iPon Hírek

Ennyit javult egy év alatt a Chrome webböngésző

Dátum | 2016. 09. 09.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Microsoft még júniusban készített egy olyan összevetést, amely arra koncentrált, melyik webböngésző spórol jobban a noteszgépek akkumulátoridejével. A megmérettetést az Edge nyerte, ami az Opera illetékeseinek nem tetszett, ugyanis szerintük nem volt objektív a teszt, így ők is készítettek egy belsős mérést, amiben már az Opera nyert – viszont ennek az eredményeibe is bele lehetett kötni.
A Google Chrome mindkét mérés alkalmával alulmaradt a konkurenseivel szemben, a Google azonban eddig még nem igazán reagált a történetre, most azonban megtört a jég – igaz, a vállalat saját tesztjéből hiányzanak a konkurensek. A Google illetékesei inkább arra koncentráltak, hogy megmutassák, mekkora előrelépés történt fogyasztás terén az elmúlt egy év alatt, vagyis a Chrome 46 és a Chrome 53 között. A teszt alkalmával két azonos Surfacebook noteszgépet tettek egymás mellé, amelyek közül egyiken 2015-ös Chrome 46, a másikon pedig idei Chrome 53 futott. A „versenyzőknek” kifulladásig kellett lejátszaniuk a különböző Vimeo videókat, az eredmény pedig látványos lett. A Chrome 46-os tesztrendszer 8 óra 27 percig bírta az akkumulátoros üzemet, míg a Chrome 53 esetében már 10 óra 39 percig sikerült eljutni, vagyis a fejlődés több, mint kétórányi plusz akkumulátoridőt hozott.
Ez jó hír, ugyanakkor nem ad teljes képet a webböngésző teljesítményéről, hiszen csak egyféle terhelés során mérték össze a régi és az új kiadást, a konkurenseket pedig abszolút kizárták a tesztből – valószínűleg nem véletlenül. A korábbi Microsoft és Opera tesztek alapján a Chrome elég pazarlóan bánik az erőforrásokkal, így akkumulátoridő alapján a mezőny végén kullog, de a fentiek alapján legalább fejlődik. A Chrome csapata folyamatosan optimalizálja a webböngészőt, ami nem csak a legtöbbet látogatott weboldalak kezelésére, hanem az általános működésre is kiterjed. A fentiek alapján videó lejátszás terén látványos előrelépés történt az elmúlt egy év során – reméljük, ez minden téren folytatódik.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

20. Sadenal
2016.09.09. 13:44
Már csak a memóriát kéne, srácok! Házi gépnél nem oszt nem szoroz az a fél watt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Profeta051...
2016.09.09. 15:30
A memória hibát még mindig nem oldották meg. 16GBmemóriából, ha csak a Chrome fut, lazán elmegy 10-11GB, persze ha kilépek a böngészőből majd visza akkor 1 ideig jó. Mindegy....addig marad a firefox
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Asagrim Profe...
2016.09.09. 16:40
Dettó, úgy bepuszil 10-11 gigát, hogy öröm nézni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. ChoSimba
2016.09.09. 22:42
Nálam a 4gigás gépen probléma nélkül megy. Ameddig csak 2gigás volt, addig mondjuk kicsit akadozott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. nyiri
2016.09.10. 10:49
Nálam minden tökéletes, pedig néha 10 ablakban is nyomom a webezést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. alfoldi
2016.09.11. 11:23
Hát nálam alapba ha nem fut semmi csak a Windows szolgáltatások, 1,8 GB ramot eszik. ha megnytom a chromot akkor 2,3 GB-ot, tehát 500 MB-ot eszik a chrome ha csak egy lap van megnyitva, 8 giga ramom van s mindenre elég volt még eddig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. locsalit
2016.09.11. 14:37
nekem 1 bajom van . mégpedig az hogy ha videót nézek akár yt , vagy más beágyazott felületeken az esetek többségében nem rakja ki rendesen fullscreen-be hanem a böngészőn belül rakja ki . És tudom van rá nem 1 megoldás a neten és én szinte mindet meg csináltam és még sem jó . van amikor nem csinálja 1 hétig van amikor minden nap .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Gnor27
2016.09.11. 18:01
Kezdetben használtam vala az IE-t, aztán jött a Tűzróka, majd az opera és amint használhatóvá lett jött a Chrome. Aztán párhuzamosan volt minden, majd utóbb kipróbáltam a Baidu (kínai Chromium alapú) Most pedig kényszerből Edge-t használok.

A Chrome messze a legjobb leggyorsabb és leghasználhatóbb mind közül. A Baidu és az Edge kicsit közelíti de egyáltalán nem ér fel hozzá.
A Firefox pedig kifejezetten egy rakás hulladékként üzemel.

Böngészési szokásaimhoz hozzá tartozik 150-250 megnyitott fül és mellette egyéb programok futtatása mint pl zenejátszó, Word, jegyzettömb, videó letöltők, néha torrent vagy nagyobb játék.

IE: az alapot használom mint alapértelmezett mert sokszor nyitják meg a programok az alapértelmezettet hogy a saját kis szaros honlapjukat mutogassák, vagy program törlés után kérdőívet nyitnak. Erre tökéletesen jó egy beépített alap vacak ami kb semmire se jó csak ütközőfelületnek. Az összeomlott vagy rosszul bezárt böngésző sem rekonstruálható ha az első lapot amin a "visszaállítani az elveszett oldalakat" dolog van telibe bassza valami fos program aminek épp nem beépített egy funkciója hanem honlap linket tartalmaz.

Opera: Nagyon jól használható jófajta kis program kivéve hogy szereti automatán frissíteni magát akkor is ha letiltunk minden ilyent rajta. Kb leszarja. A szinkronizálása egy nem működő kamu. Összeomlás előfordul de nem jellemző. Kiváló kiegészítő böngésző.

Firefox: Régi legenda amiből mára csak a hírnév maradt. Képes 20 ablaktól is berohadni. Alapvető funkciók hiányoznak belőle. Pl nem képes átnevezéssel automatikusan menteni azonos nevű fájlokat. Bár a bővítmények terén fejlődött azért még messze nem Chrome. Szinkronizálása kb nulla csakúgy mint az opera esetében. A feladatkezelőben egyetlen feladatként fut és képes túlzabálni magát a beépülői pedig gyakran rohadnak be. Ilyenkor újraindításig szarakodik vagy nem jól jelenít meg vagy pedig az oldalon egyes részeket elsötétít és késve jelenít meg vagy úgy is hagy. A youtube videókat is képes úgy összecseszni mintha kodek hibásak lennének. Talán egyetlen előnye a chrome-mal szemben hogy nem frissíti állandóan a lapokat, így csak akkor zabál amikor egy lapot kiválasztunk. Bár érdekes módon nem képes megállítani a youtube videókat a nem aktív lapon megnyitáskor mint a chrome. (megnyitás új lapon háttérben és ez mindet elkezdi lejátszani)
Mivel egyetlen feladatként fut a feladatkezelőben (taskmgr.exe) így ha túleszi magát nem lehet apránként lelőni csak egyben és totálisan. Összeomlása gyakori.

Edge: Egy felturbózott IE némi chrome-ból szedett extrával. Nem rossz de semmiképp sem jó. Alapvető hibái vannak és kényelmi funkciók is jócskán hiányoznak belőle. Kb olyan mint egy nyers faragás, egy félkész munkadarab.
Nem képes megőrizni bizonyos adatokat így ha sokáig van a háttérben megnyitva pl egy google keresett kép akkor elfelejti a fájlnevét. Amikor le akarjuk menteni akkor az untitled.png-t akarja névnek adni mint az alap IE. Aztán persze frissítés után ismét rájön hogy a képnek van neve és a kiterjesztése jpg. Persze átnevezni képtelen automatikusan a fájlokat azonos név esetén. Van hogy sok lapnál lassul majd nem akar lapozni a nyilakkal sem. Ez már 20-30 lap esetében is garantált hiba volt eddig is. Bővítményei nem igazán vannak, a beállítási lehetőségei pedig nagyon suták. Pl nem találok rajta "kilépés" parancsot mint a chrome esetében. A CTRL+Shift+T pedig nem érvényes a külön ablak bezárt füleire. Tehát ha véletlen egy egész ablakot zártunk be 5 füllel akkor így jártunk.

Baidu: Sokáig azt hittem hogy méltó Chrome pótlék lesz de szintén tele van hibákkal, hiányosak a funkciói és nem minden bővítmény működik benne. Kínai ezért nem is kellett volna meglepődnöm hogy beszedte a QQ nevű kínai okádék vírust ami rátelepedett mindenre. Kínai írásjelű gombok közül nem lehet eldönteni hogy melyik az "igen" és melyik a "mégsem távolítom el ezt a fost" feliratú gomb. Volt egy kínai telefonom régebben. Szintén beszopta a QQ-t. PC esetében se a hostfájl szűrés se az antivírus nem segített. A könyvjelzőit pedig nem lehet egy az egyben áttenni a Chrome-ba. Szerintem soha többé nem fogom használni.

Chrome: Olyan mint a Windows, a World of Tanks vagy bármi más amit sokan utálnak de szükségük van rá. Vannak hibái de mind közül ez a legjobb. A bővítményeinek se szeri se száma és sok közülük nagyon hasznos. A beállítási lehetőségei egész jók és a szinkronizálása tényleg működik! Egyedül a megnyitott lapokkal van kisebb gondja.
Előfordul fagyás és összeomlás de a lapokat szinte mindig megjegyzi és újranyithatóak. A feladatkezelővel pedig megrendszabályozható ha túleszi magát.
Sajna sok rá a hijacker kategóriájú rohadás amit nehéz leirtani róla. A tab suspender nevű bővítmény pedig sokat segít rajta. A feladatkezelőjében kinyírt oldalak visszaállíthatóak és nem is záródnak be. Hátránya a nagy mocorgás. Szinte mindig dolgozik a háttérben és ha netet észlel akkor újrafrissíti még a nem elért oldalakat is. Jól terhelhető és általában minden működik rajta. sok benne a kényelmi funkció a fejlesztői eszközök pedig sokkal használhatóbbak mint pl másik böngészőkben amikben van, és laikusok számára is értékes funkciókat adnak mint pl reklám törlése, rejtett kép lementése. Az automata átnevező funkciója már alap és a többiekből hiányzik. A lapok korlátlanul újranyithatóak és a böngésző talán a leggyorsabb is.
Szoktam szidni mert van hogy kicseszik velem vagy belassul de a többivel sokkal több a gond, és elég sokat szoktam netezni és a szokásaim eléggé szokatlanok egy olyan felhasználónak aki 5 lapot nyit csak meg egyszerre és fészbúkozik többnyire.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. zjuhasz
2016.09.12. 08:34
átállnék már én is chrome-ra, de egyelőre nem találtam olyan plugint, amivel a könyvjelzőimet kirakhatom bal oldalra, állandóan megjelenítve. 16:9-en tök jól elfér pedig, ezt imádom a firefoxban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. ChoSimba zjuha...
2016.09.12. 08:39
Én is szívtam ezzel, de már megszoktam a hiányát.
Mondjuk kellett hozzá vagy 2-3 hónap, és még ma is könnyekkel küszködve gondolok vissza rá
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Asagrim Gnor2...
2016.09.12. 09:24
A Firefox leírásodból egyáltalán nem ismertem az én Firefox böngészőmre. Jó, Cyberfoxot használok, ami egy Firefox fork, de nálam szintén a 250 fület megütve stabilabb egyetlen processben, mint a Chrome negyvenben, teszi ezt nyolcad annyi memóriazabálás mellett, és olyan szinten testre szabható, ahogy a Chrome soha, miközben szarrámodolva is gyorsabban hozza be a weboldalakat, mint a tetű Chrome.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Terror Gnor2...
2016.09.12. 09:39
Nem képes átnevezéssel menteni az azonos nevű file-okat? Ilyesmire a legelső verzió óta képes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Sadenal Gnor2...
2016.09.12. 09:46
Vivaldi-t is megnézhetnéd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. 5hR3kY zjuha...
2016.09.12. 13:27
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. okostojas0... 5hR3k...
2016.09.12. 13:54
Ajánlasz egy fizetős modult, amit ráadásul még szét is aláztak. Nem igazán tűnik ideális megoldásnak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. 5hR3kY okost...
2016.09.12. 14:40
Nem figyeltem hogy fizetős meg hogy milyen értékeléseket kapott, azt néztem hogy tudja-e azt a funkciót amire kell az emberünknek. Én speciel azzal indítok hogy mindenféle könyvjelző ablakot letiltok, hogy ne is lássam őket, maximum csak akkor amikor szükségem van rá, de az nálam 1-2 havonta van egyszer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. okostojas0... 5hR3k...
2016.09.12. 16:14
Azt értem te hogyan működsz, de ez nem segit az emberünkön Meg az is ok, hogy tudja a funkciót, amire szüksége van. Az már más kérdés, hogy pénzért, ami mingyá' handikeppessé teszi az egészet, arról nem is beszélve, hogy közvélekedés szerint szarul tudja.
Há' akárhogy nézem, ezzel zjuhász ugyanott van mint annakelötte
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. zjuhasz
2016.09.12. 17:03
azért köszi, nézelődök én is, hátha találok használhatót
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Bihus
2016.09.13. 17:35
Azt ugye tudjátok, hogy a foglalt RAM az nem ördögtől való? Vagy mindenkinek még Windows XP-je van?

Addig, amíg nincs belassulási probléma pl. programok váltása között, mindegy, hogy 1 giga vagy 12 giga van lefoglalva a 16-ból...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Asagrim Bihus
2016.09.14. 08:39
Addig valóban minden rendben míg nem kezdenek elhalálozni a programjaim, mert nincs elég memória. Valóban az XP-s időket idézi, hogy ki kell lépnem a böngészőből, mielőtt elindítok egy játékot, vagy bármilyen nagyobb memóriaigényű programot, ebben is rátapintottál az igazságra!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!