iPon Hírek

Eltérő ütemben ketyeg egyes szöveteink biológiai órája

Dátum | 2013. 10. 22.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Ahogy telik az idő mindannyian öregszünk, bár a kutatók még egyelőre nem tudják, hogy ez pontosan hogyan és miért is történik. A Kaliforniai Egyetem munkatársai most talán egy lépéssel közelebb kerültek ezen kérdések megválaszolásához, felfedezték ugyanis, hogy az emberi szervezet egyes sejtjei és szövetei eltérő ütemben öregednek. Ahogy Steve Horvath, a kutatás vezetője elmondta, az öregedés lelassításához először is módot kell találni annak mérésére. A projekt első négy évét ezért a tudósok olyan biomarkerek azonosításával töltötték, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy általuk megállapítható legyen egy adott sejt kora, és öregedésének üteme. Horvath és kollégái ennek érdekében 51 különböző szövetet és sejtet vizsgáltak meg, összesen közel 8000 mintában analizálva a DNS egyes részeinek metilációs mintázatát. A magzati kortól 101 éves korig terjedő minták elemzése alapján 353 olyan szakaszt azonosítottak a genomban, amelyek metilációja a kor előrehaladtával fokozatosan változik. Ezen szakaszok aktuális állapota alapján tehát elviekben ugyanúgy megmondható az adott szövet kora, mintha egyszerűen megnéznénk a kísérleti alany születési dátumát. Amikor azonban Horvath élesben is tesztelte a biomarkerek alapján kreált „stopper” pontosságát, úgy találta, hogy míg az a legtöbb szövetféleség esetében pontosan együtt ketyeg a kronológiai életkorral, akadnak olyan szövetek, amelyek kilógnak a sorból. A női emlők szövete például jelentősen gyorsabban öregszik, mint a test többi része.

Horvath stopperének eredményei szerint az egészséges emlők szövete 2−3 évvel tűnik idősebbnek a többi szövetnél, amennyiben azonban a minta egy rákbetegből származik, a tumorsejtek közelében található sejtek átlagosan 12 évvel, maguk a daganatos sejtek pedig 36 évvel mutatkoznak idősebbnek a test egyéb sejtjeinél. Ez az eredmény megmagyarázhatja, hogy miért az emlőrák a leggyakoribb tumorfajta a nők esetében, és arra is rávilágít, hogy miért nő meredeken az életkor előrehaladtával bármiféle daganatos betegségek kockázata. A szakértők arra is rájöttek, hogy a stopper nem egyenletesen ketyeg az ember élete során. A születés utáni időszakban nagyon gyors ütem a jellemző, amely aztán lassanként mérséklődik, és körülbelül 20 éves korra áll be arra a sebességre, amely aztán a felnőtt élete során végig jellemző lesz. A kutatócsoport olyan pluripotens őssejteket is megvizsgált, amelyek felnőtt sejtekből lettek újraprogramozva, és gyakorlatilag a szervezet bármilyen sejtje előállítható belőlük. A szakértők legnagyobb meglepetésére ezek a sejtek a vizsgált markerek alapján újszülötteknek számítanak, mintha az átprogramozással együtt a stopper is lenullázódna esetükben. Ez pedig óriási jelentőségű felfedezésnek számít, ami a test biológiai órájának visszafordítására irányuló kutatásokat illeti. A nagy kérdés már csak az, teszi hozzá Horvath, hogy valóban azok a markerek felelnek-e az öregedést okozó folyamatokért, amelyek alapján a stopper működését megállapították, vagy ezek változása is csupán az idősebbé válás egyik következménye.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. David1992
2013.10.22. 13:51
Egészen biztos vagyok benne, hogy ezt a nagy felfedezést már láttam pár éve a Discovery-n.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Ronan
2013.10.22. 14:11
Lehet hogy ti őseitek a fáról másztak le de az én őseim nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. trent
2013.10.22. 15:50
Egyetérek Ronan. A tieid fönnmaradtak rajta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mikej95
2013.10.22. 15:59
Ronan: Jó, hardcore vallásos vagy(nem kérdezte senki), de attól még te is ugyan úgy öregedsz(így nincs értelme a hozzászólásodnak).
trent ott a pont.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Warpath
2013.10.22. 23:45
Én úgy tudom a vízből jöttek ki az őseink.Ronané is .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!