iPon Hírek

Érdekes koncepciójú energiabank a Sony-tól

Dátum | 2012. 05. 29.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Sony ezúttal az okostelefonjai túlélését segítené ebben az energiaéhes világban. Egy olyan hordozható akkumulátorral készül előrukkolni, melyet nem csak otthon, hálózati áram segítségével tölthetünk majd újra, hanem szinte bárhol.

A csomag lényege a kézi töltő. Ezt különösebben már senkinek sem kell bemutatni, pont úgy működik, mint egy kurbli, és az energiabankunkra kötve folyamatosan tölti azt, ha tekerjük. Persze hatalmas technológiai vívmányra senki ne számítson, minden egyes milliamperért keményen meg kell majd dolgoznunk, ha már merülőben van a telep. A Sony állítása szerint a kézi generátort 3 percig kell nyüstölni, hogy egyetlen percig telefonálhassunk, de ha ugyanennyi ideig szeretnénk az interneten ténykedni, akkor már 5 percen át kell tekernünk.


De ne feledkezzünk meg a feltöltendő akkumulátorról sem, hiszen ez sem nyújt rossz teljesítményt már önmagában sem. Összesen 4000 mAh tárolására képes a gyári adatok szerint, ami szinte minden okostelefon mellett két teljes feltöltésre adhat lehetőséget. A töltés természetesen szabvány USB csatlakozón keresztül történik majd, ami igen magas kimeneti árammal rendelkezik, így például egy Xperia arc HD (1500 mAh) feltöltéséhez 130 perc is elegendő a vállalat szerint.

A Sony CP-A2LAKS a felkelő nap országában mutatkozik majd be kereskedelmi forgalomban elsőként, persze ez nem is csoda, hiszen az ilyes fajta dolgokra nagy fogékonyságot mutatnak a japánok, és eleve ez a hazai piacuk. A gyártó tervei szerint június 20-án kerülhet forgalomba a szerkezet, az ára pedig 8000 japán jen lesz, ami nagyjából 100 dollárnak felel meg.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. dfsz34
2012.05.29. 15:06
Ha lenne egy olyan verziója, amelyik gyúrásra is használható lenne, mondjuk egy teleszkópos fél méteres karral, akkor már lenne értelme

Még sokat kell ezen fejleszteni, ha tényleg ilyen a hatékonysága, hogy egy húszperces telefonás érdekében tekerhetem egy órán keresztül.

Napelemes töltő miért nincs hozzá? Azért annak több értelme lenne, kirakom a napra és töltse fel. Ha nincs nap, maximum akkor tekerek egyet.

Kirándulásra, horgászatra ettől független lenne értelme szvsz, mert még ha sokat is kell tekerni, de nem teljesen tehetetlen az ember, ha lemerül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. deadsnow44
2012.05.29. 15:13
Rakhattak volna rá még egy szélgenerátort és pár napelemet is. És a kezed melegéből is nyerhetne energiát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. crowly
2012.05.29. 15:19
Inkább csinálnának egy olyat amit nehezebb tekerni mert van benne áttétel, de rövidebb idő alatt tölt ennyit. Szívesebben erőlködnék 1 percig minthogy 5 percig lazán tekerjem.
Esetleg lehetne bicikli pumpával egybe épített. Azzal jó nagy erőket ki lehet fejteni egy ilyen kis kézi vacakhoz képest.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. dfsz34
2012.05.29. 15:21
SMS elküldéshez hány percig kell tekerni?

Az a bajom, hogy az én telefonomnak 1 percig tart, amig elindul, igaz nem is SE. Lehet váltanom kéne? Kéne lendkeres, mágneses fékezésű gyúrásra használható verzió, hogy vasmarkom és kötélizmaim legyenek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Szefmester
2012.05.29. 16:41
Kerékpárosoknak meg lehetne dinamós töltő... vagy kinetikus töltő, ha rázod akkor tölt. ha zsebben van és ülsz pesten a buszon máris töltöd, ha kocogsz máris töltöd, ha a lábadon van és tekersz máris töltöd. Ha csak sétálsz máris töltöd. A sima kurblizásnál lényegesen kényelmesebb még ha nem is olyan hatékony. De az ember többet mozog (jó esetben) mint amennyit kurblizna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. HUFEUR
2012.05.29. 17:07
Szerintem jobb lenne, ha otthon fel lehetne tölteni egy 4-5 ezer mAh-s aksit, azt bedobjuk a táskába és egy USB kábellel feltöltenénk akárhol is vagyunk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. freyr
2012.05.29. 20:06
"A Sony állítása szerint a kézi generátort 3 percig kell nyüstölni, hogy egyetlen percig telefonálhassunk, de ha ugyanennyi ideig szeretnénk az interneten ténykedni, akkor már 5 percen át kell tekernünk."
Azért valami mechanikus rásegítést beletehettek volna, hogy nehezebb legyen tekerni, de legalább fél perc elég legyen pár százalékhoz.

Kérdés: mekkora a hatékonysága? Mármint a tölthető akkunak.

Szefmester: nekem úgy rémlik biciklikhez már van valami hasonló... na nem dinamós, hisz az egyenáram.

HUFEUR: még 20.000-es is van. Persze az ára nem 20.000 Ft.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. zord01
2012.05.30. 16:59
Ezt az elmebeteg baromságot...

Ahelyett, hogy seggbe rúgnának pár mérnököt, és energiatakarékosabbra terveznék az okostelókat. Mondjuk annyira, hogy ne merüljön le fél nap alatt. Akkor nem kéne a buszon kurblizni...

Elmebeteg világ!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!