iPon Hírek

Elkészült a hivatalos YouTube alkalmazás WP8-ra (Frissítve)

Dátum | 2013. 08. 16.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Minden bizonnyal emlékszünk még arra, mikor a Microsoft és a Google összerúgta a port néhány hónapja. A vita egy olyan YouTube alkalmazás miatt pattant ki a két fél között, ami finoman szólva sem felelt meg a videómegosztó által szabott felhasználási feltételeknek. A YouTube tulajdonosa akkor felszólította a Microsoftot, hogy a Windows Phone alkalmazásboltjából haladéktalanul távolítsák el a szóban forgó megoldást, és ennek záros időn belül eleget is tettek a redmondiak. Ezt követően a két vállalat megegyezett, hogy immáron közös erővel elkészítik azt a programot, ami mind a két félnek megfelel. Most megérkezett a végeredmény, tehát, akik Windows Phone rendszert futtató okostelefonnal rendelkeznek, máris letölthetik a hivatalos YouTube applikáció. Nem kell a jövőben a mobilra optimalizált weboldalon keresztül, körülményesen használni a portált, ami bizony jó hír.

Az új program mögött már hivatalosan is a YouTube áll, így a várakozásoknak megfelelően ez lett a legjobb kliens a teljes kínálatban. Szinte minden fontos funkciót el tudunk érni belőle. Böngészhetünk a több milliárd feltöltött videó között, de nemcsak a felvételeket, hanem az élő streameket is figyelemmel követhetjük a segítségével. Persze a fogyasztás mellett tartalmakat generálhatunk is: megoszthatunk, kommentálhatunk és fel is tölthetjük a saját filmjeinket, ha ezt szeretnénk. Ez utóbbinál viszont van egy érdekes feltétele a dolognak; ahhoz, hogy feltölthessünk videókat, töltőre kell kapcsolni az okostelefonunkat. Továbbá kezelhetjük a lejátszási listáinkat és csatornákat, valamint még élő csempét is létrehozhatunk a főképernyőn és a profilunk részletes szerkesztésére is van lehetőségünk nyílik. Mindezek mellett pedig van egy "Gyereksarok" is, amit azért alkottak, hogy a fiatalabb generáció nehogy valamilyen oda nem illő tartalommal találkozzon – tehát ez lényegében egy szűrő, aminek az aktiválását követően csak az engedélyezett videók nézhetőek meg a készülékünkön. A friss YouTube innen érhető el webes felületen keresztül, az eszközünkről meg természetesen név alapján kell előkerítenünk a piactérről. Örömteli, hogy a nyelvtámogatás megspórolásával sem szerettek volna a fejlesztés idejéből lefaragni, és magyarul is tud. A telepítést mobilinternetről is elvégezhetjük, hiszen amilyen funkciókban gazdag, olyan kicsi: mindössze 3 MB-os méretet öltött. Friss: A YouTube - nem vicc - ismét letiltotta a fent kiemelt alkalmazást. A két vállalat videómegosztót övező násztánca egyre komikusabb képet fest. Ezúttal a Google áll a gonosz szerepében, hiszen többé-kevésbé mondva csinált indok miatt kellett ismét búcsút venni a WP8-ra szabott YouTube klienstől. A Google szerint ez az applikáció nem nyújtotta azt a felhasználói élményt, amit az Anroidra és az iOS-re szánt társaik. A keresőóriás azt kívánja, hogy HTML5 alapokon készüljön el a program. Mindennek leginkább a felhasználók isszák meg a levét, így remélhetőleg hamarosan pont kerül az ügy végére.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

50. arni10
2013.08.16. 10:02
Azóta a Google újra letiltotta
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. CyberPunk6...
2013.08.16. 10:18
Elmehet a google a jó édes...

[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. arni10
2013.08.16. 10:27
Hát kb...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. vivanto
2013.08.16. 10:35
Na még az MS sem csinált ekkora segget a szájából, úgyhogy innentől ne sírjon senki az xbox híreknél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. 5hR3kY
2013.08.16. 11:05
Sajnos ez már a sokadik "finom" utalás arra hogy nem kellene ezt a WP-t erőltetni. De hát manapság a májkrémszoft nem arról híres hogy logikusan a vásárlói igényeknek megfelelően tervezzen és cselekedjen, hanem hogy fejjel rohannak a falnak és próbálnak mindenkire mindent ráerőszakolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. Gyurkov
2013.08.16. 11:05
Amire már letöltöttem, nem működött...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. CyberPunk6... 5hR3k...
2013.08.16. 11:09
Ez most miért lenne az MS sara, azon kívül, hogy megrögzött hater vagy?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. mikej95
2013.08.16. 11:26
A WP nagyon is jó, mindent tud amit Androidos vagy Szifonos társai. Bár ennek értelemszerűen a konkurencia nem örül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. 5hR3kY
2013.08.16. 11:36
Nem vagyok megrögzött hater, annyi a bajom velük hogy 1995 óta szinte csak szemetet gyártanak és azt erőszakolják rá az emberekre.

Ezzel a mindent tud dologgal meg nem értek egyet. Amikor kijelentette a májkrémszoft hogy a 256MB memóriás készülékeken nem fog futni a Skype, azon egy hétig röhögtem minimum! Android alatt beszélgetés közben nem ment 32 MB memóriahasználat fölé a program. Így csak mondják a hülyeséget, és szívatják a vásárlókat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. adrian.whi...
2013.08.16. 11:43
mikej95: Szerintem a WP sehol nincs az androidhoz. Nekem van wp7-es telefonom. Ami már wp 7.8-on fut. Vettem pár napja egy Galaxy S3-at. Elmondhatom, hogy sehol nincs hozzá. Alkalmazásokban, gyorsaságokban, integrációkban, interakcióban. Sehol se.
Megtervezték a rendszert, szép meg minden(már akinek tetszik).
ÉS ennyi. Ettől többet nem tudtak elérni. Az alkalmazásokat, normálisan nem lehet bezárni. A csevegő programokat, hol lehet, hol nem lehet használni.
Illetve nagyon lassúak is számtalanszor. A facebook alkamazása a kedvencem. Annyira gyér, hogy már szinte fáj...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. CyberPunk6... adria...
2013.08.16. 11:52
Milyen volt az a wp7-es telefon? Mert ezekre sok dolgot szoktak mondani, csak azt nem, hogy lassú.

A csevegő programokkal tényleg baj van, facebookos csevegőknek nem ajánlható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. arni10
2013.08.16. 12:00
CyberPunk666: Bár mostanában sokat javult a facebook értesítés, meg is lepődtem (Lumia 620)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. vivanto
2013.08.16. 12:02
Ti milyen facebook csevegőt szídtok ennyire? Csak mert a WP7 is már natívan kezeli ha társítod a fb accodat, és teljesen kényelmesen és gyorsan működik. Gyakorlatilag épp olyan, mintha sms-eket irogatnál.

Sebességben meg nem marad el semmivel. Nekem a rongyos 1 magos, 1ghz-es wp7 épp úgy szaladgál mint kollega szuperbrutál s3-ja, illetve még gyorsabb mert már annyira belakta hogy a menü is laggol néha.

Ami viszont nagyon zavar, hogy a primary windows accountot nem lehet kicserélni, csak ha resetelem a telót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. CyberPunk6... vivan...
2013.08.16. 12:07
A probléma vele, hogy sokaknak késve jönnek meg az üzenetek, esetenként meg soha nem is jön meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. adrian.whi...
2013.08.16. 12:11
En omnia-7 et használok/tam.
Nem volt vele alapjáratban semmi gond, még mindig tökéletesen működik.
De akkor is érzem a különbséget a két telefon között. Az
új wp8 as Lumiák nem rosszak. Kipróbáltam párat, de a rendszer szerintem, levan maradva az androidhoz képest. Ezt úgy mondom, hogy nekem nem tetszik az alap android és én wp-t szeretem.
Az alkalmazások nagy része hulladék a wp-n.
Tudom, hogy hozzá lehet társítani a csevegést, a wp hez és akkor sms ként jönnek a dolgok. Na de kérem, ez akkor sem tökéletes és ha jól tudom 3 éve van a piacon az MS wp és még így sem tudtak kijavítani rengeteg hibát, amikre csak oda kellene figyelni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. hcpety
2013.08.16. 12:13
WP7-es telót összehasonlítani egy S3-mal, elég nagy butaság. Most akkor hasonlítsam össze a 920-asomat egy Galaxy Y-nal? Na ugye...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. CyberPunk6... adria...
2013.08.16. 12:18
Sem korban, sem árban nem egy kategória a kettő telefon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. DemonDani
2013.08.16. 12:33
Egyelőre nem tudni mi lesz, ép ésszel felfogható indokot sem kapnak a júzerek arra vonatkozóan, hogy most megint mért kellett letiltani. -.-
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. gabesz7630
2013.08.16. 12:42
5hR3kY :
Azer csinalod mert divat a microsoftot szidni.
Csinaljon barki jobban mint a win.
Nem tud csak a nagy pofa van.
Ha a droidot jobbnak tartod pedig az am az igazi hulladek.
Gondolom mert az van, ha win lenne az lenne jo es ha belerobbanna a fejedbe a telod a droid hibajabol akkor is a microsotfot szidnad.
Meg mielott barki pofadzana nem ájfonyám van nem is, wp-om.

adrian.white
Na az alkalmazasok bezarasa az androidnak sem erossege(illetve az, hogy ugy is maradjanak mert lat am o "felesleges" memoriat amibe beleindit olyat ami el volt 1* mar inditva).
A facebook alkalmazas meg aztan tenyleg ultra fontos, erdemes minden mas miatt szopni csak azert, hogy legyen facebunko a telon.
Az androidos alkalmazasok is hulladekok.
Egy tetves normalis kepszerkeszto nincs ra cseszed amivel fotokat lehetne editalni.
Az androidot ismerem volt szerencsem hasznalni jo ideig (4.1).
Okadek.
Ha mar itt tartunk a youtube alkalmazas is egy otvar androidon.
Az android google, a youtube is google, meg se sikerul valahogy osszehozni.


vivanto :
Ne aggodj a googleplaybol meg nem lehet kiszedni a regi hardvered csak hideolni.
Vagy torlod az egesz google fiokod.
Fasza nem?

Es igen android hater vagyok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Mormolda
2013.08.16. 12:45
Eddig legalább ment de az új alkalmazásnak köszönhetően a Google barátunk tiltott ... Most már abszolút nem működik ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Mormolda
2013.08.16. 12:50
Mellesleg a WP telefon az WP telefon nem lehet összehasonlítani mondjuk egy Samsung S3 S4 es telefonnal (aminek teljesítménye sokkal erősebb mint egy két itt felszólaló embernek az otthoni számítógépe)
Amikor kijöttek a WP 7 es telefonok szemtelenül gyorsak voltak az összes Androidos telefonhoz, és szerintem még mai napig gyorsabban például egy Sony vagy bármely más androidos telefonhoz képest, értelem szerűen a Samsung ezt úgy oldja meg hogy brutálisan nagy teljesítményt ad a telefonhoz aminek nagy része kihasználatlan ...
EZ az Android és WP illetve iOs rendszer örök vita fog maradni ....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. gabesz7630
2013.08.16. 12:52
Es nem a youtube alkalmazas hibaja miatt nem megy rajta, hanem a google miatt, hogy az emberek a droidos szemetet vegyek.
De ezert is a microsoft a hibas ugye.
A google meg milyen korrekt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. CyberPunk6...
2013.08.16. 13:03
A frissítésből az kimaradt, hogy a google pontosan tudja, hogy a html5 változat elkészítése nehéz és sokáig tart (illetve ugye ez most megint egy újabb dolog az eddigiek után). De ráadásul az új követelményeknek nem felel meg a google által készített androidos és iphone youtube alkalmazás sem!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. DemonDani
2013.08.16. 13:13
CyberPunk666

Miért kéne annak a hír részének lennie hogy mennyire nehéz vagy sem? Alapoktól újraírni semmit nem könnyű eleve suxx... Az hogy mennyire nehéz vagy sem valamelyest szubjektív is azért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Asagrim
2013.08.16. 13:15
Nem értem ezt a szájtépést.

Nincs böngésző WP/IOS/Android fronton? Mi az istennek kell külön Youtube app?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. CyberPunk6... Demon...
2013.08.16. 13:26
A lényeg, hogy amit a google kér, annak nem felelnek meg az általa írt kliensek sem ^^
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. gabest
2013.08.16. 14:11
Az m.youtube.com megy böngészőből, azzal nincs semmi baj. A natív app, amit mindig letiltanak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. 5hR3kY
2013.08.16. 14:28
gabesz7630: Bár inkább egy helyesírási szótárad lenne, és bejártál volna magyarórára, akkor nem kellene külön kibogozni hogy mit akarsz írni. Amúgy meg kikérem magamnak! Én már 1995-óta szidom a májkrémszoftot! Androidos telóm van, de csak mert ez volt annó 0 ft-ért kihozható, vagy egy rossz ezeréves Nokia Symbian. Ha lett volna WP-s teló, 0- Ft-ért, akkor sem kellett volna. Sajnos 18 év alatt megtanultam hogy a májkrémszoft neve nem fémjelzi a szoftveres minőséget. Az utolsó gondolatsorodat már nem volt kedvem kibogozni és értelmezni.

CyberPunk666: De azért ha a saját kliensednek kell megfelelni a saját követelményeidnek, akkor te sem vagy saját magaddal szőrösszívű.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Terror 5hR3k...
2013.08.16. 14:37
A "csinálj jobbat" megaérv elsütése után világossá vált a számomra, hogy nincs még abban a korban, hogy bármilyen órára is bejárjon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. CyberPunk6... 5hR3k...
2013.08.16. 14:42
Igen, a saját kliense olyan, amilyet akar. Csak amit közben az MS-sel csinál az elég szemét dolog, még a nagycéges környezetben is. Valami miatt a wp nagyon google bögyében van.

Először a naptár, aztán a gmail, és a máig véget nem érő yt. A mostani appot a google irányelvei alapján készítették. Az volt a bajuk, hogy nem jelennek meg a reklámok és letölthető a videó. Az ms megtette amit kértek, és most újra letiltották és egészen mást kérnek számon.

Itt most lényegtelen az MS milyen, itt a google a szemét. Nem az mssel cseszett ki, hanem a felhasználókkal.

"Don't be evil"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. vivanto 5hR3k...
2013.08.16. 15:06
"De azért ha a saját kliensednek kell megfelelni a saját követelményeidnek, akkor te sem vagy saját magaddal szőrösszívű."

Értem, tehát akkor én most alanyi jogon megkövetelhetem Tőled hogy ne tolj már full kretént, független attól hogy én is azt tolom-e közben? (igen, tisztában vagyok az itt elejtett magas labdával)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. mikej95
2013.08.16. 16:27
"Don't be evil" Olyan a Google, mint a muszlim testvériség Egyiptomban. Elítél minden rosszat, amíg nem ők követik el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Yoshileon
2013.08.16. 16:31
A microsoft konkrétan kampányt indít a google ellen, és akkor még elvárja, hogy ugyanúgy tisztességesen kezeljék?
www.scroogled.com

Bár én is szeretem a WP-t, a microsoftnak elég sűrűn vannak nehezen tűrhető húzásai...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Smooth44 Cyber...
2013.08.16. 17:04
Erős a konkurencia, csípi a szemét. De ezzel túl sok jót nem fog elérni. A fanjait megtartja ugyan, de újakat ilyen hozzáállással nehéz lesz megfogni.
Én spec az ilyen sz**ságai miatt fogom leépíteni, amennyire lehet. A bing teljesen jól használható, navinak eddig gmaps volt, de Lumián szerencsére van egy még jobb navi, gmail megy a levesbe (már csak spamgyűjtőnek használom), outlook.com sokkal jobban használható, youtube meg... hát azt nem tudom kiváltani, de nem is használom túl sűrűn.
És hogy a MS-nak mennyire jöttek be dolgok, vagy mennyire nem (lásd WinRT), azért a gugli se verheti a mellét a G+-ra. A picasa-t is jól szétbarmolták. (pedig G+ még jobban is tetszene, mint FB, picasa meg egy tök jól használható rendszer volt anno).

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Smooth44 5hR3k...
2013.08.16. 17:26
Ugye vágod, hogy ezzel a "májkrémszoft" dumával magadat teszed nevetségessé, nem a céget?
(pláne, hogy folyamatos szóismétlést generálsz vele)

A bölcs, 18éves tapasztalattal megállapította, hogy a májkrémszoft nem fémjelez szoftveres minőséget.

Problémád van a Windows-zal (amiért lefogadom, soha nem is fizettél), de isteníted a doridot?
Mi a gond a winnel? Hogy instabil volt? Kompatibilitási gondok? Több erőforrást igényelt, mint az OSX? Kékhalál a driverek miatt?
Ne beszéélj
A Windowst úgy kellett megalkossák, hogy az ne csak az OEM gyártók által kiadott kész gépeken fussanak rendben, hanem a pistikék és bölcs 5hR3kY-kék által otthon berhelt tákolmányokon is.
Amíg az alma csinált egy OS-t kb 1 konfigra, addig nekik olyat kellett csinálni, ami 1500 különböző konfigon helytáll.
Ugyanez a helyzet most a droiddal. Lehet szidni a WP8-at - ami mellesleg még erősen gyerekcipőben jár (és már így is jobb, mint vetélytársa) - de azt legalább 2-3konfigra tervezik, optimalizálják, tesztelik. Kevesebb erőforrást igényel (a Lumia 620-asom simán tudja azt a sebességet, amit az SGS3 - a benchmark hekkelő S4-ről nem is beszélve), és kevesebb energiát is igényel (L620 nálam átlag felhasználás mellett akár 4napot is gond nélkül visz - erősebb igénybevétel mellett sem hagy cserben, akár 2nap is belefér navi, net, videozás, telefonálgatás stb mellett).
A fejlesztők pedig egyre inkább állnak rá erre a platformra. Mindenki utálja (fejlesztői oldalon) a gugli szoftverét, sok app el sem készül, csak iOS-re (aztán, majd ha erőt vettek magukon és lelkileg rákészültek, talán neki ülnek a robotosra is mókolni valamit).
Sokat javult a rendszer a kezdetek óta, félreértés ne essék, nem vagyok droid hater (az előző két telefonom is az volt), és van iOS eszközöm is. De egy kezdetleges WP8 simán nagyobb felhasználói élményt nyújt, mint egy fejlettnek kikiáltott 4.1 vagy 4.2.

De őszintén megvallva, engem aztán nem zavar a véleményed
Menj is nyugodtan a legyek után, csald is magaddal a többi birkát is, nem kell mainstream brandet csinálni ebből is
Addig jó nekem is, amíg a cég küzd a felhasználókért
(addig fejleszt, frissít, akcióz stb)

Amúgy a WP-n van a legjobb FB alkalmazás (korábbi hisztikre reflektálva). Csevegés részét nem használom, nem vagyok FB függő. De se iOS-en, se droidon nem ily fürge és jól használható.
Előző két platforomon csak rontottak a frissítésekkel. Lassabbak lettek, hiányoznak hasznos funkciók, de legalább van egy csomó felesleg. WP-n tökéletes.
Arról nem is beszélve, hogy az egész rendszer olyan stabil és gyors, mint amikor megvettem. Android kb 1hónap múlva (telepítgetéseknek, használatnak köszönhetően) használhatatlanná lassult (ez a 2.2 - 4.0 óta ez javult némileg... ott már van vagy 4hónap is... erősebb HW esetén talán félév, év, mire észreveszed, de közben ezért triplaárat fizettél ). Desire az egyik legkedvesebb telefonom volt. Legjobb méret, forma, súly, design stb. Minőségi anyag és összeszerelés. De ugyanakkora akkuval fele annyi időt sem bír, mint a Lumia. Totál lehal a rendszer, újabb appokat nem is enged telepíteni, vagy drasztikusan magasabb a helyigényük. WP8-nak még van hova fejlődnie, de ott legalább látszik is a pozitív tendencia... droid már v4 fölött jár és nem érezhető drasztikus változás
Pavlovi reflex nálam egy droidos eszközzel a kezemben, hogy amikor csak meglátom a kijelzőt, nyomom az AdvancedTaskKillert
Szerintem a legtöbbet ezt az appot használtam
WP8-nál erre nincs szükség

@vivanto
You made my day
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. rieper
2013.08.16. 18:19
Amúgy mi ez a youtube mánia telefonon? Mindenkinek 10 gigás fel/le LTE telefonja van vagy mi? És jobb híján a villamoson azt hallgatja?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. petXYZW
2013.08.16. 18:57
"A keresőóriás azt kívánja, hogy HTML5 alapokon készüljön el a program. "

Forrás?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Asagrim petXY...
2013.08.16. 19:19
Internet.

A megfelelő kulcsszavakkal megtaláltam ugyanezt a követelményt BBC hírben is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. DemonDani
2013.08.16. 19:49
Asagrim
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. 5hR3kY
2013.08.16. 20:26
Smooth44: Egy ilyen teleregényt írsz, és én istenítem a droidot? Olvass már vissza hogy a WP milyen létező baromságáról írtam lentebb két mondatban, és azt cáfold meg! Amúgy meg az OEM gyártók is szinte ugyanazon alkatrészekből rakják össze a gépeket amit megvehetsz a boltból, úgyhogy lövésed nincs az egészről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. david99999...
2013.08.16. 21:41
Teleregény ide vagy oda én 15 éve használom a cég termékeit és mind kifogástalanul szolgált! Ide lehet nyugodtan venni a win8-at is, de hogy ez hogy jön ahhoz hogy nincs yt app a google miatt azt nem értem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. CyberPunk6... 5hR3k...
2013.08.17. 00:25
Nem azt mondta, hogy nem. De abból csak egyféle összeállítás van. A wines pck esetében meg mindenféle kombinációja az alkatrészeknek, erre utalt.

david9999999 - keress az elmúlt 2 évből olyan cikket, amiben bármilyen módon is szerepel az MS és nem minden ms termék szar fikázás ment néhány embertől (mindig ugyanazoktól). Nem hiszem, hogy találsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. dionusos
2013.08.17. 09:52
[ off ]
Csak kíváncsiságból: a Windows-t fikázók közül hányan használnak NEM crackelt rendszert? Esetleg nem crackelt programokat?
[ /off ]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. thedevelop...
2013.08.17. 10:21
Az alkalmazásokkal kapcsolatos problémák akár ebből is adódhatnak:



A fenti ábrán az látszik, hogy hogyan viszonyul a Windows .NET API -ja a Windows Phone-éhoz. A metszetük azt jelenti, hogy az abba tartozó függvények mindkét platformon hívhatók. A kép alatti szöveg tanúsága szerint azonban kb 11.000 függvény és jónéhány típus nincs (még) implementálva WP-ra.
Forrás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. petXYZW Asagr...
2013.08.17. 11:13
Tehát nincs forrás! Értem.

Hol írtak olyat, hogy mondjuk egy google szóvivő azt mondta...

Én csak microsoftos sírást olvastam eddig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. syriusftw
2013.08.17. 11:44
5hR3kY
Gondold már végig mennyire lehet komolyan venni a fikázásodat, amikor olyanokat írsz, hogy 18 éve ezt használod és mindig is szar volt. Kíváncsi vagyok, hogy milyen más egyéb alternatívád volt az első 12 évben az említett 18-ból és akkor lehet újragondolni, hogy szidni kell a az MS-t az elmúlt 18 évért, vagy hálásnak lenni, hogy egyáltalán tudod mi az a zinternet.

A másik, említed, hogy akkor se vettél volna WP-t ha ingyen lett volna (tipikus hater megnyilvánulás), akkor miért nyilatkozol úgy róla mintha ismernéd?
Tipikus fotelhuszár hozzáállás mindenféle cikkekből nyert információkkal dobálózni, de arra nem veszed a fáradságot, hogy megismert a rendszert, neadjisten ki is próbáld..... és akkor most gondold végig ki az elvakult.

Egy valamiben biztos lehetsz. Azok akik fikázzák a droidot azért teszik, mert volt hozzá szerencséjük (köztük nekem is).Szóval aki WP-s létére androidot fikáz az tapasztalatból teszi. Számomra az optimalizálatlan szar fogalma megegyezik a droiddal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Terror syriu...
2013.08.17. 12:24
Ez a Stockholm-szindróma valamilyen megnyilvánulási formája, hogy ha valamire nincs alternatívád, akkor az csakis jó lehet, és nem lehet rosszat mondani róla? Sőt, hálásnak kell lenni? Mintha legalábbis ez valami jótékonysági intézmény lenne, amely nem pénzért árulja a cuccát, hanem csupa jófejségből. oh wait...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. 5hR3kY
2013.08.20. 06:32
syriusftw: Úgy látom hogy te sem láttál még IBM PC kompatibilis személyi számítógépen kívül egyebet, illetve a Windows-on kívül más operációs rendszert. Az meg hogy az internet fogalmát egyenesen a májkrémszofthoz kötöd, na az az EPIC FAIL! De azért had legyek már szkeptikus! Majd 2-3 évente kiadtak egy operációs rendszernek csúfolt valamit, akkor ezek után én nem fogok rohanni a boltba megvenni a mobil oprendszerüket vakon! Miután meg informálódik az ember, és rájön hogy ez sem feltétlenül a csúcsminőség példaképe, akkor valószínűleg elkerüli a többi termékükhöz fűződő tapasztalatból. Körülbelül 1995-óta nem igazán beszélhetünk szinte semmilyen terméknél minőségről, hanem inkább próbálja az ember a kevésbé sz@r cuccot megvenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Smooth44 5hR3k...
2013.08.21. 07:47
Ne legyél már ennyire egységsugarú

Nem azt mondta, hogy a májkrémszoft talátta fel a zinternettet, hanem, hogy OS nélkül (vagy legyen az csak DOS), csak messziről pisloghatnál, hogy mit is kezdj a gépeddel, mer' a f*szbúkot nem tudnád betőtteni.

Egyébként melyik 2sorosodra gondolsz? (teleregényed 8postban).
Skype probléma? Nem akarom cáfolni, mert tényleg nem volt elérhető 256MB RAM-on.
Ellenben elérhető volt a wildfire-ömre és elérhető volt a Desire-re is. Hát mit is mondhatnék... inkább ne lett volna. A kisebbik telefonon teljesen használhatatlan volt. Elkezdett melegedni a készülék, közben szakadozott a vonal, lehetetlenség volt érdemben voice call-ra használni. (videot nem is szoktam, de ezek után meg se próbáltam volna).
Desire már egy fokkal jobban bírta, de ott is szakadozott, késett, visszhangzott.
Lumia 620-ason viszont hibátlanul fut. Gondolom erre is van valami okos droidos magyarázat
Direkt szarul csinálták meg droidra, hogy mindenki Wint vegyen
(vagy iOS-t, mert ott is remekül fut Nekem... még egy régi vackon is 256MB RAMmal).

A májkrémszoftod azért nem ad ki valamit, mert nem működik 100%-osan. Majd ha megy hibátlanul, akkor mehet ki. Ellenben droidra kihánynak mindent, amolyan tessék-lássék módon, modván a szar is jobb, mint a semmi. (engem spec jobban bosszant ez a megoldás).
Droidra volt ugyan VPN, de katasztrófa. A végén már inkább nem használtam. WP8-ra nincs még, de remélhetőleg az legalább kielégítően fog működni (aztán majd meglátjuk).

Na de mondj még valamit, miért szar a májkrémszoft ezerkileccázkilencvenöt óta, 18éve, amióta a kereket megalkották
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Smooth44 Terro...
2013.08.21. 14:14
Ez meg valami depressziós, világot utáló provokátor megnyilvánulása?

Ha valami nem tökéletes, és nincs rá alternatíva, akkor az azt használó "szenvedő felet" azért csak készteti arra, hogy javítva az adott hibát, előálljon egy jobb megoldással.

Ahogy ezt már itt hallhattuk, 18éve lett volna erre egyeseknek
(Gondolom, ShR3kY-nél napok kérdése a nagy bejelentés)

Én imádom a legtöbb Linux-disztrót is, régen Mandriva párti voltam, de ma már az Ubuntu is igen kedves számomra. Nagyon hasznos, egyszerű, jól kezelhető, kevés energiát igénylő kis oprendszerek, de messze nem tökéletesek.

Talán pont ott vannak előnyei, ahol a Win hátrányai megmutatkoznak. Viszont nagyjából azok sorolhatók fel negatívumként is, amikben meg az ablakos konkurens jeleskedik.

OSX is szuper, hogy gyors, keveset kér és stabil, de az sem váltja meg a világot. Én abból is sok dolgot hiányolok, továbbá (de ez csak a Win-es beidegződések miatt) nem szeretem a kezelőfelületét sem. (aki ezt szokta meg, annak meg a másik nem fog tetszeni - ez nem hátrány, persze).

És Linux, DOS, OS/2 volt már a korai Win-ekkel egyidőben is, tehát lett volna alternatíva. Sokan, akik akartak, éltek is vele, anélkül, hogy fikázták volna a másikat.

Félreértés ne essék, nem vagyok megrögzött Gates-fan, MS hívő vagy társai. 95, 98, ME szériát nem szerettem (bár 98-cal nem volt különösebb bajom).
XP-t bírtam, W7 kedvenc volt, sőt, sokáig használtam otthoni célra Server OS-t is (2003)
Vistát egy hónap próbára feltettem, de dúrtam is le. Jelenleg W8 hozza leginkább az elvárásaimnak megfelelő szintet (a ziccert majd lecsapom inkább én; igen, alacsony a mérce ha-ha), viszont multimediára egy fapados XBMC Ubuntut fogtam be.

Szerencsére a multi-booting-nak köszönhetően másoknak is lehetősége nyílik akár egy gépen is több OS-t használni.
Hétköznapi teendőkre feldob egy linuxot, extra igények esetére (olyan proginak, ami csak Win alatt fut) meg feltesz egy wint. Így kiküszöbölve a kérdés, nem kell tovább szűkölni, nyüszögni és okádni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!