iPon Hírek

Egy kézben a magyar Vodafone vezetése

Dátum | 2010. 03. 31.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

A magyar csapat elismerésének tartja ezt a  tulajdonosi döntés a hírt bejelentő Beck György  a mai tájékoztatón.

  (Tavaly decemberben járt le a 3 éves vezérigazgatói kinevezése, amit újabb három évre meghosszabbítottak). Beck első teendői között átalakította a mobiltelefon társaság struktúráját, új stratégiát  alakított ki. Beck vezérigazgatósága alatt 500 ezerrel sikerült növelni a cég ügyfélszámát, érkezésekor ugyanis 2,1 millió előfizetője volt a cégnek, napjainkban pedig 2,6 millió. Tavaly decemberben járt le a 3 éves vezérigazgatói kinevezése, amit újabb három évre meghosszabbítottak. Tavaly regionális ügyfélszolgálati központot indítottak Miskolcon, növelve ezzel az alkalmazottak számát , s idén pedig több száz alkalmazottat kíván felvenni a Vodafone Magyarországon.

Már körülbelül 300-an dolgoznak a cég magyarországi pénzügyi központjában - amelyet szintén Beck vezetése alatt telepítettek hazánkba -, s ahová további több mint 200 főt akarnak felvenni, az említett miskolci központban 150-en dolgoznak, s még körülbelül 150-200 főt kívánnak felvenni. Fontos szempont volt a cég profitabilitásának megőrzése, s a hatékonyság növeléssel sikerült elérniük, hogy a csökkenő piacon megőrizték ezt, s ezzel a Vodafone családban is bezzeg cég lett a magyar leányvállalt - jegyezte meg Beck. Ez persze azzal is járt, hogy több vezető munkatársukat elcsábították a cégcsoport más vállalatához.

A kezdetekben Beck arra számított, hogy a Vodafone azon hátránya, ami 2007-ben megvolt, rövidebb idő alatt ledolgozható lesz, ebben tévedett - ismerte be Beck. A mobil internet  terén kisebb hátrányban volt  a másik két céghez képest a Vodafone, de miután ezen a piacon nagy sebességgel indultak el, s ennek eredményeként a T-Mobile mögött a Pannonnal szoros versenyben a második helyen állnak.

 
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. degumentes
2010.03.31. 12:12
Hála istennek én már nem vagyok a kezükben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Ace0098
2010.03.31. 15:15
Első mondat:
"...ezt a tulajdonosi döntést..."

Szerintem egy T betű lemaradt, mert amúgy értelmetlen a mondat, én már ott elakadtam picit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!