iPon Hírek

Elrajtolt a Radeon HD 7700-as család

Dátum | 2012. 02. 15.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az AMD ma hódító útjára indította Radeon HD 7700-as sorozatú videokártyáit, amelyek a kereskedelem fő áramába szánt megoldások között, a 200 dollár alatti árszegmensben próbálnak majd labdába rúgni. Az új videokártyák érkezésére az elmúlt hetek pletykái alapján már számíthattunk.

HD 7770HD 7770HD 7770













A Radeon HD 7700-asok a 28 nm-es csíkszélességgel készülő, GCN mikro-architektúrára alapozó Cape Verde GPU-t használják. Az új GPU a Southern Islands sorozatba tartozik, amelyből a Radeon HD 7900-as család tagjain helyet foglaló Tahiti GPU már ismerős lehet. A család hamarosan új taggal bővül majd, ugyanis az elkövetkező hetek folyamán a Pitcairn GPU is befut, ami már a Radeon HD 7800-as sorozat tagjain teljesít szolgálatot.

A pici kitérő után térjünk vissza a Cape Verde GPU-hoz, illetve a Radeon HD 7700-as sorozat tagjaihoz. Az új GPU 123 négyzetmilliméteres magfelülettel bír, azaz egyáltalán nem nevezhető nagynak – a korábban szintén picinek aposztrofált Juniper GPU, amely a Radeon HD 5700-asokon foglalt helyet, 166 négyzetmilliméteres lapka formájában érkezett. A pici méret ellenére az új GPU rengeteg tranzisztort tartalmaz: korábban a Junipernél csak 1,04 milliárd tranzisztor állt rendelkezésre, ám a Cape Verde 44%-kal több, 1,5 milliárd tranzisztort tartalmaz. Ez 44%-os növekedés a tranzisztorok számában, ami nem elhanyagolható.


A GPU ugyanúgy a GCN architektúra köré épül, ahogy a Radeon HD 7900-as család tagjainál alkalmazott Tahiti is. A Tahiti-hez képest a Cape Verde 32 helyett már csak 10 darab számítási egységgel (CU) rendelkezik. Az új GPU belsejében így 640 stream processzor, 40 textúrázó és 16 renderelő egység lapul. A memória interfész is átesett némi változáson: a hat darab 64-bites memóriavezérlő helyett ennél az egységnél már csak két darab 64-bites memóriavezérlő áll rendelkezésre, azaz a GPU és az 1 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memória között 128-bites adatsín húzódik. Ettől eltekintve minden újítást megkapott a Cape Verde GPU, amivel a Tahiti is gazdálkodhat: rendelkezésre áll a DirectX 11.1-es támogatás, a hardveres videó kódoló blokk (VCE), a továbbfejlesztett energiamenedzsment és a PCI Express 3.0-s csatolófelület is.

A Radeon HD 7770-es modell esetében mind a 640 stream processzor munkára fogható. A GPU 1 GHz-es magórajelen ketyeg és 128-bites adatsínen keresztül kapcsolódik az 1 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memóriához, amely 4,5 GHz-es effektív órajelen üzemel. A rendelkezésre álló memória sávszélesség 72 GB/s-os értéket képvisel.

HD 7750HD 7750HD 7750













A Radeon HD 7750 már csak 8 darab CU-val bír, ami annyit jelent, hogy a GPU 512 stream processzorral és 32 textúrázóval gazdálkodhat. A GPU és a memóriachipek között ugyanúgy 128-bites kapcsolat húzódik és az 1 GB-nyi GDDR5-ös fedélzeti memória ebben az esetben is 4,5 GHz-es effektív órajelen ketyeg. Fontos különbség, hogy a GPU magórajele ennél a modellnél már csak 800 MHz-es értéket képvisel.

A Radeon HD 7750-es videokártyákon egy dual-link DVI, egy HDMI 1.4a és egy DisplayPort videó kimenet található, míg a Radeon HD 7770-es példányok egy dual-link DVI porttal, két mini DisplayPorttal és egy HDMI 1.4a csatlakozóval érkeznek.

Az újdonságok közül a Radeon HD 7770 159 dolláros, míg a Radeon HD 7750 109 dolláros ajánlott végfelhasználói áron kerül forgalomba. Információink alapján az újdonságok idehaza majd csak a következő hét folyamán tűnhetnek fel a boltok polcain.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

51. nightmare1...
2012.02.15. 13:09
Valami teszt van már róla? Tranyókból kiindulva megverheti az 5770-t?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Warmachine...
2012.02.15. 13:15
Ha nem zavar, hogy német, itt találsz róluk egy elég jó tesztet:
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. jozsefm
2012.02.15. 13:25
Ahogy várható volt a nagyobbik ~~a 6850 szintjén teljesít.
Csak szépen fokozatosan, lesz ár és térköz a 7800-as szériának szépen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. akela91
2012.02.15. 13:29
Mit gondoltok a 7800 -as sorozatnál milyen teljesítménnyel lehet számolni? 6850 vagy esetleg 6950 ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Taragas
2012.02.15. 13:33
Ha azt nézzük, hogy kb a 7770 a 6850 90-95%-os teljesítményét hozza, akkor a 7850 valamivel a 6850 fölé esik, a 7870 meg a 95%-át hozza a 6950-nek. Ez persze javulhat a driver átltal is. De ez csak az én tippem, ahogy én most látom mi várható. Én egy 7790-hez hasonló kártyát várok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. zvigh
2012.02.15. 13:37
Kismillió teszt van már fenn, anandtech, techpowerup, stb, stb, de elmondom a lényeget, a kártyák durván túl vannak árazva, a HD7770-nek a HD6850 konkurenica házon belül, lényegében jobban jársz vele. Majd később talán lemennek az árak, ha az AMD észhez tér.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. akela91
2012.02.15. 13:39
Gondolom a 6950-re gondoltál a végén: "a 7870 meg a 95%-át hozza a 7950-nek."
Nah, ez jó hír, és mit gondoltok, megéri várni a 7870-re ha szeretnék egy 6950 teljesítményű kártyát vagy nem. Tehát milyen áron várható majd, gondolom 300$ (nagyjából a mostani 6950 ára). Lehet, hogy lemegy az áruk az új 7800 sorozat miatt, már ezért megérné várni és a 6950-et venni, vagy hozza a teljesítményt ugyanolyan áron de időtállóbb lesz. Ezen morfondírozok...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. deviant93
2012.02.15. 13:45
109 dolcsi? 7750 viszi a máriót?
Valaki? vélemény?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Taragas
2012.02.15. 13:50
Igen azt akartam, javítottam.
Itt figyelembe kell venni az újításokat(hogy szükséged van e rá), és mennyire számít a fogyasztás. Ha a most megjelent kártya árából indulunk ki, akkor hasonló árazás várható a 7800-asoknál, bár lehet nem biztos, mert a 6900-asok gyártása hivatalosan leállt(nem hivatalosan FirePro kártyákhoz még gyártják a chippet, és a selejtet kínában adják el 6930 néven), így itt nem kell olyan nagy raktársöprés.
7800-as több új ficsőrt is fog tudni, és a fogyasztása is kedvezőbb lesz, de mire sztem annak értelmes ára lesz addigra karácsony lesz megint, ráadásul az idle fogyasztás, mivel a power tunét tudja a 6900-as széria, szintén kedvezp a régi kártyánál. Kérdés mennyire tudsz várni? Meg ha csak a teljesítményre mész minél hamarabb(nem érdekel a ficsőr fogyasztás), akkor ha találsz egy jól árasított 6950-et, akkor nem várnák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Taragas
2012.02.15. 13:55
Jah és igen, a kártyák erősen túlárazottak. Főleg a 70-es végződésű. Mert nem ad annyi pluszt a 7750-hez képest sztem(hogy indokolnák a plusz 50 dodót), és a 6850 szintét sem hozza (bár driver ezen segíthet később). De akkor is inreális a 160 dolcsis ár. Ennek sztem több oka is van amúgy. Ha nem hozza a teljesítményét az előző szériának, akkor egy magas árral raktársöprést tudnak elérni a 6800-asoknál. Később persze kiadnak egy drivert, és leviszik az árát is, de addigra a 6800-asok elfogytak. A másik a piac helyzete. Kisebb kereslet, nagyobb ár, hogy ugyan az a haszon behozható legyen mint eddig. És jövőre ez még rosszabb lesz. Harmadik ugye az újdonság varázsa....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. gab78
2012.02.15. 14:10
Nézegettem a teszteket, és nem vagyok elájulva... van ahol alig gyorsabb az 5770-nél... az ára, őőőőő, na hagyjuk, de érthető a magas induló ár, lehet kapni még 5xxx és 6xxx kártyákat is, azok felé akarják most terelni a vásárlókat, hogy gyorsan eltűntessék az üzletekből... érdekes, hogy egyes esetekben 2db 7770 beéri a 7970-et! Jól gondoltam, hogy valami nem műxik rendesen a 7970 esetében... majd meglátjuk a driverek fejlődésével mi lesz... Én mindenesetre többet vártam a 7xxx szériától, a technikai tudásukkal nincs probléma, de a sebességet tekintve többet vártam... elgondolkodtató Eric Demers távozása is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. gunclub
2012.02.15. 14:11
Nem tudom ti mit vártok, most jött ki ez a széria.Jó hogy túl van még árazva.Egy két hónap múlva szerintem lejjebb fognak menni az árai.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Turai
2012.02.15. 14:31
gunclub

Főleg ha végre az Nvidia is előrukkolna valamivel.
Nem ártana egy kis árverseny...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Nightfury
2012.02.15. 14:34
Megsúgom hogy teljes értékű 7xxx driverek márciusban jönnek.. talán. addig meg úgy ki van rakva hogy akinek annyira kell vegye már.. 7970ről meg nem tudom mit pánikoltok,már 20x lett átrágva hogy perpill minél gyorsabb mennyivel...(a mostani fos driverével.)

az új káryák meg mindig drágák, nem tudom mikorra sikerül ezt felfogni..nem beszélve arról hogy annyi vga van már csak amd téren hogy várat lehet velük épiteni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Nightfury
2012.02.15. 14:37
most nézem, 35 000ft ezen miért sok??2 éve is ennyibe került az 5770..föleg ha lejjebb is megy majd
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. blackconve...
2012.02.15. 15:26
35000Ft-ot teljesen korrektnek tartok egy 7770-ért
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Galanodel
2012.02.15. 15:29
Az nem 35 lesz mire ideér, de tényleg benne van az újdonság varázsa. Ami engem meglepett az a kis hűtő meg az, h nem látok tápcsatit. Persze ez lehet csak nekem újdonság .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Galanodel
2012.02.15. 15:31
Sorry, a 7750-ről írtam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. ptaal
2012.02.15. 15:55
Ez de gáz ! A 4850esem is kb. ugyanennyit tudott majd 4 éve ! Emlékszem 25 ropiért vettem még 2008ban. Csak a directX támogatáson, meg a video dekódoláson reszeltek valamit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Sipikee
2012.02.15. 15:59
Nem tudom, lehet hülye kérdés de ez a 7770-es jobb mint az 5830?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. ThompsoN
2012.02.15. 16:06
Csak azt sokan elfelejtitek, hogy ez 28 nanométeres csíkszélességen készül, vagyis nagyobb esélyed van jelentős tuningot adni neki. Ezekkel a driverekkel pedig így is jó eredmény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. ptaal
2012.02.15. 16:16
A tuningot hagyjuk ki ebből. Autót sem úgy veszel, hogy ááá ezt hova lehet tuningolni. Nézzük meg hová tervezték.
Igazából nem tudják merre menjenek tovább a fejlesztéssel, és ezért csak faceliftre futja, meg fogyasztás csökkentésre, de kérdem én miért költsek el plusz 20+ ezrest amikor évente kb 1k-val fogyaszt többet a régi cucc?
A 4000-es sorozat igazi áttörés volt, azóta csak tologatják a sz@rt jobbra-balra...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. jozsefm Sipik...
2012.02.15. 16:21
Jobb, közel 5850-es teljesitmény:

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. MZperX75
2012.02.15. 16:28

ptaal :

Lüke a 4850-es kari 110W-os TPD vel rendelkezik
új ára 55ezer körül volt
(jó az 120w-130w-nak is) nekem 2 is volt!
Idle fogyasztása csak a 4850 kártyának 65-70W!
Ennek a 7770-nek 75W max fogyasztása,idle pár W-t! De 7750 is már behozza 4850-et!szerintem.
A tény ,hogy 1Teraflopot írtak 4850 ,7770-re meg 1.28T,7750-re 0.87
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Taragas
2012.02.15. 16:40
Itt egy alapvető gond az árazás. Nincs azzal gond, hogy a 4850-es szintjén mozognak. De ez nem is az kategória, mint a 4850 amikor megjelent. Ez egy egyel lejjebb lévő kategória, úgy 35k kéne legyen a 7770, és 30k környéke a kis tesó. Ez az az árkategória. De ha azt nézzük, hogy a 5770-es is elég magas árral kezdett, így ez sem meglepő. Csak amíg eléri az 5770-es jelenlegi árait, addig sokat kell várni.... És ez itt a baja sztem sokaknak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. ptaal
2012.02.15. 16:42
Te a megjelenési áráról beszélsz én pedig amennyiért vettem.

A fogyasztásról írtam már, hogy sztem nem éri meg, bár ki mennyit használja.

Persze az új szabványok bele vannak építve az újba, ez tény, de kíváncsi vagyok a 7750-el lehet-e dx11es gamékat dx11 effektekkel játszani egyáltalán.

Nem azt mondtam, hogy a 7750 nem jobb kártya, persze hogy jobb. Viszont a két kártya alapja u.a. a technológia, és a 4850 óta 4 év telt el. Igazi fejlesztés nem folyik mostanában, csak papírtologatás, szebb nevén facelift.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. gery84 jozse...
2012.02.15. 16:46
És az még csak az XFX teljesítménye ami 1120MHz -en megy a Sapphirnak van egy 1150MHz-es példánya is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Edviiin89
2012.02.15. 17:03
ptaal: A 4850-es egy erős középkategóriás kártya volt. Ezek a kártyák meg belepő szintűek. A 4000 sorozat belépő szintű kártyáihoz hasonlítgassál. Teljesítményben, fogyasztásban és képességekben ég és föld a különbség. Még, hogy nem volt fejlődés?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. uristen
2012.02.15. 17:12
Remenykedek abban, hogy lesz egy nagyon jo 7770-es passziv hutessel es eleg olcson. Be kene egy olyat szerezni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. jozsefm
2012.02.15. 17:29
Sajnos tudomásul kell venni , illetve fel kell készülni rá, hogy a diszkrét VGA-k egyre drágábbak lesznek, mondhatni sokkal nagyobb mértékben emelkedik az áruk, mint a teljesítményük az elődökhöz képest.
Ezen a tendencián tartok tőle jelentősen nem fog változtatni az sem ,ha kijönnek a konkurens kártyák.
Az egyre növekvő fejlesztési és gyártási költségeket, egyre kevesebb eladott példányból kell kitermelni, ez mindkét gyártónak megköti a kezét, az árverseny tekintetében.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. djdanee jozse...
2012.02.15. 17:38
Ez sajnos így van, bár nem tudom, de kétlem hogy a 6970 200k HUF fölötti áron jelent volna meg nálunk anno, mint ahogy most a 7970.
8970 meg majd 250k-n indul
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. MZperX75
2012.02.15. 17:54
az 170ezer inkább

Forint most tudod nagyon erős!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Hyppo
2012.02.15. 19:46
Sokan ódákat zengettek, hogy milyen erősek lesz ezek a kártyák (7750=6850; 7770=6870) azok most csúnyán pofára estek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Georg17
2012.02.15. 19:48
Pfffff.... Hagyjuk már ezt, hogy mennyi volt anno a 4850-es kari! Amikor azt vettem, 283Ft volt 1 liter benzin most meg 430Ft. Ennyi a kártya ára és kész. Jó páran leírták már, hogy miért. Ne gondoljuk már, hogy az AMD-nél mindenki hülye, csak azért, mert a Bulldozer félre sikerült! Senki sem mondta, hogy le kell cserélni a 4850-est. Miért tán az F Astra-t is lecserélted G-re amikor kijött? Aztán meg H-ra?
A gyenge Forintos szöveget is el lehet felejteni. 288Ft volt ma az EURO. 160EURO-nál ez 4EFt különbséget jelent a tavaly nyári 263Ft-os EURO-hoz képest. Ha nincs 46E Ft-od, akkor 42E Ft-od sincs!

Általánosan írtam a véleményem. Akinek nem inge ne vegye magára!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. jozsefm Hyppo
2012.02.15. 20:00
Mert nem voltak tisztában a számozással.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Hyppo jozse...
2012.02.15. 20:11
nem látták a fűtől a fát
Ez van akkor, amikor sokat próbálnak belebeszélni a dolgokba.
De ott volt a spec és senki nem hitte el, hogy gyengék lesznek.... ejejejej
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Taragas
2012.02.15. 22:39
Én igen, már akkor vészmadár voltam....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. kiskoller
2012.02.16. 09:14
Csak én gondolom hogy ezek a karik jól sikerültek? Vársz egy hónapot velük, szépen lemegy az áruk, veszel egy 7770-est és vígan elvagy fullHD-n is akár, kompromisszumokkal. Nem kell a zaj miatt aggódni, vagy hogy bírja-e a táp. Szerintem tökéletes karik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. jozsefm kisko...
2012.02.16. 10:02
Fogyasztásban mindképp. Teljesítményben jószerével annyi a többlet amennyivel az órajel magasabb. Az árakon fog múlni a megítélés, bár az 5770-se volt soha olyan nagyon olcsó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Phantomstr...
2012.02.16. 11:13
Szerintem egyáltalán nem lettek rossz kártyák. Néhol azért keményen oldalba rúgják a nagyfiúkat, pedig még normális drivereik sincsenek. Nem lepne meg, ha nyár elejére javulnának kb. 20-25%-ot. Azért nem árt észben tartani, hogy ez még egy új architektúra. A Fermi is sokat erősödött a megjelenése után.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. gery84
2012.02.16. 11:25
Én csak azt furcsállom hogy a 6850 chipnek a fele a 7770 + fele akkora a bit szélessége és még is teljesítménybe ott van!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. jozsefm gery8...
2012.02.16. 11:32
Nem a méret a lényeg,az architektura ami teljesen eltérő, ráadásul 200Mhz-el magasabb az órajel!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. gery84 jozse...
2012.02.16. 11:35
Ja és 200db shaderrel kevesebben éri el!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. gery84
2012.02.16. 11:52
Én akkor is magméretén csodálkozok:
123 négyzetmilliméteres és sebességbe majdnem ott van a 6850-nél de pár driver után már le is hagyhatja.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. gabrielai
2012.03.20. 13:42
Bocs hogy ide pofátlankodom, de láttam hogy itt sokan nagyon kenik vágják a VGA-kat és szóba került az AMD 4xxx széria is.

Namármost ma rendeltem az iPontól új gépet, a konfig a következő:

ALAPLAP: Gigabyte GA-Z68X-UD3H-B3
CPU: Intel Core i5-2500K 3.30 GHZ
CPU HŰTŐ: SCYTHE Mugen 3
RAM: Corsair 8192 MB Vengeance DDR3 1866 Mhz- CL9 KIT
HDD: WD 2000GB Caviar Green 5400 RPM 64 MB Sata3 WD20EARX
HÁZ: Coolermaster RC-502-KKN1-GP Centurion 5 II
TÁP: Corsair TX 650M (moduláris változat)

Jelenlegegy AMD 6000 X2 procim van (4G DDR 800 Mhz RAM-mal) és egy MSI Radeon 4890 OC 1GB VGA-m, win7 64BiT oprendszerrel) A VGA kártya kissé "megzuhant", mióta 24" monitorom van, ami azt jelenti, hogy 1900x1200-ban a 19" monitorhoz képest erősen vissza kellett vennem az új játékok max beállításaiból (értelemszerűen) de még Starcraft 2 és WoW-ból is valamennyire, hogy ne szaggasson a játék.

A kérdésem az lenne, hogy ilyen durva proci (és RAM) csere után (AMD 6000 X2-höz képest, ami szerintem ki sem használta teljesen a Radeon 4890 VGA-t) esélyes lehet, hogy az új konfig miatt FULL HD-ben már vissza tudom állítani a játékok részletességét? Tehát a régi VGA-m maradna, ahogy látom a kommenteket, érdemes még várni legalább fél évet a 7xxx szériával...)

Válaszotokat előre is köszönöm
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Balucsek gabri...
2012.03.20. 14:48
Milyen monitor az aminek 1900x1200-as a felbontása? nem véletlen 1600x1200-as? mert az 1600x1200-asnál kb 8-10%-kal nagyobb felbontású a FullHD, így jelentősen nem lenne szabad meglassulnia. Esetleg azt tudom elképzelni, és már láttam is rá példát hogy amiatt zuhant meg egy VGA mert 4:3-as monitort 16:10-es képátlójú felbontással használtak, így vagy a VGA vagy a monitor saját átméretező algoritmusa miatt megzuhant a FPS, viszont egy jóval magasabb 4:3-as beállításon is szépen futott.

Ha cserélsz, majd arra figyelj hogy kb a 6790 7770 környéke az az erő amit a 4890 tud szóval szerintem egy 6950 vagy 7800-as darab lenne a legjobb helyette.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. gabrielai Baluc...
2012.03.20. 15:25
Kedves Balucsek!

Dell U2410 monitorom van, 1920x1200, elnézést elírtam.

Samsung 970P monitorom volt előtte, képminőségben döbbenetes, mindent vert a mezőnyben, de most már kellett egy full HD és mivel webshopokat tervezek, nagyon nagy öröm a felbontás beli különbség a grafikai tervezésnél

A lényeg hogy elég sokba kerül most ez a konfig és a VGA igazából elmegy mindennel, a kérdésem leginkább arra vonatkozik, hogy mennyit dob a teljesítményen egy ilyen szintű procicsere.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Balucsek gabri...
2012.03.20. 15:40
Hát játéktól függően szerintem 10-30% között, attól függ mennyire proci igényes az adott játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. gabrielai Baluc...
2012.03.21. 10:43
Köszönöm a válaszodat. BF3 pl. 19" monitoron majdnem kimaxolva ment, a különböző élsíimító eljárásokat vettem csak le, de miután 24"-ra váltottam, totál le kellett butítani úgy meg viszont nem sok értelme van Starcraft II és WoW-ból a korábbi full max beállításokból mondjuk 20-30%-nyi "extrát" kellett levenni és úgy is jól néz ki 24"-on.

Sok helyütt olvastam régen és ez igaz is szerintem, hogy gyengébb procival nem is tud maxon menni a videókártya, állítólag az AMD 6000 X2-nél erősebb proci kellett volna, hogy tényleg minden kijöjjön a kariból. Ezzel a váltással azthiszem ez meg fog történni

A prociba integrált grafikus chip gondolom nem ad hozzá semmit, mert az alaplap elvileg váltogatja annak megfelelően az integrált cuccot meg a VGA-t, hogy mire van szükség, össze biztosan nem adódik a kettő teljesítménye...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. djpot18 gabri...
2012.03.21. 12:48
Hello!

Saját tapasztalatból merítve biztos hogy jelentős különbséget fogsz tapasztalni.Ugyanilyen procim volt 3870el párosítva, azzal még elboldogult.Aztán 4890 Toxic (960/1050) Phenom 955-el.
Egy-két játékot kivéve nem igazán kell lejjebb vennem a beállításokat, Full HD-ban.

Balucseknek igaza van a cserét illetően.Minimum 6950 vagy 7850.Én személy szerint a 7770 és 7850 közöttire várok,remélem az is lesz annyival erősebb, hogy megérje a cserét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gabrielai djpot...
2012.03.21. 13:12
Szia!

Köszönöm a Te válaszodat is. Úgy gondoltam egyébként, hogy még egy fél évet kihúzok a 4890 VGA karival, addig kijön még egy csomó változat a 7xxx szériából és talán az ára is emberibb lesz valamivel. Tudom hogy jól megtekerték a különböző verziókat, tehát anno ami 4850 volt (és 19"-hoz javasolták, FULL HD-hez már nem), az most nem ugyanaz a kategória mint a 7850 (nem csak a technológiai különbségek miatt). Én tippre a 7950-re gondoltam, hogy majd az kellene, utána az is kihúzna 3-4 évet mint a 4890. Olyan 90 ezret még hajlandó lennék költeni rá, ha utána le van tudva jó időre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!