iPon Hírek

Európában terjeszkedik a Xiaomi és a OnePlus is

Dátum | 2015. 03. 09.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Talán a két legtöbb figyelmet kapó kínai gyártó napjainkban a Xiaomi és a OnePlus. A Xiaomi azért került mostanra ennyire előtérbe, mert már ott van az élmezőnyben, a OnePlus pedig csak szimplán még jelenleg is olyan kiemelkedő ár-érték aránnyal árulja az egyetlen okostelefonját, hogy nagy a sorban állás érte. A két vállalatban az a közös, hogy úgy tettek szert hatalmas hírnévre, hogy jóformán nem is hagyták el a hazájukat – legalábbis hivatalosan. A Xiaomi és a OnePlus is egészen elővigyázatosan lépdel előre, és egyáltalán nem indokolatlanul. Egyik szerepvállalónak sincs szüksége az esetleges jogi vitákra, amik minden bokorban ott lesnek a rohamléptékben növekvő kínai gyártókra. Elég példának okáért megnézni, hogy az indiai indulása mennyire rögösre sikerült decemberben, illetve januárban a OnePlusnak. A feltörekvő vállalat az operációs rendszere miatt került jogi vitába a legnagyobb indiai céggel. Nevezetesen a Micromaxról van szó, akinek kizárólagossági szerződése volt a Cyanogen fejlesztői csapatával, akik egyúttal a OnePlus szoftverét is szállítják. (Legalábbis pillanatnyilag, hamarosan ugyanis a saját magának fejlesztett Oxygen OS használatára fog átállni a gyártó.) De ugyanitt, Indiában kijutott a jóból a Xiaominak is, őket az Ericsson vette tűz alá néhány kérdéses szabadalom miatt. Xiaomi A Xiaomi első körben még nem is meri bevállalni az okostelefonjai forgalmazását errefelé. A vállalat a legfrissebb jelentése szerint Európa több országában is megnyitja majd a kapuját, azonban kizárólag kiegészítőkkel foglalkozik majd kezdetben. Mit is jelent ez? Nos, a Xiaomi mobilok továbbra is csak harmadik féltől lesznek megvásárolhatóak, azonban a különböző kiegészítőik esetében ők maguk foglalkoznak majd az árusítással. A Xiaominak a kiegészítői is elég népszerűek, de pont ezért rengetegen hamisítják is őket. Ez remélhetőleg visszaszorul majd némileg, ha már magától a cégtől is megvehetik majd a vásárlók a termékeket, és a Xiaomi hírnevén sem esik így csorba.
Az európai terjeszkedés elsősorban a Xiaomi Mi Band karperecet, a fülhallgatókat és persze a Mi Power Bank külső akkumulátorokat érinti. Azt egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy a szintén kiváló Xiaomi Mi TV és a Mi Box eljuthat-e a kontinensünkre. A gyártó az okostelefonok sorsával kapcsolatban nem foglalt állást, nehéz megmondani, hogy milyen kilátásokkal számolhatnak az európai érdeklődők. A Xiaomi jelenleg az indiai terjeszkedésre koncentrál, villámértékesítések keretében „árusítják ki” az újdonságaikat. OnePlus A OnePlusnak sem sok jó emléke van a piac kiterjesztését illetően – ahogy arról már fentebb szó esett –, de a reményeik szerint ezúttal minden simán megy majd. A vállalat nem tartja vissza az okostelefonját, holnap déltől, tehát március 10-étől kezdi felvenni 16 európai ország rendeléseit. A OnePlus One két kivitelben lesz kezdetben megrendelhető: feketében 64 GB-os tárkapacitással, valamint fehérben mindössze 16 GB-nyi háttértárral felvértezve. Örömünkre szolgál ennek kapcsán elmondani, hogy Magyarország is az érintett területek között van. A teljes lista az alábbiakban olvasható: ● Bulgária ● Horvátország ● Ciprus ● Csehországban ● Észtország ● Görögország ● Magyarország ● Írország ● Lettország ● Litvánia ● Luxemburg ● Málta ● Lengyelország ● Romániában ● Szlovákia ● Szlovénia
További jó hír, hogy a OnePlusnál annyira komolyan veszik ezt a dolgot, hogy a társalapító, Carl Pei harmadmagával (Bridget Hickey és Ruta Klyvyte társaságában) meg is látogat néhány régiót a felsoroltak közül, és bizony Budapestet is célba vették, Varsó és Prága mellett. Hozzánk március 12-én érkeznek ünnepelni a fontos előrelépést. Magyarországon egyébként már a OnePlus One és a Xiaomi fontosabb okostelefonjai is megvásárolhatóak a boltokban, de ezek nem közvetlen csatornán érkeznek hazánkba a gyártóktól, hanem egy forgalmazón keresztül (a WayteQ-nek köszönhetően lehet ezeket a mobilokat megvenni itthon). Ezzel mindössze annyi a probléma, hogy így a kiemelkedően jó ár-érték aránynak szinte teljesen búcsút kell inteni, csak a lehetőség marad, hogy egyszerűen férjenek hozzá ezekhez a készülékekhez a vásárlók.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. Pandamoniu...
2015.03.09. 14:08
Nagyon jó, jó telefonokat csinálnak, jöjjenek csak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. tookmindeg...
2015.03.09. 14:20
Iponban már egy ideje kaphatóak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Butchy
2015.03.09. 14:56
MI4 4G jó lenne 130e környékén mozog az ára "16GB változat"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. YellowFlas...
2015.03.09. 15:38
Na igen, csak a itt a fekete, 64GB-os MI3 124E, én meg beszerváltam 92-ért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. NimKorko Yello...
2015.03.09. 19:10
75-ért is vehetted volna mostanában
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. SzAdamAndy
2015.03.09. 19:34
"Magyarországon egyébként már a OnePlus One és a Xiaomi fontosabb okostelefonjai is megvásárolhatóak a boltokban, de ezek nem közvetlen csatornán érkeznek hazánkba a gyártóktól, hanem egy forgalmazón keresztül (a WayteQ-nek köszönhetően lehet ezeket a mobilokat megvenni itthon). Ezzel mindössze annyi a probléma, hogy így a kiemelkedően jó ár-érték aránynak szinte teljesen búcsút kell inteni, csak a lehetőség marad, hogy egyszerűen férjenek hozzá ezekhez a készülékekhez a vásárlók."

Ezt nem értem most. Akkor hiába tudom tőlük honlapról megrendelni egy keddi nyílt alkalommal, mert így is többe kerül mint kéne?

szerk: gyors utána járás és a fórumon és árat később szabnak meg, jó lenne ha a rendes ár lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. YellowFlas... NimKo...
2015.03.10. 14:06
Az nekem már nagyon kamu gyanús.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Jimmy9082
2015.03.10. 21:19
hát ha ezt pár hónappal előbb lépik meg, most itthoni garis 1+1-em lenne
na mind1

amugy csak ajánlani tudom a telefont, ezen a mostani ROM-os sz_rakodáson kívül, de március végére ha minden jól meg lesz hivatalos lolli, aaddig meg marad a betonstabil cm12 nightly
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!