iPon Hírek

Érdekes beszélgetés a Linux atyjával

Dátum | 2012. 06. 18.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | IT VILÁG

Linus Torvalds a finnországi Otaniemiben vett részt egy érdekes beszélgetésen, ahol a Linux megszületéséről, a fejlesztés folyamatainak koordinálásáról és a nyílt forráskódú alkalmazásokat fejlesztő közösség előnyeiről beszélt. Az első húsz percben a Linux kereskedelmi terjesztéséről, illetve értékesítéséről is szó esett.

Az idő előrehaladtával a hallgatóság is lehetőséget kapott, hogy kérdéseket intézzen a Linux atyjához. A kérdezők között volt, aki Linus Torvalds programozással kapcsolatos nézeteire volt kíváncsi, de olyan is akadt, akit az érdekelt, hogy a Linux az asztali környezetben miért nem terjedt el, holott eredetileg oda szánták, most azonban minden egyéb területen sikeres, kivéve az asztali számítógépek szegmensét. Az egyik kérdező arról faggatta Linus Torvalds-ot, hogy érzése szerint az elmúlt évek során miben és mennyire változott meg ő maga - itt fény derült arra is, hogy manapság mivel foglalatoskodik a Linux atyja. Szóba kerültek a licenceléssel kapcsolatos kérdések is: az egyik kérdező arra volt kíváncsi, hogy Linus Torvalds ma milyen licencet választana a Linuxhoz, ha most kezdene hozzá a Kernel elkészítéséhez.
 


A beszélgetés vége felé - nevezetesen a 48. perc kezdete után nem sokkal - egy hölgy arról panaszkodott, hogy két évvel ezelőtt vásárolt, Intel IGP-vel és Nvidia videokártyával egyaránt ellátott noteszgépénél rendkívül problémás volt az Optimus technológia beüzemelése, ami a hardvergyártó és a nyílt forráskódú szoftverek fejlesztői közötti együttműködés nehézkességére vezethető vissza. A hölgy aztán nagyjából fél évvel ezelőtt sikeresen beüzemelte az Optimus technológiát Linux alatt - elmondása szerint ennyi idő múlva érkezett meg a technológiához a teljes támogatás. A probléma ugyan megoldódott, de a kérdező azért kíváncsi volt rá, hogy Linus Torvalds miként látja a helyzetet.

A Linux megalkotója válaszában rendesen kiosztotta az Nvidiát. Elmondása szerint a cég a hardvergyártók között az egyik legrosszabb együttműködőnek minősül, ami szomorú, hiszen a vállalat a Linux-szal nem csak az asztali számítógépek, illetve a noteszgépek, hanem a mobil eszközök piacán is kapcsolatban van. A mobil eszközök piacán - az okostelefonok és a táblák szegmensében - egyre több olyan Android mobil operációs rendszert futtató megoldással találkozhatunk, amelyek Nvidia alapokon nyugszanak, így az Nvidia számára üzleti szempontból is egyre fontosabbá válnak majd a Linux alapú platformok. Válaszában a Linux atyja egészen odáig merészkedett, hogy egy, a kamerába mutatott, mindenki által jól ismert egyezményes jellel is nyomatékot adott nemtetszésének. Persze Linus Torvalds gyorsan azt is hozzátette, hogy egyéb vállatokkal sem hibátlan a helyzet, már ami az együttműködést illeti, viszont sok jó példát is tud mondani. 
 

Akit érdekel a teljes, picivel több, mint egy órás beszélgetés, a fenti videó segítségével megtekintheti.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

19. Juliska
2012.06.18. 20:12
Igaza van Linus Torvaldsnak. Rémálom lehet debugolni bináris driverre. Nem tudom ki volt az az észlény, aki zártra rakatta az NV Linux támogatását, de igazi idióta volt. Bármilyen hibajelentés érkezik a disztribúció fejlesztői felé, aminek köze lehet a zárt NV driverhez, akkor azt ki sem elemzik, mert open driver nélkül lehetetlen megállapítani, hogy a driverben, vagy a Linuxon belül máshol van a hiba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. stranger
2012.06.18. 22:40
Mekkora arc azért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. madcaptain
2012.06.18. 22:41
Szerinted nincs tele az nvidia driver lopott kódokkal?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. CyberPunk6...
2012.06.18. 23:17
Én nem tudom, nem követem a témát, azt viszont el tudom mondani, hogy linux alatt hatszor annyi munka beállítani az nvidia vgakat, mint az amd-ket. Ez a személyes tapasztalatom. Az nv driverekkel nem akarta sosem elfogadni a beállításokat, mindent kézzel kellett beszerkeszteni lekapcsolt guival, parancssorban szerkesztett fájlokkal. Nagyon imádtam.
Amdvel azonnal engedte beállítani amit akartam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. rieper
2012.06.18. 23:28
Mikrobi ezt így hogy? Letöltöd az sh-t (amd driver az amd honlapjáról) és kb ./file.sh -runinstaller parancsal felnyomod a legújabb drivert catalystostól, forgatni és buildelni sem kell, csak next, next-et nyomogatni windows módra...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. hakosh2
2012.06.18. 23:56
Mikrobi: azért csak nem kéne leborulni egy cég előtt, amiért hajlandó kiadni egy hiányos drivert. Az Nvidia nem támogat egy rakás dolgot Linuxon és egyáltalán nem segít azoknak, akik elvégeznék a munkát helyette. Szóban persze nagyon fontos nekik a Linux, viszont a drivereken nem ez látszik (pl az Optimus hiánya). Ez azért gáz, mert a Linux Foundation tagja és a cég jövője függ a Linuxtól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. patrik2991
2012.06.19. 00:12
hakosh2: válts oprendszert
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Oggy
2012.06.19. 07:08
rieper: majd megszokod itt. mikrobinak minden témához van valami mondanivalója, az, hogy faszság vagy nem, az mindegy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. FeherErno
2012.06.19. 07:47
Kétlem,hogy Nvidia jövője a Linuxtól függene DD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. gilberto20...
2012.06.19. 07:48
Meg a windowsos tamogatas sem 100%-os ld. TDR-hiba. Erre keptelenek, akkor linuxon mi lehet... Mindegy az en nvidia karim megy a levesbe, pont emiatt a hiba miatt. Az AMD-s driverekkel meg kartyakkal sosem volt ilyen bajom...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. redoxi
2012.06.19. 08:31
ezt , csak azért nyilatkozhatta mert nem használt még AMD kártyát linux alatt nekem a 6850-el nem igazán akar müködni a linux , elötte volt egy 9800GT-m azzal tökéletesen ment ....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Gyurkov
2012.06.19. 09:00
Látjátok Windowson nincs semmi probléma a driverekkel. Igaz a minőségnek ára van, de megéri!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Azrael
2012.06.19. 09:01
FeherErno:
Márpedig ez így van, hiszen a bevételeik jelentős részét a HPC szegmens jelenti, ami megsúgom jellemzően Linux alapú szuperszámítógépeket jelent.

A többi videokártya gyártó meg legalább támogatja a nyílt forráskódú drivereket az nVidiával ellentétben.

Az egyik előző hozzászólásban említett HD6850-ez pedig van már eszközmeghajtó, csak az egyik legfrissebb bináris driver kell hozzá az AMD weblapjáról.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. bszoke88
2012.06.19. 09:26
azért jobban örülnék, ha abban a korban születtem volna, mint ő, mert most biztos jobban tudnék programozni...

#9
+1

#13
ez ugye csak vicc?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. hakosh2 Feher...
2012.06.19. 09:32
@FeherErno: kétled? az nVidia jövőjében hol kap szerepet más oprendszer? Mert a HPC vagy a mobil szegmensben biztosan nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. gtr222hun
2012.06.19. 09:35
Jó fej a csávó, egyetértek vele
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Humbuk
2012.06.19. 13:15
sajna tapasztaltam én is a helyzetet Nv-vel linuxon.Nyomorult linux hiába rakja fel bármelyik drivert, a végére mindíg "Unknown vga" lesz
Nekem a programozás miatt kellett az ubuntu, mert suliban csak az van... de Brrrrrrrrrr. utálom

Ez nem elvakult windóz mánia, egyszerűen még leendő mérnök szemmel is tele van logikátlan dolgokkal (Majd egyszer ha elég lelki erőm lesz hozzá, talán megtanulom )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Zabalint
2012.06.19. 16:16
bszoke88:
"azért jobban örülnék, ha abban a korban születtem volna, mint ő, mert most biztos jobban tudnék programozni..."

Viszont nagyobb eséllyel ha abban a korban születtél volna, egyáltalán nem tudnál programozni, mert 20-25 éves korodig nem jutottál volna gép közelébe, és más szakmát/hobbit választottál volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. feher.agos...
2012.06.21. 11:33
én abba a korba és abba az országba születtem volna szívesen. mondjuk lennék Nils Torvalds
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!