iPon Hírek

Érkezhet az ubuntus Meizu MX4

Dátum | 2014. 11. 28.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Egy stratégiai együttműködés keretében az Ubuntut fejlesztő Canonical, valamint a kínai Meizu összefogott, és a fejlesztők munkájának hamarosan kézzel fogható eredménye is lesz. Ha minden jól megy, rövidesen elkészülhet az a Meizu MX4, ami már az Ubuntu Touch operációs rendszert futtatja. A Meizu és a Canonical partnerkapcsolata egyébként már egyáltalán nem újkeletű dolog. A két vállalat már dolgozott együtt, de mostanáig csak a demonstrációig jutottak el. Az idei Mobile World Congressen például kiállították a Meizu MX3-at, amin az aktuális Ubuntu Touch teljesített szolgálatot, az a telefon azonban végül ilyen formán nem került a boltok polcaira. Ezúttal, ha hihetünk a feleknek, nem állnak majd meg itt, és az MX4-gyel továbblépnek.
A megállapodás szerint az Ubuntu ráadásul a Flyme OS által nyújtott extrákkal is el lesz látva. A Meizu ráadásul igen jó viszonyt ápol az Alibabával is, ami amellett, hogy meghatározó szerepet tölt be a kereskedelmi életben, rengeteg felhő alapú szolgáltatással is rendelkezik. Ezeket pedig a Meizu aktívan használja is a Flyme OS-en keresztül, és vélhetően az Ubuntu érkezésével követve a Canonical is az Alibaba szolgáltatásaira hagyatkozhat. Az Ubuntunak egyébként ez a projekt kiemelten fontos, ugyanis hiába dolgoznak már évek óta az okostelefonok és a táblagépek felé nyitáson, mostanáig semmilyen kézzelfoghatót nem sikerült alkotniuk. Pedig nagyon is érdekes lenne a koncepciójuk. A Canonical elképzelése az lenne, hogy egy olyan készüléket alkossanak, ami ki tudja szolgálni a felhasználót az élet minden terén, bármilyen platformra is legyen éppen szüksége az adott személynek. Az Ubuntu Touch elvileg futtatna minden olyan programot, amire egy asztali számítógép, egy noteszgép vagy egy okostelefon esetében szükség lehet, és a mobilt, amelyen mindez rajta lenne, elegendő lenne csak dokkolni az éppen szükségesnek vélt környezetbe. Így az emberek a munkahelyükön megkezdett munkafolyamatot egyszerűen tudnák otthon folytatni, de akár még a hazaút során is. Az állványába helyezett telefonhoz kapcsolódik monitor, billentyűzet, valamint egér is, így kényelmes lenne használni, és természetesen a dokkolást követően megváltozik a felhasználói felület az asztali Ubuntunál megszokottra.
Meizu MX3 és az Ubuntu Touch
A pontos részletek egyelőre nem tisztázottak. Az is elképzelhető, hogy nem egy mezei MX4 kapja majd meg az Ubuntut, hanem egy felspécizett hardvert készítenek erre a célra. Az új operációs rendszerrel ötvözött okostelefon valamikor 2015 első negyedévében kerülhet bevetésre, és jelen állás szerint úgy fest, hogy Kína mellett akár Európában is elérhető lehet.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. pepeno1
2014.11.28. 12:09
A Canonical ötlete tényleg jó volt, de húzzák már egy ideje a mobil OS megjelenését, mint a rétes tésztát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. chris-v
2014.11.28. 15:17
Pont jó lenne ez a rendszer a Morotola Atrix 2 telefonomra

Egyébként tényleg, vagy már 2 éve megloboktatták ezt a rendszert, azóta meg semmi kézzel fogható!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. istvankiss...
2014.11.28. 18:50
No igen. Ez az ubuntu touch már csak olyan mint a világbéke, jól hangzik, sokat beszélünk róla, de nem látjuk hogy lenne belőle valami. Ez a dokkolós dolog nem egy elvetélt ötlet, csak nekem mindíg alegutóbb ubi telepítéseim jutnak eszembe, amikor is újraindítás után rendszeresen azt kaptam üzenetben, hogy "elnézést kérünk,az ubuntu belső hibát észlelt". Ezt mobilos platformon nem illik eljátszani, mert ott nem lehet majd azt mondani, hogy próbálj ki egy másik disztrót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.11.28. 20:09
Érdekes, mert é Ubuntu 8.04 óta nem futottam bele semmilyen komolyabb hibába. Szerintem vagy a vasad, vagy a kiírt képfájl volt hulladék. Egyébként kurva nehéz kiadni egy OS-t, ha nincs mire kiadni azt. Fix, hardvert biztosító partner nélkül hiába van egy jó rendszere Ubiéknak ... Ezért is csináltak egy saját telefont, de az olyan lassan haladt a mterializáció felé, hogy mire tényleg tömeggyártású lehet(ne) már kb End of Life hardverekkel és közepes protokollokkal operálhat(na). Pedig ez egy baszott nagy lehetőség lenne arra, hogy megtörjék a droid hegemóniát. Centralizáltan lehetne a Landscappel optimalizálni/menedzselni egy egész hálózatot. Kész is a central mobile repository for Ubuntu, csak egy fika frontend kell és good bye Google Play ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Tibike1993
2014.11.28. 21:00
Most azon gondolkodom, h halott e ez a rendszer. Szerintem bőven elég az a pár os mobilra, ami van. Való igaz, a droidnak túl nagy a dominanciája, de azt nem ezzel fogják megtörni. Akinek WP van, és szereti is, kétlem, h fog váltani. Esetleg droid oldalról tud pár ember elfordulni ide, aki utálja a csempéket, nem akar hypeolt almás lenni, és a droiddal nincs maximálisan megbékélve. A BB-t ne nagyon keverjük ide, örüljünk h van még egyáltalán. Próbálkoztak ezzel a Firefoxos OS-el is, nem sok értelmét láttam. Most a Samsung is próbálkozik a saját rendszerével, de egyértelműen látszik, h nem ebben látja a jövőjét, csak egyfajta próbálkozás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. istvankiss... tmiki
2014.11.28. 21:35
Való igaz, hogy a vassal lehet a hiba, mert a lemezkép az eredeti ubis iso. Települ, örül magának, megkezdi a frissítéseket, telepíti, aztán egyszer csak vagy a betűmérettel kínlódik, vagy hibaüzenetet küld, stb. Isten látja a lelkem, rajtam nem múlik. Napokat kínlódtam, hogy fix hálózati mappa ikonokat tegyek az asztalra NAS-ról, amikre ha rákattintok,akkor egyből nyílik jelszó nélkül a mappa. nem kis fáradtság fstab-ot szerkesztgetni minden előzetes ismeret nélkül, aztán mindezen munka gyümölcsét megölte azzal, hogy a vlc szarul játszotta le a filmeket. W7 vissza, mappa ikon 3-4 kattintás, vlc simán megy, apróságok... Lassabb-lassabb, de türelmet gyakorolok. Apropó: szerinted, ha normál felhasználó meglátja majd a linuxos fájlrendszereket, akkor elsőre bele fog szeretni? Szurkolok nekik, de nem lesz könnyű menet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Tuttu
2014.12.01. 07:12
Az MX 3 egész jó árban van. Majd ezt is meglesem. Tetszik!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!