iPon Hírek

Egy szerbiai falu emléket állít Rocky-nak

Dátum | 2007. 02. 16.
Szerző | Borisnyikova
Csoport | SZÓRAKOZTATÓ

Egy kis szerbiai falu lakosai szobrot fognak állítani a filmes karakternek, Rocky-nak, hogy településük évtizedes szerencsétlenségét ezzel állítsák meg. Egy Zitiste-i (Belgrádtól 55kilométerre található község) tisztviselő elmondta, hogy a Rocky-szobor arra kell a falunak, hogy pozitívabbá tegye image-üket.

Zitiste súlyos károkat szenvedett – áradások és földcsuszamlások sújtották – ezért azt tartják róla, hogy el van átkozva. Sok lakosa elhagyta a falut egy jobb jövő reményében. Az ötlet Bojan Marceta-tól, a falu egyik lakójától származik, és azután fogant meg benne, miután megnézte az utolsó Rocky részt, a  "Rocky Balboa"-t.

„Úgy éreztem, mintha Rocky a falubelim lenne. Neki is meg kellett harcolnia a társadalomban elért szerepéért.” – mondta el a B92 rádiónak. Zoran Babic a helyi tanácstól azt állította, hogy ő és a többi illetékes is rábólintott a tervre. „Itt az esély, hogy jobb, pozitívabb képet fessünk Zitiste-ről” – nyilatkozta.


Babic úr elmondta, hogy a falusiak már kapcsolatba léptek az amerikai Philadelphia várossal, ahol már felállítottak egy Rocky Balboa-szobrot. „Felvettük a kapcsolatot azzal a szobrásszal is, aki a szobrot tervezte, és megkértük, hogy segítsen nekünk.” – mondta el az AFP hírügynökségnek.

A Rocky filmek egy boxolóról szólnak, aki lehetőséget kap, hogy bajnokságokon mérettesse meg magát. A filmek három Oscar-díjat nyertek a legjobb film, a  legjobb rendezés és a legjobb szerkesztés kategóriájában.

Főszereplője, Sylvester Stallone nemrég mutatta be a „Rocky Balboa"-t, ahol a főszereplő visszatér, és újra felveszi a harcot.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. amazing
2007.02.16. 09:26
Egy kis szerbiai falu lakosai szobrot fognak állítani a filmes karakternek, Rocky-nak, hogy településük évtizedes szerencsétlenségét ezzel állítsák ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!