iPon Hírek

Egy éves a Microsoft HoloLens

Dátum | 2017. 04. 03.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A virtuális- és kiterjesztett valóságot kombináló HoloLens egy éve mutatkozott be, így a Microsoft az első születésnap alkalmából összefoglalta, milyen eredményeket sikerült elérni MR, azaz vegyes valóság terén.
Március folyamán cserélték le a Windows Holographic elnevezést, helyette pedig a Windows Mixed Reality név lépett életbe, ami sokkal jobban tükrözi, milyen nagy reményeket fűz a vállalat e szegmenshez. Fontos esemény volt a HoloLens Agency Readiness Partner Program bővítése is, amelynek hatására további hat európai országban vált elérhetővé, így a résztvevő cégek képviselői alapos, gyakorlatias tréningeken eshetnek át, hogy még hatékonyabban segíthessék partnereiket a vegyes valóságra támaszkodó megoldások elkészítésében. Az elmúlt év eseményeiről egy blogbejegyzésben emlékeznek meg a vállalat illetékesei, valamint egy videót is készítettek, ami mozgóképbe foglalja a történéseket.
Az elmúlt időszak folyamán 150-nél is több vegyes valóságot használó alkalmazás került fel a Windows Áruházba, és a munka továbbra sem áll meg. A HoloLens már több országban is elérhető, így Ausztráliában, Kanadában, Írországban, Japánban, Franciaországban, Németországban, Új-Zélandon, az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban is hozzá lehet jutni, az idei nyár előtt pedig Kínába is eljut az újdonság. Fontos újítás, hogy a HoloLens szoftveres platformja, a Windows Mixed Reality a Windows 10-be ágyazódva szolgálja ki a különböző fejlesztői és felhasználói igényeket, így egy teljes értékű hardveres és szoftveres ökoszisztéma jöhet létre, ami forradalmasítani fogja az emberek, tárgyak és helyek közötti interakciót, hisz újszerű, lebilincselő felhasználói élménnyel és új lehetőségekkel kecsegtet. A május 10-től 12-ig tartó BUILD 2017 konferencia alkalmával egészen biztosan napvilágot lát majd néhány olyan új részlet, amelyek a jövőbeli tervekről árulkodnak.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. sirdani566
2017.04.03. 10:48
Hm... Az ünnepségen összefoglalták, hogy mi minden történt? Biztos egy mozifilmmel. "A semmi ötven árnyalata".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ChoSimba
2017.04.03. 10:54
a Windows Mixed Reality a Windows 10-be ágyazódva szolgálja ki a különböző fejlesztői és felhasználói igényeket
Remek pédája, hogy hogyan adjuk el azt, amit egyébként csak ingyen visznek.
Mostantól minden win10 exkluzív lesz, csak hogy vigyék a win10-et.
Mintha fordítva ülnének a lovon...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Pendra37
2017.04.03. 11:49
Draga es fortelmesen kicsi a Mixed reality-vel belathato terulet. Olyan 40 fok korul van, ami a VR-ek 100-120 fokahoz kepest nevetseges (az ember latotere 135 fok korul alakul). A 40 fok kb annyi, ami kozvetlenul az ember elott van. Az azert nagyban csokkenti az elvezeti erteket, amikor a holo dolgok eltunnek es feltunnek, ha egy kicsit odebb forditod a fejed.
Ha vegre csinalnak egy 80-100 fokos verziot fele ennyiert, akkor az mar versenykepes lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. noPublicFG
2017.04.03. 14:36
Legyen úgy, ahogy a videón! Legyenek rá szoftverek, aztán oké lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Boostocska Pendr...
2017.04.03. 14:51
Az átlag ember látótere (vízszintesen) 180° körül van, nem 135 körül. (Körül = +-10%)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Pendra37 Boost...
2017.04.03. 15:43
nekem is gyanus volt, hogy valamit elirtam, de egyszerre 3 masik teman is dolgoztam kozben. Sorry. De a lenyeg az, hogy a 40 fok igy is ugy is nagyon keves.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Ch00ler
2017.04.03. 18:34
Ismet egy jo pelda arra, hogy a mikrofos csak azert csinal valamit, mert az emberek elvarjak toluk, hogy csinaljon valamit...
Kb. fel ev mulva meg majd ezt is bezarjak, atnevezik, es a felmeresek szerint az embereknek kulonben sincs ra szukseguk.

Ettol fuggetlenul ennek a megoldasnak hetkoznapi ertelemben tobb ertelmet latom, mint a VR szemuvegeknek. Persze a 40 fok az nagyon messze van attol, hogy hasznalni lehessen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. pdx06
2017.04.03. 19:58
3 napos érdekességnek jó, de azt nehezen képzelem el hogy életvitel szerűen bohóckodjanak ilyen szemüvegekkel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Pendra37 pdx06
2017.04.03. 20:53
Ha rendes latotere volna, gondolkodas nelkul vennek egyet, mert ez nagyon tetszik. Szerintem a virtualis es a valos vilag ilyen forma osszekapcsolasa a jovo. Nem izolal el a kornyezettol es a tobbi embertol, mint a VR. Raadasul sokkal elethubb is tud lenni, mivel a diszlet egy resze valos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.04.04. 06:30
Nem látok benne jövőt. A google is letett a hasonló próbálkozásáról. Egyrészt nagyon minimalistán berendezett tágasabb letisztult helységben lehet normálisan használni, másrészt ahogy írtam minden csoda 3 napig tart. Mindig a hagyományos dolgok fognak a legkényelmesebbek és a leghasználhatóbbak maradni, hiába a futurisztikus megoldások.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. dbelam
2017.04.04. 19:59
Igazából elég ez a látótér is, én kipróbáltam és engedték hogy felvegyem amit látni benne - https://youtu.be/XBSD8Zq_wpQ?t=4m39s
Messze nem olyan mint a marketingvideókon de egyáltalán nem rossz, életképesebb mint a Google szemüvege. Csak nem 2 gramm, azért megérzed ha felveszed.
Videón meg papíron kevésnek tűnik, de a gyakorlatban bőven megfelel, hiszen úgyis élesen akarod látni a dolgokat, nem nézelődsz a hololensben hanem arra nézel amit látni akarsz és fordítod vele a fejed. Sokkal természetesebb mint az Oculus DK1 és DK2, de persze annyira nem vagy benne mint egy HTC Viveban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!