iPon Hírek

Ejtették a Digital Homicide ügyét Jim Sterling ellen

Dátum | 2017. 02. 22.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A Digital Homicide neve onnan lehet ismerős, hogy egyrészt borzalmas játékokat készítenek, másrészt pedig a Steam törölte az összes címüket a rendszerből, miután be akartak perelni több felhasználót, akik kritizálni merték a játékaikat a fórumokon. A Digital Homicide egy másik esetben azonban eljutott odáig, hogy ténylegesen keresetet nyújtson be a bíróságon, mégpedig a neves brit újságíró, Jim Sterling ellen, aki szintén komoly kritikával illette a stúdió fejlesztéseit. Az ügy elég sokáig húzódott, azonban Jim Sterling ma bejelentette, hogy a keresetet véglegesen törölték, mielőtt abból ténylegesen per lehetett volna. Ez azt jelenti, hogy a Digital Homicide a jövőben nem is indíthat majd pert hasonló okok miatt Sterling ellen. De mik voltak ezek az okok? Nos, a Digital Homicide nem válogatott, a rágalmazástól elkezdve a becsületsértésen át még a támadást is belefogalmazta a keresetbe. A stúdió azután döntött az ügy ejtése mellett, hogy Sterling ügyvédje találkozott a Digital Homicide-ot vezető James Romine-nal, és felvázolta neki, hogy mivel fognak védekezni a per során. Romine ezt követően inkább úgy gondolta, hogy nem érdemes belevágni a dologba. Sterling tehát ezzel kapcsolatban megnyugodhat, az viszont továbbra is aggasztja, hogy egy ilyen röhejes ügy eddig húzódhatott. "Felháborító, hogy ez egyáltalán eddig eljutott, és hogy ilyen sokáig tartott, hiszen lényegében arról van szó, hogy egy játékfejlesztő megpróbál elhallgattatni egy újságírót. A keresetben foglalt vádak röhejesek és már-már a komédia határát súrolják (ezt később részletesen be is fogom mutatni), már maga a létezése is groteszk" - írja Sterling. Az újságíró szerint aggodalomra ad okot, hogy valaki így belekényszerítheti a másik felet abba, hogy komoly mennyiségű pénzt és időt öljön a saját védelmébe egyszerű hamis vádaskodás miatt. Az ügy törlése miatt ugyanis az eddigi ügyvédi költségeket mindkét fél maga állja.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!