iPon Hírek

Eltűnhet a Home gomb a következő iPadről

Dátum | 2016. 11. 30.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Jelentősen átalakulhat a következő generációs iPad Pro táblagép külleme a legfrissebb pletykák szerint. Ez lehet az első olyan iOS operációs rendszert futtató eszköz, amelynek a fedélzetéről lemarad a Home gomb, és ez még nem minden, de ne ugorjunk ennyire előre.
A napokban a MacRumors japán forrásra hivatkozva olyan információkat közölt, amely szerint a következő iPad már csaknem keretmentes dizájnt kaphat. A Mac Otakara által közölt jelentés szerint, ami alkatrész beszállítókra hivatkozik, az Apple egy olyan iPad Pro tervezésén dolgozik gőzerővel, amelynek a kávája minden eddigi modellnél jelentősen vékonyabb lesz. Ez még önmagában nem is lenne hatalmas újdonság, hiszen lényegében minden vállalat ebbe az irányba fejleszti a készülékek dizájnját, az viszont már komoly kijelentés a Mac Otakara részéről, hogy állítólag a Home gomb is áldozatául fog esni az átalakításnak. Ez a billentyű azóta jelen van minden iOS-t futtató Apple termék előlapján, mióta Steve Jobs a magasba emelte 2007. január 9-én az első iPhone-t. A nyomógomb elhagyása lényegében az eddigi egyik legnagyobb változása lenne ezeknek a termékeknek, és a dizájn teljesen új irányt vehetne.
Beáldozható valami, ami lassan 10 éve a szoftver működésében szerves szerepet játszik, a fizikai méret csökkentéséért? A Home gomb nélkül egyebek mellett olyan alapvető funkciókat kellene új módon megoldani, mint például a főképernyőre ugrást vagy a feladatkezelő előcsalogatását. Ezekre persze használhat gesztusokat a cupertinói alakulat, amik manapság már egyébként is egyre többször jutnak fontos szerephez a mobileszközökön, illetve már ott a nyomásérzékeny kijelző is. De egy fontos dolog még ezt követően is a levegőben marad, mégpedig az ujjlenyomat-olvasó, amit az Apple szakemberei a kezdetek óta az ikonikus billentyűzettel ötvöznek. Ha ez eltűnik, akkor a biometrikus azonosítónak is más helyet kell keresnie a tervezőknek; persze ez sem egy lehetetlen feladat, hiszen akár a keretre, akár a hátlapra is átpakolható a szenzor, de az emberek már úgy szokták meg, ahogy van az 2013 óta. A kijelző növekedését lassan már mindenki „megénekelte”, így ennek szinte biztosan van valamilyen alapja, de az egyelőre talány, hogy mégis mekkora kijelzőre válthatja le a jól bejáratott 9,7 hüvelykes átlót a vállalat. A DigiTimes korábban például arról számolt be, hogy 10,1 colos megjelenítőnek adhat otthont a fejlesztés alatt álló újdonság, a KGI Securities elemzője, Ming-Chi Kuo pedig 10,5 hüvelykes megjelenítőről beszélt nemrégiben, a legfrissebb értesüléseink pedig még ennél is nagyobb képátlóról szólnak. A most megszellőztetett pletyka szerint egészen 10,9 hüvelyig nőhet az előlapot kitöltő panel, ami bizony elég nagy jelentőségű előrelépés lenne, konkrétan itt már három centiméterről beszélhetünk.
A Mac Otakara informátora arról számolt be, hogy az újdonság a felületét tekintve maradhat ugyanakkora, mint a mostani 9,7 hüvelykes iPad Pro, ami igazán szép eredmény lenne. Ezen felül az is elhangzik a japán szaklapban, hogy nagyjából 7,5 milliméter vastag házban ölthet majd testet a szerkezet, ami megközelítőleg az eredeti iPad Air méretének felel meg, az iPad Pro 9.7 viszont csak 6,1 mm-es. Az előlap felső részén már nem sokat fog fogyni a keret, ugyanis a FaceTime kamera biztosan maradni fog helyén, alul viszont rengeteg helyet nyerhet az Apple a fenti módosítással. Az iPadet érintő változások mellett új pletyka, hogy a 12,9 colos megjelenítővel szerelt iPad Pro vékonyabb lesz három tizedmilliméterrel, vagyis nagyjából 7,2 mm-re fog lefogyni, az érkező iPad Pro 7.9 pedig hasonló méretű lesz, mint az iPad mini 4. És még azt is rebesgetik, hogy az Apple nemcsak az okostelefonoknál, hanem a táblagépeknél is OLED kijelzőre válthat, méghozzá valamikor 2018-ban.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Gyurkov
2016.11.30. 15:39
Mondok egy jobb ötletet, hagyják ki az akkumulátort, úgy még vékonyabb lehetne a készülék, tápellátás kábellel. Nem trollkodok, ti nem értitek a géniuszt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Terror Gyurk...
2016.11.30. 16:11
Power bank kiegészítő iPower néven? Természetesen a márka hagyományaihoz híven más termékekkel nem lenne kompatibilis.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. RaimiHS
2016.11.30. 17:24
Sőt az Apple logó is váltásra kerül, helyét egy kék és lila LED megvilágítású meggy logó veszi át és új szlogent is kap. "Meggy mert ez Apple ba....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!