iPon Hírek

Elfogadták a spanyol kalózellenes törvényt

Dátum | 2012. 01. 04.
Szerző | Jools
Csoport | IT VILÁG

Míg az Egyesült Államokban a SOPA támogatói és ellenzői épp erőt gyűjtenek az következő összecsapáshoz, a spanyol kormány példátlan szigorúságú kalózellenes törvényt fogadott el: alkalmazásával az illegális tartalmakat hordozó weboldalakat akár napokon belül letilthatják, számolt be a BBC.

Az Angeles Gonzalez-Sinde volt kulturális miniszterről elnevezett törvény értelmében a jogtulajdonosok egy újonnan alakuló kormánybizottságnak jelenthetik, ha olyan oldalt találnak, amelyen illegálisan terjesztik szellemi javaikat. Az szellemi tulajdon megóvásáért felelős bizottság ez után dönt arról, hogy a törvénysértő oldal vagy az annak helyet adó internetszolgáltató ellen tesz először lépéseket, majd egy bíró elé tárják az ügyet, aki eldönti, hogy az adott oldalt le kell-e zárni. A felgyorsított eljárásmenetben az egész procedúra mindössze tíz napig tart.


A spanyol kormány szerint a rendelkezés szükséges volt a szellemi tulajdon védelme érdekében. Az előző kormány nem tette meg az ehhez szükséges lépéseket, de a novemberben hatalomra került Néppárt már első kormányülésén a törvénytervezet mielőbbi beiktatását sürgette.

Az törvény ellenzői szerint annak meghozatala nagyon veszélyes precedenst teremtett. Peter Bradwell, a brit Open Rights Group munkatársa szerint ez egy újabb példa arra, hogyan képes egy rosszul megfogalmazott szerzői jogi törvény beletiporni a szabad önkifejezéshez való jog megvalósulásába. „Hasonló túlzó törekvésekkel találkozni az Egyesült Királyságban is a megfelelően működő jogi eljárások lerövidítésére. A törvényhozóknak lassan rá kellene ébredniük, hogy attól még, hogy a szerzői jogi aktivisták jó hangosan tudnak panaszkodni, nem kéne eldobni az internet kulcsait.”

Spanyolországban is heves ellenállást váltott ki a törvény meghozatala: bloggerek, újságírók és technológiai szakértők egyaránt tiltakoznak a döntés ellen.


A kreatív ipar képviselői ugyanakkor világszerte túl vontatottnak találják az kalózellenes törvények megszületését, így más megoldásokhoz nyúlnak. Nagy-Britanniában a filmipar képviselői egy szerzői jogi törvényre hivatkozva kényszerítették a British Telecomot, majd a Sky-t arra, hogy blokkolja a hozzáférést a Newzbin nevű jogvédett tartalmakat is terjesztő oldalhoz.

Franciaországban a kormány háromszori figyelmeztetéses rendszert vezetett be a „kalózokkal” szemben. A tervezetet megvalósító ügynökség kilenc hónapos működése után, 2011 közepén már 18 millió IP-címet kísért figyelemmel, 470 ezer első figyelmeztetést küldött ki e-mailben, és 20 ezer második figyelmeztetést postán. Azt a tíz embert, aki mindezeket figyelmen kívül hagyta, megkérték, hogy fáradjon be az ügynökségre egy „baráti” beszélgetésre.

Az Atlanti-óceán túlpartján a SOPA (Stop Online Piracy Act) törvénytervezetét egyelőre még nem fogadta el a kongresszus, de lehetséges, hogy ez csak idő kérdése. A SOPA szintén igen ellentmondásos tartalmáról és a különböző fórumok által megfogalmazott kritikákról szóló bővebb beszámoló itt olvasható.

A nemzetközi, és elsősorban az amerikai nyomás kétségkívül szerepet játszott a spanyol kalózellenes törvény gyors elfogadásában. Egy 2008-ban készített felmérés alapján ugyanis Spanyolországban a legnagyobb mértékű az illegális letöltések száma egész Európában. Egy újabb jelentés szerint a kalózkodás 2010 első felében 5,2 milliárd euróval károsította meg a spanyol jogtulajdonosokat. Az IDC által végzett kutatás adatai alapján a spanyolok által hallgatott zenék 97,8%-a illegálisan lett letöltve, ugyanez az arány a filmek esetében 77 százalék, a játékoknál pedig 60,7% volt 2010 első hat hónapjában. Összességében állítólag a spanyolok felelősek a világszerte illegálisan letöltött tartalmak 20 százalékáért.

Az új törvény márciusban lép érvénybe.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. benczeb90
2012.01.04. 12:19
adom. egyet nem értésemet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Humbuk
2012.01.04. 12:22
Umm a kérdésem az, hogy ebben a diagramban M.O. Közép Európához tartozik vagy az Eu-hoz?

Kiváncsi vagyok ha majd "egyszer elérik", hogy "ne legyen kalóz letöltés" akkor vajon a cégek is minőségibb szellemi termékeket fognak előállítani?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Zelbacsi
2012.01.04. 12:40
Jéééé, milyen éérdekes, hogy az olyan országokban a nagyobb ez az arány, ahol jobban a béka segge alatt van az emberek keresete! >_<
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. bigz
2012.01.04. 13:09
@Humbuk :: valszeg mindkettoben benne van, mivel CEE nagy resze EU, nem hiszem, hogy kolcsonosen kizarja egymast a ket kategoria. Foleg, hogy majdnem az egesz WE EU tag.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. benczeb90
2012.01.04. 13:12
itt egymást metsző régiókról van szó. western europe nem csak Svájc pl
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. pjszilard
2012.01.04. 13:52
Szep kezdemenyezes egy orszagtol amelynek voltak fizetett kalozhajoi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. uristen
2012.01.04. 13:57
Ha ez bukik, bukik az µTorrent is a BitTorrenttel egyutt.

Erre van korulbeleul 1,25% esely, bar lehet nem pontos a kijelentesem, mert lehet van mar 1,26%.
Van Svedorszagnak gyors internete, nem is tudom kinek koszonhetjuk ezt is.
Ha dolgozok majd es bejelentik, hogy havonta kap mindenki nagyon-netto 300e Ft -ot es etkezesi utalvanyt, napi 4 oraert, kiveve Pentek, Szombat, Vasarnap, mert az fizetett szabadsag... Abban a 4 oraban, ha osszeforrasztod az a 20 darab VIABLUE kabelt, akkor jo.
20 felett mar fizetes emeles, minden kabel esteben +10 ezer.

Kicsit nagyok az igenyek, tudom, de ilyen esetben en nem gondolkodnek, milyen jatekot vegyek holnap.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jozsefm pjszi...
2012.01.04. 15:07
De azok nem saját szakállukra tevékenykedtek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Squall85
2012.01.09. 10:09
Mióta áttértem a konzolokra a PC játékokról, a gamerségem teljesen tiszta. Viszont van, hogy egyszerűen nincs más módja, hogy hozzájussak valamihez, teszem azt egy régi filmet vagy egy sorozatot keresek. Nincs DVD-n, nem ingyenes sehol. Örülök, ha egy VHS kópiát találok digitalizálva valahol a neten. Én azt mondom, hogy akkor adjanak ki több mindent DVD-t, az biztosan segítene.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Svidi
2012.01.09. 16:44
Azért azt is megnézhetné valami nagy közgazdász-jogász ficsúr, hogy mely országokban a legnagyobb a kalózkodás mértéke. Majd megnézhetné, hogy ezekben az országokban hogy aránylik az emberek átlagfizetése. Nem fog meglepődni.
Jók ezek a jogvédők, csak azt nem tudom, hogy mire (így).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!