iPon Hírek

Elite vs Freedom: Húsz eurónyi tömény szenvedés

Dátum | 2016. 07. 07.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

A különféle zenés tehetségkutatók első pár adását többnyire azoknak az önkritika nélküli próbálkozóknak szokták szentelni, akik látványosan nincsenek tisztában a saját képességeikkel és szentül hiszik, hogy az emberi élet kioltására alkalmas énekhangjuk mellett a szférák muzsikája csupán holmi rekedtes macskavernyogás. Természetesen az esetek többségében a tévképzetektől szenvedők idővel belátják, hogy nem a közönségben van a hiba, de ahogy azt a számos más zeneszerző mellett Mozartot is különös kegyetlenséggel meggyalázó Florence Foster Jenkins esete mindennél ékesebben illusztrálja, néha egészen döbbenetes anti-karriereket futnak be. Az 1868-ban született, énekhang és ritmusérzék nélküli hölgy ugyanis semmivel sem tudott többet, mint a későbbi korok közröhejjé váló versenyzői. Ám mivel ügyvédként praktizáló telekspekuláns apja krőzusi vagyont hagyott rá, anyja halála után pedig örökségének hála, a felső tízezer tagjává lett, társadalmi státusza miatt megtehette, hogy a tényekre fittyet hányva operaénekesként lépjen fel. Előadásai kizárólag vitték, nem pedig hozták a pénzt, különösen, hogy többnyire a saját, kizárólag a hiúsága legyezgetésére szolgáló klubjában kínozta a leggyakrabban fizetett statisztákból és haszonleső talpnyalókból álló, kényszeredetten tapsoló közönséget. Az idillt időnként ugyan megzavarta pár be nem avatott hallgató fuldokló röhögése, de Jenkins minden alkalommal meggyőzte magát arról, hogy ezeket a bajkeverőket ármányos és irigy ellenségei fizették le azért, hogy botrányt okozzanak. Beszédes, hogy az „énekesnő” a neves Carnegie Hall-ban tartott, nyilvános előadásának megtartását követően két nappal halálozott el szívrohamban, amiben alighanem komoly szerepe volt annak, hogy az eseményre meghívott, megvesztegethetetlen kritikusok őszintén megírták a hetvenhat éves matrónáról a véleményüket. Az Elite vs Freedom című, világkormányt kiszolgáló zsoldosok és szabadságharcosok küzdelmeit bemutató TPS tesztelése közben mindvégig úgy éreztem, hogy az egész projekt az örökösnő egy olyan kései követőjének a műve, aki ha leesne az önérzetéről a szaktudására, zuhanás közben éhen veszne. Azt, hogy nem fogok endorfintúladagolásban elhalálozni a monitor előtt, már a kétezres évek elejének átlagmezőnye alatti grafikát látva is sejtettem, gyanúm pedig határozott bizonyossággá fokozódott, amikor egyetlen embert sem láttam a multiplayer-szervereken, de semmi sem készíthetett fel arra, ami a kampány elindítását követően várt. Először a rendfenntartókkal indultam csatába és bő harminc másodpercnyi tesztelés kellett ahhoz, hogy beszoruljak egy kődarabba. Ekkor még azzal nyugtatgattam magam, hogy ez biztos a terroristák trükkje, a márványkocka anyja pedig egy malomkerék szeretője volt, ergo szabotázzsal állok szemben. Végül némi veszett gombnyomkodást követően ki tudtam jutni a jókora akadályból és pár, semmiféle életösztönnel nem bíró félkegyelmű legyűrése után egy tank-tolószékben ülő tudós megvédése közben kénytelen voltam fedezékbe vonulni. A kofferek meglepően jól bírták a sörétes puskák, rakétavetők és gépágyúk össztüzét, így nem is horkantam fel azon, hogy benyelték a fejemet, valamit valamiért.
Épp hogy elült a csatazaj, amikor tudatosult bennem, hogy társaim az egy helyben álláson és a meghaláson kívül az ég egy adta világon semmit sem csináltak, ergo egymagam vertem vissza a több irányból is érkező támadókat. Nagyot sóhajtottam, majd amikor gondosan elpakoltam minden éles vagy hegyes, illetve akasztáshoz használható tárgyat a közelemből, próba-szerencse alapon a rendszerellenes fegyveresekkel is kipróbáltam az első küldetést. Mivel már ismertem a pályát, gondoltam, beküldök pár rakétát az épületbe, hogy könnyebb dolgom legyen. Ám, a nagyjából másfél-két kilót nyomó robbanólövedékek csupán annyi kárt tettek a bolt kirakatában, hogy egy kicsit bekormozták azt, a becsapódás pontjától másfél méterre álló katonáknak pedig semmi bajuk sem lett. Valaki ekkor üvöltve szidni kezdte a fejlesztők anyját, sőt, megengedhetetlen és etikátlan célzásokat tett arra, hogy a nevezettek mivel is keresik a kenyerüket. Kis idő elteltével ráeszméltem, hogy ez a bizonyos, szóismétlés nélkül másfél perce harsogva káromkodó illető én vagyok és alig negyed óra alatt sikerült annyira lehiggadnom, hogy teljesítsem a küldetést. A pálya végén enyhén tikkelő szemmel konstatáltam, hogy a három, mellettem ügyködő gerilla összesen egy, azaz egy embert ölt meg, mindenki mással én végeztem. A második szakaszon egy bombát kellett volna elhelyezni egy dekadens szórakozóhelyen, de mivel először egy levendulabokor felfogta a mögötte rejtőzködő katonára kilőtt sorozatomat, majd betévedtem egy, a lentebbi galéria képei között is megtalálható, látóidegizom-sorvadást okozó szobába, arra jutottam, hogy ennyi elég is volt. Az igazán sokkoló ebben a kizárólag nyomdafestéket nem tűrő szavakkal leírható lovecrafti rettenetben, hogy ha nem kaptam volna tesztkódot a meglepően készséges fejlesztőktől, 20, azaz húsz eurót kellett volna érte fizetnem, ami a mai kínálat mellett elképesztő merészségre vall. Nem tudom elhinni, hogy józanul gondolkodó, vagy legyünk szerényebbek, a légzéshez és a szobatisztasághoz elég agyműködéssel bíró ember fejében komolyan felmerüljön az, hogy ő egy ilyen élvezhetetlen, csúnya, bugos és ostoba botokkal teli játékkal meg tudja alapozni a megélhetését. Már csak azért sem, mert tavaly óta bárki, bármilyen indokkal visszakérheti a pénzét a Steamen és akinek fél óra alatt nem esik le, hogy egy túlárazott trágyahalommal hozta össze a balszerencséje, az alighanem ahhoz is hülye, hogy bekapcsoljon egy számítógépet. Érthetetlen, hogy ez így ebben a formában miért tudott megjelenni, egyben örök emlékeztető arra, hogy a potenciális vásárlók szavazataira épülő, könnyen becsapható Greenlight rendszer sürgős átalakításokra szorul. A teljesítményhez mérve rendkívül magas, hovatovább, már-már túlzóan nagylelkű pontszám oka, hogy a számomra a játékipar alját jelentő One Final Breath-et nem múlja alul, de a sarkában liheg.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. beleutomaz...
2016.07.07. 14:03
"A kofferek meglepően jól bírták a sötétes puskák, rakétavetők és gépágyúk össztüzét, így nem is horkantam fel azon, hogy benyelték a fejemet, valamit valamiért. "
Valamiert itt a sörétes puska jutott eszembe de ahogy elolvastam par feljebbi sort ahol taglava van a program minosege kezdem ugy erezni hogy ez a sötétes teljesen helytallo.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. NorbeArt
2016.07.07. 14:08
Már a képek magukért beszélnek! Elképesztő, hogy 2016-ban valaki ilyet ki mer adni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Freelancer beleu...
2016.07.07. 14:27
Köszönjük az észrevételt, javítva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. thestock
2016.07.07. 18:27
Jól összerakott cikk, szórakoztató elemekkel,grat!
Kíváncsiságból rákerestem youtubeon gámpléjre, és nem találtam ésszerű magyarázatot a látottakra. Érthető a felháborodás a 20 euro miatt, még gabonapehelyhez sem adnám ajándékba
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!