iPon Hírek

Egymást erősíti az Oculus Rift és a Sony

Dátum | 2014. 04. 30.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Ahogy azt mondani szokás, a versenyszellem hasznos. Úgy tűnik, pontosan tudja ezt Shuhei Yoshida, a Sony stúdióinak vezetője, hiszen egyértelműen úgy gondolja, hogy a Sony Project Morpheus néven futó VR-szemüvege és az Oculus Rift csak jót tehet egymással. Legalábbis egyelőre. Yoshida példákat is hozott, melyek leginkább technikai jellegűek: "Az Oculus második verziója például nagyon alacsony késleltetéssel dolgozik. Ez minket is rávett arra, hogy megpróbáljuk elérni, vagy túlszárnyalni azt a szintet. A Morpheus pedig kiemelkedő 3D-s audióval rendelkezik, ami jelenleg nem található meg az Oculusban". Yoshida szerint a rivális vállalat újításai a saját mérnökeinek dobják fel a labdát, amit igyekezniük kell lecsapni. "Miután a mi mérnökeink látják, hogy ők megcsináltak valamit, vagy fordítva, az megváltoztatja a látásmódjukat, és új ötletek kivitelezésére sarkallja őket. Ezen a ponton tehát gyakorlatilag segítjük egymást, problémákat keresünk, és megpróbáljuk megoldani azokat. Mindezt annak ellenére, hogy természetesen nem együtt dolgozunk. Ettől függetlenül a rivális cég bebizonyíthatja valamiről, hogy működik, kiadhat dokumentumokat, és hasonlók". A technológiai dolgok mellett persze újra előkerült a VR elfogadtatásának kérdése is. Itt hatalmas előnyt jelent, hogy a technológiát két cég próbálja megismertetni a felhasználókkal, ráadásul a fejlesztők is dolgoznak már vele: "Több csapat már az Oculusra készít játékokat. Ami azt jelenti, hogy szinte a Morpheusra fejlesztenek prototípusokat". - véli Yoshida. Ráadásul így az elérhető közönség is bővül, hiszen az Oculus és a Morpheus közösen lefedik a PC-t és a PS4-et, melyek vélhetően a következő évek legnépszerűbb platformjai lesznek. "Így már a fejlesztők nem érzik annyira kockázatosnak a dolgot, hiszen két platformra is kiadhatják a játékaikat. Az indie-k is szívesebben vágnak bele, hiszen tudják, hogy előbb-utóbb egy másik platformra is megjelentethetik játékukat, ráadásul nekik a kockázat csökkentése még fontosabb."
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. zeroalbedo
2014.04.30. 18:46
Legyen szíves írja ide valaki hozzáértő, hogy a cikkben szereplő "indie" kifejezés mit jelent? Valamilyen fejlesztő cég típust neveznek indie-nek?

Köszi!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. sanada zeroa...
2014.04.30. 19:04
Olyan cégeket takar, akik függetlenek és nem rendelkeznek szponzorációval, tehát, ha például egy kis baráti társaság fejlesz egy játékot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Avisto zeroa...
2014.04.30. 20:23
Az indie az indepentent (vagyis független) szó rövidítése. Egy játékfejlesztő esetében ez általában azt jelenti hogy nincs kiadója, emiatt nem szólnak bele a fejlesztésbe hozzá nem értők. Cserébe jellemzően sokkal kisebb költségvetéssel tudnak csak dolgozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. myckie2
2014.04.30. 21:05
Ezt a hülyeséget. A kijelentéseivel Yoshida elismeri, hogy az ő megoldásuk még rosszabb mint az Oculus. Itt nincs szó semmi "egymást erősítjük" dologról, mert az Oculus sose tervezett fejhallgatót hozzáépíteni a szemüveghez ami nagyon is előnyös, ha valaki hangrendszerrel vagy egy komolyabb fejhallgatóval akarja használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Szefmester
2014.04.30. 21:21
De most hogy Cukorsüveg bátyó és a frászbúkja felvásárolta őket, máris elvesztették az indie státuszt. Szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. zeroalbedo
2014.04.30. 23:37
sanada, Avisto köszönöm szépen!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. PPPatrik
2014.05.03. 23:21
Az indie jelen esetben a fejlesztőket jellemzi ( akik játékokat fognak rá csinálni), nem magat az OR-t fejlesztő csapatot...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!