iPon Hírek

Érdekes új MacBookok a láthatáron

Dátum | 2008. 10. 09.
Szerző | Gabriel
Csoport | NOTEBOOK

Nagy eseményre készül az Apple: október 14-én tartanak egy rendezvényt, amelynek keretében várhatóan a legújabb MacBook és MacBook Pro modelljeiket teszik majd közszemlére; a helyszín természetesen a cég Cupertino-i főhadiszállása lesz.


Remélhetőleg a bemutató alkalmával fény derül majd egyebek mellett arra is, hogy valójában mi is az a bizonyos "Tégla" néven emlegetett nagy újdonság, amiről jó ideje köröznek már a legkülönfélébb találgatások; egyesek egy újfajta gyártási eljárásra tippeltek, megint mások a legkülönbözőbb hardverújításokra, de még az az elképzelés is felmerült, hogy egyszerűen csak "Windows-zúzó" lesz az új gép.

A legtöbb jel azonban arra utal, hogy valóban a gyártási eljárás terén bújik meg ez a bizonyos újítás, amelynek lényege, hogy a gépek burkát egyetlen alumíniumtömbből vágják ki, lézeres vezérléssel - ami egyrészt költségkímélőbb az eddigi eljárásoknál, másrészt pedig valószínűsíthetően a burkolat is jobb minőségű lehet, ha kevesebbet kell utólag hajtogatni-módosítani rajta.

Legfrissebben pedig még az a hír is felmerült, miszerint várható lesz egy olyan, valószínűsíthetően 13 hüvelykes MacBook is, ami mindössze $800-ba kerülne majd (bár egyes elemzők reálisabbnak találják a $999-et). Adott tehát sokféle lehetőség, és rövidesen kiderül az igazságuk is - plusz vélhetőleg pár váratlan újdonság is.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. bszoke88
2008.10.09. 21:58
vissza a cikkhez
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Alvin_ti42...
2008.10.10. 09:46
azóta 899 dollárra tippelnek, mint kezdőár, de ha ennyiért alumínium Macit kapunk majd, akkor zsír. Ha az nVidia-s pletyka igaz lesz, akkor sajnos nV chipsettel várhatjuk ezeket a cuccokat, én jobban örülnék az Intelnek. A Brick az új eljárás fedőneve. Programtámogatás meg vicc, hogy nincs, hogyne lenne...ezt a hsz-t is egy iMac-ről írom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Alvin_ti42...
2008.10.10. 10:29
Igen, fut a Safari az Aperture, a Photoshop és az iWork mellett, mert a raw fotóim utómunkáját csinálom és készülök a következő notis cikkre. Ha ennyire utálod a Mac-et, ne vegyél ilyen egyszerű
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Alvin_ti42...
2008.10.10. 11:21
Tökéletesen működik hónapok óta a BootCamp, a Windows XP-m is eredeti, amit rátettem. Engem nagyon érdekelne az a komolyabb feladat, ami szerinted Windows-os egyértelműen gyorsabb, mint OSX-en. Az is érdeklne, hogy melyiken milyen programmal próbáltad ezt a feladatot elvégezni. Nem kötekedés, tényleg érdekel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Alvin_ti42...
2008.10.10. 13:53
asimov007: a négyszeres árkülönbséget nem igazán értem. Az iMac először is a merevlemezt leszámítva notebook alkatrészekből épül fel, amelyek alapból drágábbak az asztali változatoknál, mivel kisebbek, kevesebbet fogyasztanak, stb. Ráadásul az iMac-ben a leggyorsabb mobil Core 2 Duo-k (2,8-3,06 GHz) vannak, amelyek nem két fillérbe kerülnek. A kijelző a burkolattal együtt kb. 200k, hiszen egy 24"-os S-IPS cuccról beszélünk. Tehát ha a 400k-ból levonom a 200 ezres kijelzőt, akkor a maradék 200 ezerből 50 ezer a szoftver az OSX-szel együtt, tehát 150 ezerbe kerül maga a hardver a TFT-n és a burkolaton kívül. Egyáltalán nem érzem elszállt árnak, ha az ember összeadja hogy jön ki. Érdekes a PC-sek valahogy mindig elfelejtik hozzáadni a konfighoz a legális oprendszer árát (20-30k)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Alvin_ti42...
2008.10.10. 15:36
A Mac Minivel semmi probléma nincs, csak a videokártya gyenge meg a vinyó lehetne gyorsabb. Nem tudom miért kell flame-et generálni...Én sem venném meg a mostani Miniket, mert nekem HD filmnézésre kéne, arra meg nem jó.

Kijelző témában szerintem nagyon rossz emberrel húzol újat, ezt nem felvágásból mondom, csak elrettentésnek szánom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!