iPon Hírek

Elérte az olcsóság legalját az elektronika?

Dátum | 2010. 10. 28.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Legalábbis az NPD ezt állítja a friss elemzései nyomán, és különösen borúlátó előrejelzést közölt az idei ünnepi szezon várható eladásaira vonatkozóan; Stephen Baker ipari elemző elnökhelyettes meglátása szerint a vállalatok maguknak ásták meg a gödröt.

Okfejtése szerint ugyanis túl régóta összpontosítottak már túl sokan az árak egyre lejjebb nyomására, ezzel pedig "elkapatták" a vásárlókat, mivel azok mostanra már megszokták, hogy évi legalább 20-25%-os áresésre számíthatnak - ezt azonban nem lehet a végtelenségig fenntartani.

A végpont pedig, szerinte legalábbis, nagyjából most jött el, vagy legalábbis nagyon közel van, mivel az árak egy ideje stabilizálódni látszanak - annál is inkább, hogy az elmúlt években már annyit csökkentek, hogy mostanra minimalizálódott az a tartomány, amin belül még lehet lavírozni velük; a piaci szereplők is egyre inkább azt keresik, hogy hol és hogyan tudnának még valamennyi profitot termelni.

Baker szerint most már leginkább csak 5%-os, vagy annál is csekélyebb árcsökkenések várhatóak, amelyek azonban már nem lesznek elegek ahhoz, hogy vásárlók tömegeit vonzzák a boltokba; nagy valószínűséggel azok inkább egyszerűen csak várnak majd, hogy bekövetkezzen a drasztikus árcsökkenés, amire számítanak - ezúttal azonban hiába.

Közrejátszhatott a dologban az is, teszi még hozzá, hogy egyre több technikai eszköz válik luxuscikk helyett a hétköznapok megszokott, elengedhetetlen kellékévé, és ezért ha az ember már beszerzett egy adott készüléket, amivel tökéletesen el tudja látni annak a célfeladatait, akkor már nem fog minden frissítésre lecsapni.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

46. fenyo1111
2010.10.28. 17:19
Most őszintén az ilyen cégek milyen értéket képviselnek? Úgyis látom, hogy drága vagy olcsó lesz valami.
Látszik kapitalista világba élünk, már ilyenből is meg lehet gazdagodni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. fenyo1111
2010.10.28. 17:21
A szegény így se tudja megvenni amit akar, a gazdag meg azt vesz magának amilyet akar.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. lajthabala...
2010.10.28. 18:09
fenyo1111
Ugyan honnan tudnád, hogy mi az olcsó, vagy mi a drága? Csak azt tudod, hogy drágább-e, mint valami más, valamikor máskor, aztán összehasonlítasz. De hogy egy processzorért 1000 Ft vagy 10.000Ft a reális ár, azt legfeljebb az tudja, aki előállítja őket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. nyunyo19
2010.10.28. 18:58
Balázs: szépen felrajzolhatsz egy grafikont hogy az idő telésével a processzorok teljesitménye hogyan javul, és ugyan erre a grafra egy másik vonalon azt is hogy az ár hogyan alakul, illettve az új kihozatali ár. Na most a cikk a már kijött termékek árcsökkenéséről szól, amit igenis nyomonkövethetsz, és tudhatod a reális árát a fenti módszerrel, sőt ha elég bejáratott vagy, vagy szakmabeli rajzolgatnod sem kell, mert nagyjából érzed mennyinek kell lenni. Na most tök igaz a cikk, mert én egy éve vettem gépet, és ma alig olcsóbban tudnám összerakni ugyanazt a gépet, de mégha beleszámítom válságot is igaz. Szóval OFF
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Joachim21
2010.10.28. 19:24
K+F-et is belevéve, a legjobban agyonbutított Pentium előállítási költsége pontosan ugyanannyi, mint adott chipre épülő legjobb i5-ösé. A pentium ára 25.000 HUF körül mozog. A kereskedelem alaptörvényeiből kindulva, ez a processzor maximálisan a harmadát éri előállítási költségen, de lehet hogy az ötödét, vagy a nyolcadát. A drágább modelleken meg értelemszerűen nő a haszon, hiszen ugyanarról a waferről kerültek le.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. nyunyo19
2010.10.28. 19:33
Az ég pedig kék!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. iteq47
2010.10.28. 19:46
"...az elmúlt években már annyit csökkentek, hogy mostanra minimalizálódott az a tartomány, amin belül még lehet lavírozni velük..."

ez szerintem hülyeség. az árak egyfolytában csökkennek, de egyfolytában új termékek, fejlesztések látnak napvilágot. így a "régi" cucc ára csökken, hogy legyen fizikai és árbeli hely az utódnak. szal nem állandó ez az árcsökkenés, hanem inkább ciklikus

nyilván itt a leggyorsabb az értéktelenedés, de ne feledjük el hogy itt a legtempósabb a fejlődés is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. ThePoweR
2010.10.28. 20:08
Egy baj van. Nem az előállítási költséget kell megfizetni. Vagyis nem csak azt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. lajthabala...
2010.10.28. 20:55
Nyunyo19
Persze hogy 1-1 termék esetében lehet grafikont rajzolni. És tényleg ugyanolyan kijelentés az, hogy kék az ég, mint az, hogy a piaci árakat mindig a kereslet és a kínálat viszonya határozza meg. A legjobb i7-es processzort is el fogják adni 10.000Ft-ért, ha többet senki sem adna érte. Ha elég sok embernek túl drága a hardware, akkor olcsóbb lesz. Ha elég sok embernek elég olcsó a hardware, akkor marad az ára.

Miközben mindenki a processzorokat és videokártyákat nézi, érdemes lenne vetni egy pillantást a merevlemezekre. Egy termék, ami nem kell senkinek, mert 3-5 évig is forog, miközben minden cserélődik körülötte a gépben. Egy WD GP 4x500GB-os RAID-10 es tömböt (ami így 1TB 2x-esen redundáns háttértárat jelent), dupla sebességgel ír, és 4x es sebességgel olvas, gyorsabb szinte minden SSD-nél, és mégis másfélszer annyiba kerül a legolcsóbb SSD is, mint egy ilyen tömb (persze kevesebbet fogyaszt az SSD, de egyrészt nem redundáns, nem minden operációs rendszer kezeli optimálisan, és ott a törlés problémája is). Egyszerűen azért mert az SSD divatos, és ennyiért is elviszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. kiskoller
2010.10.28. 21:34
lajthabalazs nem értek egyet, egy SSD messze sokkal gyorsabb bármely HDDnél. a lényeg a seek timeban rejlik. Sztem olvass utána egy picit Nem az a fontos h hogy másol több gigás fájlokat egy ssd hanem az I/O értéke pl. Merthogy egy SSD másra való, mint egy HDD.

kis olvasmény, ha érdekel:
http://prohardver.hu/teszt/mindent_az_ssd-krol/bevezetes_ssd-alapok.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. jozsefm lajth...
2010.10.28. 21:58
Ez nem egészen igy van.Egyrészt 4db. 500GB-os HHD legalább 40-ezer FT. a belépő szitü 64-GB-os SSD-k pedig ugyanitt mozognak árban,a RAID 10 pedig csak szimplán redundáns mivel csak egyszer tükrözött és egyszer "csikozott", olvasásban nagyjából azonos ,irásban viszont kb feleakora sebességgel ,a szekvencionáis értékek tekintetében.De mivel az egyik adattároló a másik rendszermeghajtó nem igy kell öket összevetni.Az kétségtelen ,hogy egyre "divatosabbá" válik,de nem elsődlegesen ez a térhóditásának oka,az egyre terjedő RAID tömbök alkalmazása is jelzi ,hogy egy szimla merevlemez ,legyen az bármilyen gyors,már nem képes kiszolgálni a mai gyors négymagos processzook igényeit, rendszer alatt a mindennapi használatban sem.A professzionális terület már régen a vállaleti szegmens pedig már a multkori hirben is jelezte ,hogy igenis a hatékonyabb munka egyik lehetséges fejlesztési állomásának tekinti az SSD-ket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. nyunyo19
2010.10.28. 22:44
őőő bocsi, a RAID terjedését nem csak a sebesség okozza, bocs... bocs, arra nem gondoltál még hogy sokkal inkább a merevlemez ára ami indokolja a terjedést, hisz lofaszba nem kerül ma egy 1 terás vinyó. Amugy meg nem azért csinálnak egyre divatosabban 5400as vinyókat hogy téged tovább szopassanak és mégtovább lassitsák, hanem mert gondold már végig micsoda technika van mögötte, hogy ilyen gyorsan képes a már bő 40. évét taposo merevlemez adatot szolgáltatni. Persze sokkal gyorsabb az ssd, de az árát sokkal inkább indokolja a sikeres parasztvakítás, mint a valódi értéke.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. nyunyo19
2010.10.28. 23:19
na de ssd-ből nem építenél RAIDet!!! Erről ennyit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. jozsefm nyuny...
2010.10.29. 06:54
Épiteni lehet, sőt sokan hsználják RAID-0-ban ,ilyenkor persze nincs TRIM támogatás,de gyártótól és vezérlőtől függően ,van kölönböző javitó karbantartó program a lassulást megelőzendő,melyeket időnként le kell futtatni manuálisan inditva,dehát ha valakinek a normál sebessége se elég akkor ennyit megtehet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. nyunyo19
2010.10.29. 07:12
nem azt irtam hogy nem lehet. Csak azt nem értem hogy ha ennyire azon vagytok hogy több ssd, akkor van itt pénz mit sír a magyarok szája. Sokan??? Lehet naiv vagyok de sokan vinyót sem vesznek meg nincs pénz, ssd az emberek 99,9% nem is gondolkodik, nem hogy egyből kettőnakkor már miért ne 4en. Na de most komolyan... egyet sem.Elhiszem hogy van akinek kurva sok pénze van és megvesz egy 64!!! gigásat 60ért, te jó isten leirni is sok(röhej) és utána a gépe elött veri a farkát 4-5 napig hogy figyu de gyorsan elindul a windóóz. Aztán le is konyul. Na legtöbben igy veszik az ssd-t vagy mert kurva jól keres, vagy apuci kurva jol keres, de kérdezz meg egy átlag felhasználót
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Milli82
2010.10.29. 07:51
No pont jó példát hoztatok fel a cikk pont erről szól. Mit gyártunk mennyiért és megéri-e gyártani. Valamint mennyi haszon van rajta.
Konkrátan én egy elektronikai termékeket gyártó válaltnál dolgozom. A cikk igaz. Nagyon nagy összegek forognak és viszonyítva minimális a profit. Tegyük fel 100forint a termék ebből 90 forint csak az előállítási költség. És ez nagyon minimális árrést enged minden további kereskedőnek. Ekkor jön az amiről beszéltek "evolució" HDD--->SSD. Nehogy azt gondoljátok hogy az SSD nincs túl árazva. Egy SSD-t még azonos kapacitás mellett is töredékéér lehet előállítani mint egy HDD-t. De el lehet adni mert új és jó tulajdonságai vannak. És azt se gondoljátok hogy kapacitásban nem lennének versenyképesek. Ez viszont üzletpolitika. Egyéb elektronikai termékeknél is csak azon van profit ami innovatív. SDTV-->HDTV-->3DTV ami nem képes megújjulni és tényleg a célnak megfelel minimális az árrés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. lajthabala...
2010.10.29. 08:47
Kiskoller
Lehet, hogy jol lehet seekelni az SSD n, de miert veszel SSDt? Hogy beolvasd rola memoriaba a nehanyvgigas kernelt, betoltse a nehany szaz megas programokat, vagy szinten gigas jatekokat. A raidnek pedig vagy utannaolvasnod, vagy utanagondolnod kene. Az iras 2*esen parhuzamos, az olvasas 4szereresen. De azert vegyel SSDt amig meg draga, mert utana mar nem lesz vagany.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. berner
2010.10.29. 10:32
fenyo1111 - 2010-10-28 17:21:33 - ott a pont, lő GÓÓÓÓÓÓÓL.

Mo-n, pedig nagyon nagyon ez járja. Kint legalább a szegény is tud két évente komplett gépet cserélni anélkül, hogy nélkülözni kelljen valamit....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. berner
2010.10.29. 10:33
Az meg hogy ebből meggazdagszik valaki, hát ez szomorú, hogy ilyen semmirekellő sületlen bírkaságokat támogatnak az emberek... államok...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. kiskoller
2010.10.29. 13:23
azt én is elhiszem, hogy az SSD-k túl vannak árazva, ennek ellenkezőjét nem is állítottam.

Viszont az, hogy az embereknek nics pénze SSDre mert olyan drága, az szerintem nem fedi teljes mértékben az igazságot. Ugyanis az ember egyből arra gondol amikor gépfejlesztés elött áll, hogy gyorsítani kell a gépet, tehát veszek több ramot vagy erősebb procit. Arra nem gondolnak, hogy egy 40 Gigás SSD amit csak rendszerindítónak meg egykét proginak szánnak, az sokkal nagyobb mértékben növeli a számítógép sebességét, mint +2 mag vagy +2 giga RAM. Erről szól a PH-s teszt eleje is. Csak sokan egyből arra gondolnak hogy húúúúúú 40 Giga mennyire kevés. Miért is? maga a rendszered 10 Giga, marad még 10-20 Giga programoknak, annyi egy átlagembernek bőőőven elég. Szerintem felesleges 20 Gigás játékokkal teliszemetelni egy SSD-t amikor az úgy sem a nagyobb fájlok (tesztúrák, hangok, miegyebek) betöltésénél, hanem a pici fájloknál remekel. Csak ebbe így nehéz belegondolni és utánagondolni.
De ha te megannyi elavult mechanikai, rezgő mágnesdarabokkal akarod telipakolni a géped, ám legyen, te döntésed, én maradokok az SSDnél
40 gigás Intel, a tesztek meggyőzőek, és 27ezer forint. De ez olyan drága, amikor a sok forumozo az i7-es gépét mutogatja. Főleg, hogy munkánál/tanulásnál (programozás +weblapszerk.) a megannyi teszt szerint gyorsabb lesz a gépem (q6600 a proci), mint bármely i7es, RAIDes config.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. nyunyo19
2010.10.29. 14:51
Ez a marketing ez egy csodálatos dolog...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. lajthabala...
2010.10.29. 15:12
Kiskoller, el kell, hogy keserítselek, de ameddig a két kezeddel gépeled a HTML-t, addig semmilyen háttértár nem fogja gyorsítani a munkádat. Lehet, hogy SSDvel a sok program szinte bevillan a képernyőre, amikor elindítod a gépet, de utána ugyanolyan lassú lesz összehúzogatni a weblapot a grafikus editorban, mint annakelőtte. Persze csak akkor ha van elég memóriád ahhoz, hogy ne legyen szükséged lapozgatásra. Ha gyakran használod a lapozófile-t, akkor tényleg jobb az SSD...
Ideális esetben egész nap nem kell merevlemezhez nyúlnod, csak akkor, amikor elmented a munkád, ami meg tényleg kis file, de jellemzően maximum tucatnyi, azzal elbírnak a merevlemezek.
Az SSDt, RAID-et, és általában mindent, ami gyorsít két helyre ajánlják, játékosoknak, és olyan szerverekbe, ahol sok felhasználó sok kis igényét kell gyorsan kiszolgálni. Én sem a laptopomba tervezem a RAID-et amin dolgozom, hanem az asztali gépembe, amin játszom, hogy ha játszom, akkor csak a játékkal menjen az idő, és ne a bekapcsolásra meg a pályabetöltésre kelljen várnom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. kiskoller
2010.10.29. 19:11
amikor írok egy programot, majd lefordítom, akkor nem a háttértárat használja a gép? amikor letöltök egy kis képet, majd megnyitom, elkezdem gimp-ben vagy photoshopban szerkeszteni, majd elmentem, nem nyúlok a háttértárhoz? amikor letöltök egy .doc vagy .pdf file-t, nem nyúlok a HDDhez? és amikor meg akarom nyitni? esetleg ha vmit meg akarok keresni a gépen? esetleg amikor a zenetáramban lapozgatok?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Kissrubee
2010.10.29. 19:22
Értelmetlen, aki kitalálta, hogy gödröt ásnak maguknak a cégek az árak csökkentésével.... Ennek sem elektronikus téren a helye, hanem a javítóban...
Mivel fejlődik minden, ezért a dolgok értéke kevesebb lesz... ez az ember nem tudom, hogy hogy gondolhatott ilyet..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. lajthabala...
2010.10.29. 20:37
kiskoller

Egy év alatt nem írsz annyi programot, ami ne férne el egy mai merevlemez cache-ében (64MB, 80 karakteres sorokkal számolva UTF8-ban is 100.000 sor). És ha ugyanazokat a file-okat használod, tipikusan programozásnál ez a helyzet, akkor a memóriába is bekúsznak, úgyhogy ha néha ki is írja merevlemezre (Ctrl+S), azt a háttérben teszi, nem akasztja meg a munkafolyamatot. Fordításnál vagy kicsit fordítasz, és akkor nem számít, mert csak 20-30 file, vagy nagyot, és akkor amúgy is több óra, amiből a file IO max 1-2 perc.

Szerintem egy kis zavarban vagy a nagyságrendekkel. Egy file megkeresése a merevlemezen vagy SSD-n néhány olvasási művelet, attól függően, hogy milyen file-rendszert használsz és mennyire töredezett a lemezed lehet több, vagy kevesebb, de max néhány 10 ms-os nagyságrend. Utána a beolvasás az általad említett, tipikusan több kbyte-os, néhány megabyteos formátumoknál 100MB/s-el szintén nem több 0.1s-nél, egy villanás, kevesebb idő, mint amennyit a duplakattintással töltesz.

Keresés: A file-jaidat az operációs rendszer indexeli, már régen elmúltak azok az idők, amikor minden alkalommal végigpásztázta a lemezedet, amikor valamit kerestél. A keresés hatékonysága azon múlik, hogy mennyi erőforrást tud a gép az indexek karbantartására szánni (pld letiltottad-e a szolgáltatást). A zenetár is ugyanígy működik, egyszer beránt mindent, ekkor érdemes elmenni nyújtózni, aztán már csak néhány nagy index file-t olvas be a memóriába a rendszer, és aztán abban keres, memóriában, processzorral.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. nyunyo19
2010.10.29. 22:32
thks bazsi, nem nekem kellett leirni, hát kiskoller ha te hetente megirsz egy oprendszert akkor tényleg neked kell az ssd, mert amugy az hülye vagy aki megveszi mert menő, és mert elhiszi. Kezdj már el másolni két egy terás vinyo között fertelmes nagy adatmennyiséget, és látod milyen kurvára gyors, mert egyedül egy vinyo is igen is gyors. Vagy tölts be egy windowst, és jó ha nem 20 sec alatt tölt be hanem 1 perc alatt, ok elismerem, de ne haragudj, ha te ezért a 40 secért adsz ki 40-50 ezer ft-ot 40gb os ssd-ért, amiért kapnál 3 terát merevlemezen, akkor bocsi hogy ezt mondom de egy állat vagy...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. lajthabala...
2010.10.30. 07:50
Mikrobi:
Ebben teljesen igazad van, sőt én is ezen a véleményen vagyok. Ezért nem hiszem, hogy nekem szükségem lenne SSD-re. Mert vagy sok adat mozog, és akkor nem a seek, hanem a nyers írási/olvasási sebesség számít, amit meg olcsóbban lehet növelni redundanciával, mint SSD-vel. Vagy kevés adat mozog, de akkor annyira kevés, hogy egyáltalán nem érdekes a késleltetés sem, meg a sávszélesség sem.

Arra mondjuk kiváncsi lennék, hogy egy töredezettségmentesítésnél a RAID x vagy egy SSD a gyorsabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. lajthabala...
2010.10.30. 08:27
Egy kis RAID teszt: http://radikalmod.hu/index.php?p=13&st=0&cmid=5966&bid=498&blog_cat=3

A méret: 4x320 = 1.28 TB
Az ár: 40.900Ft (http://ipon.hu/webshop/product/_wd_320gb_7200rpm_16mb_sata2_wd3200aaks/13744)
A sebesség: akár 360MB/s

Mutasson valaki ennyi pénzért akár csak 32GB-os SSD-t, ami ilyen gyors.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. jozsefm lajth...
2010.10.30. 08:52
Valóban impozáns sebesség és ár de mint a cikk szerzője is utal rá:
"Egyik, hogy nem tartunk rajta olyan adatot, amiért kár és/vagy folyamatosan mentünk egy másik merevlemezre. Másik lehetőség egy más struktúra kiépítése, pl.: RAID01 vagy RAID10. Ilyen módban kiépített rendszernél a sebesség megegyezik a RAID0-al, de már van mentés/tükrözés. Viszont ami fontos, hogy ilyen RAID-nél szükség van több merevlemezre, így akkor már nem mondható jó Ár/Teljesítmény bajnoknak."

Ezzel a költséggel megnövelve már lehet keresni sebességben versenyképes,tárkapacitásban nyilván esélytelen vetélytársat.Arra sem utalt a cikk szerzője ,hogy ezt egy alplapi vezérlővel, vagy egy komolyabb RAID kártya alkalmazásával érte el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. lajthabala...
2010.10.30. 09:52
Ahogy nézegettem a neten a RAID teszteket, mindenki az alaplapi vezérlőt használja, nem véletlen, hiszen a RAID elég egyszerű dolog, nincs számításigénye, nincs memória-igénye, csak az a lényeg, hogy sávszélesség legyen bőven, abból meg van elég a chipsetben.

Egyébként az, hogy mindenki RAID 0-t használ, nem azt jelenti, hogy a RAID 1 lasabb. Az elméleti olvasási sebessége a RAID 0 -nak és a RAID 1-nek megegyezik, és elsősorban ez számít. 4 lemez RAID 10 vagy RAID 01 módban elméletileg 4x gyorsabban olvasható, mint egy merevlemez, és 2x gyorsabban írható. Már megrendeltem a GP-m párját, a héten le fogom tesztelni a RAID 1 / RAID 0-t, és ha jók az eredmnyek, rendelek még két GP-t a RAID 10, RAID 01 tesztekhez. Persze nem a leggyorsabb merevlemez, de fele fogyasztással hozza a Black teljesítményének 70%-át.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. nyunyo19
2010.10.30. 09:59
Amúgy tényleg belegondolva az ember jelentő idejét ugyis hülye cikkek kommentelésével olvasásával, programírás, szerkesztéssel tölti, és nem rendszervisszaállítási pontok létrehozásával, meg játék inditással, és ennek tekintetében szerintem sok pénzé inkább vesz a logikus ember hatalmas adattárolókat. Ezen szerintem fölös is vitázni, nem kétlem hogy van aki a rohadt gyors ssd-től élvez, és neki nyilván jó is, hogy egy ilyen háttértárnak a megvétele milyen élvezetekkel tölti el, de hogy sok gyakorlati haszna ezen kivül nem sok van, az számomra egyértelmű
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. kiskoller
2010.10.30. 11:19
Azoktól, akik engem szapulnak, kérdezem. Ültetek már le egy olyan gép elé amit egy SSD hajtott?
Én az ismerőseim, és a tesztelők véleményei alapján döntöttem el, hogy veszek egy SSD-t. Furcsamód az ismerőseim legnagyobb része úgyanúgy állt hozá a dologhoz, mint pl. nyunyo19, majd meglepetten újságolták hogy tényleg mennyire gyors lett a gépük.
lajthabalazs:
igazából két nagy pozitívuma van az általad említett konfigurációnak
-nagyobb tárhely : a legtöbb ember megelégszik azzal, hogy a háttértára nagy kapacitásu legyen és kész, itt a RAIDba kötött HDDk remekelnek, az SSDk elbuknak. Viszont simán betársíthatnék egy egy vagy másfél terrás 5400as megbízható winyót a mostani merevlemez és SSD mellé, és ugyanott vagyok, elenben nem szenvedem el a negatívumokat amiket lentebb fogok felsorolni

-nagyobb sebesség: én személy szerint nem szoktam egyáltalán nagyobb fájlokat mozgatni. Amit egyszer letöltök, azt otthagyom, majd ha megnéztem/feltelepítettem letörlöm. Akkor miért is kell ekkora sebesség a nagyobb fájlok mozgatásánál? Persze a legtöbb embernek az is kellhet, de nekem nincs rá szükségem, mert nem torrentezek és másolgatok reggel-este. Ez egyéni preferencia, tudom.

Ennek a setupnak azért vannak árnyoldalai is.
Egyrészt 40k, Most már 20-30k-ért lehet rendes SSD-t venni, és még ezen felül vehetsz egy nagyobb tárhelyü, lassabb HDDt is.
Másrészt idézek a termék kommenjteiből:
"Üdv
Nekem voltak Raidbe kb 1.5 évig sajnos szét esett egyik hibázott ."
Az én 250 gigás WD HDD-m ami lassan két éves még nem romlott el, ellenben ennyi idő alatt ugyanebből a márkából egy ismerősőm most kapja az 5ödiket. Nemtudom hogy vagytok vele, de én nem akarok úra egy hétvégét elcseszni az operációs rendszerem feltelepítésével, mert elszállt a merevlemezem.
-fogyasztás van olyan érzésem hogy az a 4 hdd többet fogyaszthat mint az 1 40 gigás SSD, a mostani 250 gigás HDD-m és ha esetleg beruháznék rá akkor egy WD green 1 terrás winyó. Annyira nem érdekel a fogyasztás, de minek válasszam azt amelyik többet fogyaszt?
A zajt nem említem meg mert valszeg úgy sem hallanám a lemezeket pörögni az alapból hangos gépem miatt.

Ezek után őszintén azt ajánljátok hogy szereljek be 4 db HDD-t (el sem férne amugy a házamban), amik bármikor elszállhatnak, csak azért, hogy az egy terrányi helyen gyorsabban tudjak nagyobb fájlokat mozgatni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. jozsefm
2010.10.30. 15:50
lajthabalazs :
Attól még ,hogy szólóban nem a leggyorsabb nem biztos,hogy RAID-ban nem az.A multkoriban olvasott tesztsorozatban a szóló lemezek csatáját toronymagasan nyerő SEAGATE,csunyán elvérzett a következő RAID-tömböket vizsgáló tesztben.

RAID - SSD szópárbaj:mindkettőt használom ,mindkettő jó dolog,mindkettő másra való szerintem.Nem érdekel ,hogy a 30-60ezerért vett SSD 2évig tart vagy 5-ig amikor egy VGA-aval 40-ezret lehet bukni fél év alatt.!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. lajthabala...
2010.10.30. 21:31
Igen, érdekes módon a WD csak a tesztben szereplő Blue lemezeket nem ajánlja otthoni RAID-re, a GP-t és a Black-et igen, lehet, hogy mégsem fogok olyan rosszul kijönni ezzel a dologgal. Bár a tesztekben ellentmondásosak az eredmények azt illetően, hogy a RAID 1 vagy a RAID 0 a gyorsabb, miben és mennyivel.

SSD-vel az a legnagyobb bajom, hogy 30 Giga nem elég a rendszeremnek, a laptopomon amin dolgozom 70Giga a rendszer foglalása, az asztali gépen, amin játszom, még több. 64-es vagy 128-as lemezért pedig szemérmetlenül sokat kérnek. Ráadásul a tesztek alapján nagyon nagy a szórás SSD és SSD közt, volt, ami átlagban nem hozta a WD Caviar Black szintjét sem, aminél pedig akad azért jobb merevlemez is, cégen belül például az új Raptorok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. arkman lajth...
2010.10.30. 21:58
Nem nagyon lehet ellentmondásos az, hogy a RAID1 vagy a RAID0 a gyorsabb, mivel egyértelműen az utóbbi. A RAID1 csak az olvasási sebességet növeli, de nem is a sebességnövelés a célja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. lajthabala...
2010.10.30. 22:29
Persze hogy csak az olvasást növeli, de azt ugyanannyira kellene növelnie mint a "csíkozásnak". De a műveletek 99%-a amúgy is olvasás, az átlagfelhasználó nem is alkot file-okat, csak néha lementi a fényképezőgépről a fotókat lemezre, de ott az SD kártya a lassú. Én néha futtatok szimulációkat, amik a merevlemezre loggolnak, de ott is optimalizálom a merevlemez-hozzáférést, csak batch-ben írom ki az adatokat, nem soronként.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. kiskoller
2010.10.31. 09:03
nekem 10-20 gigát foglal maximum a rendszer, a disztrótól függően, ergo egy 30-40 gigás bőségesen elegendő a számomra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. jozsefm
2010.10.31. 09:51
Szerintem a legjobb és már megfizethető is 2 db, 64GB-os, nem is kell RAID-ba menjen, egyszerüen csak külön C -D meghajtóként ,ebből már Kb. 100 giga marad ami használható igy megmarad a Trim-támogatás és ha véletlen valamelyikkel baj van akkor a javitásig -cseréig még mindig ott a másik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. lajthabala...
2010.10.31. 10:56
Kinek mi a megfizethető Lehet 30.000-ért kapni 64GB-ot, SSD Now V series, de ahogy a teszteket régebben néztem, az még nem jelentősen gyorsabb mint egy merevlemez (kivéve a hírhedt seekelést). A V+ már egy tizessel drágább. Az M sorozatnál ugyan 80GB-ért, de már 50.000Ft-ot kérnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. kiskoller
2010.10.31. 14:00
Mikrobi én úgy értettema 10-20 Gigát, programokkal együtt egyedül a játékokat meg a nagyobb, állandó fájlaimat (pl zenék) rakom a másik partícióra. A rendszeren meg ottvannak a driverek, office programok, fejlesztői környezetek, szerkesztőprogik stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. jozsefm lajth...
2010.10.31. 14:19
Sajnos egyenlőre nem látszik a közelmultban bejentett jelentős árcsökkenés az SSD-nél /a memória chipek tultermelése miatt várták elemzők/,talán a harmadik generácio piacra lépése letolja a középkategóriás második generácios SSD-árát a 500-600Ft./GB-os sávba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. nyunyo19
2010.11.01. 15:35
Nem tudom nekem a rendszer és fejlesztői környezetek, simán visznek 40-50 gigát. Szóval nem tudom milyen környezeted fér el a 20 gigán, max xp, és az is szűkösen, vagy ha több féle fejlesztői is van fent akkor az sem. Amúgy meg ha ezért kellett neked ssd, elárulom fölös, volt, mert nekem a büdös életbe nem kellett várnom az egyszál vinyommal még semmire, soha eszembe se jutott hogy raid-be rendezzek, ssd, meg egy vicc. Még mindig nem értem miért olyan <mod> jó. De igazából az elvakult, kitünő reklámfogyasztók magyarázata, hogy meeer tök jooo, meg gyors, hát ez nem is érdekel bocs, meg akkor most próbáljátok majd megmagyarázni nekem hogy hülye vagyok és igenis kellett várnom betöltésekre, mert nekem csak egy vinyóm van. Szóval ááá, mindegy is... sajnálom azokat akik nem tudják mire van igazából szükségük, és el is hiszik hogy ez <mod> jó és de jó hogy megvettem, mert ez lefogadom a többségnél olyan hogy megveszem pedig <mod> semmi szükségem rá
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. raiden
2010.11.01. 19:32
jaja elérte. induljunk ki abból, hogy a közel (már) két éves E8400-t ami van a gépemben 30.500 Ft-ért vettem itt iponon. 2 éve. újonnan. ja hogy még mindig 40k... ahham... most a legolcsóbb. tényleg. ha még a pénzromlást is beleszámoljuk akkor is max stagnál egy két éves cucc ára... ugyanmár...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. kiskoller
2010.11.01. 22:33
nyuno19 linuxot használok, az tizedannyi helyet semfoglal mint a win7 vagy vista és ugynazokat a feladatokat el tudod látni vele. Épp gentoo-t telepítek a gépre, és SZERINTEM ismétlem szerintem ilyen helyzetekben, amikor az ember mondjuk fordít egy GNOME-ot vagy mondjuk egy OpenOffice-t, akkor egy SSD gyorsíthat. Nem mondom hogy mindenkinek hasznos, nem mondom h mindenki megelégszik 40 Gigával, de nekem sztem jól fog jönni. 4 órája tart a fordítás, 4magos q6600on 4 Giga rammal. szreintem jelen helyzetben a merevlemez a szűk keresztmetszet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. kiskoller
2010.11.01. 22:34
raiden az valszeg azért drága mert már senki sem gyártja. Ellenben felteszem hogy a következő generációból ugyaazért az árét egy erősebb procit is kaphatnál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. MassKilla
2010.11.02. 05:58
ez úgy jó ahogy van, végre a vásárlónak a jobb, nem érzi úgy hogy átb***ták az agyát...

mellesleg ez nem olyan drámai, mint ahogy beállítják, ugyanúgy méregdrágán jönnek ki a cuccok, csak sokkal hamarabb megy le az áruk, ez csak azért van mert a termelés gyorsulásával az új dolgokra való kereslet is gyorsul, emiatt sokkal hamarabb értéktelenednek el a közel sem olyan régi elektronikai cikkek, mint régen. l most egy pc már 2 éven belül legkésőbb elavultnak számít, míg régen 5-7 évig ugyanazt nyomatták, és működött rajta minden, mert nem jött ki havonta új architektúra, hardver, futtatási környezet, stb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!