iPon Hírek

Érkezik az érintőkijelzős iMac?

Dátum | 2010. 10. 03.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Apple iMac családja hamarosan érintőkijelzővel ellátott tagokkal bővülhet, amennyiben helyesek az ipari források információi. A gyártó egyik szabadalmával kapcsolatban augusztus folyamán szivárgott ki a lent látható kép, amely akkoriban arra engedett következtetni, hogy az Apple a nem is oly távoli jövőben érintőkijelzős iMac-et dob piacra. Most friss hírek érkeztek, amelyek alapján már lassan biztosra vehetjük, hogy érintőkijelzős iMac-en dolgozik a cég.


A DigiTimes beszámolója szerint a Sintek Photronics már el is küldte az első mintapéldányokat a fent említett konfigurációhoz készített kapacitív érintőkijelzőkből. A Sintek Photronics új érintőkijelzői egy friss technológiával készülnek, amelynél az érintő érzékelő az üvegbe integrálva foglal helyet. A hagyományos érintőkijelzők ezzel szemben háromrétegű "szendvics" felépítéssel rendelkeznek: külön réteget képez az LCD panel, az érintő érzékelő és az üveglap-borítás. Az iMac várható specifikációival és dizájnjával kapcsolatban egyelőre nem szivárogtak ki információk, mindössze annyi tudható, hogy a friss készülékek kétféle vezérlési módot biztosítanak majd a felhasználók számára, amelyek között könnyedén lehet majd váltani. Az egyik mód egér alapú vezérlést és nagy felbontást, míg a másik érintő-vezérlésen alapuló felhasználói kezelőfelületet és alacsonyabb felbontást kínál. Ez utóbbi módot akár az iOS-nél alkalmazotthoz hasonló felhasználói kezelőfelület használatával is meg lehet valósítani.

Az érintőkijelzők egyébként igen hatékony vezérlést biztosítanak, ha okostelefonokról és tábla konfigurációkról van szó, ám az asztali gépek esetében már nem tűnik ennyire izgalmasnak a koncepció. A kiszivárgott szabadalmi dokumentumokon látható felépítésnek köszönhetően az új iMac mégis vonzónak tűnik, itt ugyanis a kijelzőt könnyedén kényelmes pozícióba mozgathatjuk.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

51. refpako
2010.10.03. 11:37
remélem lesz belőle valami.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. axe
2010.10.03. 12:06
na +1 mm vastag érintőpanel 1-2 finomhangolás a rendszerben, pár + kábel és kész a 2x annyiba kerülő gép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. gebana
2010.10.03. 12:44
axe: valahogy úgy lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. Intrepid
2010.10.03. 13:16
Ezt most nem értem tehát van egy alapjáraton túlárazott szemétdarab ala bármi ami apple ehhez hozzátesszük a hazugságaikat hogy jajj de mennyivel gyorsabbak a cuccaik mint a kokurencia miközben a szoftverük pocsék a hardware pedig ugyanaz mint amit a többi gyártó használ és még érintőképernyővel erölködnek?

Csak nekem nem tűnik logikusnak semmi amit az apple csinál?Előbb rakjanak össze normális szoftvert aztán gondolkozzanak el a túlárazásaikról és gyártsanak elfogadható minőségben utánna kéne érintőképernyővel vakítani a sok tudatlant.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. krisztianb...
2010.10.03. 13:48
Intrepid: ezt most kérlek magyarázd el a fanboyoknak is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. lackoo1111
2010.10.03. 13:52
Előbb rakjanak össze normális szoftvert aztán gondolkozzanak el a túlárazásaikról és gyártsanak elfogadható minőségben utánna kéne érintőképernyővel vakítani a sok tudatlant.

Ez a kifogásod a sok amerikait,főleg a fiatalabb korosztályt teljesen hidegen hagyja.Ezt is venni fogják mint a cukrot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. lionhearte...
2010.10.03. 14:00
justill: te is egy PCfanboy vagy..sőt ha nem tévedek <windows>. most mivel jobb az m$ <mod> nyalni, mint az apple <mod>? semmivel
másrészt meg sokkal jobb a mac os, mint a <windows>. de ez magánvélemény. és sosem volt apple termékem. még ipodom sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. flameKing
2010.10.03. 14:02
A 4, 5, és 6. hozzászólás önmagáért beszél, én pedig csak fogom a fejem, mert fááááj. Magyar infós rulez, már csak a hozzáértés hiányzik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Movolif
2010.10.03. 14:11
haha, meg is érkeztek a fanboyok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. lionhearte...
2010.10.03. 14:25
attól, h te mondod "elsőnek" még nem lesz igaz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. Intrepid
2010.10.03. 14:40
lionhearted: Egyáltalán nem jobb a mac os mint a windows összességében hasonló szinten vannak de a windowsnál sokkal több a tapasztalat ilyen téren így sokkal jobb a végeredmény. Az egyetlen amiben mac os jobb az a külső. Amúgymeg nem kell <mod> nyalni mindenki azt használ amihez kedve van de vannak dolgok amiket fölösleges használni tudod ez olyan mint ferrarival menni az erdőbe megteheted ha van pénzed rá de tök fölösleges. Amúgymeg lehet használni ubuntut is.

lacko111: Persze mert divat lett minden ami apple nem a minősége a fontos nekik hanem az hogy villoghatnak hogy apple. Legjobb példa nekem van egy HTC-m barátomnak iphone 3gs és mi a különbség?Az ő telefonján 16ezer ft volt a hátlap csere és 70km-t utazott hogy találjon olyat aki megcsinálja az enyémen 3000ft ajándék szilikon tokkal és otthon megcsináltam 2perc alatt magamnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. lionhearte...
2010.10.03. 15:03
én is HTCt részesítem előnyben.
és most is ubuntun vagyok, ez kényelmesebb nekem.
ha csak a tapasztaltot nézzük, akkor valóban jobb a végeredmény. de ha azt, hogy mennyi időt töltünk el újratelepítéssel, hibakereséssel, illetve mennyi évet vesz el az emberi életből 1-1 idegeskedés, mert valami épp akkor nem megy, mikor a legnagyobb szükség van rá. akkor jut eszébe az embernek, hogy lehet másképp.
és igen, sokba kerül a külső (design), és a márka megfizetése. ezért sincs.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Intrepid
2010.10.03. 15:24
Nekem speciel a windows telepítés 25perc max ezekután meg csak azt csinálom amit amúgyius meg kell értsd programok telepítése és konfigolása. Ami pedig a hibakeresést illeti nem tudom én programozásra használom a gépemet nagyon sok dologba beletúrtam és piszkosul stabil a win7 8hónap után is és nem volt még rá szükségem hogy különösebb hibákkal szerencsétlenkedjek.

Ami a márkát és designt illeti én erre csak azt tudom mondani hogy hiába ronda valami hogyha sokkal stabilabban,pontosabban és gyorsabban működik mint valami amin más a márkajelzés és szépen néz ki.Akinek annyira fontos a külső az oda jut hogy 4szer annyit költ <rosszabb> cuccokra mint az okos ember aki ésszel jó minőségű dolgokat vásárol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. lionhearte...
2010.10.03. 15:40
nem értem, hogy a rendszer stabilitása és a programozás hogy függ össze. zárt kódba aligha tudsz javítani.
ellenben egy linux kernelt bmikor leforgatsz, és az van benne, és csak annyit tud, mint ami neked kell.

én sem szoktam igazából sokat foglalkozni <windows> javítással, mert a kezemben nem szokott nagyon trapára menni, szóval évekig elvagyok rajta. de én is vlite és hasonló eszközökkel probálom karcsúsítani, javítani, amin lehet

éééés...ubuntu telepítése nincs 25perc, és már egy desktop-kész gépet kapsz a kezedbe, ami az idő teltével nem lassul, nem RAM éhes, és mégis szebb és gyorsabb //defaultban is, aki persze még időt is szán rá... //
persze esetedbe a különböző programozási környezeteket vlszeg ez sem tartalmazza, de a másik sem, szóval nem előny/hátrány egyik oldalon se. és hacsak nem .NET vagy visual, akkor nem értem mi is köt oda.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. prohlep
2010.10.03. 15:55
"Nekem speciel a windows telepítés 25perc max ezekután meg csak azt csinálom amit amúgyis meg kell értsd programok telepítése és konfigolása."

Ha 25 perc utan kezded az installacio zomet, akkor elotte mi az a 25 perc vakarodzas.

Es meg nem beszeltel a frissitesekrol. Aztan ha kesz, akkor majd ahany program ceg, annyi iranybol frissithetsz havonta vagy gyakrabban.

Ezzel ellentetben, ha egy szokvanyosan TELJES es linux alapu rendszert akarsz, akkor az annyira automatizalhato, hogy nekem fonn van nagyjabol 9 perc alatt: elso fazis debootstrap 3 perc, masodik fazis a szokasos nagy programcsomagok telepitese es konfiguralasa tovabbi 6 perc.

Ha bonyolultabb, nagyobb, osszetettebb dolog kell, akkor ez a 9 perc felhizhat akar 15-20 percre is.

De aztan a frissites mindig csak egyetlen mozdulat, es utana megcsinalja magatol es kesz. Es ebben a lekisebb legnevtelenebb felhasznaloi program frissitese is benne van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. patrik2991
2010.10.03. 16:30
prohlep: és akkkor hol tartunk? fél évente/évente van +10 perced (ami nincs mert ott a ghost-olás) nekem meg van 1 oprendszerem, amit nem 1000 féle gondolkodású ember barkácsolt össze, nem kell emulálnom, ha passziánszozni akarok, vagy képet szerkeszteni, mert igen ott vannak a linuxos párjai ráadásul ingyenesen, hát igen, meg is látszik az ingyenesség...

aki meg írta, hogy ha nem apple, akk az m$ <mod> nyalja, aki leszedi netről a <windows-t>, az miért nyalja az m$ <mod>? ^^"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. krisztianb...
2010.10.03. 16:37
lionhearted, a magánvéleményeddel nyilván nem tudok mit kezdeni, viszont azt, hogy az MS <mod> nyalnám, nem hinném.

azért használok pc-t, mert sokkal olcsóbban ki tudok hozni egy ugyan olyan power konfigot, mint bármelyik mac, ráadásul én választom meg, hogy melyik procit, melyik vga-t, és milyen vinyót teszek bele. maga a windows is sokkal kezesebb bárány, mint bármelyik osx, és eddig nem találkoztam olyan problémával, amit ne tudtam volna megoldani vele.

ha ez a helyzet megváltozna, vagyis az apple szabadabb filozófiát követne, árat csökkentene, és jobb szoftvereket írna, simán váltanék rá. csak ez persze paradoxon, mert jobs pont az emberek hülyeségére és sznobériájára épít.

így jelenleg egyetlen alternatíva számomra a linux, de nincs rá szükségem, vagyis úgy mondanám, hogy nem nyújt semmi olyat, amit windows alatt ne tudnék megoldani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Intrepid
2010.10.03. 16:47
lionhearted: Úgy függ össze hogy elég szépen le tudják terhelni a gépet ami néha nem tetszik 1-2 rosszul beállított oprendszernek.

prohlep: én windows7re céloztam nem linuxra a linux nem mindennapi használatra a legütőképesebb sokkal inkább szerverszintű használatra ala debian ezért nemis használja átlagfelhasználó egy otthoni számítógépen pl ubuntut. A frissítés ugyanúgy automatizálható nem manuális szóval ezt nem értem. Értem én hogy a linux jobb de mi nem linux alapú rendszerekről beszélünk hanem konkrétan ms vs mac os mivel a linux mint már mondtam NEM átlagfelhasználóknak lett kitalálva.

patrik: Jók a linux programok csak a linux nem hülyeség biztos így nagyon könnyű kárt tenni benne valamint sokkal körülményesebben használható pl hasonlítsunk össze egy photoshop telepítést ubuntu és windows alatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. lionhearte...
2010.10.03. 17:26
nem hiszem, hogy egy ubuntu használatához bmien szaktudás szükséges lenne. én is úgy kezdtem, hogy felraktam, lássuk mit tud. megtetszett, használom, ugyanarra a dolgokra, mint egy átlagfelhasználó, netezem, csetelek, szöveget szerkesztek, néha képet. persze zenehallgatás és videónézés sem lehetetlen.

linux alá igencsak felesleges a photoshop is (és ha már ennyire idealizáltan adod elő, akkor MEGVÁSÁROLT photoshop), hiszen az átlagfelhasználó bőven beéri GIMPpel is, és éppen ingyenes is, tudásban viszont összemérhető.

akkor könnyű kárt tenni benne, ha valamit neten olvasol, illetve csak félig olvasol el.
egyébként egy szoftver telepítés pl az ubuntu szoftverközponttal //keress rá // igencsak könnyű, és a frissítést is a rendszer végzi. a frissítést mi arra értjük, hogy a gépen lévő összes program frissítését. ha te ezt tudod automalizálni, és 1 kattra elvégezni, akkor grat, de nem hiszem, h ez lenne a default.

és a mac sem feltétlen otthoni átlagfelhasználóra lett "tervezve", hiszen az eredeti környezete a munkahely. legyen szó szövegről,képről, zenéről vagy videóról.

szóval nem értem, vagy régi adatokból dolgozol, vagy nagyon magasról nézelődsz a dolgok iránt, vagy nem tudom mi oka lehet. De. a linux már nem csak a geekek és a szerverek mulattsága.

és igen, én is szeretem megválogatni az alkatrészeket, vagy olykor 1-1 játékot letolni, és én sem adok ki pénzt semmilyen i ileltve mac cuccért. de ettől függetlenül nem érzem azt a késztetést, hogy a mindennapok 90+% során bmi hasznát is venném annak, hogy m$ fut a gépemen. max, hogy lassabban töltenek a progik/system.
de mint már említettem, én sem vagyok tökéletes, én is szeretek kikapcsolódni, és ilyenkor mindig ott van az asztali gép a jó öreg 7essel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. krisztianb...
2010.10.03. 17:31
lion: az ubuntu jó cucc, de azért megvannak a maga gyermekbetegségei. olyanok is mondják, akik amúgy fő os-nek használják, és szeretik. egyébként logikus, hiszen hibátlan szoftver nincs...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. lionhearte...
2010.10.03. 17:38
justill: a kérdés szónoki volt, egy elméleti kérdés, hogy mennyivel jobb.
másrészt, ha azt nézed, hogy mennyivel nyújt többet, vagy mivel lenne jobb neked. egy gyorsabb, stabilabb, és biztonságosabb rendszer szerintem elég ok. a játékokról sem kell lemondani, a dualboot mindig is adott volt. a grub elég fejlett ezt lekezelni.
harmadrészt, most is jobb szoftver szinten. hamár csak azt nézzük, h a vista egy elég nagy koppintása a mac osxnek. persze, csak a felületet tudták, a motort nem. mac os is stabilabb, gyorsabb egyazon környezeten, csakhát drága. ezt adom. de lehet, hogy egy munkakörnyezetben ez az ár megtérül.

patrik: ghostolás után akkor már egy percet sem kell töltened a programok telepítésével gondolom. mindegyik a legfrisebb állapotban van rajta. és félév alatt 1etlen műs progamot sem szerzel be, vagy veszel használatban, már 10 év óta mindig ugyanazt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. d12boy
2010.10.03. 17:56
Mennyi lesz ennek az ára? Olyan reális mint a mostani mac-eknek? gondolom 1 misi a legolcsóbb és akkor még lehet keveset mondtam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. krisztianb...
2010.10.03. 18:08
A macos nem stabilabb. Több almás ismerősömnél is heti 1-2x meghal, és amikor nem, akkor is döcög néha. Nálam ilyen W7 alatt nincs. Khm, érdekes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. prohlep
2010.10.03. 18:39
"linux mint már mondtam NEM átlagfelhasználóknak lett kitalálva."

Viszont az atlagfelhasznaloknak is bevalt. Seperc alatt kiprobal egy live Ubuntu CD-t vagy pendrajvot (http://www.ubuntu.com/). Es ha megtetszik neki, akkor seperc alatt felnyomja a wincsire is. Es utana tolja ezerrel, boldogan (http://www.ubuntu.upc.edu/).

Es nem kell hozza erteni annak ellenere, hogy eredetileg nem atlagfelhasznalonak lett kitalalva.

De viszont az eredete miatt termeszetes viszonyban all az internettel, es nem utolag lett belepatkolva, mint Windows eseten.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. iteq47
2010.10.03. 19:19
olcsó lessz nyugi.
ugy kell olvasni az almás árakat, h elöször letakarod az uccsó pár nullát, h nehogy rohamod legyen. mikor érzed h kezdenek kitágulni a pupilláid akkor csusztacc az ujjaiddal, de csak egy keveset. hogy lásssd a kövi pár karaktert. ezekután amikor kezd bizseregni a füled a magas vérnyomástól, akk folytathatod a további nullák felfedését. etc.. fárat vok bocsi

amugy nem nekem találták ki. ezt az öszerakott drága izéket. de ettől függetlenül nagyon szépek..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Tzupi
2010.10.03. 20:13
Jó látni, hogy olyan sok érdemi hozzászóló van D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. jozsefm
2010.10.03. 21:53
"itt ugyanis a kijelzőt könnyedén kényelmes pozícióba mozgathatjuk."

Ide jóféle betekeintési szögek fognak kelleni,ha nem csak a gép lesz az asztalon
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. zseko Intre...
2010.10.03. 22:43
Intrepid, légyszíves ne beszélj hülyeségeket..

Az Ubuntu történetesen a mostani legsikeresebb desktop linux rendszer. Ráadásul pont hogy az átlagfelhasználókat célozza meg. És ha nem linux alapú rendszerekről beszélünk, akkor akár a mac os-t is elfelejtheted, mivel több köze van a UNIX-hez mint a winhez..

És hát ha te nagyon könnyen haza tudsz vágni egy linux rendszert root jelszó és jogosultság nélkül, akkor csodálni foglak.

Végül pedig amit most te is, és az összes R1 user is leginkább figyelmen kívül hagy az az, hogy a Linux _NEM_ Windows! Úgyhogy ne akarj alá wines programot telepíteni. Nem beszélve még arról, hogy bármelyik linux program legfrisebb verziója feltelepíthető (helyesebben mondva a telepítése elindítható) pár másodpercen belül. Szemben a windowssal, ahol először is meg kell találnod hol is van egyáltalán a telepítő.

Egyébként pedig, a win7 jópár dolgot átmásolt a linux rendszerekről. És amennyire tudom, igencsak közelít a unix rendszerek felé.

Most már egy éve használok csak linuxot; őszintén szólva nem is hiányzik a win. Nálam a flash az egyedüli gyengébb pontja, de ez is nagyobbrészt az adobe szemete.

De hogy kapcsolódjak jobban a cikkhez is , nem vennék apple terméket. Elismerem, hogy lehet hogy jó, de nem vagyok hajlandó 2-3-4x annyit kifizetni egy termékért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. krisztianb...
2010.10.03. 22:46
jah, csak próbálj meg linuxon dolgozni (nem szövegszerkesztés) vagy játszani. lehet, mindkettőt, csak körülményesebb, windows alatt az ilyen dolgok meg vannak oldva 1xűen.
ettől függetlenül a linux jó dolog, az osx nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. plegeny
2010.10.03. 22:52
Ipari környezetben használunk LG L1730SF monitorokat, amiket ugyanúgy lehet döntögetni, mint amit az almás akar.
Nem olcsók, kb 80 ezer + ÁFA volt darabja, de azért még a megfizethető kategóriába tartozik.A mac biztos nem ennyibe fog kerülni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. zseko
2010.10.03. 23:19
justil, persze, adott munkához cél szoftvert/hardvert. Amire én válaszoltam az csak az átlagfelhasználó dolog volt. Igaz ebből a játék pont hogy kilóg, mert az tényleg nem mindig olyan egyszerű mint win alatt. Ám a tényleges átlag dolgokra - office, zene, film, net, kép, chat, msn - tökéletesen használható. Csak hozzá kell szokni. Igaz az a poénos mondás: a linux megválogatja a barátait Sőt, az első fél évben még én is köpködtem, méghogy egy ilyen <mod> mint ez
Az apple meg még mindig az egygombos egereket használja... nekem öt gombos van, az már jól használható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Kirrr
2010.10.04. 01:06
Én azt nem értem, hogy egy még be sem jelentett Apple gép hírénél, miért van baromkodás az unix-esek és a <windows-osok> között??
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. applefan
2010.10.04. 03:54
Na!Draga Interpid. Eloszoris,azert mert nem tudsz megvenni vmit azert az meg nem <mod>! En csupan sajat tapasztalatbol beszelek, az elso apple termeket kivancsisagbol vettem(iphone 3gs) es azt kell h mondjam akkoriban egyetlen mas telefon se volt meg a kozeleben sem. Ugyanet elmondhatom az iphone4-rol es termeszetesen a mac-rol. Ne felejtsuk el h a magas arak ellenere is ezek a termekek uraljak a piacot. Ez nem veletlen. Az Iphon a vilag legjobb telefonja volt es meg mindig az. Annyit tanacsolnek neked,es minden apple utalonak h vegyel 1-et ,hasznald, es probald meg azutan utalni! Nem fog menni

peace
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. krisztianb...
2010.10.04. 10:26
applefan, leülhetsz fiam, egyes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Kirrr
2010.10.04. 11:04
applefan ez elég apple sznobos megnyilvánulás volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. prohlep
2010.10.04. 11:59
"Egyébként pedig, a win7 jópár dolgot átmásolt a linux rendszerekről. És amennyire tudom, igencsak közelít a unix rendszerek felé.

Most már egy éve használok csak linuxot; őszintén szólva nem is hiányzik a win. Nálam a flash az egyedüli gyengébb pontja, de ez is nagyobbrészt az adobe szemete."


Az az igazsag egyik lenyege.

"próbálj meg linuxon dolgozni (nem szövegszerkesztés) vagy játszani. lehet, mindkettőt, csak körülményesebb, windows alatt az ilyen dolgok meg vannak oldva 1xűen."

Windows reszben egy celszoftver otthoni jatekra, csak univerzalisabb, mint a jatekkonzolok. Ennyit arrol, hogy a jatekok "meg vannak oldva 1xűen".

Dolgozni? Ott is kulonfele celszoftver vilag van.

Peldaul sokaig az Apple viszonylag egyeduralkodo volt a desktop publishing vilagaban, de meg a mai napig is latni, hogy a zeneszek vilagaban mennyire vezeto szerepe van meg mindig az Apple-nek. Stb.

Ugyanigy kialakult egy masik szubkultura, a microsoftos, pontosan azok akiknek viszonylag koran nelkulozhetetlen volt a VIZUALIZALAS, DE NEM TUDTAK/AKARTAK MEGFIZETNI az Apple arakat, reszben MERT SAJAT MAGUK MUSZAKI EMBEREK VOLTAK, es ez a reteg a desktop publishing es zenesz vilaggal ellentetbe, SAJAT MAGA IRTA eleinte a neki maganak kello GRAFIKUS, tipikusan mernoki es technokrata programokat. Es ez olcsobb es elerhetobb volt, mint az Apple. Ez valahol 90 kornyekere teheto.

Es kialakult mar a 70-es evekben egy harmadik szubkultura, amely azokbol az emberekbol allt, akiknek NEM VOLT FONTOS A GRAFIKA, ellenben szinte mindent meg tudtak maguknak csinalni, vagy ami eleve meg volt irva az boven eleg volt szamukra.

Ez a Unix workstation vilag, szubkultura. Ez bovult tovabb a Linux vilaggal, amely sokak szamara a windows-nal is olcsobban es stabilabban elerhetove tette a korabban igen csak arisztokratikusnak szamito Unix szubkulturat.

Unix azert volt arisztokratikus, mert tudataban voltak annak, hogy kiraly amit hasznalnak, amit csinalnak.

Emiatt van az, hogy a Windows is es a Mac is a Unix vilagbol masol.

Csak a Mac ugyesebb, es ezert jobb. A Windows szermermesebb es emiatt lassabban veszi at a Unix megoldasokat. Win7-ben mar felelmetesen sok a Unix trukk, attol olyan viszonylag stabil, viszonylag gyors es viszonylag hasznalhato.

Ez utobbira tesz ra egy lapattal, hogy a technokrata vilagnak eleve minden lenyegesebb CEL-szoftvere meg van a windows vilagra.

Viszont erdekes modon, epp a windows javulasa ellenere, eppen az utobbi fel evtizedben, egyre tobb igen komoly igen draga CEL-szoftvert tesznek az iroik elerhetove a Unix vilag szamara, csak gyozzed megfizetni, ... mert a unix vilagban nem divnak a feltort szoftverek.

Ja igen.

Erdekes volna megnezni, hogyha levesszuk a windows wilagbol azokat, akik feltort szoftvereken keresztul ismertek meg a windows vilagot, akkor minnyivel kevesbe elterjedt szubkultura lenne a windows.

Szamomra a windows vilag felhasznaloinak jelentos resze azt a benyomast kelti, mintha a windows vilag a szoftver lopasrol, az illegalis szoftver hasznalatrol szolna.

Milyen lenne, ha az elmult 20 evben KIZAROLAG LEGALIS windows alaprendszereket es windows alkalmazasokat hasznalhattak volna az emberek?

Egyaltalan elterjedt volna LEGALISAN a microsoft DOS es windows?

Erzesem szerint az egesz birodalom kiepulese a drogkereskedesre emlekeztet:

hagyom terjedni a drogot, raszanok hosszu idon keresztul jelentos arbevetel kiesest, hogy az emberek ingyen, a szemszogombol nezve ILLEGALISAN hozzajussanak a drogomhoz

es amikor mar nem tudnak megelni a drogom nelkul, akkor el kezdek kuzdeni a legalitasert, a tiszta szoftver nemes eszmenykepeert

es hatalmasat kaszalok a vilag drogfuggoitol.

En ilyennek eltem meg a microsoft terjedesenek, terjesztesenek tortenetet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. applefan
2010.10.04. 12:45
Az ha hasznalsz valamit es elmondod a velemenyed, az nem sznobsag. Apple cuccok telleg jobbak, egyedul a ipadot nem vettem meg,de csak mert nincs szuksegem ra. Valoszinuleg az updated verziot meg fogom venni ,ja es imadni fogom mert a legjobb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. krisztianb...
2010.10.04. 14:05
te nem sznob vagy, hanem egy majom. jobs majma.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. malvoisen
2010.10.04. 14:54
Azért pár dolgot szerintem tisztába kéne tenni. Arról már nem is érdemes beszélni, hogy a cikk és a fórum között mennyi kapcsolat van, viszont azt nem értem, hogy miért általánosít mindenki.

Például én Macbook Prot használok, és eddig messze a legjobb notebookom, elegem volt abból, hogy az átlag gyártóknál mindig volt valamilyen felhasználási kompromisszum. Amikor odáig jutottam, hogy már csak az érdekelt, hogy a gép szolgáljon engem megfelelően, ne pedig nekem kelljen valamivel bajlódnom (gyártótól kapott programok eltávolítása/gyártási hibák elszenvedése/kommunikáció a bunkó és lassú szervizzel stb), akkor 3 gyártó maradt versenyben: Apple, Dell, Sony.

A Sony konfigurációk valahogy mindig sántítanak, így tulajdonképpen maradt a Dell és az Apple. Aztán ha itt választania kell az embernek és valóban teljesen azonos konfigokat hasonlít össze, akkor az ár nem meghatározó tényező. Hiszen ha olyan gépet nézel, amin jogtiszta Win7 található, megfelelő akku, stb stb akkor az Apple már nem is olyan drága. És megelégedett user vagyok, nem fagy és nem lassul a Macbookom. Kérem, azok kíméljenek, akiknek az ISMERŐSE Mac-je lassul. Ez elég nevetséges, hogy mindenkinek van egy haverja, akinek az adott termék nem jön be valamiért, ergo az adott termék selejt.

Az iPhone más téma. Csúcskategóriás telefonokról van szó, HTC, Samsung Galaxy, iPhone 4, egyre megy. Mindegyiknek vannak hátulütői, illetve teljesen egyedi szoftveres vagy hardveres tulajdonságai.

Asztali Macet magáncélra nem vennék, szerintem túl drága, egyszerűen nem létezhet olyan ember, akinek a mindennapjai során ne legyen elég a Windows/Linux.

Az iPodok térhódítása vitathatatlan. Tényleg a legjobbak. Mondhat bárki bármit, de magáért beszél, hogy az összes neves gyártó, aki MP3 lejátszót forgalmaz, iPod dokkolót is készít.

Folytathanám a sort, de szerintem világos, amit mondani akarok: az Apple termékpalettája jól diverzifikált, más-más rétegeket céloznak meg, nem lehet azt mondani valakire, hogy sznob, mert van valamilyen Apple terméke, vagy esetleg a munkahelyén Macet használ.

Végül a cikkről: szerintem totál felesleges az asztali gépeket érintőképernyővel ellátni. A Wacom már megtette a szükséges lépéseket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. applefan
2010.10.04. 15:09
justil! Dolgozz tobbet es vegyel te is magadnak. A minosegert fizetni kell,mint mindig. En teljesen fuggetlen voltam,es csakis az apple hasznalhatosaga es elkepesztoen tereszetes kezelhetosege gyozott meg arrol h erdemes tobbet aldozni a jobb minosegert! Azt nem ertem ,hogy ha irigy vagy az egy dolog,de meg hulyet is csinalsz magadbol az egy masik.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. krisztianb...
2010.10.04. 15:36
nem tudom mirol beszelsz applefan, siman megengedhetnek magamnak akar most is 1 macbookot, csak eppen annal tobb eszem van, mintsem hogy egy logoert fizessek +100-200 ezer forintot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. krisztianb...
2010.10.04. 15:37
"Kérem, azok kíméljenek, akiknek az ISMERŐSE Mac-je lassul. Ez elég nevetséges, hogy mindenkinek van egy haverja, akinek az adott termék nem jön be valamiért, ergo az adott termék selejt."

ez nem nevetséges. ezt úgy hívják, hogy "okos ember más kárán tanul".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. malvoisen
2010.10.04. 15:57
@41-42

Amit te írsz, az a szűklátókör. Pont erre próbáltam utalni. Van az adott "ismerős", aki leginkább a szóban forgó egyén személyes projekciója, amivel racionalizálni akarja a saját véleményét. És ha létezik is az ismerős és valóban van is problémája, ha józanul gondolkodsz, akkor valóban utánanézel a dolgoknak.

Tesztek, fórumok, piaci statisztikák ez az "okos ember más kárán tanul".

Lécci linkelj már be nekem egy normális notebookot 100 ezerért!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. krisztianb...
2010.10.04. 16:18
figy, szerintem az nem szűklátókör, hogy elmegyek a spanomhoz két napra, és a friss (pár hónapos), megkímélt (csak asztalon használt) macbookja úgy fujtat, mint egy gőzös, zörög, és még lassú is. vagy ha ezeket a "ficsöröket" nem kérem, akkor vegy a pro-t, csak ahhoz jár a normális (értsd: nem kimagasló, ahogy az almafan állítja, csak normális) minőség?

tesztek sokszor átlagosnak hozzák ki az apple termékeket. statisztikák nem mérvadóak, mert az apple termékeket 99%-ban még mindig tudatlanságból, divatból, felvágásból, no meg rosszabb esetben vallási indíttatásból veszik. fórumokban meg megy az örök vita, nem igazán az jön le, hogy mindenki egyetért abban, hogy az alma jobb lenne. általában ugy néz ki a dolog, hogy ha valamit nem tud vmelyik apple termék, akkor az nem is fontos, kit érdekel, nameg ha "neked" nem kell akkor irigy vagy, meg csóró. aztán pár generációval később azok a felesleges dolgok is bekerülnek a hardver/szoftverelemek közé, és akkor meg világmegváltásként van ünnepelve, és persze megint rakás pénzt lehúznak a userről.

mindezt úgy, hogy közben egy alu dobozba csomagolt pc-ről beszélünk, egy átlagos OS-el.

az egyetlen apple termékcsoport, ami szerintem is nagyon jó, és szívesen vennék egyet (ha lenne rá igényem), az az iPod.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. krisztianb...
2010.10.04. 16:40
még mielőtt azzal jönnél, nem egyszeri esetről van szó. de én amúgy megértem azokat, akik ennek ellenére dícsérik, lehet én is szégyelleném bevallani, hogy vettem egy gépet 3-4-5 kilóért, és <mod>.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. malvoisen
2010.10.04. 17:08
Még mielőtt a gépemet vettem, épp döntéselméletből kellett házidolgozatot írnom, hát fogtam 9 más potenciális jelöltet, amelyek a 13-as, 2.4-es MBPval egy szinten voltak és cca 20 jellemző alapján döntési modellekkel nézegettem a gépeket. A számok tükrében a MBP nyert, de úgy, hogy a különböző (kb 15) algoritmusok közül csak 1-2 volt, ami ezt hozta ki első helyre, következésképp a gép teljesítménye kiegyensúlyozott.

Nem vagyok elvakult, mint a FAN, hogy azt állítsam, mindenben kimagasló. De messze ez a legmegbízhatóbb gépem, ami hozza azt, amiért vettem, ráadásul az elmúlt kb. 3 évben családi szinten nagyon sok notebookhoz volt szerencsém, így további összehasonlítási alapom is van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. krisztianb...
2010.10.04. 17:14
oké, nekem meg a jelenlegi gépem (pc) épp annyira megbízható, és épp annyira hozza azt, amiért vettem, hogy meg se fordul a fejemben, hogy másikat vegyek.

notebookot alapból nem is vennék, alapvetően mindet gyengének, és vmilyen szinten megbízhatatlannak tartom, de ha mégis kellene, akkor sem hiszem hogy macbookot vennék. ugyanolyan problémák vannak a hűtésével mint az összes többinek, anyaghasználatban talán jobb, de különben az is csak egy "pc" noti, alu házban, dupla áron.

részemről a téma lezárva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. malvoisen
2010.10.04. 17:19
Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy Magyarországon fel lehet vágni az Apple-el, ez OK. Én viszont még ha akarnék, se tudnék. Nyugat-Európában járok suliba, csak pillogok a sok i-cucc láttán, mindenkinek van valamilyen. Itt más ez életszínvonal, a vásárlóerő, a számítógépeddel nem tudsz villantani.

Talán a FANnak is el kéne látogatnia valami ilyen helyre, hogy a helyére kerüljön.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. applefan
2010.10.04. 18:23
malvoisen hat en sem mo.-on elek. Nem szeretem ismetelni magam,de megegyszer leirom. Engem nem erdekel h egy telefon,mac,laptop milyen "meno" En egyszeruen azert szeretem az apple cuccokat mert megbizhatoak es nagyreszuk megelozi a korat. Tudom h nem tokeletesek,es en se ertek egyet a leszabalyozasokkal,de!!meg ezekkel egyutt is jobbak mint a hagyomanyos szamitogepek,laptopok. Ezert nem tetszik amikor azt latom forumokon h az apple ilyen szar,olyan szar ezert meg azert. En kiprobaltam nem 1-et nem 2-t ebbol is abbol is,es az apple jobb. ez teny. Ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. krisztianb...
2010.10.04. 21:02
ez nem tény, hanem a véleményed.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. lkollar
2010.10.05. 13:49
Egy ismerősöm két évi Amerikában töltött idő után után tért haza. A család birtokában 3 mcbook van. Kérdem miért ezt vették? A válasz: mert ez volt szinte a legolcsóbb.
Természetesen az oktatási intézményen belül rendelték a gépeket.
Itthon viszont a sok rajongó ezt finanszírozza!!
Amúgy amcsiban ez nemzeti termék és büszkék rá. Gondolom némi joggal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!