iPon Hírek

Egy átlátszó és egy vékony keretű LCD kijelző a Samsung-tól

Dátum | 2012. 08. 28.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Kezdjük a sort a speciális kialakítású, speciális képaránnyal érkező, de nem átlátszó modellel. A Samsung UD22B típusjelzéssel ellátott LCD kijelzője 21,6 colos képátlóval rendelkezik és rendhagyó módon nem 4:3-as vagy 16:9-es, de még csak nem is 16:10-es képaránnyal bír: a mérnökök az újdonságot 1:1 képaránnyal alkották meg.


A négyzet alapú LCD kijelző rendkívül vékony kerettel érkezik, így több ilyen kijelző összeillesztésével az egyes példányok között mindössze 5,5 milliméternyi távolság van. Ez utóbbinak köszönhetően az UD22B modell kiválóan alkalmas akár nagyobb méretű videofalak építésére is, ahol több kijelző megfelelő kombinálásával szabadon kialakítható a kívánt képarány.

A második megjelenítő az UD22B alapjaira épül, azaz ugyancsak 21,6 colos képátlóval érkezik és 1:1 képarányt alkalmaz. Az NL22B típusjelzéssel ellátott változat UD22B társától mindössze annyiban különbözik, hogy átlátszó, így a mögötte elhelyezett tárgyat vagy a mögötte elhelyezkedő tájat könnyedén megcsodálhatjuk. A Samsung illetékesei a termék bemutatásához egy speciális kiállító dobozkát készítettek, amelyben a Galaxy Note lapult. A népszerű okostelefon előtt az NL22B típusú LCD kijelző helyezkedett el, amelyen a Galaxy Note tulajdonságait jelenítették meg, így az LCD kijelzőt tulajdonképpen rendhagyó, átlátszó specifikációs listaként alkalmazták.


Hasonló gyakorlat mellett drága, exkluzív termékek  - például drága órák, exkluzív ékszerek - bemutatásához is „berendezhetőek” ilyen kis bemutató dobozok, amelyek egyrészt ismertetik a vásárlóval a dobozban elhelyezett termék tulajdonságait, másrészt segítenek a vásárló elcsábításában, hogy a nem mindennapi bemutatóból a végén vásárlás legyen. Ezt az LCD kijelzőt a gyártó fémkerettel, üveglapokkal és LED-es háttérvilágítással ellátott komplett megoldásként szállítja, ahogy az a fenti és a lenti képen látható. Megvásárlás után tehát már csak be kell rendezni. 


A szerkezetet akár múzeumokban, illetve kiállításokon is hatékonyan lehetne alkalmazni, ahol a benne elhelyezett tárgyakról minden szükséges információt megoszthatna a látogatókkal, mint ha egyfajta „ virtuális tárlatvezető” lenne. A megjelenítő hagyományos csatlakozás segítségével kapcsolódhat a PC-hez, sőt, beépített hangszórókkal is rendelkezik.

Az egyelőre sajnos nem tudható, hogy a speciális kijelzők pontosan mennyibe kerülnek majd. Egyelőre csak az biztos, hogy az UD22B modell szeptember folyamán jelenik meg kereskedelmi forgalomban.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. djbundy
2012.08.28. 15:40
"NL22B" Ebből kérném az első szélvédőmet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. csigabigaf
2012.08.28. 16:39
Az, mennek ám a dollármilliók a legújabb reklámfelületek kifejlesztésére.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. AkosAkos
2012.08.28. 18:42
Szóval az első típust az fogja venni,aki ilyen falat akar csinálni,ezért vesz négyet,mert itt már kevés a távolság a monitorok között...akkor miért nem csinálnak alapból ilyen széles monitort???
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. vivanto
2012.08.28. 20:49
@AkosAkos
Skálázhatóság
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. nyerek01
2012.08.28. 21:40
21,6 colos, azert nem kicsi egy darab sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. crowly
2012.08.29. 04:01
21,6 nem kicsi, de kb a legkisebb méret amit manapság valaki monitornak vagy tv-nek vesz.
Skálázhatóság? Szerintem igen ritka az amikor valaki át akarja méretezni a kijelzőjét még akkor is ha lenne rá lehetőség. Adott a felhasználási felület és akkorát vesz ami ahhoz kell. Persze az átméretezhetőség jó lenne. De ez azért nem valami szabad méretezést tesz lehetővé. Lehetőség van benne, de leginkább csak akkor ha nem drágább mint egy hagyományos monitor.

Az átlátszó tetszik, de szintén vonatkozik rá ami az előzőre. Csak akkor érdekes, ha nem kerül (sokkal) többe. Ilyen formában igazi extra előnyei nincsenek amiért cserébe valaki sokkal többet akarjon fizetni. Legalábbis én biztos nem adnék érte többet. Ha kocsi szélvédőt csinálnának belőle akkor már érdekelne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. vivanto
2012.08.29. 09:06
Ne csak home-userben gondolkodj. Nagyon is hasznos, hogy akkorát épít belőle, amekkorára csak szüksége van. Előadókba, demózni, bemutatókon tökéletes bármely cégnek ahol a bemutató tárgyánál fontos a képminőség - tehát projektort nem használhat.

Az ilyen bemutatóknál meg rendszerint ahány helyen mutatják be a terméket, annyi féle előadó méret van. Néhol elfér egy - egy nagyobb konstrukció, máshol meg kicsit kisebbre veszik a dolgot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. dzsuz87
2012.08.29. 10:31
Ha összerakna az ember ebből 4x3-at, mivel hajtja meg?

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. vivanto
2012.08.29. 11:07
Mondjuk valami ilyesmivel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!