iPon Hírek

Egy 19. századi kísérlet újfajta szívterápiákhoz vezethet

Dátum | 2013. 05. 11.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Egy másfél évszázada kiötlött, de napjainkban már nem alkalmazott kísérlet megismétlése nagy jelentőségű felfedezéshez vezette a Harvard munkatársait: kiderült, hogy a fiatal vér, illetve az abban található fehérjék képesek fiatalabbá és egészségesebbé tenni az idősödő egerek szívét. Azt egyelőre nem tudni, hogy az emberi szív is hasonlóan reagál-e a kezelésre, de a kutatók bizakodnak, hogy a metódus hatásmechanizmusának további tanulmányozása újfajta gyógymódok kidolgozását eredményezheti. „A mostani eredmények jelentik az első támpontot arra vonatkozólag, hogy mitől lesz fiatal, illetve öreg a szív” – hangsúlyozza Deepak Srivastava kardiológus az felfedezés jelentőségét. Ahogy a szívizmok idősödnek, egyre vaskosabbá válnak. Ennek következtében a szív ugyan továbbra is hatékonyan pumpálja a vért a test különböző részeibe, de nem lesz képes tökéletesen elernyedni az összehúzódások között, így nem telítődik megfelelően. A diasztolés szívelégtelenségnek nevezett tünetegyütteshez vezető folyamat megállítására jelenleg semmiféle gyógymód nem áll a rendelkezésre. A szervezet megfiatalítását célul kitűző terápiák között van egy 150 éve kifejlesztett módszer is, amelynek kikísérletezése során idős egerek testébe fiatal egerek vérét juttatták be. Az eljárás lényegileg abból állt, hogy sebészeti úton összekapcsolták két eltérő korú egér keringési rendszerét, így a két állat innentől ugyanazon a kevert vérkészleten osztozott. Az idősebb állatban az eljárás eredményeként az izomműködés javulását és gyorsabb gyógyulási képességet figyeltek meg a 19. századi kísérletezők.

Amy Wagers és Richard Lee arra volt kíváncsi, hogy a fiatal vérben található faktorok hatnak-e az idősebb egér szívére is. A kísérlet során a fent leírt módon 2 éves és egy 2 hónapos egerek keringését kapcsolták össze, illetve az eredmények összehasonlíthatósága érdekében az öt vegyes korú pároson kívül létrehoztak 12 csak idős egerekből, illetve 10 csak fiatalokból álló duót is. Négy közös vérkeringéssel eltöltött hét után a vegyes korú párosok idős tagjainak mindegyikében a szívizom szövetének vékonyodását és lágyulását figyelték meg a kutatók. A 2 éves egerek szíve végeredményben ugyanolyan fiatalnak és életerősnek tűnt, mint ifjabb társaiké, és közben a velük közös vérkészleten osztozó ifjú egerek szíve is egészséges maradt. A kutatók ezt követően azt kezdték vizsgálni, hogy pontosan hogyan is működhet ez az eljárás. Vizsgálni kezdték a vérben megtalálható különféle összetevőket, és több éves kutatás után végül 13-ra szorították le a „megfiatalodásban” feltehetően szerepet játszó faktorok körét. Ezek közül is különösen gyanúsnak tűnt egy növekedési faktor, a GDF11, amely többek közt egyes gerincvelői és szaglóreceptorok fejlődését vezérli. A GDF11 nagy mennyiségben termelődik a fiatal egerekben, mennyisége azonban az életkor előrehaladtával jelentősen csökkenni kezd. A szakértők további kísérletek révén végül sikeresen igazolták, hogy a GDF11 valóban megállítja a szívizom vastagodásának folyamatát. A kutatás következő fázisában 30 napon keresztül GDF11-gyel injekcióztak idős egereket, amelyek szívizomszövete ez idő alatt fiatalabbá és erősebbé vált. A jelek szerint a növekedési faktor semmissé teszi annak a génnek a hatásait, amely a szívizmok megvastagodásának hátterében áll. Ami az eljárás emberi alkalmazhatóságát illeti, egyelőre csak annyi biztos, hogy a GDF11 az emberi vérben is megtalálható, bár szívünk öregedésében játszott szerepe egyelőre nem tisztázott, így egyelőre nem tudni, hogy emberi páciensek esetében is hasonlóan hatásos lehet-e a kezelés.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!