iPon Hírek

ESport történelmet írt a kínai csapat a Dota 2 bajnokságon

Dátum | 2014. 07. 23.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

A Dota 2 International verseny és a hozzá kapcsolódó rendezvények a Valve városában, Seattle-ben kerültek idén megrendezésre. A Dota 2 népszerűsége mellett a versenyt a Valve által letett 1,6 millió dolláros nyereményalap tette még vonzóbbá az eSport rajongók körében, ezt a nem csekély összeget aztán még tovább növelték a Compendium eladásokból, így az összes nyeremény teljes összege 10 930 814 dollár lett. A verseny első helyezettje, a kínai Newbee csapat lett, amelynek boldog tagjai 5 028 174 dollárt vihettek haza együtt. Az öt tagból (Chen "Hao" Zhiha, Zhang "Mu" Pan, Zhang "xiao8" Ning, Wang "Banana" Jiao és Wang "Sansheng" Zhaohui) álló csapat ellenfele a fináléban a szintén kínai ViCi Gaming volt. Az első összecsapásuk után még senki sem fogadott volna a Newbee-ra, azt a meccset még a ViCi dominálta. Az is kérdéses volt, hogy a Newbee ki tud-e még hozni egyáltalán valamit a dologból. A fiúk aztán gyorsan összekapták magukat és onnantól nagyszerűen játszottak. A ViCi Gaming csapatnak sem kellett azért szomorkodnia, ők 1 475 660 dollárt kaptak a második helyért. A díjakra az utánuk végző csapatok sem panaszkodhattak, még a hetedik-nyolcadik helyezettek is több mint 500 000 dollárt kaptak csapatonként. A fináléban lejátszott öt meccs közül négyet meg lehet nézni felvételről a Dota 2 hivatalos oldalán.
A győztes csapat (forrás: Dota 2 blog)
Kapcsolódó cikkeink: Dota 2 eligazítás kezdőknek - vágjunk bele a MOBA-műfajba! Dota 2 bajnokság: Rekord díjazás és közérthető közvetítés
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. Dr.Sharkoo...
2014.07.23. 12:31
Sok tejfölszájú
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. vash_hu
2014.07.23. 12:51
Csak 4 meccs volt a fináléban, azért lehet csak annyit megnézni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. mikej95
2014.07.23. 13:28
LOL semmit nem értettem abból amit a narrátor mond, talán mégsem vagyok annyira kocka.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Taranisz
2014.07.23. 23:40
Sport... NEM SPORT!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. blackconve...
2014.07.24. 11:02
Siralmasan rossz döntő volt, fájt nézni Ahhoz képest, hogy az első három milyen izgalmasra sikerült most az egésznek kb bundaszaga volt. A VG szinte ugyanazokat a hősöket pickelte amikkel lealázta őket a newbee utána pedig úgy játszottak mintha a közönség soraiból verbuvált öt játékos lennének. A meccsek átlagideje 20 perc ami egy döntőn önmagában is vicc. Az utolsó meccsen meg úgy gg-zett a VG, hogy tier 1-es tornya is állt (ha jól emlékszem) de barakk semmiképpen nem volt lent. Tudom, hogy minimális esélyük volt, de egy döntőn csak küzdök foggal körömmel nem? Mikor pedig átvették a díjat zéró lelkesedés, mintha csak egy oklevelet kaptak volna amiért épp arra jártak. Hao apja egyébként milliárdos Kínában és övé a kínai bajnokcsapat fociban amit ő pénzel. Ha a híreknek hinni lehet ő rakta össze a fiával a newbee-t is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.07.24. 11:25
Nézzél utána a sport definíciójának. Akkor szerinted a Sakk se sport? Pedig nagyon oda sorolják.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.07.26. 19:49
djgeg válaszát is ajánlom figyelmedbe, illetve én nem is látok "sport" szót a cikkben, csak "esport"-ot (ami nem ugyanaz), úgyhogy legközelebb gondolkozz, ha nem esik nagyon nehezedre!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!