iPon Hírek

Egy lépés előre, kettő hátra: bemutatkozott az X3 Soul

Dátum | 2016. 01. 27.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A romániai gyökerekkel rendelkező Allview sokak szívébe lopta be magát a Soul széria eddigi tagjaival, de vajon a rendkívül erős X1 és a modoros X2 után a kifejezetten visszafogott X3 még mindig vonzó lehet a felhasználók szemében? A forgalmazó valamilyen oknál fogva egyre szolidabbra faragja a Soul modelleket, és bizony a mostani újdonság már tartogat kellemetlen változásokat is.
Kezdjük is a bemutatását az egyik legnagyobb visszalépéssel, ami a kijelző tekintetében történt. Az eddigi Full HD-s Soulok után az X3 mindössze 1280 x 720 képpontos felbontást vonultat fel 5,5 hüvelykes felületen. A 267 PPI-s pixelsűrűség még éppenséggel ideális a mindennapos használat során, de kicsit közelebb hajolva azért már kirajzolódik a pixelrács. Szerencsére továbbra is Super AMOLED technológiás a szóban forgó panel, így a betekintési szögei nagyon szélesek, a színvilága pedig – részben a valódi feketéknek hála – igazán dinamikus és élénk lesz. Szelfizésben hű társa lesz a jövendőbeli tulajdonosoknak az X3 Soul, hiszen az előlapjára egy 5 MPixeles kamera került, a hátlapján pedig már egy 13 megapixel egység ütötte fel a fejét, nevezetesen a Samsung S5K3M2 szenzor adja a főkamera alapját PDAF támogatással, a lencserendszere pedig F/2.0-s rekeszértékkel bír. Videózásnál 1080p-s minőségről gondoskodik a képalkotó, és akár este is bátran munkára lehet fogni a LED-es villanó jelenlétének köszönhetően.
Az új Soul modell gyengébb lesz minden eddigi variánsnál. Az X3 belsejét az MT6753M központi chip bérelte ki, ami a MediaTek legszerényebb nyolcmagos konstrukciója. Az azonos kvalitású Cortex-A53 feldolgozók 1,3 GHz-es frekvencián tevékenyednek benne, a grafikus munka végrehajtása pedig egy Mali-T720 MP3 feldolgozó egységre hárul. Egyedül az menti meg a mobil sebességét, hogy a felbontásban történt visszalépés miatt kisebb teher nyomja a lapka vállát. A rendszermemória szerencsére 3 GB-os lett, szóval a multitasking nem fog nagy fejtörést okozni az X3 Soulnak, a háttérbe küldött appok sokáig futni fognak a színfalak mögött is, így ha vissza kell térni egy korábbi munkafolyamathoz, az villámgyorsan történik majd. A háttértár 32 GB-nyi kapacitást kínál a felhasználók számára, és ha ez kevésnek bizonyulna, akkor van mód a bővítésre memóriakártya közbeiktatásával.
Egy teljesen fémből készült okostelefont tisztelhetünk az X3 Soul személyében, így az biztos, hogy a felépítés minősége és az anyaghasználat jobbára kifogástalannak ígérkezik. Ráadásul nagyon kecses is a szerkezet, ugyanis mindössze 6,9 milliméterre emelkedik ki a síkból; a tömege 147,6 gramm. A kapcsolati opciók között van 4G LTE modem, 802.11 a/b/g/n szabványoknak megfelelő, kétsávos WLAN Wi-Fi Directtel, Bluetooth 4.0 modul, FM rádió és persze az A-GPS vevő sem hiányozhat a mobilból. A keretén C-típusú USB csatlakozó fedezhető fel. Az eszközön az Android 5.1 Lollipop fut, ami néhány előre telepített applikációval is meg lett toldva. Az X3 Soulnak is akadnak azért pozitívumai, és ezek közül a legfontosabb az üzemideje lesz. A hátlap mögé egy 3150 mAh-s akkumulátor került, amivel átlagon felül fog teljesíteni, míg az elődei rendre kudarcot vallottak ilyen tekintetben. Az érdeklődők fekete vagy arany kivitelben tehetnek szert az okostelefonra.
Az Allview X3 Soul legnagyobb problémája az hírünk végére maradt, igen, az ár az, ami igazán hibádzik. Az X1 Soul után az X2 Soul nemcsak szolidabb képességekkel bírt, hanem olcsóbb is lett, az X3 Soul azonban ugyanannyiba fog kerülni, mint az X2 Soul, tehát 300 eurót kell majd érte leszurkolnia az érdeklődőknek. Az újdonság február 15-én kerül a boltokba, és szinte biztosak lehetünk benne, hogy a magyar piacon is megvásárolható lesz.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!