iPon Hírek

Elérhető a tovább okosított GeForce Experience

Dátum | 2013. 04. 15.
Szerző | gabi123
Csoport | SZOFTVER

Korábban már többször is hírt adtunk a témával kapcsolatban, és közel egy éve, tavaly májusban még csak annyit lehetett tudni, hogy körülbelül mi is lesz a szóban forgó szolgáltatás: "A GeForce Experience egy felhő alapú adatközpont által kínált kényelmi szolgáltatás, ami sok játékosnak lehet nagy segítség a jövőben. A lényege, hogy egy szoftver elemzi a konfigurációt, amin fut, majd segít a kiválasztott játékot megfelelően beállítani, így még a lehető legjobb minőségben élvezhetjük a különböző címeket amellett, hogy normális sebességgel futnak." Tavaly decemberben további részletek láttak napvilágot, idén januárban pedig elérhetővé vált a nyílt béta, aminek segítségével bárki kipróbálhatta az új ötlet megvalósítását a gyakorlatban. Természetesen a program akkor még csak viszonylag kevés játékot és hardvert ismert, de a fejlesztés és a tesztek egy percre sem álltak meg a háttérben.
Ehhez az első publikus kiadáshoz képest a végleges, 1.1-es verzióban külsőt tekintve nincsenek nagy változások, de új szolgáltatások, frissebb adatbázis és számos hibajavítás került be a motorháztető alá. Rengeteg visszajelzés és észrevétel érkezett be a béta kapcsán, ezeket felhasználva az NVIDIÁ-nak sikerült stabil alapokra helyezni a szoftvert, majd beépíteni az új funkciókat. A friss kiadás például már az SLI rendszereket is támogatja, úgyhogy az adatbázisban lévő jelenlegi 58 játék a megfelelő beállításokat és részletességet fogja megkapni akkor is, ha több GPU számolja a számolni valót. Az SLI konfiguráció tesztelése nagyobb feladat, ami jelentős erőforrás-többletet kíván, ezért maradt a támogatás beépítése erre a verzióra. Bekerültek ebbe a körbe a Core 2 Duo processzorok is, valamint olyan felbontások, amelyek nem feltétlenül tekinthetőek szokványosnak: 2048x1152, 2560x1080.

GeForce Experience 1.1 főbb változások: Támogatott játékok listája: link Letöltés: GeForce Experience 1.1.0.0 (11,2 MB)
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

26. 5hR3kY
2013.04.15. 15:02
Mivel az nVidia csinálta ezért gondolom csak a saját kártyáival működik.

Konzekvencia: Csak az olyan buta emberek vesznek nVidia kártyát, akik maguktól nem tudják jó beállítani a játékokban a felbontást?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. djgeg
2013.04.15. 15:13
5hR3kY
Egy központi adatbázis amiben több ezer konfiguráció alapján megállapítják a legjobb grafikai beállításokat kártyánként/konfigurációnként.
Nem vagyok hülye gyerek szépen be tudom állítani, de még is javított a beállított grafikán már a béta verziója is a proginak.
Azok mellet, hogy rengeteg játék mai napig játék újraindítást igényel változtatásoknál.... Ideje nincs az embernek szarakdoni vele. 2 katt és már be is van állítva. Ez hülyeség?

Konzekvencia... jó hülyét szóltál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. djgeg
2013.04.15. 15:14
(ki beszélt itt "felbontásról"? A Játékok Grafikai beállításáról van szó az nem csak a felbontás )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Konigstige...
2013.04.15. 15:21
5hR3kY, ha valaki nem tudja beállítani a kártyájának megfelelő grafikai szintet (biztos van ilyen) annak tökmindegy hogy nVidia, vagy AMD kártyája van. Ez a program a konfignak leginkább megfelelő beállításokat próbálja belőni, akinek nem tetszik az nyugodtan visszaállíthatja ingame. Persze ha az AMD csinálta volna, már nem lennél ekkora troll ... Konzekvencia: a trolloknak a barlangban van a helye.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. kray
2013.04.15. 15:34
Szerintem is lehet hasznos ha valóban más felhasználók beállításai alapján állítja össze a konfigurálást.

Konzekvencia:
Aki trollkodni fog és egymást sértegetni, annak a megjegyzése törlésre kerül, valamint a megjegyzés súlyától függően egyéb retorzióba részesülhet

További hasznos! fórumozást kívánok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. tomchee
2013.04.15. 15:34
Manapság egyre több a hozzá nem értő játékos így hát okos ötletnek találom a programot.
De azért kíváncsi lennék ha vannak-e hozzá külön "Performance" profilok vagy valami ilyesmi, mert van akinek a 60 FPS az ideál, sokunknak (pl. nekem) a 30-40 is tökéletesen elég, de van jó pár (lásd.: CoD osok vagy egyéb Shooter rajongók) akik 100 FPS alatt már agyvérzést kapnak
Ezért szerény véleményem szerint FPS szerinti konfigokat is kéne kínálniuk. De nyilván ez majd idővel bővülhet. ˘˘
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.04.15. 15:35
A legtöbb ilyen játékban az a problémájuk, hogy nem megy a speedhack
Azaz ha több az fps-ed, akkor gyorsabban tudsz futni, nagyobbat tudsz ugrani, stb.

Egyébként nem hülyeség, amit mondasz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. arin
2013.04.15. 15:47
Hát na miez. Egy Y570 -es laptop nem teljesíti a BF3 minimális követelményeit. ??? Wtf, a játékon belüli auto közepes-grafikai beállításokkal megy élvezhetően, nem tudom mit nem teljesít... egyébként szerintem is hasznos, ha másért nem, kíváncsi vagyok, hogy vannak megírva a beállítások a "nagykönyvben"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. LechooEdy
2013.04.15. 15:53
5hR3kY Nem akartam ilyen hangosan kimondani, de ja. Nem beszélve, hogy egy játék a minimum g.igényen is mehet. Példa: Crysis 1, CoD4.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. jadam92
2013.04.15. 16:14
Konzekvencia: túl sokat konzekvenciáltok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Sangreal
2013.04.15. 16:25
Nekem egy HD5850-em van.
([Itt] vettem. ;-))

Speciel örülnék, ha ATI-éknál is volna hasonló megoldás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. hympyke
2013.04.15. 16:55
Wot alatt próbálgatom, jobb lett. Be tudom állítani anélkül is csak az időt sajnálom mindenre mostanában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. jozsefm
2013.04.15. 17:35
Okos dolog ez, kiindulási alapnak finomhangoláshoz pl. egy tök új konfigurációnál, még a tapasztalt rókáknak is jól jöhet, amellett ,hogy gyors!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. I.Jozsef83
2013.04.15. 17:48
Esetleg némi trükkös beállítást is alkalmaznak , hogy szebben/folyamatosabban fusson a game , magasabb FPS-t lásson user ... és hát tényleg gyorsult valamelyest. Ez valóban csak azonak jó akik csak feltelepítenek egy gamet azt GO , max viszik vissza szboltba hogy valami nem jó akadozik ... meg belassul. Erre találta ki AMD is , hogy nehogy rossz drivert akarjon mezei user ráerőltetni a gépre e két lehetőséget :

És segít a hozzá nemértő , de szeretné jól csinálni embereknek eme megoldást ! Nem a szakiknak szól akik tudják mit miért és hogyan kell ! Igenis , az ilyen opciók aa gyengébb képességű , ám játszani szeret gyerkőcöknek lett megcsinálva , nekik akik nem értik mit miért és segítség sincs a közelben ... Sokan tudnánk mesélni erről , ugye ?
Kinek ez nem inge nem veszi magára természetesen és átlátja , hogy vazz ez tényleg jó dolog nekik ! Plussz a haladó usereknek is , mert egyből lesz mihez viszonyítani ! Miért nem dolgozik ez a qrrva kártya , pedig 2GB RAM is van rajta .

5hR3kY - 2013-04-15 15:02:15
hsz-ének ezért van rejtett alapja , csak nem épp megfelelő szavakkal rakta ki így aki akarja - az másképp értelmezi és ráharap. ahogy meg is történt ... Nem mindenki fogékony a humorra , hogy szépen írjam le
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. I.Jozsef83
2013.04.15. 18:01
Azaz ha több az fps-ed, akkor gyorsabban tudsz futni, nagyobbat tudsz ugrani, stb.

Ez ugy hangzik , hogy akkor akinek olyan konfigja van ami produkál folyamatos 100FPs-t , annak előbb véget ér egy játék akár 20-30perccel , mint akinek 40-60FPS -el megyen .
Ezt szerintem átkellene gondolnod még1x ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.04.15. 18:09
Játszál neten és rájössz, hogy miről beszélek
Nem hiába játszanak az emberek multiban minél kisebb felbontáson és alacsonyabb minőségen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. I.Jozsef83
2013.04.15. 18:30
Hehe , online game már más tészta , de oda elsődlegesen egy szuper NET kell és másodszorra a jó gép gamer LAN-al... ez meg az én véleményem ... gyors net méggyorsabb PING-el ... amire felkapod fegyód én már kilőttelek

Azért AMD -nél is van ám némi help :
[LINK]
http://sites.amd.com/US/GAME/TECHNOLOGY/Pages/system-requirements.aspx

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.04.15. 18:39
Hát erről a Cod-osok sokat tudnának mesélni.
Bár a BF3-ban is vannak problémák a találattal, de ebbe ne menjünk bele
Mellesleg pont a magas pinggel lehet jól szórakozni, mert már nem ott vagy, ahol mutat a szerver ezért téged nehezebb leszedni.

Erről tudnának mesélni páran (igaz Csaber?)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kiskoller
2013.04.15. 18:43
"Azaz ha több az fps-ed, akkor gyorsabban tudsz futni, nagyobbat tudsz ugrani, stb."

Ez azért van, mert még ma is sok gyenge minőségű játék (pl CoD, QIII) nem szedi szét a szimulációs és a megjelenítési sebességet.

Mondok erre egy példát:

Azt akarod lemodellezni, hogy egy labda leesik a földre, monjduk 2D-ben, egy körrel reprezentálva, másodpercenkénti áthelyezéssel

A eset:
Úgy írod meg a programot, hogy először csökkentse a labda magassagát X-el a jelenlegi állapothoz képest (ha eddig 1 méter magason volt, akkor most legyen 0,8 méter magason), rajzolja ki a kört az új pozícióban, majd várjon 1 mp-et.

B eset:
Először kiszámolod a labda teljes pályáját (mondjuk ilyen párok sora lesz a végeredmény: 0sec-2m; 1sec - 1,8m; 2sec-1,5m; )
Majd utána másodpercenként kirajzolod a fenti párok alapján az adott pozícióban a kört.

Először nem tűnik nagyon különbözőnek a két megoldás, valójában nagyon is azok. Ha mondjuk a számítógéped annyira lassú lenne hogy másodpercekbe kerülne neki a pályát kiszámolni, akkor az A programban lehet hogy sokkal lassabb ütemben rajzolódna újra ki a labda, és bizony lassabban is esne le. Minden újrarajzolásnál X-et haladt volna a labda, csak az újrajazolások között más időintervallumok léphetnek fel (1sec, aztán 2sec, aztán 1,1sec) Ergo egy villámgyors gépen az egész animáció lezajlana mondjuk 5 másodperc alatt, egy lassú gépen akár 10 másodpercig is mozogna a labda

Ha a másik megoldásnál szaggatna a géped akkor vagy eleinte sok idő lenne mire elindul a golyó, vagy szimplán kihagyna bizonyos lépéseket (például két kirajzolás között eltelhet 2 másodperc különbség, de akkor már egyből 2X-et mozgott a labda, így az animáció ugyanolyan gyorsan játszódik le lassú és gyors gépen is, egyedül az változna, hogy a lassú gépen kevesebbszer rajzolódik ki a labda, illetve kevesebbszer ugrál)


Nos ez egy nagyon egyszerű leírása volt egy nagyon egyszerű dolognak, de a lényeg ugyanaz: Az első algoritmusnál a szimuláció (ahogy a labdának mozognia kéne a való világban) és a kirajzolás (ahogy a labda a képernyőn mozog) sebessége azonos. A másodiknál nem.

Ennek a szemléltetéséhez egy remek példa a legtöbb RTS, ahol lehet állítani a szimuláció sebességét, pl a Supcom is ilyen:
Ha sok az ellenfél meg sok egység van a pályán, akkor a CPU annyira megizzad, hogy a játék lecsökkenti a szimuláció sebességét (az összes játékosnak természetesen)
Ekkor lehet, hogy a játékod 60 FPS-el megy, ha forgatod a kamerát, mozogsz a térképen, egységeket jelölsz ki akkor te semmilyen lassulást nem érzel (ugyanis a kirajzolás sebessége, és jelen esetben az input-output sebessége ezzel egybe van kötve, ezek változatlanul megfelelőek) Az egységek nem ugranak pixeleket, szépen egyenletesen mozognak, mint egy filmben. Csupán minden lassan zajlik. Az egységeknek kétszer annyi időbe telik ugyanazt a távolságot megtenni, a rakéták fele olyan gyorsan repülnek, az épületeket kétszer annyi ideig kell építeni, stb. Ez a szimuláció sebessége. Ha az egységnél az szerepel, hogy build time: 1 sec, akkor ha a szim sebessége feleakkora, akkor az a játék szerint csakugyan 1 sec, de a valóságban a te órád szerint 2 sec alatt készült el. Azaz ha ránézel a játék órájára ami szerint 30 perce megy a meccs, akkor az valójában már egy órája megy. Viszont semmi sem szaggat.

Nah ha te ugyanezt eljátszod a warcraft 3-al, ott mivel nincs a kettő elkülönítve, ha sok egység van a pályán, akkor bizony az egered is szaggatni fog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. zsolti89
2013.04.15. 19:38
Megnéztem gyorsan ezt a programot. 2 játékom van amit ismer: Tomb Raider, BF3. Olyan beállítást végez, hogy csak na. Tomb Raider 1280x1024 High beállításról 1024x768 Low-ra teszi, BF3 Ultráról kb ugyanilyen butítást végezne. Van még mit csiszolni rajta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.04.15. 21:03
Számold bele, hogy szerintem úgy kalkulálnak vele, hogy megfelelő FPS értékeket érj el.
Milyen rendszered van?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. zsolti89
2013.04.15. 21:14
Athlon II x4 740, GTX 650 Ti, 4GB RAM, 64 bit Win 7, 1280x1024
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. arin
2013.04.15. 22:07
Ahogy én észrevettem a 60 fps -re gyúrnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Csokis
2013.04.16. 09:41
Az oldalon ez áll: "Now supports optimized settings for 55 games, including BioShock Infinite, Tomb Raider, Crysis 3, and SimCity"

Nem 58, hanem "csak" 55 játékhoz van beállítás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Lazahunter
2013.04.16. 12:34
Nincs baj ennek az alkalmazásnak a létezésével. Ez is egy jó dolog ahhoz, hogy az 'egyszerűbb' embereket ne ijesszék el a PC gamingtól, és ne tereljék még inkább a konzolokhoz őket. Mert ugye ott még ennyit sem kell tenni, csak beteszed a játékot és megy.
A Stem + ez már majdnem ua letöltöd + rányomsz az optimális konfigra és mehet a játék

Egyébként Én még a bétát próbáltam, de nagyon nem akart működni, elég fos volt. Majd lehet megnézem az újat, hátha javult vmit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. SonicTheHU...
2013.04.17. 13:21
Őszintén szólva nekem nagyon bejött. Én laptoppal rohangászok mindenhova és azon is játszom. Értelem szerűen a lapos nem bír annyit amennyit, de pl a dota 2 ment átlag 27 fps-el, a progi beállítása után meg 50 körül mozog és nem torzított a látványon, még mindig szépen jelenik meg minden vele. Majd ha lesz erősebb gépem és nemcsak min grafon tudom majd nyúzni a crysis 2-t v bf3-at kíváncsi leszek mit fog kihozni a dologból ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!