iPon Hírek

Elrajtoltak az AMD mobil Kaveri APU egységei

Dátum | 2014. 06. 04.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD asztali Kaveri APU egységei már nagyon régen bemutatkoztak, a mobil változatok megjelenésére pedig a korábbi információk alapján a Computex alkalmával számíthattunk. Az AMD ma be is mutatta mobil Kaveri APU kínálatát, amely összesen tíz tagot számlál: 7 modell az FX és az A sorozatot erősíti, míg a maradék három a PRO családban foglal helyet. Előbbiek az átlagfelhasználókat, utóbbiak pedig az üzleti felhasználókat veszik célba.
A mobil Kaveri APU egységek alapvető felépítés tekintetében ugyanazokra az alapokra támaszkodnak, mint asztali társaik. Az újdonságok legfontosabb tulajdonságairól az alábbi táblázatok rántják le a leplet:
Az új APU egységek felépítés és architektúra tekintetében megegyeznek asztali társaikkal: az újdonságok is Steamroller processzormagokat használnak, valamint GCN alapú videovezérlővel rendelkeznek. TDP tekintetében természetesen asztali társaikhoz képest diétára fogták az újdonságokat: míg az asztali modellek TDP-je 95 watt és 45 watt között helyezkedett el, addig a mobil példányoknál már 35 watt és 15 watt közötti TDP van érvényben. Ezek a megoldások átlagos noteszgépektől ultravékony noteszgépekig többféle konfigurációban is feltűnhetnek a nem is oly távoli jövőben.
Ahogy azt egyik korábbi hírünkben már említettük, az AMD a mobil Kaveri APU egységeknél alkalmazni fogja az FX jelölést, legalábbis azoknál a modelleknél, amelyek teljesítmény és tulajdonságok alapján kiérdemlik ezt – azaz jellemzően a gyorsabb modellek kaphatják meg az FX előtagot.
Az új APU egységek Mantle API, AMD QuickStream és AMD Steady Video támogatással egyaránt rendelkeznek, sőt, DualGraphics támogatást is kaptak, amelynek köszönhetően egy megfelelő videokártya alkalmazása mellett 49%-tól akár 108%-ig növelhető a rendszer 3D-s teljesítménye. Az új APU egységek az UltraHD (4K) felbontást is támogatják, valamint videó-utófeldolgozás terén is fejlődtek, így az 1080p-s videókat remek minőségben képesek felskálázni 4K minőségűre, ami monitoron és televízión egyaránt lélegzetelállító képminőséget eredményez. A repertoárban a TrueAudio támogatás is helyet kapott, ami a felsőkategóriás mobil Kaveri APU egységek kiváltsága lesz. A mobil Kaveri APU egységekkel szerelt noteszgépek és ultravékony notebookok rövidesen megjelenhetnek kereskedelmi forgalomban.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. skarpeas25...
2014.06.04. 17:58
Ígéretesnek néznek ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. iattilagy
2014.06.04. 18:29
Főleg a 19W-os verziók...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. csabi02
2014.06.04. 19:11
A legcombosabb 35W-os példányra kíváncsi lennék,hogy mit produkál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Taranisz
2014.06.04. 19:28
Ha lenne pénzem akkor egy ilyen alapú lapost vennék, nekem nagyon bejönnek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. PEPEKUL
2014.06.04. 20:10
Teljesen mindegy milyen CPU-l áll elő az AMD, a legjobban befolyásolható CPU-k pont az AMD-k 2 év után szinte a semptron aljára képes süllyedni a tudása, valamiért!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. I.Jozsef83
2014.06.04. 22:52
Olvasom , hogy neked már sikerült is tesztelned és egy Sempron szintjén van .. de nem látom tesztjeid , csak a szemellenzős írásod .
Jah látom : neked teljesen mid1 - AMD nálad befolyásolható ... de mivel is ? Mit értesz befolyásoltság alatt ? Jah és visszafele megy a fejlődés szerinted ? Grat , ezt az előrelátó hozzászólást. De neked megmarad a dögös 2magos Celeron , ami meg már az i3 teljesítményét hozza ugye ? ezekután

IGEN egy ilyen lapost én is bevállalnék , remek teljesítmény és támogatás mutatókkal . Várjuk a terméket s majd teszteket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. atti2010 I.Joz...
2014.06.05. 07:30
Csak a nagy kék létezik a többi használhatatlanan, egyeseknek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Zabalint
2014.06.05. 09:23
Jók lesznek, csak lehessen kapni normális áron normális laptopot, mert az előző generációnál is a laptop kínálat a szűk keresztmetszet (igazából egyedül a HP kínálata kielégítő AMD-s laptopokból).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. csabi02
2014.06.05. 11:29
A gond csak az,hogy kis hazánkban az AMD-val szerelt noti választék=0,meg ha valamelyik még árul is min. A10-el szerelt gépet,akkor tuti,hogy dupla áron árulja,ahhoz képest amennyiért beszerezte...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!