iPon Hírek

Érzelmek felismerésére képes okosórát mutatott be az MIT

Dátum | 2017. 02. 03.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az okosórákba és az okostelefonokba egyre több lehetőséget próbálnak belezsúfolni a mérnökök, éppen ezért egyre különlegesebb dolgok születnek meg a kutatók és fejlesztők asztalán. Ezúttal például egy olyan okosórát demonstráltak szakemberek, ami képes felismerni a viselője érzelmeit, tudja, hogy mikor szomorú az ember vagy mikor örül egy pillanatnak.
Mohammad Ghassemi és Tuka Alhanai
A Massachusettsi Műszaki Egyetem (Massachusetts Institute of Technology) egy PhD-ra jelölt tagja, Mohammad Ghassemi és egy végzős diák, Tuka Alhanai egy olyan algoritmus kifejlesztésén dolgozva alkotta meg az „érzelemdetektort”, ami képes elemezni az emberi beszédet és a beszédhangokat. Ehhez a kutatáshoz Ghassemi és Alhanai egy iPhone 5S-t használt, ezzel a készülékkel rögzítették a beszélgetéseknek azt a részét, amelyet később szerettek volna kielemeztetni az algoritmusukkal. A megfelelő műveletek elvégzését követően a szakemberek meglehetősen jó, 83 százalékos pontossággal meg tudták állapítani, hogy milyen érzelmek közepette zajlott az adott párbeszéd a felek között.
A lehető legjobb eredmény érdekében a rendszer már nemcsak a hangokra támaszkodik, hanem az élettani jeleket is figyelembe veszi, valamint alkalmazza a deep-learning technikákat. Az algoritmus éppen ezért egy viselhető kiegészítőre lett implementálva, mégpedig a Samsung Simbandre, ami képes a beépített szenzorainak köszönhetően nyomon követni a felhasználó minden mozdulatát, a pulzusát, a véráramlását, a vérnyomását és a bőrfelületének hőmérsékletét is. A Simband a Tizen operációs rendszert használja és egy aránylag nagy, hajlított megjelenítője van, ezen mutatja a mérési adatait. A folyamat során a párbeszédről, hangokról szöveges átiratot is készít az algoritmus, amire azért van szükség, hogy elemezze például a szóhasználatot. Minden rendelkezésre álló adat megvizsgálását követően az érzelemfelismerő hangulatpontokkal határozza meg a felhasználó állapotát. Ezt öt másodperces intervallummal tudja folyamatosan frissíteni a készülék, és a változásokból képes egy komplex grafikont összeállítani.
Az óra itt éppen valószínűleg jól végzi a dolgát, mert mindkét fejlesztőnek széles mosoly ült ki az arcára.
Az algoritmus pontossága egyelőre még nem éri el azt a szintet, hogy az szélesebb körben, akár a mezei felhasználóknak is elérhetővé válhasson, de a szakemberek már dolgoznak azon, hogy jelentős javulást érjenek el. A csapat igazából elsősorban abban látná az áttöréshez vezető következő lépést, hogy sokkal nagyobb mennyiségű adatot tudjon begyűjteni, mint a kutatások során. Ehhez viszont egy olyan hétköznapi eszközön keresztül kellene adatgyűjtésbe fogni, mint például az Apple Watch vagy a Samsung Gear S termékcsaládok. Erre pedig egyelőre semmilyen formán nincs lehetőségük.
Hogy mikor lesz vajon piacérett megoldás ebből? Nos, ezt például a fenti dolog miatt is nehéz egyelőre megjósolni, de talán néhány éven belül. Ez a fejlesztés emberéleteket változtathat majd meg a jövőben az MIT kutatói szerint. „Egy nap talán majd jó hasznát fogják venni az érzelmek nyomon követésének olyan emberek, akik állandó szorongással, beilleszkedési problémákkal vagy olyan betegségekkel élnek együtt, mint például az Asperger. Ez egyfajta társadalmi edzőként működhet majd.” – olvasható a Massachusettsi Műszaki Egyetem közleményében.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. arn
2017.02.03. 12:26
Trump latta? :D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. rocknor
2017.02.03. 13:39
Ez meg ugyan mire jó? Engem idegesítene ha mutatná a hangulatom, vajon mit mutatna a kijelzője, ha jól széttaposnám?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. DemonDani rockn...
2017.02.03. 15:36
Neked pont jól jönne úgy látom...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Asagrim Demon...
2017.02.03. 15:56
Ja, aztán mondaná is Siri, hogy szúúúúúszáááááá.

Én is hallanám naponta többször az is biztos!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. pdx06
2017.02.04. 11:10
Megmondtam, már nem tudnak értelmes dolgot kitalálni, minden el lett lőve ami hasznos volt. Bár el tudom képzelni a mai elfajult világban hogy az ember nem tudja milyen kedve van, ezért majd megnézi az óráján. Azt viszont nem hinném hogy pontos ez a dolog, esetleg a kuruzslói taktika alapján belebeszéli az emberbe hogy ez van, ő meg ezt el is hiszi. Az sem tetszik hogy már ilyen fejkötős keleti népek szerepelnek a reklámokban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Renhoek
2017.02.04. 15:58
Az mondjuk poén lenne, hogy kiosztanánk ilyen elfiz eszközöket egy szórakozóhelyen / koncerten / fesztiválon... És ismerekedés közben kijelezné az érzéseinket egy kis színes leddel. Ha bejön a másik vörös színkódot venne fel, ha nem akkor meg kéket. Így nem kéne egy csomó felesleges kört futni csajozásnál :D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. zseniferna...
2017.02.05. 06:26
Ekkora h*lyeséget. Kellett ám mint hajónak a jéghegy. Ki a fr*ncnak kel okosóra??? Apám... Komolyan...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!