesz1987:
Nekem tetszett a Tűzgyűrű... Sajnos az olyan nézőpontú emberek miatt tart itt a világ ahol tart! Egysíkú az a gondolkodás amit képviselsz.
Én akkor nézek látványfilmet ha picit ki akarok kapcsolni és nem azért mert agyatlan vagyok. Pl: itt a Jupiter Ascending: Látvány 10/10, a forgatókönyv meg szerintem egy kalap sz*r... Mégsem sajnálom a pénzem, mert a látvány kárpótolt egy 10órás hosszú munkanap után!
Ha frissebb vagyok akkor meg másfajta filmeket is nézek... (Pl: a szitává hájpolt Birdman nekem nem tetszett) ((És igen én azon ritka egyedek közé tartozom, aki moziba jár hétvégi ivászat és bulis füvezés helyett!))

On: Az EA-s úrral egyet kell értenem, van olyan, hogy az ember célzottan keres egyszerű játékot... (Pl: Terraria, Craft the world) De ez nem jelenti azt, hogy csak erre van igény. Ha az EA papucsállatka szintre akar menni, hát tessék! Marhára nem izgat, max leszokom teljesen a játékokról (végre!)

Az RPGs kijelentésre meg... Nem tudom miért hiszi azt minden agyatlan pojáca, hogy az xp+fejlődési rendszer=rpg!
A helyes kontextus: Xp+fejlődés ! = RPG... A szerepjáték egy egészen más szint! Én soha nem tudtam azonosulni a katt és medic vagyok+katt és light assault vagyok marhaságokkal!

RPG alapköve a jó átélhető történet... Enélkül lehet akármennyi skill meg xp és lvl 999999999szint, a végeredmény egy jó nagy kalap sz*r.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. umi92
2015.02.06. 23:44
battlefield játék pont a nehézségéről híres szerencsétlen hülyegyerek megáll egy helyben és nyomkodja a hülye a gránátlövőt meg dobálja közben a gránátot support csomaggal a talpa alatt... milyen nehéz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. madcaptain
2015.02.07. 06:07
Ez egy felvezeto nyilatkozat az uj EA jatekhoz:

IWIN - Egy nagy IWIN gomb a keprnyon, barmilyen billentyu/gomb lenyomasara taps ,zene CGI animacio, hogy megnyerted a jatekot.

USA-ban valoszinu perelnek az EA-t, ha ehhez a nem bonyolult jatekhoz nem kapnak tutorialt/manualt.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. kiskoller
2015.02.07. 09:33
"A sikeres designer úgy gondolja, hogy manapság már minden játék RPG, és senki sem akar fejlődési rendszer, valamint XP nélküli programokat készíteni. "

Ez olyannyira igaz, és eléggé irritáló. Egyrészt nem attól RPG valami mert van benne XP-rendszer, másrészt meg pont a Shadow of Mordor jó példa arra, mennyire el lehet rontani a fejlődési rendszert. Ha az ember szépen végigtolja az egyéb küldiket, a játék felénél ráun, olyan könnyű lesz. Egyszerűen túlságosan erős lesz a karakterünk. Minden ötödik támadás után jön kettő IWIN gomb amitől még gyógyul is a karakter, aoe támadások mindenhol, belassulások, láthatatlanság, végtelen, robbanó nyílvesszők, teleportáció. Az összes nehezebb játékmechanikát porba tiporja az ilyen upgradek sorozata....

Szerk: Amúgy szörnyű, hogy mennyire ellaposodnak, butulnak a sorozatok. Tudom, az új IP-k között még vannak mély, komplex játékok, de ha megszeretsz egy sorozatot, két rész, és el fogsz tőle borzadni.
TES széria, Dragon Age széria, Supreme Commander széria, Crysis széria, tudnám sorolni a végtelenségig...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Whysper
2015.02.07. 10:14
Ez miről beszél? Pont ez a baja az embereknek ,hogy olyan 1xüsített játékokat dobnak piacra és a meglévő kellő nehézséggel rendelkező játékokat meg butítják. tudom ne EA ,de ott példa a WOW ---- milyen jó nehéz volt és mennyit kellett harcolni a dolgokért . ma meg már 1 nap alatt ott vagy. lsd.: Új kieg barátaim 90%-ra raid aztán meg másik játékkal játszik! inkább túlságosan egyszerűek a mai játékok! egy CS Go-ba nehezebb egy 15-15-t nyerni mint a BF4-be bármit is tenni! -- mennyire lehet bonyolult egy játék ,ha egy tankot felrobbantva olyan magasra repülsz a tankal ,hogy kilősz egy vadászgépet a tankkal ? stb. stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Whysper umi92
2015.02.07. 10:15
pont most láttam amit írtál ... hehe akkor cask igaz! ( bf4 )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Phantomstr...
2015.02.07. 10:19
Felőlem azt egyszerűsítenek a játékaikon, amit akarnak. A legújabb EA játékom is 2010-es és nem tervezek újat venni.

A "közösségi" játékok témája viszont annál inkább aggaszt. Én szeretem a single playert, 95%-ban csak azért veszek játékot és nem tetszik, hogy elkezdtek mindenből MMO-t csinálni. Van aminek jól áll, de nem akarom, hogy mind az legyen választási lehetőség nélkül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. kadarivi fishe...
2015.02.07. 10:20
A Mirror's Edge pont az egyszerű játék. Easy módban futsz, ugrálsz, Runner vision megmutatja mit kell csinálnod, 1 gombnyomásra mindig befordul a cél irányába. Ha találkozol egy ellenséggel, akkor vagy elfutsz mellette (easy-n nem talál el), vagy két ütéssel leteríted, és mész tovább. 10-15 perc egy pálya, de közben is ha meghalsz, visszatesz 50m-re, ahonnan újra futhatsz.
Szóval jó példa: casual játékosok leveszik 0-ra a nehézséget, és csak a történettel foglalkoznak, hardcore játékosok meg küzdenek nehéz szinten.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. csabi02
2015.02.07. 10:47
Nem tudom mi a bonyolult a mai játékokban.
Ha nem csak 1gombos "E" ,akkor is kb annyiból állnak,hogy "MASH" E vagy F és "HOLD" E vagy F...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. nemlehet
2015.02.07. 11:50
Nem hiszem, hogy a singleben van olyan játék amit 2 órán át tart megtanulni. Egyszerűen nem tudom elhinni. Esetleg egy összetett rendszerű játék mint a Neverwinter lehet olyan, de abból nagyon kevés van. Vagy a tanulást úgy értik, hogy csak bizonyos idő után nyílnak meg a lehetőségek? Vagy mit akar ez jelenteni? Nekem van több vérpisti ismerősöm is sajnos és soha senki sem panaszkodott, hogy sokáig tart megtanulni valamit. Arra, hogy nehéz már igen.

A multi meg sose lesz "10 perc alatt pro leszek" dolog. Ha kő egyszerű a játék akkor sem. A jobb taktika, jobb csapatjáték mindig le fog nyomni főleg ha egy picit is épít erre a játék. COD deathmatch-ben lehet, hogy tudsz nyerni ha űberzsírkirályállat vagy és 360 noscope-ot eszel reggelire, de pl egy BF-ben, LoL-ban, Smite-ban vagy akármilyen csapatjátékban már nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Shadowguar...
2015.02.07. 12:06
Első része: én nem akarok egyszerűsítést semmilyen játékban. Sőt kifejezetten szeretném, ha némelyik játék bonyolultabb lenne. B Egyébként pont az egyszerűsítés volt az egyik oka, hogy meg sem vettem a World of Warcraft új kiegészítőjét. Olyan szinten butították, hogy lassan egy flash játék bonyolultabb.
Másodszor: mint sokan írták az, hogy van XP-csík, meg pár extra skill még nem RPG. Maximum (legtöbbször) feleslegesen beleerőltetett RPG-elem, ami semmi pluszt nem ad hozzá a játékhoz, de az egyensúlyt legalább kellően felborítja. Jó példa erre a Shadow of Mordor, ha szépen összeszedett az ember mindent a végére igazi terminátor lett belőle. De a fejlődési rendszer a Far Cry3-ban is erősen csökkentette az élvezhetőséget, ha valaki nem a fő sztorival kezdett foglalkozni első körben
Harmadszor: NEM akarok közösségi funkciókat. Nem akarok facebook ikont látni a játékomon belül, meg twittert és más vackokat (ezek közül különben sincs egyik se). És amit főleg nem akarok látni: ne kényszerítsen engem a játék coopra, pvp-re és főleg ne multira, hogy maximálisan ki tudjam élvezni a single playert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Lazahunter
2015.02.07. 12:32
Baromira kevés időm van, mégsem az egyszerű játékokkal játszom ... szeretem az RPG-ket, a fejlődsét, és a kihívást ... nálam a DeS/DaS sorozat alapmű, úgy ahogy a TES játékok, stb.

Na mindegy ... eddig is ez volt a trend, látom az irány nem változik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. i2k010 nemle...
2015.02.07. 12:35
@nemlehet: "Nem hiszem, hogy a singleben van olyan játék amit 2 órán át tart megtanulni"

Oké, akkor kezdj el játszani ezzel például: http://store.steampowered.com/app/261470/
A játék címe: "Distant Worlds: Universe"

Szólj, ha sikerült tökéletesre teljesítened az első küldetésedet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. i2k010 Shado...
2015.02.07. 12:37
@Shadowguard: "Harmadszor: NEM akarok közösségi funkciókat. Nem akarok facebook ikont látni a játékomon belül, meg twittert és más vackokat (ezek közül különben sincs egyik se). És amit főleg nem akarok látni: ne kényszerítsen engem a játék coopra, pvp-re és főleg ne multira, hogy maximálisan ki tudjam élvezni a single playert."

Akár én is írhattam volna ezeket! Keblemre!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. mikej95
2015.02.07. 12:56
Úgy látszik ez ilyen kétéves ciklusokban fog zajlani. Egyik éven az Ubi másik éven az EA csinálja ki magát.

A Space gombbal játszható játékaik után már nem tudom hova lehet butítani tovább.
Dragon Age Inquisition is sokkal közelebb volt a Mass Effect-hez, mint elődjei, csak kb kétszer olyan hosszú volt, és nem voltak annyira idegesítőek a melléktevékenységek(mako, bolygószonda helyett volt politika és miegymás). A jó/semleges/rossz-nál már tényleg csak az van lejjebb egy RPG-ben, ha a játék végigjátssza önmagát egy random függvénnyel.

Közösségi funkciók meg kellenek a halálnak. (Always on) DRM is egy kalap x@r, még akkor is mikor működik. Mégis mi a halálnak egy külön kliens a Steam helyett(ráadásul ez megkerülhetetlen, nem mint az uPlay) és webböngészős Battlenet izé? A Denuvo meg csak teljesítménygondokat hozott és kései törtverziót, így az emberek többsége meg se tudott győződni róla, hogy nem valami fizetős bétát készül megvenni(BF4?!). Aztán erre még jöjjön rá valami közösségi oktrojált kidolgozatlan xfire klón.

Ez a 2 óra "tanulás" pedig nevetséges, lassan 2 óra lesz az érdemi játékmenet a legtöbb játékban a többi csak grind, mármint "mellékküldetés".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. SgScorpion Whysp...
2015.02.07. 14:52
Ez igen barátom! Az új WoW kieg direkt nehéz lett

Továbbá a CS:GO-ban nem lehet 15-15-re nyerni, nem tudom mit halucinálsz

A többi dologgal egyet értek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. m76
2015.02.07. 15:13
Úgy látom van aki nem túl bonyolult viszont.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Shadowguar... SgSco...
2015.02.07. 16:24
Hát lehet a WoD maga nehéz, de én azt sem mondanám. Van még pár ismerősöm aki játszik, azt mondják a raid nem vészesebb, mint régen volt (6/7 Mythiccel talán ért is hozzá), de tele van az egész játék idegesítő időhúzással és a randomisten f@szának a szopkodásával.
Plusz amit még én is tudok a 6.0-ás patch miatt: minden ki lett herélve, egyszerű, mint a faék. Mert "sok volt a képesség és elriasztotta a kezdőket". Én meg szerettem makrózni és egyáltalán nem tetszett az új rendszer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. PACSA
2015.02.08. 09:14
Bonyolult - nem bonyolult?

Ez mindig az dönti el,hogy hányszor halsz meg,mennyit ölsz kill/death ratio. Ha ez a szám 1 felett van azt mondja mindenki,hogy egyszerű a játék és persze nagyon szuper.
Ha ez a szám 1 alatt van, akkor pedig azt hogy bonyolúlt, nehéz, sok a csiter, stb.

Bonyolult játékot mindig azok mondják akik soxor meghalnak, mint ahogy "NEM A KÜLSŐ SZÁMÍT HANEM A BELSŐ" slogent a "csúnya" emberek mondják.
.
Persze ha van pl killcam akkor könnyebb megtanulni a játékot, ha nincs aki segítsen. Meghalsz 100 szor,de már tudod,hogy honnan szednek ki vagy hol lehet átlátni a dobozok között, hol kell a granyót eldobni, stb.

Véleményem az is,hogy sok szülő, nagyszülő is játszik ezekkel a játékokkal. Ők nem ebbe nőttek fel és nekik igen bonyolult még az egér+ billentyű combo-val játszani. Nem beszélve a többi-ről ami nekünk természetes,de nekik nehéz. célzás, dupla ugrások, stb .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Atesz1987 Humbu...
2015.02.08. 10:45
Sajnos a hozzád hasonlók miatt készülhetnek el a Tűzgyűrűhöz hasonló filmek. Még a látvány filmeknél is kellene lennie egy alsó határnak, ami a művészi kellékeket, és az agyatlan ökörségek etetését illeti. Van egy szint, amikor már annyira ökörség a történet, annyira satnya a rendezés, és a színészi játék, hogy már a látvány is élvezhetetlen. A Tűzgyűrű, de főleg a Transformers 4 már bőven túl van ezen a határon. Gipsy Dangerre nem hat az EMP, mert analóg... Szóval azért, na...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Bzsolt
2015.02.08. 11:32
A kijelentéseik teljesen igazak! Ez az irány amerre fejlődni fognak, és kész. Az indok hogy miért látom így, egyszerű:

A minap vettem meg steam-en a Thief-et nagy csomagban, hát gondoltam kipróbálom azonnal, bent volt a szobában a hugom, és nézte hogy mit csinálok, majd bejött anyám is, és leült ő is, és nézték hogyan lopakodok, velem együtt izgultak, hogy ne vegyenek észre, és nagyon tetszett nekik, még akkor is, ha utálják a bűnös "videjójátékokat". Egyszerűen tetszett nekik. Végig mondák merre menjek, mutatta a nyilacska, és szinte egyszerre szóltak, ha "felvillant egy ékszer a sötétben".

Viszont, tegnap este szintén nosztalgiából elővettem a Jedi Knight-ot, ősrégi darab. A harmadik pájaszakaszon elakadtam!!! Én, aki több mint 20 éve videójétékozik, legalább 10x vittem végig annó... és igen, elfelejtettem hol kell belelőni a falba!!! Régen nem volt kis nyilacska ami mutatja merre menj, a gombok nem villantak fel, mintha vakuztak volna, és nem rágták a szádba a küldetés alatt, pontosan mit csinálj, csak hogy ez a cél, érd el. Namármost sikerült beülniük mögém megint, és már nem értették mi a jó abban hogy fel alá rohangászok és a továbbjutáson gondolkozok. nekem izgalmas volt, nekik unalmas, nem köti le őket. (nem volt nyilacska, nem villogtak a gombok)

Ezért lesz igazuk szerintem. Egyszerű filmszerű játékok kellenek manapság, elég lenne egy gomb is amit nyomni kell, és legyen aki végigvezeti őket kézenfogva a pályán. És ha ezt meglátták, nem az ő hibájuk. A hiba a mai játékosokban keresendő, de uram bocsáss, őket nem szabad megsérteni... Már várom az új interaktív filmeket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Bzsolt Bzsol...
2015.02.08. 11:40
Még egy apróság: Az unokahugom 12 éves, alig fél éve mutattam meg neki a minecraft-ot, nagyon tatszett neki, eleinte építgetett is stb, mostanra azonban kizárólak minecraftos youtube videókat néz, mert azok jobban tetszenek neki, mivel a játékban állandóan meghal, a kreatívot meg nem szereti, mert nem tudja mit építsen. Így azt nézi ahogy mások játszanak, még gondolkodnia sem kell. (sajnos ez van, akármilyen szörnyű is) és nem tudtam meggyőzni, hogy újra játszon, pedig easy szervert csináltam neki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Phantomstr... Bzsol...
2015.02.08. 12:51
Azért ne a nőkből induljunk ki (hű, de szexistán hangzik), pláne ne a 12 éves lányokból. A nők között sokkal ritkább a gamer és aki rendszeresen játszik, az sem épp az erőszakos játékokat kedveli. Vannak, akik igen, de nem az az átlag. Az én húgom is inkább csak Simsezik vagy manager játékokkal játszik. Erőszakos vagy versenyjátékokkal, főleg kompetitív játékokkal még offline multiban sem nagyon játszott soha. Viszont ő is szívesen nézi, ahogy játszom. Nem a játék egyszerűsége a lényeg, hanem a stílusa.

A gamer PIAC fogyasztói oldalának nagyrészt a saját keresettel rendelkező fiatal felnőtt férfiak adják ki. Legalábbis asztali PC-n és konzolon. Battlefieldet akkor sem vesz meg se anyád, se húgod, de még a 12 éves unokahúgod sem magának, ha egy auto aimes railshooter szintjére butítják le a játékmenetet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. jurganov Troll...
2015.02.08. 13:17
jelenleg is élveznék, csak nincs olyan amivel lehetne pepecselni, rájuk van kényszerítve az agyhalott játékmenet-ez van úgy kommunikálva, hogy " ezt igénylik"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Inquisitor Bzsol...
2015.02.08. 13:18
Miről beszélsz Zsolt?? Nem tudom, játszottál e vele, de vidd végig (esetleg újra) a TOMB RAIDER IV-et! Utána beszélünk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. jurganov helle...
2015.02.08. 13:19
na bazz, egy újabb agyhalott mesélj még, mi a legjobb a bf sorozatban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Konigstige...
2015.02.08. 13:54
Akinek túl "bonyolultak" az EA játékai, azoknak ajánlom a mobil játékokat. Egy FPS-en mi bonyolult? Mész, lősz, lelőnek, kezdődik előröl. Egy RPG játék az más tészta, azt nem lehet csak úgy leegyszerűsíteni, épen ezért nem is a hétvégi játékosok a célközönség. Autóverseny? Nem tudom hová lehetne egyszerűsíteni, illetve kinek bonyolult a gázadás/fékezés/kanyarodás kombináció "megértése". Még a végén oda jutunk (vagyis már ott tartunk) hogy semmit nem kell csinálni a kedves játékosnak, csak megnyomni az éppen felvillanó gombot és pikk pakk végigtolta a játékot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. jurganov Inqui...
2015.02.08. 15:17
? mmint ott van nyilacska, vagy nem élvezhető, vagy ott mindenki érti, hogy mit miért vagy mire gondolsz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Adderoo002 Kerty
2015.02.08. 18:36
Ezzel egyetértek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. kiskoller
2015.02.08. 21:30
Kellene két külön kategória az "oldschool" videójátékok és a "filmszerű" videójátékoknak.

Én erre mindig a szimpla-complex, casual-hardcore szavakat használom, csak a szimpla szóval nem eladható egy termék.

De haj, Dragon Age Inquisition jó példája egy olyan játéknak, amely büdösnagy, rengeteg tartalommal, színészi játékkal, effektekkel, háttérinfóval, csak épp a játék része, a harcrendszer meg a döntések rendszere korcsosult el annyira, hogy a felénél ráuntam.

Ez így gáz. De a tömegnek ez kell, ezért van igaza az EA-nak. Ők látják a statisztikákat, látják, hogy mit vesz a nép.

A videójátékok piaca meghódította a Mónika show meg Való Világ rajongóinak tömegét, erről van szó.

Csak abban reménykedek, hogy ennek ellenére létezni fog valami módszer intelligens játékok keresésére. Mert egyszerre egyszerű és intelligens játékot nagyon nehéz csinálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. jurganov kisko...
2015.02.08. 22:13
ha létezne olyan cég ami jó (értelmes, szórakoztató) játékot gyártana azt a többiek kinyírnák. mint a bioware-t is pl
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Ro1and
2015.02.09. 01:20
Azt akarta mondani,hogy a felhasználók lettek buták,csak szebben fogalmazott.
Aki egyszerűbbet akar az játsszon a pöcsével..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. xido
2015.02.09. 06:17
Két játék jutott eszembe,míg olvastam a kommenteket,amik számomra örök top10ben lesznek..Portal sorozat és Oddworld sorozat..zseniálisak,ügyességi játékok...nehezeknek lehet mondani őket?..Igen,mert volt rész,ahol órákat szívtunk és gyakoroltunk..vagy nem,mert ügyességi és csak azon ment el az idő,hogy kitaláld a pontos szöget és távolságot egy ugráshoz vagy lövéshez..stb...és azt hiszem hogy már ezek is a bonyolultakat képviselnék manapság..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. wdavid
2015.02.09. 07:39
A lehető legjobb képet tették be illusztrációnak Napi szinten játszok BF4et, és az ottani játékosállomány valami hihetetlen IQ hiányban szenved

A legnagyobb baj talán nem az, hogy nincs ideje megtanulni a játékosnak a dolgokat, hanem, hogy nem is hajlandó rá. 200-300 óra játék után sem képesek alapvető funkciókat használni, és átlátni bizonyos helyzeteket.

Sajnos a Battlefield játékokat nem a hibák ölik meg, hanem maga a játékos közösség Az IQ hiánya legjobban a mostani Hardline kapcsán tűnik ki a legjobban BF4-et szidták, mert, hogy semmi újat nem mutat BF3 után (mondjuk aki ezt mondja az sem játszott eleget a 3al), és mikor a fejlesztők előállnak valami új, friss dologgal, akkor meg jön a hőzöngés, hogy "mi ez a szar, ez nem BF" Mit is akarunk akkor?

Remélem az EA a premium tagság mellé ajándék IQ-Pack-ot is elkezd osztogatni, mert a Bf közösség 80%-ra ráférne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. zqwxy
2015.02.09. 08:07
Sajnos igazadvan én is napi szinten játszok bf4-et és tényleg ez a helyzet a bf3-mal is játszottam és most a hardline betaját tolom ott látszik a legjobban az IQ hiány amikor már csak 1 csomagot kéne bevinni és a gyerek nekiál végigfutni a nyilt utcán és csodálkozik ha lelövik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. kiskoller xido
2015.02.09. 08:16
A bonyolultság és a nehézség két külön fogalom. A Portal játékok elég szimpla darabok. Van egy lényeges játékmechanika, a portálok használata, meg van egy pár tereptárgy (lézergolyó, gombok, gépfegyveres robotok, szükre/fehér falak) és ennyi volt.

Ettől még persze lehet nehéz játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Stormrage
2015.02.09. 08:39
nagyon egyszeru, butitsak csak a battlefildet meg a tobbi EA jatekot, eddig se nagyon jatszottam veluk, de ezutan se fogok, az, hogy mivel jatszok, nem az hatarozza meg, hogy mit probal az EA vagy barmelyik kiado lenyomni a torkomon, hanem az, hogy nalam mi uti meg a szintet, szarral nem vagyok hajlando jatszani, akkor sem, ha nincs mas, akkor inkabb megyek es talalok mas hobbit helyette, vagy tobb idot szentelek a jelenlegi egyeb hobbijaimnak... Cliffy B megmondta, a penztarcaddal szavazol, ha megveszed es jatszol vele, az azt jelenti, hogy szerinted JO, amit csinalnak, ha nem, nem kell megvenni es jatszani vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. inverzmous...
2015.02.09. 09:19
EA... Ubisoft... manapság már nem éri meg semminek se megvenni a sokadik részét (egyedül talán a GTA V a kivétel), az ember sokkal jobban jár egy random 2-3 dolláros indie pakkból, kap érte 8-10 játékot, abból már ha 1 jó volt megérte. A mainstream játékok egyre butulnak, ahogy sajnos butulnak az emberek is. Én nem bánom ha vannak egyszerű játékok (meló után 1 óra random agysejtpusztításra nem kell EVE komplexitású játék), de azért igenis legyen már termék a magamfajta hülyéknek is, akik képesek egy stratégia játékban akár 8-10 órás multikat is tolni, mert élvezem hogy tökölhetek vele, és hogy mindent össze kell raknom hogy jól működjön a rendszer. És per pill úgy látom, hogy az indie fejlesztők próbálkoznak is új ötletekkel, aminek én baromira örülök, mert költséghatékonyan szórakozhatok, és próbálhatok ki új ötleteket/stílusokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. wdavid zqwxy
2015.02.09. 10:31
Igen kb ez volt nálam is. fut a csomaggal, a parkolóházba be, és ahelyett, hogy a szemben lévő liftet használva felment volna a tetőre, inkább a lépcsőfordulót használta, ami persze üveg borítású. A második fordulóig jutott kb, én meg ott álltam és fogtam a fejem

Vagy amikor, a földön fekvő, spotolt enemy playert nem veszik észre. Az ilyen emberek szerintem annyit érzékelnek az egészből, hogy ők egy lövöldözős játékban vannak és ebben ki is merül az egész.

Mint, említettem nem használják a játék alapvető funkcióit, mint a térkép, a lépéshangok, stb.

De kanyarodjunk el kicsit a BFtől. Én szeretek olyan játékokkal is játszani amiben van kihívás, fejtörők, szóval amiben gondolkodni is kell, és ha emelett még lőhetek is az igazi szórakozás a számomra. Régi Tomb Raider motoros vagyok, a 2. rész óta az összessel játszottam, a 4 kivételével mindet végig is játszottam, így úgy érzem van némi fogalmam arról mi az ami nehéz és mi az ami nem. Amiért ezt felhoztam, csupán annyi, hogy a BF egy egyszerű játék, és sokan mégsem tudnak normálisan játszani vele...tehát érzésem szerint nem a játék, vagy a fejlesztők a hibásak, hanem a játékosok.

A szomorú dolog az, hogy mégis kénytelenek egyre butább játékokat csinálni, mert ha megpróbálnák kiszűrni az idiótákat a vevők közül, nem lenne bevételük

IcolumboI: Én meg szoktam osztani másokkal. Facebookon nem osztok ilyet, mert a magánélet nem keverendő össze a játékkal, de viszont Youtubeon vannak BF4 videóim. Nem unalmas 30 perces gameplay videókat rakok fel, hanem kommentár videók alá rakom be, ahogy játszom, úgy érzem nem is rosszul (2000+ feliratkozó) Lényegében, ami a BF-el kapcsolatos azt nálam megtalálod...

https://www.youtube.com/user/Wdavid16

A spawn lövök meghalok, azért elég rossz leírása a játéknak Ezt azok szokták mondani, akik egyáltalán nem ismerik a játékot/mapokat/fegyvereket stb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Cavalli87
2015.02.09. 12:48
Nagyon jó meglátások vannak itt, csak egyetlen dolgot csesztek el, azt, hogy az ismerősi körötökben nézitek azt, hogy bonyolultabb, igényesebb játékokat várnának el, csakhogy a magyar felvevő piac kiteszi a bevételeik 0,01%-át, viszont amcsiban hatalmas a piac, aminél csak 1 dolog nagyobb, az agyhalott gamer-ek halmaza. Na ezért gyártanak nekünk szart, mert nem nekünk gyártják, hanem a piac másik 99,99%-ának! Mondhatjuk, hogy ok, akkor fogom és nem veszem meg, csakhogy ez őket rohadtul nem fogja érdekelni, mert kint meg megveszik, mert az ottani bérekhez képest 3 zsemle árába kerül kb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. magerg
2015.02.09. 12:51
A barmok.
Ha tömegeket akarnak meghódítani, akkor széles igényeket kell lefedni. De nem 1-2 termékkel!
De mindenek előtt JÓ játékokat kell készíteni.
A vásárlóikat meg azzal nem tudják megtartani ha mindenbe mesterséges Skinner-box-ot építenek. A grindelés attól még grindelés marad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. macman507
2015.02.09. 12:56
EA a Tetris-ről: ez jó, csak túl bonyolult, nem lehetne egyszerűbb játékot készíteni? Pong esetleg? Egyszerre 3 dologra kell figyelni, még mindig túl nehéz....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. yodamester... wdavi...
2015.02.09. 18:09
Mér a fészbuk az magánélet??Te jó isten:U
Az volt még egy sötét idióta a ki a fészbukot kitalálta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. madcaptain yodam...
2015.02.10. 02:03
Sokan szeretnenek 0.01%-ot a sotet idiota(k) proftjabol, amibol eletuk vegeig elelhetnenek Hawaii-on.

Semmi kulonos nincs itt olyan mint minden masik iparag, a nagy kiadok a hypermarketek, vagyis tomegigenyt szolgalnak ki.

Egyedi igenyekre meg ott van a kickstarter/indie szegmens kisebb studiok munkai.

Az embereket tudatosan butitjak el. Mert ez a gazdasagi/hatalmi erdekuk az aktualis rendszerben vezeto pozicioban levo retegnek.

Valamint egy olyan tomeget akarnak bevonzani tovabb novelve az eladasokat akik korabban nem jatszottak. Erre azert van szukseg mert regen pistike 30 jatek kozul valaszthatott most meg sok-sok ezer van. A verseny sokkal nagyobb. De attol meg a regi IP-k marketingje mukodik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tibour
2015.02.11. 18:48
Kis kocka koromban még gondolkodás nélkül (agymosottan) csináltam végig a tutorialokat, de ahogy öregszem, jobb dolgomon is van annál, minthogy órákat töltsek egy jelentéktelen, de szórakoztató játékkal. Különben is 20 perc alatt minden játékot megunok, kivéve az open-world játékokat, mert sajnos azok addiktívak tudnak lenni.

Multiplayer játékokat meg elvből elkerülöm, részben azért, mert nem akarom, hogy beszippantson egy illúzióvilág, részben azért, mert nem akarok másokhoz alkalmazkodni, amikor csak egy 10 percet könnyed kikapcsolódásra vágyom. Meg azért is, mert teljesen érdektelennek tartom az olyan játékokat, amiknek nincs eleje és vége, így célja sem a végtelen játékélmény kisajtolásán kívül. Hogy lehet egyáltalán ilyen játékokkal játszani? Sosem értettem a multiplayer-zombikat..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!