iPon Hírek

Együttműködés és intelligencia

Dátum | 2012. 04. 11.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Egy átlagos felnőtt emberi agy 1,3 kilogrammot nyom, 100 milliárd neuront tartalmaz, és a szervezet által belélegzett oxigén 20 százalékát használja fel működéséhez. Sokkal nagyobb tehát, mint amekkora agyra egy hozzánk hasonló méretű élőlénynek szüksége lenne. Egy új számítógépes modell eredményei alapján az ember és a főemlős fajok agya azért nőtt ilyen nagyra, mert társas lények vagyunk. Ha nem lennénk képesek együttműködni másokkal, agyunk sokkal kisebb lenne.

A társas intelligencia hipotézis alapötlete, hogy nagyon összetett számítógépet kell működtetnünk a koponyánkban ahhoz, hogy számon tudjuk tartani a minket körülvevő összetett kapcsolatokat: ki barát, ki ellenség, kinek magasabb a társadalmi státusza. Számos kutatás támasztja alá ezt az elképzelést, rámutatva például arra, hogy a nagyobb agyméretű főemlősök kiterjedtebb csoportokban élnek. Hasonló jelenségeket figyeltek meg a szintén rendkívül intelligensnek mutatkozó delfinek esetében is. Mindezen tanulmányok azonban csak az agy és a csoport mérete közötti összefüggéseket mutatták ki, azzal nem foglalkoztak, hogyan alakult ki az evolúció során mindez.

Az evolúció kutatásának egyik nagy nehézsége, hogy nem áll rendelkezésre a megfigyeléshez szükséges több millió év. A Trinity College Dublin kutatója, Luke McNally és kollégái ezért számítógép segítségével igyekeztek modellezni az evolúció folyamatát. Kutatásukról részletesen a Proceedings of the Royal Society B oldalain számolnak be. Ötven egyszerű felépítésű agyat vettek kiindulási alapul, amelyek mindössze 3‒6 neuront tartalmaztak. A kutatók ezt követően két klasszikus játékot játszattak az agyakkal: a fogolydilemmát és a hótorlaszt.


A fogolydilemma lényege, hogy két embert vallat ki egy súlyos bűntény ügyében a rendőrség. Ha egyikük sem vall, mindkettejüket rövid büntetésre ítélik. Ha az egyik a másik ellen vall, akkor ő szabadon elmehet, társa pedig hosszú börtönbüntetésre számíthat. Ha mindketten egymás ellen vallanak, akkor közepesen hosszú büntetés elé néznek. Ha a játék csak egy körös, akkor a legjobb, ha a másik ellen vallanak a résztvevők. Hosszabb távon azonban a játékosok között megjelenik a szívesség és a tartozás jelensége, és megtanulnak kooperálni egymással, így már lehetséges lesz annak megvalósítása, hogy egyikük se valljon a másik ellen.

A hótorlasz nevű játékban két autós útját egy hótorlasz állja el (a kocsik a torlasz különböző oldalán helyezkednek el). Ha haza akarnak jutni a vezetők, el kell takarítaniuk a havat. Az optimális megoldás az lenne, ha mindketten elkezdenének lapátolni. Ha egyikőjük sem ás, a kocsiban kell tölteniük az éjszakát. Ez esetben jobb lapátolni még akkor is, ha a másik a kisujját sem mozdítja. Mindkét játék lényege, hogy a játékos egyetlen dologban dönt: együttműködik vagy sem játékostársával, és az együttműködés pozitív irányba befolyásolja a végkimenetelt.

A primitív agyak tehát ezen játékok egyikét játszották, majd „szaporodtak”. A szimuláció során az együttműködőbbnek mutatkozó egyedek nagyobb eséllyel produkáltak utódot. Az új generáció új agyai aztán egy véletlenszerű mutáción mehettek át: ennek során változhatott az agy szerkezete, a neuronok száma vagy a köztük lévő összeköttetés erőssége. A szimuláció 50 ezer generáción keresztül folytatódott, és mindkét játékra tízszer futtatták le.


A kutatók a kísérlet során vizsgálták, hogy az agyak hogyan kooperálnak egymással és hány idegsejttel rendelkeznek. Az eredmények alapján a nagyobb agyak együttműködőbbnek mutatkoztak, ezért jobban is szaporodtak, ami még több kooperatív utódot eredményezett. Ahogy az együttműködés mértéke növekedett egyre inkább az intelligencia vált a szelekció hajtóerejévé, mondja McNally. Természetesen a szimuláció primitív agymodelljei sokkal egyszerűbbek, mint a főemlősök agya. Az eredmények mindenesetre megmutatják, hogy már az együttműködés lehetősége is elegendő ahhoz, hogy az agy sokkal összetettebb rendszerré szerveződjön.

Richard Byrne, a University of St. Andrews kognitív biológusa szerint bár elsőre úgy tűnhet, hogy a fogolydilemma vagy a hótorlasz játék nem sokban hasonlít azokhoz a társas kihívásokhoz, amelyekkel a főemlősöknek vagy a delfineknek meg kell küzdeniük, valójában elég jól leírják az együttműködés alapelemeit és az ezzel kapcsolatos döntési folyamatok összetevőit. Byrne érdekesnek tartja a társas intelligencia elméletét, de leszögezi, hogy ez számos állat viselkedésére nem ad magyarázatot. Vannak olyan állatfajok, amelyek kiemelkedően intelligensek, pedig egyáltalán nem nevezhetők társas lényeknek, ilyen például a varjú. Véleménye szerint a varjak a nehezen hozzáférhető élelem megszerzése érdekében váltak intelligensebbé a generációk során, és hasonló mozgatórugók állhatnak az emberszabású majmok értelmi képességeinek hátterében is.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!