iPon Hírek

Eltérő vállalati igények

Dátum | 2010. 05. 12.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

Egyáltalán nem jó a gazdaság számára a nagyon gyenge forint - állítja Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója. Viszont hozzátette, a gyenge forintnál már csak egy rosszabb van, az pedig a nagyon erős forint. Úgy véli, csak annyira érdemes gyengíteni a forintot, ami mellett fenntartható a stabilitás, ez pedig egy 300 forintos euróárfolyam mellett nem valószínű. Számításai szerint valahol a 270-285 forintos szint között kellene belőni az árfolyamot, e két érték között hosszabb távon is előre lehet tervezni - ez pedig a legfontosabb a gazdaság számára. Sinkó is osztja az exportőr vállalatok általános véleményét: az árfolyam stabilitása sokkal fontosabb, mint maga a szint. Szerinte ehhez megfelelő kamatpolitika is szükséges. Az optimális az lenne, ha a forint-euró árfolyamot 4-4,5 százalékos kamatszint kísérné. A euró-forint árfolyamnál a 265-275 közötti szintet tartja viszont kívánatosnak Gulya Géza, a Mal Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese. Véleménye szerint a társaság érdekeivel egybevágnak a gyengébb forintárfolyamra irányuló törekvések. A tartósan 280 feletti kurzus azonban veszélyes lehet az infláció és a bérnyomás szempontjából.

Az EMFESZ - a cég tájékoztatása szerint - az erős és a gyenge forinthoz is képes alkalmazkodni. Tény azonban, hogy a főként orosz gázt értékesítő gázszolgáltató elsősorban dollárban számol el partnereivel. A cégnél azt hangsúlyozták, most sokkal fontosabb az árfolyamnál egy kiszámítható és hatékony gazdaságpolitika, amely mellett hosszú távra tervezhetnek a vállalatok.

A termékeinek döntő többségét a külpiacokon értékesítő Herendi Porcelánmanukfaktúra Zrt.-nek a jelenlegi gazdasági folyamatokat figyelembe véve idén a 280 forintos euró- és a 220 forintos dollárárfolyam lenne ideális - nyilatkozta lapunknak Simon Attila, a társaság vezérigazgatója. A patinás gyár a viszonylag gyengébb hazai valutában érdekelt, hiszen 75 százalékban külföldi piacokra, az USA-ba, Japánba, Oroszországba, a Közel- és Távol-Keletre, illetve Nyugat-Európába szállítanak. A vezérigazgató hozzátette, exportkitettségük még ennél is nagyobb, meghaladja a 90 százalékot, hiszen a cég hazai márkabolthálózatában értékesített termékek zömét is külföldieknek adják el. Ugyanakkor azt is fontosnak tartják, hogy az inflációt sikerüljön kordában tartani, hiszen növekvő költségek mellett aligha lehet eredményesen gazdálkodni. Mindez a sok energiát használó és több száz dolgozót foglalkoztató Herendi számára rendkívül fontos kérdés.

A pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. számára az infláció további csökkentése, illetve kordában tartása még a forint árfolyamánál is fontosabb - közölte lapunkkal Péterné Marosy Katalin vezérigazgató. A termékeinek jelentős részét idehaza értékesítő gyár hosszú évek óta a folyamatosan emelkedő költségektől szenved a legjobban, miközben árat emelni már jó ideje nem tud. Egy-egy külföldi megrendelés esetén egyébként rendszerint olyan fix áras megállapodásokat kötnek, amivel jórészt ki tudják küszöbölni az árfolyam-ingadozást.

A döntően bérmunkát végző Styl Ruhaipari Zrt.-nél kifejezetten örülnek a forint gyengülésének, hiszen ez több millió forint pluszbevételt is jelenthet havonta - tájékoztatta lapunkat Péter Márta, a Vectigalis Zrt. felszámolóbiztosa. Ráadásul a legnagyobb vevőnek számító Berwintől előre rögzített áron kapják az alapanyagot. Ugyanakkor az infláció elszabadulásának itt sem örülnének, hiszen az jelentősen rontaná a felszámolás alatt lévő s várhatóan rövidesen piacra kerülő társaság versenyképességét. Péter Márta hozzátette, a hazai ruhaipar további költségnövekedést már képtelen elviselni.

A 280 forint körüli euró-forint árfolyam már az egész gazdaság számára kedvező lenne, a devizahiteleseket leszámítva persze - mondta a Napi érdeklődésére Forgács Barna, a Magyar Agrárkamara elnöke. Az elnök szerint az exportorientált agrár- és élelmiszer-ipari vállalkozások mellett a belföldi értékesítésre termelők is jól járhatnának, mivel a gyenge forint fékezné az importáruk, főleg az olcsó hús és tej beáramlását, így jobb tárgyalási pozíciót biztosíthatna a kereskedelmi láncokkal szemben. Emellett segíthetné a még mindig jelentős gabonakészletek eladását is. A szakember még egy mérlegelendő szempontot említett: az eredendően euróban folyósított uniós agrártámogatások esetében is kedvezőbb a termelőknek, ha gyengébb forint mellett állapítják meg az átváltási árfolyamot. Lényegében véve épp az árfolyam-különbözetnek köszönhették a termelők, hogy idén nem csökkentek jelentősen a közvetlen kifizetések.

A szintén jelentős mennyiségű árut exportáló kertészet számára a reális szinten tartott, kiszámítható árfolyam lenne fontos, amivel piacképessé tud válni, bár az ágazat esetében piaconként és termékenként is eltér néha, hogy mi számít ideális árfolyamnak - mondta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács főtitkára. Normális körülmények között ez 280 forint környékén lenne, azonban a görög válság miatt most korántsem optimálisak a feltételek - tette hozzá. A gyenge forint importfékező, a hazai beszállítóknak kedvező hatását a főtitkár is kiemelte.

Erdélyi István, a tavaly 25,5 milliárd forintos forgalmat lebonyolító, termelésének közel negyedét exportáló Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. elnök-vezérigazgatója már inkább a 290-300 forint körüli, kiszámítható árfolyamot tartotta kívánatosnak, mivel így szerinte a magyar cégek sokkal versenyképesebbek, de ami a legfőbb, önfenntartóak lehetnének, és nem szorulnának támogatásokra.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!