iPon Hírek

Európában erősít a Coolpad

Dátum | 2016. 02. 02.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Coolpad neve főleg a Távol-Keleten cseng ismerősen, de a vállalat próbál terjeszkedni, és egyebek mellett Európa felé is nyit. Tavaly szeptemberben lépett be a Coolpad Európába, egészen pontosan a keleti régióba, most pedig tovább nyomul nyugat irányába, ennek eredményeként Berlinben hullott le a lepel a Torino S és a Porto S okostelefonokról.
A német fővárosban rendezett sajtóeseményen két középkategóriás mobilt ismerhettek meg a felhasználók. A Torino S érdekes módon kisebb, de energikusabb, ezért drágább, míg a Porto S szerényebb képességek mellett kínál nagyobb képátlót. Az árban elég éles a különbség kettejük között, viszont több ponton is hasonló képességekkel bírnak. A Torino S 200 euróba fog kerülni, a Porto S viszont mindössze 130 euróért cserébe megkaparintható lesz. No de lássuk, mit is kínálnak az eszközök ezekért az összegekért cserébe.
Coolpad Porto S
A Torino S előlapját egy 4,7 hüvelykes megjelenítő uralja, míg a társa már egy 5 colos panellel büszkélkedhet. Mindkét panel IPS technológiával és 1280 x 720 képpontos felbontással dolgozik, szóval az előbbi 312, az utóbbi pedig 294 PPI-s pixelsűrűséget szállít. Az előlapjukra került értesítési LED is, így a felhasználók anélkül megtudhatják, történt-e valami a telefonjukon, hogy ezért bekapcsolnák a kijelzőiket. Az operációs rendszer szerepét mindkét okostelefonnál az Android 5.1 tölti be. A Lollipop rendelkezni fog néhány előre telepített extra programmal, és egyéb módosításokat is alkalmazott benne a Coolpad. A páros tagjai 8 MPixeles főkamerákkal lettek felvértezve, amihez egyaránt két LED-es villanó társul, így rosszabb fényviszonyoknál is állják majd a sarat, azonban a Torino S lencserendszere F/2.2-es rekesszel dolgozik, míg a társa csak F/2.4-es megoldást kapott. A Porto S előlapján egy 2 megapixeles kamera található, ami inkább csak a videóhívásoknál teljesíthet jól szelfizésre már kevésbé alkalmas, a Torino S viszont egy 5 MPixeles képalkotót vonultat fel az elején is, ezzel már önarcképeket is bátran lehet lőni. Videózáskor a gépek egyaránt 1080p-s támogatással szolgálnak mindkét kamerájuknál.
Coolpad Porto S
A Torino S az izmosabb, de túl nagy teljesítményre nála sem érdemes számítani. Ezt az okostelefont egy Qualcomm MSM8916 lendíti mozgásba. A Snapdragon 410 szériás lapka 1,2 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A53 magok kvartettjét vonultatja fel egy Adreno 306 IGP mellett. A készülékben 2 GB a rendszermemória mérete és 16 GB a tárhely kapacitása, amit persze lehet bővíteni is memóriakártyával. A Porto S-nél ezzel szemben csak egy MediaTek MT6735P van jelen, amiben éppúgy négy Cortex-A53 van, mint a másik lapkában, csak itt mindössze 1 GHz-es órajelen üzemelnek ezek, a grafikus feladatokat pedig egy Mali-T720 MP2 grafikus egység hajtja végre. A RAM és a tárkapacitás a felére csökkent, szóval 1 és 8 GB került bele, de természetesen az utóbbit lehet bővíteni egy microSD segítségével. A kapcsolati képességeiket tekintve már ismét hasonlóan teljesítenek, mindketten szolgálnak például 150 Mbps-os letöltési sebességet támogató 4G LTE hálózati modemmel, de van itt még 802.11 a/b/g/n Wi-Fi, A-GPS vevő és Bluetooth modul is – a Torino S 4.1-es, a másik csak 4.0, de mindkettő boldogul a Low-Energy kiterjesztéssel. Mivel Kínából érkeznek az eszközök, szinte már említeni sem kell, de mindkettő Dual-SIM képességgel bír.
Coolpad Torino S
Mivel a Porto S nagyobb valamelyest, így egy nagyobb akkumulátor is került bele, azonban így is problémásnak ígérkezik az üzemideje. Az 5 colos mobilt mindössze egy 2000 mAh-s akkumulátornak kell életben tartania, ami bizony elég komoly megmérettetésnek tűnik. Ez a telefon 143 x 72 x 7,6 milliméteres vonalakkal határolható körül, és 125 grammot nyom. A Torino S ezzel szemben csak 139 x 67,8 x 7,9 milliméteres térfogatú, és a tömege is 5 grammal kevesebb (120 g), de az akku is még soványabb, ami bizony megint csak nem jó előjel. Ez a mobil mindössze egy 1800 mAh-s egységből táplálkozik. Egyik Coolpad sem az üzemidejével fog hódítani; azt biztosan kijelenthetjük, hogy mindkettő alulteljesít majd ilyen szempontból. Végül egy extrát mindenképpen ki kell még emelni a Torino S neve mellett: ez már rendelkezik egy ujjlenyomat-olvasóval is. Tehát, ha a felhasználó mindenképpen vágyik erre a biometrikus szenzorra, akkor emellett az okostelefon mellett kell letennie a voksát.
Coolpad Torino S
A Coolpad még egy harmadik mobilra is kitért a rendezvényén, de az egyelőre várat magára. A Coolpad Max valamikor áprilisban fog befutni, és meglehetősen ígéretesnek tűnik az eddigi információk alapján. Ez egy 300 eurós modell lesz, ami 5,5 hüvelykes Full HD kijelzővel érkezik. A gépben egy nyolcmagos Qualcomm központi chip dolgozik majd (minden bizonnyal egy olyan lapka kerülhet itt elő, ami big.LITTLE architektúrába rendezett Cortex-A53 magokat vonultat fel) 4 GB-nyi rendszermemóriával, valamint nem kevesebb mint 64 GB tárkapacitással megtoldva. A Dual-SIM-es okostelefon egy 13 és egy 8 megapixeles kamerával felvértezve fog bevetésre kerülni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. DemonDani
2016.02.02. 13:50
Európába európai árazással. Hát ez így nem tudom mennyire életképes modell a Coolpadnál, de sajnos nem sok reményt fűzök a dologhoz. A Coolpad Note 3 Indiában 122 eurónak megfelelő összegbe kerül, és még a Torino S-sel sem lehet egy lapon említeni, mérföldekkel komolyabb szinte minden ponton. És nem hiányzik az ujjlenyomat-olvasó sem belőle.

Nem tudom, hogy miért szaladtak meg ilyen brutálisan az árak, ez nagyon sokkal több, mint ami indokolt lenne. Persze nem adhatja annyiért mint Indiában, ez nyilván érthető, de ahhoz, hogy tudjon érvényesülni, valamiféle élhetőbb középutat kellett volna találni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!