iPon Hírek

Elérhető a Sharkoon Vaya II számítógépháza

Dátum | 2014. 01. 24.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Sharkoon 2011 folyamán mutatta be Vaya névre keresztelt számítógépházát, amely versenyképes árcédulával és remek felszereltséggel érkezett. Most eljött az idő, hogy a vállalat a Vaya II-ről is lerántsa a leplet, ami az elődje által kitaposott ösvényen halad tovább.
Az ugyancsak kedvező áron érkező Vaya II közepes torony formátum köré épül és kétféle színben érhető el: feketében, illetve fegyverszürkében. A Vaya II 470 milliméter hosszú, 205 milliméter széles és 437 milliméter magas, belseje pedig feketére festve várja a különböző komponenseket. A bővítőhelyek között négy 5,25 hüvelykes és egy 3,5 hüvelykes külső, valamint négy 3,5 hüvelykes és egy 2,5 hüvelykes belső bővítőhely lapul – utóbbi a ház alján található.
Az alaplaptálca Mini-ITX, microATX vagy ATX formátumú alaplapot fogad, és természetesen nem hiányzik róla a szokásos szerelőablak sem. PCI slotból hetet kapunk, a tápegység pedig a ház alján kapott helyet, egy kivehető szűrővel ellátott bővítőhelyen..
A ház belsejében 265 milliméternyi hely áll a videokártyák rendelkezésére, a tápegység 280 milliméternyi, a CPU hűtő pedig 165 milliméternyi hellyel gazdálkodhat. A megfelelő szellőzésről alap esetben egy 120 milliméteres átmérőjű, kék LED-es világítással rendelkező előlapi ventilátor gondoskodik, de igény esetén a ház hátulján és elhelyezhető egy 80 vagy 120 milliméteres légkeverő. A Vaya II Standard modell bal oldallapja plexi ablak nélkül érkezik, így ennél a kiadásnál az oldallapra is felszerelhető egy 120 milliméteres ventilátor.
Balra a Vaya II Standard Edition, jobbra pedig a Vaya II Value Edition látható
További különbség a Vaya II Standard és a Vaya II Value kiadások között, hogy előbbi két USB 2.0-s, utóbbi pedig két USB 3.0-s előlapi porttal érkezik – fejhallgató kimenet és mikrofon bemenet természetesen mindkét modellen van.
A Vaya II Value Edition fegyverszürkében, illetve feketében lesz elérhető, bal oldallapja pedig plexi ablakot is kap. A Vaya II Standard ablak nélküli oldallappal érkezik, amely egy 120 milliméteres rendszerhűtő ventilátort fogad, viszont ez a modell csak feketében kerül a boltok polcaira. A Vaya II Value 34,99 euróba, a Vaya II Standard pedig 28,99 euróba kerül.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. djalienecs...
2014.01.24. 12:14
Nagyon jó ház volt az előd is! Nem egy gépet építettem belőle. Masszív amennyire kell, de mégsem 20 kiló, porszűrő, gyorsrögzítés a winchestereknek, tágas, jó kábelmanagement és a legfontosabb, hogy OLCSÓ!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. krutyifix
2014.01.24. 12:54
ritka ronda...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. SoulEater7...
2014.01.24. 12:58
Én eközött és az AEROCOOL XPredator X1 Evil black között szeretnék választani.
Melyik éri meg jobban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. pocokarc
2014.01.24. 12:59
Nekem is az első van. Így képen olyan ronda hogy rá kellett néznem tényleg ilyen házam van-e , de életben nem ilyen vészes a helyzet(a videón is látszik amikor forgatják) + ár-érték arányban elég jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. tarkatehen SoulE...
2014.01.24. 13:12
A kábelmanagement mintha jobb lenne az Aerocool-ban, viszont ebbe nagyobb procihűtőt lehet rakni. Ami még az Aerocool mellett szól a ventiszabályozó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. meridaboy
2014.01.24. 13:18
Tegye mindenki a szívére a kezét és mondja, hogy van olyan kuckó amibe ne tudna valamiért belekőtni!
Külsőre nekem sem tetszik, de belülről annál inkább.
Viszont a minap láttam egy "bugyirózsaszín" új swift-et amihez képest felüdülés e látvány!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. GennaroGat...
2014.01.24. 13:22
Nekem is van egy ilyenem az előző szériából, csak jót tudok mondani róla (épp innen vettem 2 éve). Nekem külsőre is tetszik, sok-sok házat megnéztem mielőtt ezt választottam és ár-érték szempontból ez nyert nálam. De úgy látom nem vagyok ezzel egyedül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. tarkatehen merid...
2014.01.24. 13:26
Van olyan amibe nem tudok belekötni, de abba a pénztárcám köt bele
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Sogron83 djali...
2014.01.24. 13:43
Belefér egy komplett puska?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. mocsok92
2014.01.24. 14:06
@meridaboy: Igazad van, én pl a thermaltake overseer rx-1-est nézegettem a minap, hogy tök jó, tágas, belefér nagy procihűtő... Aha igen, csak akkor nem lehet feltenni az oldalára a 200mm-es ventit.

Egyébként egy swift mellett ez a ház is csúcskategória:
http://ipon.hu/webshop/product/gaba_8072d/545133
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. xXdoki88Xx
2014.01.24. 17:38
Ha ingyen adnák, akkor sem kéne ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. idArns
2014.01.24. 19:54
bűnronda szegény mondjuk én a Corsair carbide 330r típusú, sallangmentes, elegáns, ablak nélküli házakat kedvelem, ezért ezzel a házzal szemben csak a teljesen szembemenő ízlésem szól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.01.25. 15:45
Hogyne lenne..
De mint valaki irta korabban, abba a penztarca kotne bele, nem is kicsit.
De nem szeretnek ugy meghalni, hogy ne legyen egyszer egy Obsidan 900D-m.
Mellesleg az ilyen felig ufo kinezetu valamiket nem szeretem, ami szelesiti a hazat ha raneznek.
Jelenleg egy Sharkoon rebel 12V-m van, az nagy is, jo is, csak amit hianyolok benne az a kabel rejthetoseg.



huhh, de osszehuzta a kepet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Kerty
2014.01.27. 18:13
majd ha lekerül róla az "újdonságadó" talán
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!